Nemo kapitány · Első rész
XIII.
NÉHÁNY SZÁMADAT
Leültünk a szalonban egy díványra. Szivarra gyújtottunk. A kapitány kiterített előttem egy finoman és gonddal kivitelezett rajzot.
– Ez a rajz tünteti fel a hajó méreteit, professzor úr. Mint látja, hajóm alakja erősen elnyújtott, kúpban végződő henger: feltűnően hasonlít a szivarhoz. Ez bizonyult eddig a legalkalmasabb alaknak. A henger hosszúsága egyik csúcstól a másikig pontosan 70 méter; a legszélesebb keresztgerenda 8 méter. Az arány tehát nem pontosan 1 : 10, ahogyan a gyorsjáratú gőzhajókat építik, de a hajótest vonala elég hegyes, a víz alatti rész hajlata elég hosszú, úgyhogy a kiszorított vizet könnyen megosztja, s mi sem gátolja a haladásban.
E méretekből könnyen kiszámíthatja a Nautilus felületét és köbtartalmát. Felülete 1011,45 négyzetméter, köbtartalma pedig 1500,2 köbméter ami azt jelenti, hogyha a hajó teljesen alámerül, ezerötszáz köbméter vizet szorít ki, tehát a súly ezerötszáz tonna.
Amikor a tengeralattjáró terveit készítettem, az volt a szándékom, hogy egyensúlyi helyzetben kilenctized része merüljön a víz alá, és csak egytizedével emelkedjék ki a vízből. Tehát csak annyi vizet szorítson ki, amennyi kilenctized részének megfelel, vagyis 1356,48 köbmétert. Súlya ezek szerint ezt a tonnaszámot nem haladhatja meg. Ezt azonban csak a fenti arányokban való megszerkesztéssel érhettem el.

A Nautilus teste két burkolatból áll, egy belsőből és egy külsőből, amelyet T alakú vaskapcsok kötnek össze; ez a szerkezet rendkívül nagy szilárdságot ad a hajónak. A sejtszerű kiképzés által olyan óriási az ellenállása, mintha egyetlen tömör tömb volna. Külső burkolata nem enged; a szegecseléstől függetlenül is hozzátapad a törzshöz. A különböző anyagok tökéletes összeillesztése folytán szerkezete olyan egységes, hogy a leghevesebb viharnak is ellenáll.
A két burkolat acéllemezekből készült. A külső burkolat öt centiméter vastag; súlya 394,96 tonna. A belső burkolat, aztán az 50 centiméter magas, 25 centiméter széles, egymagában is 62 tonna súlyú hajótő, a gépek, a holtsúly, a különböző szerelvények és berendezések, a belső választófalak és merevítések: mindez együttvéve 961 tonna, ami együtt a kívánt 1360 tonna súlyt eredményezi. Érthető ez?
– Tökéletesen.
– A szabadon úszó Nautilus tehát ilyen körülmények közt egytized részével emelkedik ki a vízből - folytatta a kapitány. - Ha én ennek a tizedrésznek megfelelő befogadóképességű, vagyis százötven tonna űrtartalmú víztartályokat helyezek el benne, és a tartályokat megtöltöm vízzel, a hajó 1507 tonna vizet szorít ki - vagyis az önsúlyát -, és teljesen elmerül. S ez valóban be is következik, professzor úr. A tartályok a Nautilus fenekén vannak. A hajó orrában kinyitom a csapokat, a tartályok megtelnek, a lemerülő hajó egy szintre kerül a tenger tükrével.
– Helyes, kapitány úr. Csakhogy éppen itt merül fel a voltaképpeni probléma. Megértem, hogy a hajó hogyan merülhet el az óceán tükréig. De mi van lejjebb? Amikor a tengeralattjáró a tenger felszíne alá merül, a víz nyomást gyakorol rá. Tehát alulról felfelé irányuló ellennyomásnak van kitéve, amely, ugyebár, harminc lábanként egy atmoszféra nyomást, vagyis négyzetcentiméterenként egy kilogrammot tesz ki. Vagy tévedek?
– Nem, nem. Pontosan így van.
– Akkor pedig nem értem, hogyan merülhet ön a *Nautilus*ával nagyobb mélységre hacsak meg nem tölti teljesen a hajót vízzel.
