A SIERRA NEVADA

Hány meg hány ember álmodozott már arról, hogy milyen szép volna a cirkuszosok módján, lakókocsiban tenni egy nagy utazást! Így nincs gond a szállodára, fogadóra, sem a kétes tisztaságú ágyra, sem a konyhára, mely még kétesebb, ha gyéren lakott vidékeken vagy falvakon át utazunk. Csak kevesen merészkednek ad hoc kocsival utazgatni, hosszú útra pedig csak a gazdag urak indulhatnak bármikor a mozgó otthon minden kényelmével rendelkező luxusjachtjukon. Pedig voltaképpen a kocsi is lehet mozgó otthon! Vajon mi az oka annak, hogy úgyszólván csak a vásárosok ismerik a „szárazföldi hajózás” örömeit?

A mutatványosok kocsija egyben kényelmes lakás is, szobákkal, bútorokkal, és César Cascabel mozgó otthona mindenben megfelelt a nomád élet követelményeinek.

Szép Vándor: ez volt a neve, mintha legalábbis normand hajó lett volna - s nyugodtan elhihetjük, hogy az Egyesült Államokban tett sok kószálás után kiérdemelte a nevét. Alig három éve vásárolták a család első megtakarított pénzecskéjéből, mikor megváltak a rozoga szekértől, amit csak egy ponyva fedett, s nem volt rugózása, mégis hosszú időn át szolgálta a családot. Minthogy César Cascabel már húsz éve járta az Egyesült Államokban a vásárokat és búcsúkat, magától értetődő, hogy a kocsija amerikai gyártmány volt.

A négy kerékkel, kitűnő acélrugózattal fölszerelt Szép Vándor éppen olyan könnyű, mint amilyen szilárd alkotmány volt. Mindig gondosan rendben tartották, seperték, súrolták, mosták; és élénk színekkel festett oldalfalain - ahol az aranysárga kellemesen keveredett a bíborvörössel - ott ékeskedett a már híressé vált társulat neve: César Cascabel és Családja. Hosszát illetően versenyezhetett volna azokkal a nagy szekerekkel, melyek akkoriban még a vadnyugati prériket járták, azokat a vidékeket, ahová még nem ágazott el a Great Trunk, vagyis a New Yorkot San Franciscóval összekötő vasútvonal. A két ló persze csak lépésben tudta vontatni a nehéz alkotmányt. A rakomány bizony súlyos volt. A kocsiban lakókon kívül nehezítették még a tetőn elhelyezett sátorponyvák, rudak és kötélzet, alatta pedig az ingó ponyvába rakott különböző holmik, a nagy dob, kis dob, trombita, puzon és egyéb olyan szerszámok és kellékek, melyek a mutatványosnak valójában munkaeszközei. Ezenkívül ott voltak még a család műsorán szereplő híres némajáték, *A Fekete-erdő haramiái*hoz szükséges jelmezek is.

A kocsi belsejének elrendezése nagyon célszerű volt, s magától értetődik, hogy kifogástalan, igazi flamand tisztaság uralkodott benne Cornélia gondosságának köszönhetően, aki ezen a téren nem ismert tréfát.

Az előrészben egy üveges tolóajtó mögött volt az első fülke, melyet a tűzhely fűtött. Ez után következett a nappali vagy ebédlő, itt folyt a jövendőmondás is; majd az első hálófülke, olyan emeletes ágyakkal, amilyenek a hajókabinokban vannak, a függönnyel kettéválasztott helyiség jobb oldali részében aludt a két fivér, baloldalt meg a húguk; a hátsó részben kapott helyet Cascabel és Cascabelné asszony hálófülkéje, melyben matracos ágy volt sokszínű takaróval, az ágy mellé állították a nevezetes pénzesládát. Minden sarokban asztalként szolgáló, lehajtható deszkalapok vagy keskeny szekrények, ezekbe zsúfolták bele a némajátékhoz szükséges kosztümöket, parókákat, álszakállakat. Két petróleumlámpa világította be az egészet, két hajólámpa, mely ide-oda ingott, mikor a kocsi hepehupás úton haladt; ezenkívül, hogy a napvilág bejuthasson a fülkékbe, hat apró, ólomkeretes ablak nyílott a kocsi oldalfalain, az ablakokon könnyű muszlinfüggönyök színes zsinórral átkötve - a Szép Vándor valóban olyan volt, akár egy könnyű holland hajó parancsnoki lakása.

