A Nautilus technológiája 2/2

A víz alatti légzés szabadsága (2)

Zanotował:djp

ok. 4 min czytania0 komentarzy

Ten wpis został napisany po węgiersku; jeśli Wasza przeglądarka go przetłumaczy, będzie to surowe tłumaczenie maszynowe. Przetłumacz w Tłumaczu Google ↗

A találmány a korabeli tudományos-fantasztikus irodalomra is hatást gyakorolt. Egyes források szerint Jules Verne is meglátogatta a világkiállítást, és nagy lelkesedéssel fedezte fel a készüléket. Az 1869–1870-ben megjelent Nemo kapitány (franciául Vingt mille lieues sous les mers) című regényében a Rouquayrol–Denayrouze-féle légzőkészüléket választotta a Nautilus legénységének víz alatti felszereléséül, a két feltaláló nevét is megemlítve. A regény első részének XV. fejezetében Nemo kapitány részletesen ismerteti Aronnax professzorral a berendezést, amelyet állítása szerint saját céljaira továbbfejlesztett. A módosítások elsődleges célja az volt, hogy a búvárok hosszabb ideig, a felszíni levegőellátástól függetlenül és jelentős mélységben is biztonságosan mozoghassanak.

Nemo egyik legfontosabb változtatása a levegő tárolásához kapcsolódott. A kapitány elmondása szerint a Nautilus nagy teljesítményű szivattyúi segítségével a búvárok hátán hordozott, vastag fémlemezből készült tartályokba ötven atmoszféra nyomású levegőt sűrítettek. A tartályhoz kapcsolódó automatikus szabályozó a levegőt a belégzéshez szükséges nyomáson továbbította a búvár számára. A másik lényeges változtatás a légzőmaszkot érintette. Nemo a Rouquayrol-féle, az orrot és a szájat körülvevő légzőeszközt egy teljes fejet befogadó rézgömbbel helyettesítette, amelyhez külön belégző- és kilégzőcsövek csatlakoztak. Indoklása szerint erre a nagyobb mélységekben fellépő jelentős víznyomás miatt volt szükség. A megoldás ugyanakkor nem számított teljesen új találmánynak, hiszen a korabeli nehézbúvár-felszerelések már alkalmaztak rézsisakokat, és 1866-tól maguk Rouquayrol és Denayrouze is ilyen irányban fejlesztették tovább készüléküket.

A regény legfigyelemreméltóbb műszaki állítása a légzőkészülék üzemidejére vonatkozik. Nemo szerint az ötven atmoszféra nyomásra sűrített levegő kilenc-tíz órán keresztül biztosíthatta a búvár légzését. Ez rendkívüli teljesítmény lett volna, hiszen a korabeli önálló légzőkészülékek használati ideje rendszerint jóval rövidebb volt. A leírás műszaki hitelessége azonban ezen a ponton erősen megkérdőjelezhető. Egy korabeli, például nyolcliteres tartály ötven atmoszféra nyomáson hozzávetőleg négyszáz liter, felszíni légköri nyomásra átszámított levegőt tartalmazhatott. Mérsékelt fizikai terhelés mellett, percenként húszliteres felszíni légfogyasztással számolva ez a mennyiség a felszínen is legfeljebb körülbelül húszperces légzést biztosítana. Tízméteres vízmélységben, ahol a környezeti nyomás megközelítőleg két atmoszféra, ez az idő már csupán mintegy tíz percre csökkenne. A regényben azonban a tenger alatti séta során száz méter mélyre is leereszkednek, ahol a nyomás már tíz atmoszféra – ott ugyanez a készlet alig két percre lenne elég. Kilenc-tíz órás víz alatti működéshez tehát sokkal nagyobb levegőkészletre, lényegesen magasabb tárolási nyomásra vagy a kilélegzett gáz megfelelő kezelésével működő újralégző rendszerre lett volna szükség.

Nemo állítását az sem teszi hihetőbbé, hogy a regényben Aronnax professzor az elhasználódó levegő oxigéntartalmának csökkenésétől tart. A sűrítettlevegős, nyitott rendszerű készülékben ugyanis a tartályban maradó levegő oxigénaránya a fogyasztás következtében nem csökken számottevően. A kilélegzett levegő újrafelhasználásakor viszont valóban gondoskodni kellene a szén-dioxid eltávolításáról és az elfogyasztott oxigén pótlásáról. Ilyen, a kilenc-tíz órás működést lehetővé tevő rendszert azonban Nemo nem ismertet. A Nautilus szivattyúinak nagy teljesítménye önmagában tehát nem oldhatta volna meg a hordozható tartály korlátozott kapacitásának problémáját.

