Vajon mi lehetett az oka annak, hogy ugyanebben a pillanatban a látóhatár is olyan furcsán, olyan hirtelen megváltozott, hogy még egy gyakorlott szemű tengerész sem ismert volna rá a látóhatárt lezáró vonalra, melyben az égnek és a víznek kellett összemosódnia?

Vajon a tenger hullámai miért csaptak olyan magasságba, amilyet a tudósok eddig még csak elképzelni sem nagyon tudtak?

Vajon a meghasadozó föld dübörgése közepette mi volt az az iszonyatos recsegés-ropogás, az a csikorgás, mintha a földgolyó ácsolata roppant volna össze, az elképzelhetetlen mélységekben összecsapódó hullámoknak az az üvöltése, a levegőbe szökő víztömegeknek az a szörnyű sivítása?

Vajon a levegőégben honnan ez a furcsa ragyogás, mely élénkebb, mint az északi fény villódzása, honnan ez a ragyogás, mely elborítja az égboltozatot, és elhomályosítja a minden rendű, rangú csillagokat?

Vajon a Földközi-tenger medencéje, mely egy pillanatra mintha kiürült volna, hogyan, miért telt meg ismét vadul háborgó vizekkel?

Vajon a Hold tányérja miért növekedett meg néhány másodperc alatt olyan roppantul, mintha az égbolt éjszakai vándora 96 ezer mérföldes távolságból tízezer mérföldnyire került volna?

És végül, vajon miért jelent meg az égbolton egy új, óriási és lángoló gömb, mely aztán hamarosan eltűnt a vastag felhőtakarók között?

Egyszóval, miféle furcsa természeti jelenség váltotta ki ezt a kataklizmát, mely alapjában bolygatta meg a föld, a tenger, az égbolt és a levegőég rendjét?

Vajon ki tudna válaszolni ezekre a kérdésekre? És vajon maradt-e egyetlen ember is a földgolyón, hogy válaszolhatna?