A természeténél fogva oly igénytelen Szegfűszeg az első fülkében hált egy függőágyon, melyet esténként feszített ki a két oldalfal között, s leakasztotta már kora hajnalban, ahogy a nap fölbukkant.

Most már csak azt kell megemlítenünk, hogy Wagram és Marengo, úgy is mint éjjeli őrök, a kocsi fenekéhez szerelt ponyvában aludtak, s megtűrték maguk mellett John Bullt is, pedig a kis majom féktelen természetű, örökös csínytevő volt; továbbá azt, hogy Jakónak, a papagájnak a második fülkében fölakasztott kalitkában volt a helye.

Gladiátor és Vermuth, a két ló, szabadon legelészhetett a Szép Vándor körül anélkül, hogy béklyót kellett volna viselniük. Miután kedvükre lakomáztak a roppant prériken, ahol mindig készen várta őket az eledel, no meg az ágy, vagyis inkább alom, elnyúlhattak aludni a földön, mely táplálta őket.

Semmi kétség afelől, hogy az éjszaka leszálltával a Szép Vándor a legteljesebb biztonságot nyújtotta, lakóinak puskái, revolverei voltak, és a két kutya őrizte.

Most már mindenestül ismerjük a család lakókocsiját. Hogy három év óta hány meg hány mérföldet járt be az Egyesült Államokban New Yorktól Albanyig, a Niagarától Buffalóig, Saint-Louis-ig, Philadelphiáig, Bostonig, Washingtonig, a Mississippi mentén egészen Új-Orléans-ig, a Great Trunk mentében egészen a Sziklás-hegységig, a Mormonok földjéig, Kalifornia partvidékéig! Akár üdülőútnak is mondhatnánk, mert a kis csapatból soha senki sem volt beteg, kivéve John Bullt, a kis majom gyakran elrontotta a gyomrát, mert nem tudta mérsékelni elképesztő étvágyát.

És micsoda öröm lesz hazatérni a Szép Vándorral, s az Óvilág útjain kocsizni vele! Milyen barátságos kíváncsiságot kelt majd végig Franciaországban, a normand tájakon! Viszontlátni Franciaországot, „viszontlátni Normandiámat”, mint Bérat híres dala mondja - César Cascabel minden gondolata, minden vágya ez volt.

Ha majd New Yorkba érnek, a kocsit szétszedik, becsomagolják, és egy Le Havre-ba induló hajóra rakják, ott majd ismét fölszerelik a kerekeit, hogy elindulhasson a főváros felé.

Mennyire szeretett volna már úton lenni Cascabel, a felesége és a gyermekei, de meg alighanem a társaik - nyugodtan mondhatjuk, négylábú barátaik is! Ezért február 15-én már kora hajnalban elindultak Sacramento főteréről; volt, aki gyalog ment, volt, aki a kocsiban - mindenki, ahogy kedve tartotta.

Még elég hűvös, de szép napos idő volt. Mondanunk sem kell, hogy nem indultak el elemózsia, vagyis különböző hús- és főzelékkonzervek nélkül. Különben meg a városokban és a falvakban mindennel elláthatták magukat. És a vadról sem kell megfeledkezni: ezeken a területeken bőségesen akad bölény, szarvas, nyúl és fogoly. És vajon Jean lemondana-e az örömről, hogy puskát foghat, s hasznosan lövöldözhet, mikor a vadnyugat roppant prérijein nem volt tilos a vadászat, de még engedélyt sem kellett hozzá szerezni! Jean ugyanis nagyon ügyes puskás volt, és ha Marengo, az uszkár nem is, Wagram, a spániel elsőrendű vadászkutya.

