Nemo kapitány · Második rész

X.

KŐSZÉNBÁNYÁK A TENGER ALATT

Il luogo del capitolo nella Sala delle mappe: A kialudt vulkán

Az útvonal térképe: Atlanti-óceán
Az útvonal térképe: Atlanti-óceán Nella Galleria →

Másnap, február 20-án nagyon későn ébredtem. A fárasztó éjszakai kirándulás után sokáig tartott az álmom, s tizenegy óra volt, amikor kinyitottam a szemem. Gyorsan felöltözködtem. Türelmetlenül vártam már, hogy megállapíthassam a Nautilus irányát. A műszerek szerint húsz mérföldnyi sebességgel haladt, egyre délnek, száz méter mélységben.

Conseil belépett a szalonba. Elmeséltem neki az éjszakai kirándulást. Minthogy az ablaktáblák nyitva voltak, ő is láthatott még valamit az elmerült földrészből.

A Nautilus tíz méterrel a tengerfenék felett, nyílsebesen szelte át az Atlantis síkságát. Hajónk úgy repült, mint a földön, a mezők felett a széltől kergetett léggömb, de igazság szerint úgy ültünk itt, ebben a szalonban, mintha gyorsvonati fülkében ülnénk.

Szeszélyes alakzatú sziklák suhantak el az előtérben, s ágas-bogas korallerdők mozdulatlan, torz körvonala meredezett felénk a vízből. Tengeri rózsák szőnyegével borított kőtömböket láttunk, amelyekből függőlegesen eredtek felfelé a hosszú vízinövények. Furcsán tekeredő lávafolyamok tanúskodtak arról, hogy ez a föld valaha heves vulkanikus kitörések színhelye volt.

S míg hajónk nyílsebesen siklott tova a villanyfényben fürdő, különös tájon, elmeséltem Conseilnek az atlantidák történetét, amely Baillynek, a XVIII. századbeli csillagász-írónak képzeletét oly bájos lapok megírására ihlette. Beszéltem a derék fiúnak e hősi nép harcairól, felvetettem előtte az Atlantis-kérdést, s kifejtettem, hogy ennek az elsüllyedt földrésznek a létezésében nem kételkedhetem. De Conseil szórakozott volt, alig figyelt szavaimra. Csakhamar rájöttem, miért nem érdekli őt ez a történelmi kérdés.

Conseil tekintetét a szalonablak előtt elsuhanó halak vonták magukra, s amikor ő elmerül a vég nélküli osztályozásban, a valóságos világ megszűnik a számára. Mi egyebet tehettem hát? Követtem példáját, s én is a halak tanulmányozásának szenteltem minden figyelmemet.

Az Atlanti-óceán halai nem sokban különböznek az eddig már megfigyelt példányoktól. Hatalmas testű, öt méter hosszú rájákat láttunk, melyek oly izmosak, hogy fel tudnak szökni a víz tükre fölé; láttunk különböző fajtájú cápákat, többi között egy tizenöt láb hosszú, háromszögű fogazatú kékcápát, amely oly átlátszó, hogy szinte láthatatlanná válik a vízben; láttunk hasáb alakú, gumós bőrpáncéllal borított disznócápát, a Földközi-tengerben élő fajtához hasonló tokot, másfél láb hosszú, fog és nyelv nélküli, sárgásbarna, apró, szürke uszonyos tűhalakat, melyek oly könnyedén siklanak a vízben, mint megannyi vékony kis kígyó.

A csontos halak közül Conseil feljegyezte az élénk színű viperahalat, amelyet Arisztotelész korában tengeri sárkány néven ismertek; ezeket a halakat a hátuszonyukból kimeredő tüskék miatt nagyon nehéz megfogni; Conseil feljegyezte még a kis kék csíkokkal tarkított, aranyos sávval keretezett, barna hátú aranymakrélát, a szép aranydurbincsokat, a csapatban járó, nyolc méter hosszú kardhalat. E merész állatok sárgás uszonya sarló alakú, inkább növénnyel, mint hallal táplálkoznak; a hímek - jól nevelt férjek módjára - nőstényeik legkisebb jeladására azonnal engedelmeskednek.

