A Nautilus technológiája 2/2

A víz alatti légzés szabadsága (2)

Anotado por:djp

aprox. 4 min de lectura0 comentarios

Esta entrada se escribió en húngaro; si su navegador la traduce, será una traducción automática sin revisar. Traducir con Google Traductor ↗

A találmány a korabeli tudományos-fantasztikus irodalomra is hatást gyakorolt. Egyes források szerint Jules Verne is meglátogatta a világkiállítást, és nagy lelkesedéssel fedezte fel a készüléket. Az 1869–1870-ben megjelent Nemo kapitány (franciául Vingt mille lieues sous les mers) című regényében a Rouquayrol–Denayrouze-féle légzőkészüléket választotta a Nautilus legénységének víz alatti felszereléséül, a két feltaláló nevét is megemlítve. A regény első részének XV. fejezetében Nemo kapitány részletesen ismerteti Aronnax professzorral a berendezést, amelyet állítása szerint saját céljaira továbbfejlesztett. A módosítások elsődleges célja az volt, hogy a búvárok hosszabb ideig, a felszíni levegőellátástól függetlenül és jelentős mélységben is biztonságosan mozoghassanak.

Nemo egyik legfontosabb változtatása a levegő tárolásához kapcsolódott. A kapitány elmondása szerint a Nautilus nagy teljesítményű szivattyúi segítségével a búvárok hátán hordozott, vastag fémlemezből készült tartályokba ötven atmoszféra nyomású levegőt sűrítettek. A tartályhoz kapcsolódó automatikus szabályozó a levegőt a belégzéshez szükséges nyomáson továbbította a búvár számára. A másik lényeges változtatás a légzőmaszkot érintette. Nemo a Rouquayrol-féle, az orrot és a szájat körülvevő légzőeszközt egy teljes fejet befogadó rézgömbbel helyettesítette, amelyhez külön belégző- és kilégzőcsövek csatlakoztak. Indoklása szerint erre a nagyobb mélységekben fellépő jelentős víznyomás miatt volt szükség. A megoldás ugyanakkor nem számított teljesen új találmánynak, hiszen a korabeli nehézbúvár-felszerelések már alkalmaztak rézsisakokat, és 1866-tól maguk Rouquayrol és Denayrouze is ilyen irányban fejlesztették tovább készüléküket.

A regény legfigyelemreméltóbb műszaki állítása a légzőkészülék üzemidejére vonatkozik. Nemo szerint az ötven atmoszféra nyomásra sűrített levegő kilenc-tíz órán keresztül biztosíthatta a búvár légzését. Ez rendkívüli teljesítmény lett volna, hiszen a korabeli önálló légzőkészülékek használati ideje rendszerint jóval rövidebb volt. A leírás műszaki hitelessége azonban ezen a ponton erősen megkérdőjelezhető. Egy korabeli, például nyolcliteres tartály ötven atmoszféra nyomáson hozzávetőleg négyszáz liter, felszíni légköri nyomásra átszámított levegőt tartalmazhatott. Mérsékelt fizikai terhelés mellett, percenként húszliteres felszíni légfogyasztással számolva ez a mennyiség a felszínen is legfeljebb körülbelül húszperces légzést biztosítana. Tízméteres vízmélységben, ahol a környezeti nyomás megközelítőleg két atmoszféra, ez az idő már csupán mintegy tíz percre csökkenne. A regényben azonban a tenger alatti séta során száz méter mélyre is leereszkednek, ahol a nyomás már tíz atmoszféra – ott ugyanez a készlet alig két percre lenne elég. Kilenc-tíz órás víz alatti működéshez tehát sokkal nagyobb levegőkészletre, lényegesen magasabb tárolási nyomásra vagy a kilélegzett gáz megfelelő kezelésével működő újralégző rendszerre lett volna szükség.

Nemo állítását az sem teszi hihetőbbé, hogy a regényben Aronnax professzor az elhasználódó levegő oxigéntartalmának csökkenésétől tart. A sűrítettlevegős, nyitott rendszerű készülékben ugyanis a tartályban maradó levegő oxigénaránya a fogyasztás következtében nem csökken számottevően. A kilélegzett levegő újrafelhasználásakor viszont valóban gondoskodni kellene a szén-dioxid eltávolításáról és az elfogyasztott oxigén pótlásáról. Ilyen, a kilenc-tíz órás működést lehetővé tevő rendszert azonban Nemo nem ismertet. A Nautilus szivattyúinak nagy teljesítménye önmagában tehát nem oldhatta volna meg a hordozható tartály korlátozott kapacitásának problémáját.