Sacramentót elhagyva a Szép Vándor északkeleti irányba fordult. A lehető legrövidebb úton akartak eljutni a határra, majd végig a Sierra Nevadán átvezető mintegy kétszáz kilométeres úton a Sonora-hágóig, mely a végtelen keleti síkságokra vezet.

Ez a vidék még nem tartozott az igazi Vadnyugathoz, ahol csak egymástól nagy távolságban akadnak falvak, nem a préri volt a végtelenbe vesző horizonttal s a nagy kihalt térségekkel, nomád indiánokkal, akiket a civilizáció lassanként visszaszorít Észak-Amerika kevésbé látogatott tájaira. Sacramento után úgyszólván azonnal emelkedőknek vezet az út. Már itt érezhetők a Sierra nyúlványai, melynek fekete fenyővel borított láncai és itt-ott ötezer méter magas hegycsúcsai fenséges határmezsgyeként keretezik az öreg Kaliforniát. Lombsorompó, a természet zárta el vele ezt a vidéket, ahova annyi aranyat rejtett, amit aztán az emberi kapzsiság oly hamar széthordott. Nagyvárosok is voltak a Szép Vándor útvonalában: köztük Jackson, Mocquelenne, Placerville - Eldorado és Calaveras előőrsei. César Cascabel azonban csak akkor állt meg a városokban, ha valamit vásárolni akartak, vagy ha nyugodtabb éjszakát kívántak. Azon volt, hogy mielőbb átjusson a Nevada hegyein a Nagy-Sós-tó vidékén és a Sziklás-hegység hatalmas bástyáján, ahol a lovaknak alighanem nagyon neki kell majd rugaszkodniuk. Később az Erie- és az Ontario-tó vidékén olyan úton mennek tovább, amit már kitapostak a lovak és a szekérkaravánok.

A hegyvidéken át azonban nem lehet gyorsan haladni. Az utat nagyon meghosszabbítják a kényszerű kerülők. Ráadásul, noha ez a vidék a harmincnyolcadik szélességi fokon fekszik, mint Európában Szicília és Spanyolország, harapós hideg volt ez utolsó tél végi napokon. Tudjuk, hogy a Golf-áram - a Mexikóból kiinduló meleg áramlat - ferde vonalban halad Európa felé, és elhajlása miatt Észak-Amerika éghajlata sokkal hidegebb, mint az Óvilág azonos szélességi fokán fekvő területeinek éghajlata. De már csak néhány hét, és Kalifornia ismét a legbőkezűbb, termékeny anyaföld lesz, mely százszorosan adja vissza a belé vetett magot, s mely bőségesen termi a legváltozatosabb trópusi és mérsékelt égövi növényeket, gyümölcsöket: a cukornádat, rizst, dohányt, narancsot, olajbogyót, ananászt, banánt. Nem az arany jelenti a kaliforniai anyaföld gazdagságát, hanem a belőle táplálkozó, rendkívül gazdagon termő növényzet.

– Még visszasírjuk ezt a földet! - mondta Cornélia, aki éppen nem volt közömbös a finom falatok iránt.

– Ó, te torkos! - nevetett Cascabel.

– Ugyan, hiszen nem miattam, a gyerekek miatt mondom!

Több napon át kocsiztak az erdők szélén, a zöldellő réteken át. Akármilyen rengeteg állat járja is és legelje e mezők füvét, a gyepszőnyeget nem tudják elpusztítani, a természet szüntelenül megújítja. Nem lehet eleget beszélni a kaliforniai talaj termőerejéről, nincs is párja a világon! Kalifornia a Csendes-óceán éléstára, és a termékeit exportáló kereskedelmi flották sem tudják kiüríteni. A Szép Vándor szokásos tempójában haladt, napi hat-hét mérföldet tett meg, nem többet. Így járta be a társulat Észak-Amerika minden államát, és innen van az, hogy a Cascabel név olyan kedvesen ismert lett a Mississippi torkolatától egészen Új-Angliáig. Igaz, akkoriban megálltak az Államok minden városában, hogy előadást tartsanak. Most, a nyugatról keletre tartó útjuk közben nem akarták elbűvölni a közönséget. Nem művészi turnén voltak, útjuk a vén Európa, a távoli normand tanyák felé vitte őket.