– Professzor úr - felelte erre Nemo kapitány -, ne tévesszük össze a statikát a dinamikával,1 mert ebből súlyos tévedések keletkezhetnek. Figyeljen rám: mindjárt be is bizonyítom.
– Nos?...
– Amikor meg akartam határozni, hogy az alámerüléshez milyen súlytöbbletet kell adnom a *Nautilus*nak, azt kellett csupán figyelembe vennem, hogy minél mélyebb és mélyebb rétegekbe kerülök, a tengervíz sűrűsége egyre nő.
– Természetesen - mondtam.
– A víz, ha nem is teljességgel összenyomhatatlan, mint tudjuk, csak igen csekély mértékben sajtolható. A legújabb számítás szerint egy atmoszféranyomás alatt, vagyis harminc láb mélységben, csupán négyszázharminchat tízmilliomod résszel csökken a kiterjedése. Ha tehát ezer méter mélységre akarok eljutni, akkor a kiterjedésnek egy ezer méter magasságú vízoszlop, vagyis száz atmoszféranyomás alatt előálló csökkenésével kell számolnom. A csökkenés ekkor négyszázharminchat százmilliomod rész lesz. A súlyt tehát addig kell fokoznom, hogy az 1513,77 tonnát érjen el az 1507,2 tonna helyett. A különbözet ezek szerint csak 6,57 tonna lesz.
– Mindössze?
– Igen, professzor úr. A számítás helyessége könnyen ellenőrizhető. És nekem vannak tartalékban olyan víztartályaim, amelyek száz tonnát képesek befogadni: így igen nagy mélységbe szállhatok le. Ha ismét fel akarok emelkedni a felszínig, csak a vizet kell kiengednem. Ha pedig az összes tartályokat teljesen kiürítem, a Nautilus egytizedével megint könnyebb lesz, s a víztükör fölé emelkedik.
Nem volt mit válaszolnom erre a számokkal alátámasztott fejtegetésre.
– Elfogadom a számításait, Nemo kapitány - mondtam. - Rosszhiszeműségre vallana, ha ellentmondanék, hiszen tapasztalataim igazolják állításait. De hátra van még a legnagyobb probléma.
– S mi volna az?
– Amikor ön 1000 méter mélységben jár, a Nautilus falára 100 atmoszféra nyomás nehezedik. Ha ön akkor a tartalék víztartályokat ki akarja üríteni, hogy felszállhasson, a szivattyúknak 100 atmoszféra nyomást, vagyis négyzetcentiméterenként 100 kilogramm nyomást kell legyőzniök. Ehhez azonban akkora erő kell...
– Amekkorát csak az elektromosság szolgáltathat - mondta gyorsan a kapitány. - Ismétlem, uram, az én gépeim ereje szinte korlátlan. A Nautilus szivattyúi óriási erővel működnek hiszen láthatta, amikor a vízsugarak rázúdultak az *Abraham Lincoln*ra, és áradatként végigsöpörtek rajta. A tartalék víztartályokat egyébként csak akkor használom, ha közepes mélységre, 1500-2000 méterre akarok leszállni, és csakis azért, hogy a gépeket kíméljem. Ha kedvem kerekedik két-három mérföldnyi mélységben járni az óceánt, ahhoz jóval körülményesebb, de azért éppen olyan biztos hajómozdulatok szükségesek.
– És miben áll az, kapitány úr? - kérdeztem.
– Hogy ezt megértse, előbb el kell mondanom, hogyan kormányozzák a *Nautilus*t.
– Csupa fül vagyok.
– A hajó jobbra-balra való irányításához, a megforduláshoz, egyszóval a vízszintes síkban való haladáshoz közönséges széleslapátú kormányt használok. A kormány a fartőke végén van elhelyezve, kerék- és csigasor mozgatja. De én a Nautilus*t lentről fölfelé s föntről lefelé, függőleges irányban is hajthatom mégpedig két ferde szárny segítségével, amelyek a hajó oldalán, a merülési középpontban vannak elhelyezve. Ezek a szárnyak bármely irányba állíthatók, s belülről hatalmas emelők mozgatják. Ha a szárnyak párhuzamosan állnak a hajóval, ez vízszintes irányban mozog. Ha szögben állnak hozzá, a *Nautilus az elhajláshoz és a csavarmeghajtáshoz képest tetszőlegesen meredek vagy lejtős vonalban száll le vagy emelkedik felfelé. Ha pedig gyorsan akarok a felszínre kerülni, leállítom a csavart: a víznyomás ekkor függőleges irányban hajtja fel a *Nautilus*t, mint ahogyan a hidrogénnel töltött léggömb is szédítő gyorsasággal emelkedik fel a levegőbe.