A tengeri állatvilág ez érdekes példányainak megfigyelése mellett fáradhatatlanul fürkésztem az Atlantis tágas síkságait is. A talaj szeszélyes alakulatai miatt a Nautilus sokszor kénytelen volt lassítani menetét, s ilyenkor, mint a delfin, ügyesen siklott át a dombok átjárói között. S ha a dombok közötti keskeny átjárók útvesztőjében már nem juthatott tovább, mint valami léggömb, hirtelen felemelkedett, s túljutva az akadályon, ismét leszállt, s a tengerfenék fölött néhány méternyi magasságban száguldott tovább. Csodálatos kellemes hajókázás! Mintha léghajón tennénk sétát - éppen csak azzal a különbséggel, hogy a Nautilus a kormányos feltétlenül engedelmes eszköze.

A nagyrészt iszapréteggel borított talaj, amelyből megkövült ágak meredeztek ki, délután négy óra felé lassanként megváltozott, elsziklásodott. Mindenfelé bazalttufa-tömbök emelkedtek ki belőle, itt-ott pedig egy-egy lávanyelv és kénes obszidián1 türemlett közéjük. Gondoltam, hogy a nagy síkságra hamarosan hegyes vidék következik, s valóban, a Nautilus tekervényes fordulatai közben a déli látóhatáron feltűnt előttem egy magas hegyfal, amely szemlátomást elzárta előttünk az utat. A hegység csúcsa bizonyára a tengerből is kiemelkedik. Szárazföldhöz vagy legalábbis szigethez közeledünk: a Kanári- vagy a Zöldfoki-szigetek valamelyikéhez. Minthogy a hajó helyzetét - talán szándékosan - nem határozták meg, fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Ez a magas hegylánc zárja le, úgy látszik, az Atlantist, amelynek még csak egy kis részét futottuk be.

Leszállt az éj, de ez nem akadályozott, hogy tovább folytassam megfigyeléseimet. Conseil visszatért kabinjába, egyedül voltam. A Nautilus lassabban haladt, hol a hegyes-dombos talaj fölött röpdösött, cikázott, szinte súrolta a tengerfenéket, mintha mindjárt megtelepedne rajta, hol szeszélyesen ismét a felszínre emelkedett. Ragyogó csillagzatok fénye csillámlott át a kristálytiszta vízen, s éppen az állatöv öt vagy hat csillagát láttam, az Orion2 farka mögött.

Sokáig elüldögéltem volna még az ablak előtt, néztem volna a gyönyörű vizet és az eget, de a redőnyök bezárultak. A Nautilus most a magas hegylánc tövéhez ért. El sem képzelhettem, hogyan halad majd tovább. Szobámba mentem. A Nautilus nem mozdult. Aludni tértem, de keményen elhatároztam magamban, hogy pár óra alvás után felkelek.

De nyolc óra volt, mire másnap megint a szalonba mentem. Megnéztem a feszmérőt, s rögtön láttam, hogy az óceán tükrén úszunk. Lépéseket hallottam fent a tetőn. De a legcsekélyebb himbálózás sem árulta el a tengerszín hullámainak játékát.

A fedélzetnyíláshoz mentem. Nyitva volt. Azt hittem, most mindjárt kilépek a nappali fénybe; de nem, koromfekete éjszaka vett körül.

Hol vagyunk? Elnéztem talán az időt? Éjszaka volna még? Nem, dehogy, hiszen egyetlen csillagot sem látok - és éjszaka sincs kint ilyen vak sötétség.

Nem tudtam, mit gondoljak, s ekkor egyszerre csak egy hang ütötte meg a fülemet:

– Ön az, professzor úr?

– Á, kapitány úr! Hol vagyunk? - kérdeztem.

– A föld alatt, professzor úr.

– A föld alatt? - kiáltottam. - Hiszen a Nautilus még a vízen lebeg!

– Úgy van, a vízen lebeg.

– Nem értem...

– Várjon csak még egypár percig. Mindjárt kigyullad a fényszóró, akkor világosan látja a helyzetet.