Vidám volt ez az utazás, és hány meg hány kőház irigyelhette a guruló házban megbúvó boldogságot. Nevettek, daloltak, tréfáltak, s a piszton, melyen az ifjú Sandre gyakorolt, nemegyszer riasztotta szét a madarakat, melyek éppen úgy csiviteltek, mint ez a vidám család.

Mindez nagyon kellemes volt, az utazással töltött napok azonban nem feltétlenül pihenőnapok.

– Gyerekek - mondogatta Cascabel -, azért mégse rozsdásodjunk be!

És mikor megálltak, hogy a lovak kifújják magukat, a család nem pihent. Nemegyszer köréjük sereglettek az indiánok, hogy nézhessék Jean zsonglőrmutatványainak próbáját, Napoleona néhány kecses tánclépését, Sandre gyakorlatait, aki úgy hajladozott, mintha gumiból volna, Cascabelné erőmutatványait meg Cascabel hasbeszélő tudományát, nem is szólva a kalitkájában hadaró Jakóról, az együttesen gyakorló kutyákról és a bohóckodó John Bullról.

De azért azt is érdemes megemlíteni, hogy Jean útközben sem hanyagolta el a tanulást. Újra meg újra elolvasta a Szép Vándor néhány kötetből álló könyvtárát, talált köztük földrajz- meg számtankönyvet, néhány útleírást; azonkívül ő vezette az *Útinapló*t, melynek lapjain nagyon kellemes stílusban számolt be az utazás eseményeiről.

– Túlságosan tanult leszel! - mondta neki néha az apja. - De hát ha kedved telik benne!

Mert Cascabel óvakodott attól, hogy útját állja elsőszülöttje tudásvágyának. Lelke mélyén a feleségével együtt nagyon büszke volt arra, hogy akad a családban egy „tudós” is.

Február 27-én délután a Sierra Nevada hegyszorosai elé ért a Szép Vándor. Tudták, hogy a hegyláncon átvezető négy-öt napos útjuk nagy fáradalmakkal jár majd. Nehéz dolga lesz embernek, állatnak egyaránt, míg az emelkedőkön felvergődnek a hegylánc derekáig. A roppant sziklatorlasz oldalaiban kanyargó keskeny utakon alighanem tolniuk is kell a kocsit. Noha a kaliforniai tavasz korán éreztette hatását, és az idő tovább enyhült, bizonyos magasságokban még mindig meglehetősen zord lesz, pedig nincs iszonyúbb, mint a zuhogó esők, hóförgetegek és tomboló szélrohamok a szorosokban, ahova úgy hatolnak be, mint valami tölcsérbe. Ráadásul a hágók felső szakasza már az örök hó zónájába esik, s nem kevesebb, mint kétezer métert kell még felfelé menniük, mielőtt leereszkednének a Mormonok földjére.

César Cascabel most is azt tervezte, amit hasonló esetekben tenni szokott: kisegítő lovakat fog bérelni a falvakban vagy a hegyi tanyákban, és indián vagy amerikai férfiakat vesz föl útikalauznak. Ez megint költségtöbbletet jelent, az igaz, de nem kerülhetik el, ha nem akarják veszélyeztetni saját lovaik épségét.

27-én este a Sonora-hágó küszöbére értek. Az eddig megtett úton csak némi emelkedővel kellett megbirkózniuk. Így Vermuth és Gladiátor nem fáradt ki túlságosan, de tovább már nem tudtak volna menni, ha valamennyien segítenek is nekik.

