Tisztelt Olvasóim!
Pierre Aronnax vagyok, a párizsi Természettudományi Múzeum tanára. Harmadik napja vagyok egy hajó fedélzetén, amelyről a lapok szörnyként írtak, és amelyről számomra kiderült, hogy az emberi elme alkotása.
Kezdem a mai eseménnyel, mert ez döntötte el a többit. Land mester, akinek türelme napok óta fogyott, ebédnél megragadta a hajó felszolgálóját. Conseil és én közbeléptünk, de a szigonyost nem könnyű visszatartani. Ekkor a küszöbön megjelent a kapitány, és szólt. Nem emelte fel a hangját. Franciául beszélt, tökéletes pontossággal, és kiderült, hogy a két nap alatt, amíg hallgatott, minden szavunkat értette: a franciámat, Land angolját, Conseil németjét és a szörnyű latinomat is. Megmondom őszintén, rég ért ilyen megszégyenítő felismerés.
Bemutatkozott: ő Nemo kapitány, a Nautilus parancsnoka. Ezután (részben) megmutatta a hajót. Megengedte, hogy leírjam, amit látok, és azt is, hogy önök is bejárják, legalább képzeletben. Az ajtók nyitva állnak.
A Könyvtár a hajó szíve. A polcokon a sokezer kötet között, kiemelt helyen egy számomra ismeretlen, Jules Verne nevű szerző művei sorakoznak, regények, novellák, színművek, versek, több nyelven, mint amennyit én beszélek. Minden kötethez külön cédula tartozik: az eredeti cím, a megjelenés ideje, a fordító neve, és a szöveg fejezetenként olvasható. A magyar nyelvű kiadások külön jegyzéke azt mutatja, hányszor vették kézbe e műveket a magyar olvasók. Megvallom, ezek a könyvek engem is megleptek: hőseik között olyanokra ismertem, akiket jól ismerek. Hogy hogyan kerültek ide, a kapitány nem mondta meg.
A Verneárium cédulakatalógus, kihúzható fiókokkal. Szereplők, helyek, járművek, tárgyak, találmányok, arcképek, és egy különös szerkezet, amely véletlenszerű kártyát vet elő. Elvesztem benne egy fél délutánra.
A Szalonban képek, hangok, vetítések, diák és képregények gondoskodnak arról, hogy a hosszú úton senki ne unatkozzon. A kapitány még a műsorfüzetet is vezeti, sőt olykor filmvetítések és színházi előadások is vannak – állítólag.
A Vezérlőben térképek, műszerek és mélységmérő van. Ide tartozik a Térképszoba, ahol naponta nyomon követhető, merre járnak a Könyvtár egyes regényeinek hősei, és az a kalendárium, amely minden napról tudja, mi történt vele a múltban. Tudósként ezt szeretném majd a legjobban tanulmányozni.
A Műhelyben nyomda, laboratórium és rajzterem van. A hajón, amely szinte mindent maga állít elő, ez nem csoda, de szemrevaló.
A Kajütben gyűlnek a fedélzeten élők feljegyzései: a kapitány ritka sorai, Land mester jelentése, Conseil rendszerezett naplója, és talán majd ez a levél is. Egyetlen ajtó maradt zárva előttem, egy kabiné, amelyről a kapitány csak annyit mondott, hogy egy régi barátjáé. A Gépházban pedig, ahol az útra lehet jelentkezni, hogy még többet láthassunk és a beállításokat is lehet módosítani, Land mester ott azonnal otthonosan mozgott. Ez talán az első alkalom, hogy a szigonyos kedvet mutatott valami iránt.
Végül van egy távíró is, a sürgöny. A pontokból STOP lesz, a díj krajcár.
Hogy mi minden van még a hajón, azt egyelőre nem tudom. A kapitány sokat mutatott, de éreztette, hogy korántsem mindent. Hogy vendégek vagyunk-e vagy foglyok, azt sem döntöttem még el. Annyit tudok, hogy tudósként nem utasíthatom vissza a lehetőséget, hogy ezt a világot megismerjem. Hogy ez meddig tart, nem tudom, de az igazat megvallva nagyon várom e világnak a csodáit.
Fogadják őszinte tiszteletemet,
Pierre Aronnax
a párizsi Természettudományi Múzeum professzora
Kelt a Nautilus fedélzetén, 1867. november 8-án.
Hogy tetszett ez a bejegyzés?
Még nincs értékelés – légy te az első!