– Bravó, kapitány úr! - kiáltottam. - No de hogyan követi a kormányos a vízben az ön által megadott irányt?
– A kormányos egy üvegezett fülkében tartózkodik. A fülke a Nautilus külső burkolatából emelkedik ki. Falaiba lencseüvegek vannak szerelve.
– Az üveg ellenáll az óriási nyomásnak?
– Igen. A kristályüveg ütésre könnyen törik, de nyomással szemben igen ellenálló. 1864-ben, az Északi-tengeren villanyfény melletti halászással kísérleteztek, s akkor látták, hogy a csupán hét milliméter vastagságú üveglemezek tizenhat atmoszféra nyomásnak is ellenállnak, s amellett az erős hősugarakat is átbocsátják s szétszórják. Az én lencseüvegeim mérete azonban huszonegy centiméter a középen, tehát harmincszor olyan vastagok, mint amelyeket ennél a kísérletnél használtak.
– Megengedem, kapitány úr. De hogyan lát ön a vízben? Ehhez világítás is kell. Hogyan tájékozódik különben az óceán sötét mélyén?...
– A kormányos fülkéje mögött egy óriási villanyfényszóró van elhelyezve. Sugarai félmérföldnyi távolságra világítják meg a tengert!
– Á! Bravó! Bravó, kapitány úr! Most már értem, honnan ered az állítólagos narvál foszforeszkálása, ami annyi fejtörést okozott a tudósoknak! Ezzel kapcsolatban szeretném mindjárt megkérdezni öntől, hogy a Nautilus meg a Scotia összeütközése csupán véletlen volt-e? Ez az eset ugyanis nagy port vert fel.
– Merő véletlen volt - felelte Nemo kapitány. - Kétméternyire jártam a víz felszíne alatt, amikor az összeütközés megtörtént. Láttam egyébként, hogy a *Scotiá*nak nem esett komoly baja.
– Nem, kapitány úr. No és a másik eset? Az *Abraham Lincoln*nal való összeütközés?...
– Sajnálom, professzor úr, hogy a vitéz amerikai flotta egyik legjobb hajója kárt szenvedett. De engem megtámadtak, és védekeznem kellett. Én mégis beértem annyival, hogy harcképtelenné tettem a fregattot. A legközelebbi kikötőben könnyen kijavíthatják a kárt.
– Kapitány úr! - kiáltottam lelkesülten - az ön *Nautilus*a csodálatos hajó!
– Igen, professzor úr, csodálatos! - mondta Nemo kapitány, s mély megindulásában a hangja ellágyult. - Én úgy szeretem a Nautilus*t, mintha a testemből való élő test volna! A maguk hajói, uram, ki vannak szolgáltatva az óceán kényének-kedvének. Aki tengerre száll, szorongva érzi, hogy feneketlen mélységek fölött imbolyog ahogyan azt a hollandus Jansen oly találóan mondotta. De a *Nautilus fedélzetén az ember szíve nyugodt. Az én *Nautilus*omon nem érheti a hajótestet roncsolás, mert kettős burkolata kemény acél. Itt nincs kötélzet, amelyet a hánykódó hajó bukdácsolása elmállasztana. Nincs vitorla, hogy leszaggassa a szél. Nincsenek kazánok, nincs kazánrobbanás. Tűzvésztől sem kell tartanom, mert a hajó nem fából, hanem acéllemezből épült. Nincs szénhiány, mert villamosság hajtja hajómat, nem kell tartanom összeütközéstől, mert magánosan járom a mélységeket; nem kell viharral küszködnöm, mert pár méterrel a felszín alatt mindenkor teljes nyugalom honol! Ez, uram, az igazi tengerjárás! Az én hajóm a hajók legtökéletesebbike! Azt mondják, hogy a tervező mérnök jobban megbízik a hajóban, mint az építője, viszont az építő jobban bízik benne, mint maga a kapitány: ha ez igaz, akkor megérti, hogy én mennyire megbízhatónak tartom az én *Nautilus*omat. Hiszen én vagyok a kapitánya, magam építettem, én is terveztem!