Egy tanya közelében álltak meg, mely valósággal megbújt a Sierra szakadékai között. Mindössze néhány ház állt itt s vagy két puskalövésnyire egy major, és Cascabel úgy határozott, hogy még az este fölkeresi ezt a majort. Lovakat akart lefoglalózni másnapra; Vermuth és Gladiátor nyilván nagy örömmel fogadja majd a segítséget.

Először is egyet s mást el kellett intézniük, hogy az éjszakát ezen a helyen tölthessék.

Mihelyt a táborozást a szokásos módon megszervezték, fölkeresték a tanya lakóit, akik készségesen adtak friss eledelt a családnak és takarmányt az állatoknak.

Ezen az estén szóba sem jöhetett a „tréning”. Valamennyien kimerültek. Nehéz napjuk volt, mert az út nagy részét gyalog kellett megtenniük, hogy könnyítsenek az állatok terhén. Cascabel teljes pihenőt engedélyezett, és ez az engedély életben marad mindaddig, míg át nem kelnek a Sierrán.

Cascabel, miután a gazda szemével ellenőrizte, hogy minden rendben van-e a táborhely körül, a feleségére és a gyermekeire hagyta a Szép Vándort, ő maga pedig Szegfűszeggel a major felé indult; a fák között látszott a kéményeiből fölszálló füst.

Egy kaliforniai családé volt ez a major, és a gazda szívesen fogadta a mutatványost, megígérte, hogy ad neki három lovat és két vezetőt. Az emberek egészen a kelet felé ereszkedő lejtőkig kísérik a *Szép Vándor*t, onnan térnek majd vissza az előfogatos lovakkal együtt. Csakhogy mindez szép kis summába fog kerülni.

César Cascabel olyan ember módjára alkudozott, aki nem szívesen dobálja ki ablakon át a pénzét, s végül megegyeztek a fizetségben, mely nem volt nagyobb az e célra előirányzott összegnél.

Másnap reggel hat órakor megérkezett a két vezető, és a három lovat Vermuth és Gladiátor elé fogták a kocsiba. A Szép Vándor egy szűk hegyszorosban kapaszkodott fölfelé, melynek oldalait sűrűn benőtték a fák. Nyolc óra tájt a hegyszoros egyik kanyarulatánál Kalifornia földje - melyet a család mégiscsak némi sajnálkozással hagyott el - teljesen eltűnt a Sierra sziklái mögött.

A tanyásgazda három lova erősnek, megbízhatónak látszott. Vajon ez volt a helyzet a vezetőkkel is? Az emberek mintha kevésbé lettek volna bizalomgerjesztők.

Mind a kettő erős fickó volt, indián és angol szülők félvér fiai. Hej, ha Cascabel tudja, hogy szegről-végről angolok, de gyorsan megszabadult volna tőlük!

Cornélia szerint meglehetősen rosszképű emberek voltak. Jean az édesanyja véleményét osztotta, és Szegfűszeg is így vélekedett róluk. Cascabel mintha nem egészen jól választott volna. De végül is csak ketten vannak, és ugyancsak meggyűlne a bajuk, ha valami rosszban törnék a fejüket.

Az utasoknak nem kellett attól tartaniuk, hogy a Sierra szorosaiban kellemetlen találkozásokra kerülhet sor. Az utak ekkoriban biztonságosak voltak. Elmúltak már azok az idők, mikor a kaliforniai bányászok, vagyis azok, akiket *loafer*eknek és *rowdy*knak neveztek el, a világ minden tájáról odacsődült gonosztevőkhöz csatlakoztak, hogy nekitámadjanak a tisztességes embereknek. A lincstörvény végül is észhez térítette őket.

Cascabel azonban, óvatos ember lévén, elhatározta, hogy nyitva tartja a szemét.

A majorosgazdánál felvett emberek minden bizonnyal ügyes kocsisok voltak. Így minden baj nélkül múlt el a nap, és már ez is öröm volt. Ha csak egy kerék eltörik, egy tengely megreped, a Szép Vándor lakói ugyancsak nehéz helyzetbe kerültek volna, hiszen távol voltak minden lakott helytől, és nem volt semmijük, amivel a kárt rendbe hozhatták volna.

A hágó rendkívül zord látványt nyújtott. A feketefenyőkön kívül semmi más növényzet, mint a földet borító moha. Itt-ott óriási sziklatorlaszok szaporították a kanyarulatokat, főleg a Walkner egyik mellékfolyója mentén, amely - az azonos nevű tóból elindulva - viharosan zúdul a szakadékok mélyére. A távolban, a felhők közé veszve, magaslott a Castle-Peak orma, mely a Nevada hegylánc oly festőien sorakozó más csúcsai fölé emelkedett.

Délután öt óra tájt, mikor a sötétség már kezdett felszállni a szűk szorosból, egy kanyarhoz, nagyon kemény útszakaszhoz értek. A kapaszkodó itt olyan meredek volt, hogy kénytelenek voltak a kocsit részben kiüríteni, és ideiglenesen hátrahagyni az ingó ponyvát meg a kocsitető fölött elhelyezett holmik nagyobb részét.

Mindenki munkához látott, és el kell ismernünk, hogy a két vezető dicséretes buzgalmat tanúsított. César Cascabel és a családja kezdett némileg jobb véleménnyel lenni róluk. Különben is még két nap, és elérik a hágó legmagasabb pontját, innen az út völgynek ereszkedik, az előfogatos lovak és a vezetők visszatérnek a majorba.

Mikor már kiválasztották a pihenőhelyet, míg a kocsisok lovaikkal foglalatoskodtak, Cascabel a két fiával és Szegfűszeggel visszament a kapaszkodó aljában hagyott holmikért.

Jó vacsorával fejezték be ezt a napot, és már csak a pihenésre gondoltak mindnyájan.

César Cascabel szólt a vezetőknek, hogy telepedjenek be a Szép Vándor egyik fülkéjébe, ők azonban nem fogadták el a meghívást, azt mondták, jó lesz nekik a fák alatt is. Vastag takarókba burkolóznak majd, és a szabad ég alatt maradnak, így jobban vigyázhatnak gazdájuk lovaira.

Néhány pillanattal később mély álomba merült a tábor.

Másnap pirkadattal talpon voltak mindnyájan.

Cascabel, Jean és Szegfűszeg szállt ki elsőnek a Szép Vándorból, s arra indultak, ahol Gladiátor és Vermuth töltötte az éjszakát.

Ott volt mindkét állat, de a majoros három lovának se híre, se hamva.

Minthogy nem lehettek messze, Jean a vezetőket kereste, hogy a lovak után küldje őket: a két ember sem volt sehol.

– De hát hol vannak? - kérdezte.

– Nyilván a lovakat hajszolják - válaszolta Cascabel.

– Ohé!... Ohé!... - kiáltozott Szegfűszeg éles, messzire hallatszó hangon.

Semmi válasz.

Cascabel és Jean torkaszakadtából kiáltozott, miközben visszafordultak a táborhely felé.

De a vezetők csak nem mutatkoztak.

– Lehet, hogy joggal találtuk gyanúsnak a képüket? - kiáltott föl César Cascabel.

– De hát miért hagytak volna itt bennünket? - kérdezte Jean.

– Alighanem valami gaztettet követtek el!

– Ugyan mit?

– Hogy mit?... Várj!... Mindjárt megtudjuk!

És Jeannal meg Szegfűszeggel együtt futva indult a Szép Vándor felé.

Fölugrani a lépcsőre, félrerántani az ajtót, átszaladni a fülkéken, berontani a hálófülkébe, ahova az értékes ládát helyezték - mindez egy pillanat műve volt -, és César Cascabel máris újra előbukkant kiáltozva:

– Ellopták!

– A pénzesládát? - sikoltott Cornélia.

- Azt! Ellopták a gazemberek!