Kiléptem a tetőre, és vártam. Oly sötét volt, hogy a kapitány alakját sem láttam. De amikor felnéztem a magasba, úgy rémlett, mintha pontosan a fejem felett valami halvány fényt látnék, mintha fejem fölött egy nagy kerek nyílás volna, s derengő világosság hatolna be rajta. Ekkor hirtelen kigyulladt az ívlámpa, s éles fénye elnyelte a fent derengő félhomályt.

A fénykéve elkápráztatott, egy pillanatra lehunytam a szemem. S azután körülnéztem.

A Nautilus egy helyben állt. Öbölszerűen bemélyedő part előtt lebegett a vízen. Egy sziklafalak közé zárt tó vize ringatta. A tó átmérője két mérföld, kerülete pedig hat; felszíne - mint ahogy a feszmérő is mutatta - azonos volt a kinti víz felszínével; a tó és a tenger között tehát összeköttetésnek kell lennie. Öt- vagy hatszáz méter magas sziklafalak borultak össze boltozatszerűen a tó fölött, mint valami óriási, megfordított tölcsér. S a csúcsok találkozásánál nyíló kerek hasadékon át az imént látott halvány fény derengett; bizonyára a nappali világosság tünedezett át rajta.

Tó a vulkán belsejében
Tó a vulkán belsejében Nella Galleria →

Mielőtt figyelmesebben megvizsgáltam volna az óriási barlang belső alakulatát, s azon tűnődtem volna, hogy természetes képződmény-e vagy pedig emberi kéz műve, Nemo kapitányhoz fordultam:

– Hol vagyunk? - kérdeztem.

– Egy kialudt tűzhányó belsejében - felelte a kapitány. - A tenger valamely földrengés következtében elöntötte a tűzhányó belsejét. Míg ön aludt, professzor úr, a Nautilus tíz méter mélységben, az óceán felszíne alatt behatolt egy természetes csatornán keresztül a tó vizébe. A Nautilus „illetőségi kikötőjében” vagyunk, biztonságos, kényelmes, titkos, minden széltől védett kikötőben! Nincs az egész világon még egy kikötő, amely ezzel felérne! Hajóm itt mindenkor biztos révet lel a tomboló viharok elől!

– Ön itt valóban tökéletes biztonságban van, kapitány úr - mondtam. - Ki bukkanhat rá önre egy tűzhányó belsejében? De mintha valamilyen nyílást látnék odafent?

– Igen, bent vagyunk a tűzhányó kráterében. A kráterben valamikor láva, gőz fortyogott, lángot okádott, s most a száján át fentről, éltető, friss levegő hatol be hozzánk.

– Miféle tűzhányó ez? - kérdeztem.

– Egyike a számtalan sok apró szigetnek, amellyel tele van hintve az óceán. A hajók számára ez a sziget csak úgy mutatkozik, mintha sziklazátony volna - mi pedig egy hatalmas nagy barlangban kötöttünk ki itt. Véletlen folytán fedeztem fel a kráter belsejét, s ez a felfedezés számomra igen hasznosnak bizonyult.

– Nem lehet a nyíláson át a kráter mélyébe behatolni?

– Nem, ez teljességgel lehetetlen. Én sem tudok felkapaszkodni a nyílás peremére. A hegy belső fala százlábnyi magasságig megmászható, de azon túl a sziklafalak boltozatban hajlanak befelé, s ott nem lehet sem felhágni az emelkedőn, sem leereszkedni rajta.

– Úgy látom, kapitány úr, a természet mindig és mindenütt a kezére jár. Ön ezen a tavon biztonságban van, ide senki be nem hatolhat. De mire jó önnek ez a búvóhely? A *Nautilus*nak nincs szüksége kikötőre.

– Nem, professzor úr, kikötőre a Nautilusnak valóban nincs szüksége, de szüksége van villamosságra, hogy mozoghasson, telepekre, hogy elektromosságot fejlesszen, nátriumra, hogy a telepeket táplálja, szénre, hogy nátriumot állítson elő és szénbányára, hogy kibányászhassa az ehhez szükséges szenet.3 A tenger alatt óriási erdőség terül el ezen a helyen. Ez az erdő a föld őskorában merült el: aztán elásványosodott, kőszénné vált, s kimeríthetetlen kincsét ma én aknázom ki.