Mindezek alapján Nemo módosításai részben műszakilag megvalósíthatónak, részben azonban túlzottan optimistának tekinthetők. A nagyobb nyomású levegőtartály alkalmazása, a légzésszabályozás és a teljes fejet védő fémsisak összeépítése reális mérnöki elképzelés volt. A rendkívül hosszú üzemidő és a nagy mélységekben történő, minden élettani kockázattól mentes munkavégzés viszont már a regény fantasztikus elemei közé tartozott. Verne érdeme éppen abban állt, hogy egy valós, a maga korában úttörő jelentőségű találmányból kiindulva képzelte el a víz alatti mozgás jövőjét. Nemo készüléke így egyszerre tükrözte a 19. századi búvártechnika tényleges eredményeit és azokat a műszaki lehetőségeket, amelyek megvalósítása csak jóval később vált lehetségessé.

Vajon életben maradhatott volna Nemo, Aronnax és Conseil a Crespo-szigeti vadászaton?

Jak długo wytrzyma nurek? · Dwadzieścia tysięcy mil podmorskiej żeglugi

Ezt próbálja bemutatni ez a kis játék vagy kísérlet – amelyben különböző paraméterek állítgatásával változtatható a palackban lévő oxigén „hatásfoka” – s persze van „titkos fegyver”, mint a lúgos szekrény, amely elnyeli a kilélegzett szén-dioxidot, amely akár életveszélyes is lehetne! (a palack mérete nem meghatározott a regényben, így állítható, s nem vesszük figyelembe az egyéb hatásokat, mint pl. nitrogén-narkózis …)

Bár a Rouquayrol–Denayrouze-készülék műszaki szempontból jelentős előrelépést képviselt, nem tudta véglegesen megoldani az autonóm búvárkodás problémáját. A megfelelően könnyű, nagy nyomást elviselő palackok hiánya, a felszerelés súlya és a korlátozott levegőkészlet akadályozta szélesebb körű elterjedését. Az automatikus levegőadagolás alapelve azonban időtállónak bizonyult. Közel nyolc évtizeddel később, 1943-ban Jacques-Yves Cousteau és Émile Gagnan egy korszerűbb, megbízható automatikus reduktor és nagynyomású palackok összekapcsolásával megteremtette a modern nyílt rendszerű autonóm búvárkészülék alapját.

A Rouquayrol–Denayrouze-készülék történeti jelentősége ezért nem elsősorban a közvetlen gyakorlati teljesítményében, hanem az általa megvalósított műszaki elvben rejlik. A két feltaláló felismerte és működőképes szerkezetben alkalmazta azt az alapelvet, hogy a víz alatt a levegőnek automatikusan, a búvár légzési szükségleteihez és a környezeti nyomáshoz alkalmazkodva kell rendelkezésre állnia. Találmányuk a bányamentés problémájából kiindulva a búvártechnika egyik meghatározó újításává fejlődött, és fontos kapcsolatot teremtett a 19. századi nehézbúvár-felszerelések és a 20. századi autonóm búvárkészülékek között. A Rouquayrol–Denayrouze-rendszer így a víz alatti légzés technikatörténetének egyik legfontosabb mérföldköveként értékelhető.

Felhasznált történeti források: a Francia Nemzeti Iparjogvédelmi Intézet (INPI) szabadalomtörténeti ismertetése, a Francia Kulturális Minisztérium műtárgynyilvántartása, valamint Philippe Rousseau búvártörténeti kutatása, amely az eredeti szabadalmak adatait is feldolgozza

Jak podobał Wam się ten wpis?

Brak ocen – bądźcie pierwsi!

MessengerWhatsAppViberXLinkedInTelegramPinterest

Zanotował: djp

Biblioteka

Powiązane tomy

Dodaj komentarz

Twój adres email nie zostanie opublikowany. Wymagane pola są oznaczone *

Depesza

Urząd nadania: WWW · Miejsce przeznaczenia: pokład Nautilusa

0 słowo · opłata: 0 krajcar (kropki zostaną zastąpione słowem STOP)