Mindezek alapján Nemo módosításai részben műszakilag megvalósíthatónak, részben azonban túlzottan optimistának tekinthetők. A nagyobb nyomású levegőtartály alkalmazása, a légzésszabályozás és a teljes fejet védő fémsisak összeépítése reális mérnöki elképzelés volt. A rendkívül hosszú üzemidő és a nagy mélységekben történő, minden élettani kockázattól mentes munkavégzés viszont már a regény fantasztikus elemei közé tartozott. Verne érdeme éppen abban állt, hogy egy valós, a maga korában úttörő jelentőségű találmányból kiindulva képzelte el a víz alatti mozgás jövőjét. Nemo készüléke így egyszerre tükrözte a 19. századi búvártechnika tényleges eredményeit és azokat a műszaki lehetőségeket, amelyek megvalósítása csak jóval később vált lehetségessé.

Vajon életben maradhatott volna Nemo, Aronnax és Conseil a Crespo-szigeti vadászaton?

¿Cuánto aguanta el buzo? · Veinte mil leguas de viaje submarino

Ezt próbálja bemutatni ez a kis játék vagy kísérlet – amelyben különböző paraméterek állítgatásával változtatható a palackban lévő oxigén «hatásfoka» – s persze van «titkos fegyver», mint a lúgos szekrény, amely elnyeli a kilélegzett szén-dioxidot, amely akár életveszélyes is lehetne! (a palack mérete nem meghatározott a regényben, így állítható, s nem vesszük figyelembe az egyéb hatásokat, mint pl. nitrogén-narkózis …)

Bár a Rouquayrol–Denayrouze-készülék műszaki szempontból jelentős előrelépést képviselt, nem tudta véglegesen megoldani az autonóm búvárkodás problémáját. A megfelelően könnyű, nagy nyomást elviselő palackok hiánya, a felszerelés súlya és a korlátozott levegőkészlet akadályozta szélesebb körű elterjedését. Az automatikus levegőadagolás alapelve azonban időtállónak bizonyult. Közel nyolc évtizeddel később, 1943-ban Jacques-Yves Cousteau és Émile Gagnan egy korszerűbb, megbízható automatikus reduktor és nagynyomású palackok összekapcsolásával megteremtette a modern nyílt rendszerű autonóm búvárkészülék alapját.

A Rouquayrol–Denayrouze-készülék történeti jelentősége ezért nem elsősorban a közvetlen gyakorlati teljesítményében, hanem az általa megvalósított műszaki elvben rejlik. A két feltaláló felismerte és működőképes szerkezetben alkalmazta azt az alapelvet, hogy a víz alatt a levegőnek automatikusan, a búvár légzési szükségleteihez és a környezeti nyomáshoz alkalmazkodva kell rendelkezésre állnia. Találmányuk a bányamentés problémájából kiindulva a búvártechnika egyik meghatározó újításává fejlődött, és fontos kapcsolatot teremtett a 19. századi nehézbúvár-felszerelések és a 20. századi autonóm búvárkészülékek között. A Rouquayrol–Denayrouze-rendszer így a víz alatti légzés technikatörténetének egyik legfontosabb mérföldköveként értékelhető.

Felhasznált történeti források: a Francia Nemzeti Iparjogvédelmi Intézet (INPI) szabadalomtörténeti ismertetése, a Francia Kulturális Minisztérium műtárgynyilvántartása, valamint Philippe Rousseau búvártörténeti kutatása, amely az eredeti szabadalmak adatait is feldolgozza

¿Qué le ha parecido esta entrada?

Aún no hay valoraciones. ¡Sea el primero!

MessengerWhatsAppViberXLinkedInTelegramPinterest

Anotado por: djp

Biblioteca

Volúmenes relacionados

Deja una respuesta

Tu dirección de correo electrónico no será publicada. Los campos obligatorios están marcados con *

Telegrama

Oficina de origen: la Web · Destino: a bordo del Nautilus

0 palabras · tarifa: 0 kreuzers (los puntos se convierten en STOP)