– S az ön emberei fejtik ki a szenet?

– Úgy van, professzor úr. Ez a bánya benyúlik a tenger alá, mint a newcastle-i kőszénbánya. Én a szárazföldi bányák szenéből nem kérek. Embereim búvárruhában, csákánnyal, kőfejtővel felszerelve leszállnak a tenger alatti bányába, s onnan fejtik ki a szenet. A nátriumgyártásnál elégetem a szenet, s amikor a füst felszáll a kráteren, kívülről úgy látszik, mintha a tűzhányó még működésben volna.

– Láthatjuk majd munka közben az ön társait?

– Nem, ezúttal nem, mert sietek, mihamarabb folytatni szeretném föld körüli utunkat a tenger alatt. Most csupán az itt tartalékolt nátriumkészletemből merítek. Annyi ideig veszteglünk csupán a kikötőben, míg a nátriumot behajózzuk, tehát egy napig, s máris folytatjuk utunkat. Ha kedve van önnek bejárni ezt a barlangot vagy körülhajózni a tavat, úgy használja ki ezt a napot, Aronnax úr.

Megköszöntem a kapitány szívességét, azután nyomban a társaimért mentem, mert még nem jöttek ki a kabinból. Hívtam őket, tartsanak velem, de nem árultam el nekik, hol vagyunk.

Felmentünk a fedélzetre. Conseil, aki soha semmin sem lepődik meg, a világ legtermészetesebb dolgának vette, hogy előző este még a víz alatt aludt el, s másnap reggel már egy hegy gyomrában ébredt... Ned Landet azonban most is csak az érdekelte, hogy van-e a barlangnak valahol kijárata.

Megreggeliztünk, s tíz óra felé partra szálltunk.

– No, tessék, a földön vagyunk megint - mondta Conseil.

– Én ezt nem nevezem „földnek” - felelte a kanadai. - De nem is a földön vagyunk, hanem a föld alatt.

A hegyfalak tövében ötszáz lábnyi széles, homokos partsáv vette körül a tó vizét. A fövenyen kényelmesen körülsétálhattuk a tavat. De a magas sziklafalak tövében a talaj már szaggatott volt: vulkanikus sziklatömbök és óriási habkövek halmozódtak egymásra festői összevisszaságban. A föld alatti tűz zománcréteggel vonta be a szétmálló köveket, s ezek csak úgy tündököltek az elektromos fénykévében. Lépteink nyomán a part csillámos pora szikrázva szállt a levegőbe.

Eltávolodtunk a vízparttól, s a talaj máris erősen emelkedni kezdett.

Csakhamar hosszú, kanyargó kaptatóhoz - valóságos meredek ösvényhez - értünk, s ezen elég kényelmesen kapaszkodtunk felfelé. De óvatosságra volt szükség, mert a törmelékes kőzeteket semmiféle kötőanyag nem tartotta össze, s lábunk könnyen megcsúszott a földpát- és kvarckristályokból képződött üveges trachiton.4

Lépten-nyomon megbizonyosodhattunk, hogy ez az óriási üreg vulkanikus eredetű. Figyelmeztettem is erre a társaimat.

– Képzeljék csak el, milyen lehetett ez a tölcsér, amikor megtelt fortyogó lávával, s az izzó anyag szintje a kráter pereméig ért, mint valami kohóban a megolvadt érc.

– Egészen jól el tudom képzelni - felelte Conseil. - De meg tudná-e mondani a tanár úr, hogy miért maradt abba ebben a kohóban a munka? S hogyan kerülhetett a kohó helyére csendes vizű tó?

– Úgy került ide valószínűleg, édes fiam, hogy az óceán színe alatt, vulkanikus rázkódtatás következtében, a hegy falában hasadás keletkezett az a nyílás, amelyen át a Nautilus behajózott a tóra. Az Atlanti-óceán vize ezen a hasadékon át bezúdult a hegy belsejébe. Rettentő küzdelem kezdődött a két elem, a tűz és a víz között, s a víz lett a győztes. De hát ez sok-sok évezred előtt történt, s az elárasztott tűzhányóból azóta csendes barlang lett.