Nemo kapitány magával ragadó ékesszólással beszélt. Szeme ragyogott, hangja szenvedélyes volt, arca átszellemült. Igen, igen, a kapitány úgy szereti a hajóját, mint apa édes gyermekét.
De még motoszkált bennem egy kérdés. Talán tapintatlanság volt, mégis megkérdeztem:
– Ön tehát mérnök, kapitány úr?
– Az vagyok - felelte. - Londonban, Párizsban, New Yorkban tanultam. Ez még abban az időben volt, amikor a földön éltem.
– Hogyan építhette meg titokban ezt a csodálatos hajót?
– A Nautilus minden egyes alkatrészét más és más helyről hozattam burkolt rendeltetéssel. A hajótőt Creusot-nál gyártották, a csavartengelyt Pen and Co.-nál, Londonban, a borítás acéllemezeit Leardnél, Liverpoolban, a hajócsavart Scottnál, Glasgow-ban. A tartályokat a párizsi Cail et Cie. készítette, a gépet a poroszországi Krupp, vágósarkantyúját a Motola-művek Svédországban, a precíziós műszereket a Hart Bros. New Yorkban, és így tovább. A gyárosoknak más és más név alatt küldtem el a tervrajzokat.
– De hát az alkatrészeket össze is kellett szerelni!
– Ez így történt, professzor úr; az óceán kellős közepén, egy kis lakatlan szigeten rendeztem be a műhelyemet. Munkásaimmal - helyesebben: az én derék társaimmal, akiket én tanítottam, én neveltem - ott fejeztem be a Nautilus építését. Amikor a munka elkészült, tűzzel pusztítottuk el településünk minden nyomát a kis szigeten. Ha lehetséges lett volna, felrobbantottam volna magát a szigetet is.

– Gondolom, a hajó építése óriási összegbe került?
– Egy acéllemezzel borított hajó előállítási költsége 1125 frankba kerül tonnánként, Aronnax úr. A Nautilus ezerötszáz tonnás, tehát egymillió hatszáznyolcvanezer frankba, a felszereléssel együtt kereken kétmillióba került: a műkincsekkel és gyűjteményekkel együtt pedig négy-öt millióba.
– Még egy utolsó kérdésem volna, Nemo kapitány.
– Kérdezzen csak, professzor úr.
– Ön tehát gazdag ember?
– Végtelenül gazdag vagyok. Minden megerőltetés nélkül ki tudnám fizetni Franciaország tízmilliárdnyi államadósságát.
Szeme közé néztem a különös embernek. Orromnál fogva vezet? Majd kiderül...
Przypisy
- Statika: egyensúly- és szilárdságtan. Dinamika: az erők és mozgások tana ↩
Uważałeś?
Milyen hosszú a Nautilus?
Trafione!Niezupełnie. W tekście: „A henger hosszúsága egyik csúcstól a másikig pontosan 70 méter…”
Hol szerelték össze a Nautilust?
Trafione!Niezupełnie. W tekście: „…az óceán kellős közepén, egy kis lakatlan szigeten rendeztem be a műhelyemet.”
Mennyi vizet szorít ki a teljesen alámerült Nautilus?
Trafione!Niezupełnie. W tekście: „…ezerötszáz köbméter vizet szorít ki, tehát a súly ezerötszáz tonna.”
Hol készült a Nautilus hajócsavarja?
Trafione!Niezupełnie. W tekście: „…a hajócsavart Scottnál, Glasgow-ban.”
Mekkora nyomás nehezedik a Nautilusra 1000 méter mélyen?
Trafione!Niezupełnie. W tekście: „– Amikor ön 1000 méter mélységben jár, a Nautilus falára 100 atmoszféra nyomás nehezedik.”
Kto jest twoją ulubioną postacią?
Dwadzieścia tysięcy mil podmorskiej żeglugi – spośród głównych postaci
Twój ulubiony: