Esta entrada se escribió en húngaro; si su navegador la traduce, será una traducción automática sin revisar. Traducir con Google Traductor ↗
1867. november 17., vasárnap
Reggel 8 körül
Elmentek. A professzor, Conseil, a kapitány meg az a kétméteres izomkolosszus, aki sosem szól egy szót sem. Gumiruhában. Rézgömbbel a fejükön. Hogy erdőben vadásszanak a tenger alatt. Mondtam nekik, hogy sok szerencsét. Hát, szerencsét.
Én nem vettem fel azt a micsodát. Erőszakkal sem. Aki egyszer rám csavarja azt a rézfejet, az dugdoshat engem abba a kamrába, és engedi be a vizet, én meg nem tudok kijönni, mert a csap egy másik ember kezében van. Ezt nem csinálom. Nem vagyok hülye.
A professzor szerint ez „csodálatos”. Majd megnézem, milyen csodálatos lesz, ha nem jönnek vissza.
Fél tíz
Elloptam három lapot a professzor jegyzetfüzetéből és egy ceruzát. Eldugtam, de nem szégyenből, csak ő mindent leír, és ha ezt is megtalálja, megint magyarázni fog.
Átjártam a hajót, amennyit szabad. Ajtó mindenhol. A kapitány az ajtókhoz nem engedett kulcsot adni, de azok magukat se nagyon zárják be. Megint ez a nyugalom. Ha dühösek lennének, legalább tudnám, hol állok. Viszont azt látom, hogy mindig figyelnek.
Dél
Hoztak ebédet. A stewardot most nem bántottam. (Ezt akkor mondom el, ha valaki megkérdezi.) Hal, meg valami, amit nem tudok megnevezni. Megettem mindet, mert éhes voltam, nem mert jó volt.
Víz. Megint víz. Egy pohár bor nem volna túl nagy kérés.
Fél kettő
Hallgat a hajó. Nem azt a hallgatást szeretem, ami a tengeren van, mert az a hullámok hangja. Ez acélhallgatás.
Egyedül vagyok. Nem magányos. Egyedül. Az nem ugyanaz.
Conseil mindig mellettem volt, a hülye osztályaival. Most nem bírom elviselni, hogy nincs itt, hogy mondja, hogy „Ned mester, ez egy tüskésbőrű”. Persze. Tüskésbőrű. Amelyik a tálamra kerül.
Három óra
Szökés.
Itt kell most leírnom. Nem mondom el senkinek, még a professzornak sem, mert ő mindent egyszerre gondol: indulna is, maradna is. Én nem. Én egyet gondolok.
A csónak a hajó tetején, ahogy láttam, amikor kiráncigáltak. Csavarokkal rögzítve. Egy ember kinyithatja, ha tudja, hol. Nem tudom, hol. Meg kell nézni. Közel kell lenni a parthoz. A földhöz. Akkor nem fordulnak vissza értem.
Ma a ruhatárban láttam a tizenkét ruhát. Tizenkét. Hány embert tud ez a hajó a vízbe küldeni? Ha tizenkettőnél több a legénység, nem lesz egyszerű.
Fél négy
A professzor biztosan elmesélné: ez a hely ilyen meg olyan. Én csak annyit mondok, hogy még mindig nem akarom a rézgömböt.
De hát. Ha én is velük mentem volna, most nem gubbasztanék itt egyedül a priccsen, hanem látnám, amit látnak.
Nem mondom, hogy hibáztam. Azt mondom, hogy a professzor szájából majd hallani fogom, hogy mi maradt ki.
Ötkor
Az utolsó lapot elrejtem. Három lap, a priccs deszkája alá, a sarokba, ahol a matrac szélét felhajtva nem látszik. Conseil nem nyúl a matracomhoz, mert mindent szépen rendben tart, és a rendetlenséget nem bolygatja.
Ha ezt valaki mégis megtalálja, tudom, ki volt.
Ned Land
a szigonyosok királya
¿Qué le ha parecido esta entrada?
Aún no hay valoraciones. ¡Sea el primero!