– Nagyon helyes - mondta Ned Land. - Elfogadom ezt a magyarázatot. Csak azt sajnálom, hogy az a nyílás, amelyről a tanár úr beszél, nem a tenger színe felett keletkezett.

– Ejnye, Ned barátom - felelte Conseil -, ha az átjáró nem a tenger alatt keletkezett volna, a Nautilus nem hajózhatott volna be erre a tóra!

– S hadd tegyem még hozzá, Land mester, hogy a tengervíz akkor nem hatolt volna be a hegy alá, és a tűzhányó még most is működne. Sose bánkódjék emiatt!

Tovább kaptattunk felfelé. A kapaszkodó egyre meredekebb lett, az ösvény egyre keskenyebb. A sziklafalban helyenként mély üregek tátongtak, ezeket át kellett ugranunk. Fáradságosan kerülgettük az utunkat elálló kőtömböket. Hol térden csúsztunk előre, hol hason másztunk. De hála Conseil ügyességének és Ned Land erejének, legyőztünk az úton minden akadályt.

Harmincméternyi magasságban a talaj megváltozott, de itt sem lett könnyebb a járás. A konglomerátok5 s a trachitok után fekete bazalt6 következett. Néhol széles, csomós, hólyagos rétegben terült el, máshol meg szabályos hasábokba rendeződött, s ezek a bazaltoszlopok támogatták a kráter óriási boltozatát. Mily bámulatos építészeti remeket alkotott itt a természet!

A bazaltoszlopok között hosszú, megdermedt lávafolyók kanyarogtak, a lávába bitumenes7 sávok ékelődtek, s helyenként nagy foltokban csapódott le rájuk a kén. A kráter nyílásán át beszűrődő nappali világosság derengő fénnyel öntötte el a vulkanikus képződményeket, amelyek immár örökre el voltak temetve a kihunyt tűzhányó gyomrában.

Vagy kétszázötven lábnyi magasságba kapaszkodtunk fel, s innen már nem volt tovább... Áthághatatlan akadály állt előttünk. A hegy belső boltozata itt már olyan erősen ívelt a mélység fölé, hogy nem kapaszkodhattunk feljebb. A tó körül folytattuk tehát sétánkat. Lejjebb a növényvilág megkezdte a harcot az ásványvilággal. Néhány bokor, sőt néhány fa vert már gyökeret a sziklafal mélyedéseiben. Kutyatejet láttam, maró nedv szivárgott a szárából. Színét vesztett napfüve lógatta búsan virágos fürtjeit. Igen kevéssé szolgált rá nevére: illata elszállt, mert sohasem érte napsugár. Hosszú levelű, kókadt, beteg áloék tövében imitt-amott néhány szerény krizantém virágzott. De a megkövült lávafolyamok medrében enyhe illatú kis ibolyát is találtam, s bevallom, gyönyörűséggel szívtam be illatát. Az illat a növény lelke. A tenger virágainak, a gyönyörű tengeri növényeknek nincsen lelkük, mert nincsen illatuk!

Egy magányos facsoporthoz értünk. Sárkányfák voltak. Ezek a fák izmos gyökereikkel szétfeszítik a sziklákat. Ned Land egyszerre csak felkiáltott:

– Nézze csak, tanár úr! Méhek!

– Micsoda? Méhek? - kérdeztem hitetlenül.

– Úgy bizony! Méhek! - ismételte meg a kanadai. - Csak úgy rajzanak ott a fák körül!

Odamentem a fához, s magam is meggyőződtem, hogy a kanadainak igaza van. Az egyik odvas fa üregében ezer meg ezer méh rajzott. A Kanári-szigeteken mindenfelé otthonosak ezek a munkás, találékony rovarok, s a lakosság különös becsben tartja őket.

A kanadai természetesen el akarta magát látni mézzel, s nagyon rossz néven vette volna tőlem, ha én ezt ellenzem. Össze is kotort néhány száraz levelet, ként kevert közé, tűzszerszámával szikrát csiholt, a levélkupac lángra lobbant, s a kanadai kifüstölte a méheket. Lassan-lassan megszűnt a zümmögés, s a fa felhasított odvából Ned Land pár font illatos lépesmézet rakott a tarisznyájába.

– A mézet összekeverem a kenyérfa-tésztával - mondta -, és meglátják, micsoda finom süteményt készítek belőle!

– Az ám - mondta Conseil. - Mézeskalácsot!

– No jó, hát csak süssön nekünk mézeskalácsot - mondtam -, de most gyerünk, s folytassuk az érdekes sétát.

Az ösvény egyes kanyarulatainál most már egész terjedelmében láttuk magunk alatt a tavat. A fényszóró bevilágította az egész víztükröt; a csendes tavat egyetlen hullám se fodrozta. A Nautilus mozdulatlanul feküdt a vízen. Fekete árnyékok mozogtak a tündöklő fényárban: a tetőn és a csónaknál sürgölődő matrózok alakjai.

A boltozatot alátámasztó sziklák nyergén jártuk most körül a tavat. Most láttam csak, hogy nemcsak méhek, hanem más állatok is élnek a tűzhányó belsejében. Ragadozómadarak keringtek fejünk felett az árnyékban, némelyik a sziklacsúcs tetején gubbasztó fészkébe menekült. Fehér hasú karvalyok és rikácsoló vörös vércsék voltak. Hosszú lábú, szép, kövér túzokok iramodtak el sebesen közeledtünkre. Képzelheti az olvasó, hogy az ízletes vadmadár micsoda gerjedelmeket ébresztett a kanadaiban. Ned barátunk nagyon megbánta, hogy nem hozott magával puskát. Golyók helyett kőzáport zúdított hát a madarakra, s többszörös, sikertelen kísérlet után csakugyan eltalált egy gyönyörű túzokot. Színigazság, hogy hússzor is kockáztatta életét, míg megkaparintotta a madarát, de olyan ügyes volt, hogy a túzok végül mégiscsak belekerült a lépesméz mellé a kanadai iszákjába.

Felfedezőút a vulkánban
Felfedezőút a vulkánban Nella Galleria →

A hegygerinc itt már járhatatlanná vált; lefelé kellett ismét ereszkednünk. A fejünk fölött tátongó kráter olyan volt, mint egy széles kútszáj. Az eget innen elég jól láttuk; a nyugati szél foszladozó felhőket kergetett az égboltozaton, s egy-egy ködös felhőrongy a hegy csúcsáig ereszkedett alá, ami arra mutat, hogy a felhők közepes magasságban járnak, minthogy a tűzhányó alig nyolcszáz lábnyira emelkedik csak az óceán színe fölé.

Félórával azután, hogy a kanadai elejtette a túzokot, leérkeztünk ismét a belső partszegélyre. Nagy, virágos szőnyeg terült el lábunk előtt. A növényvilágot itt a parton a tengeri édeskömény képviselte. Ebből az apró, ernyős virágú növényből, amelyet vízikapornak vagy ánizsnak is neveznek, kitűnő befőtt készül.

Conseil szedett belőle egy bokrétával.

Az állatvilág a parton igen népes volt. Ezer meg ezer, különféle fajtájú héjasokat láttunk, homárokat, pogácsarákot, garnélát, mysist, kaszáspókot, remeterákot és rengeteg sok kagylót; porcelánkagylókat, bíborcsigát meg csészecsigát.

Egy helyen csodaszép barlang nyílt előttünk. Gyönyörűséggel heveredtem le társaimmal a bársonyos homokra. A barlang csillámporral hintett falaira fényes, sima zománcot olvasztott a tűz.

Ned Land rögtön végigtapogatta a falakat, kémlelte, milyen vastagok lehetnek vajon. El kellett mosolyodnom. A beszélgetés ekkor a kanadai örökösen ébren tartott szökési tervére fordult s én, anélkül hogy túlságosan vérmes reményeket keltettem volna benne, most ezzel biztattam: Nemo kapitány bizonyára csak azért futott le ilyen messze délre az óceánon, hogy hajójára újabb nátriumkészletet vegyen fel. Éppen ezért most abban reménykedem, hogy ezután ismét Európa és Amerika partjai felé veszi útját, s akkor Ned Land újból megkísérelheti a szökést - ezúttal talán több sikerrel.

Egy órája heverésztünk már a szép barlangban. Az élénk beszélgetés egyszerre ellanyhult. Álmosság vett rajtunk erőt. S miután semmi okom sem volt, hogy leküzdjem az álmosságot, csakhamar mély álomba merültem. Azt álmodtam - az ember nem maga választja meg az álmait -, hogy puhány lett belőlem, s az egyszerű puhányok életét élem. Az volt az érzésem, mintha ez a szép barlang a kagylóm két teknője volna...

Conseil hangja riasztott fel az álmomból.

– Talpra! Talpra! - kiáltotta a derék fiú.

– Mi történt? - kérdeztem felkönyökölve.

– Elönt bennünket a víz!

Erre talpra ugrottam. A tenger hatalmas zuhatagban ömlött be a barlangba. Minthogy a valóságban mi nem vagyunk puhányok, menekülnünk kellett.

Pár perc múlva már biztonságban voltunk, mégpedig a barlang tetején.

– Mi ez már megint? - kérdezte Conseil. - Valami új természeti tünemény?

– Nem, kedves barátom - feleltem -, ez a dagály! A dagály és semmi más! Odakint az óceán vize megduzzadt, s a közlekedő edények természeti törvénye8 következtében most a tó vízének felszíne is emelkedik. Nem történt semmi baj. Egy kis fürdővel sikerült megúsznunk a dolgot... Induljunk hát, a *Nautilus*on majd átöltözünk.

A dagály elönti a barlangot
A dagály elönti a barlangot Nella Galleria →

Háromnegyed óra múlva befejeztük körsétánkat, s visszatértünk a hajóra. A legénység éppen elkészült a berakodással. A Nautilus máris indulhatott volna.

De Nemo kapitány nem adott parancsot az indulásra. Be akarja várni az éjt, hogy titokban fusson ki a tenger alatti átjárón? Könnyen meglehet.

Nem tudom, mi volt a késlekedés oka, de a Nautilus valóban csak éjjel hagyta el „illetőségi kikötőjét”.

Hajónk másnap már kint járt a nyílt tengeren. Minden földtől távol, néhány méter mélységben haladt az Atlanti-óceán tükre alatt.

Note

  1. Vulkáni eredetű, üvegszerű ásvány ↩
  2. Az égbolt legékesebb csillagképe. Több mint száz csillagból áll, ezek ködszerűen elnyújtott alakzatba rendeződnek. Népies neve: Kaszás ↩
  3. Téves Vernének az a feltevése, hogy szénből nátriumot, az utóbbiból pedig villamosságot lehet előállítani ↩
  4. Vulkáni eredetű kristályos kőzet ↩
  5. Törmelékekből összeragadt, vegyes összetételű vulkáni kőzetek ↩
  6. Földpát és magnetit tartalmú vulkáni kőzet ↩
  7. Kátrányszerű, folyékony halmazállapotú, a földből előszivárgó szénhidrogén. Ilyen pl. az aszfalt is ↩
  8. Az alsó részükön nyitott, egymással közlekedő edényekbe töltött egynemű folyadék valamennyi edényben ugyanegy szinten áll, tekintet nélkül az edények alakjára ↩

Eri attento?

  1. Mit bányásznak Nemo emberei a tenger alatt?

  2. Mit gyűjt Ned egy fa odvából?

  3. Mikor hagyja el a Nautilus „illetőségi kikötőjét”?

  4. Hogyan jut be a Nautilus a vulkán belsejében levő tóra?

Qual è il tuo personaggio preferito?

Ventimila leghe sotto i mari – tra i personaggi principali

Telegramma

Ufficio di partenza: World Wide Web · Destinazione: a bordo del Nautilus

0 parole · tariffa: 0 kreuzer (i punti diventano STOP)