Fix közvetlen kapcsolatot teremt Phileas Fogg-gal

Eközben Mr. Fogg Mrs. Audát kísérgette az angol város utcáin; nyugodtan sétáltak, Fogg úr nem is sejtette, hogy a közben történtek esetleg egész későbbi sorsát veszélyeztetik. Amióta Mrs. Auda elfogadta ajánlatát, hogy Fogg elviszi egészen Európába, a gentleman számos apró gondot vett a nyakába: ilyen hosszú úton sok mindennel törődni kell. Hogy egy angol egyetlen útizsákkal járja körül a világot, mint ő, az még hagyján; asszony azonban ekkora útra ilyen körülmények közepette nem vállalkozhat. Ezért egy csomó ruhát és útiholmit voltak kénytelenek vásárolni. Mr. Fogg szokása szerint ezt a feladatot is szenvtelenül oldotta meg, és ha a fiatal özvegy mentegetődzött vagy tiltakozott és pironkodott a szakadatlan szívességek miatt, az úriember csupán ennyit felelt, szóról szóra mindig ugyanúgy:

– Nekem is érdekem, hozzátartozik az útitervhez.

Miután a bevásárlást befejezték, Mr. Fogg és az ifjú hölgy visszatért a szállodába, s elköltötték a nagy pompával felszolgált, étlap szerinti ebédet. Mrs. Auda kissé fáradt volt, ezért visszavonult lakosztályába, előbb azonban „angolosan” kezet szorított rendíthetetlen megmentőjével.

A nagytekintetű gentleman pedig egész este a Times és az Illustrated London News olvasásába mélyedt.

Ha tudott volna csodálkozni egyáltalában, most lett volna alkalma rá, mert inasa még akkor sem jelentkezett, amikor ő nyugovóra tért. De mivel tudta, hogy a gőzhajó csak másnap reggel indul Hongkongból Jokohamába, nem sokat törődött vele. Reggel Mr. Fogg csöngetett inasáért: Passepartout nem jelentkezett.

Mit gondolhatott a tisztes gentleman, amikor kiderült, hogy inasa nem tért vissza a szállodába, azt senki nem sejtheti. Mr. Fogg mindössze felmarkolta útizsákját, beüzent Mrs. Audának, és gyaloghintót hívatott.

Nyolc óra volt, fél tízre jelezték a dagályt; a Carnatic csak dagályban juthat át a kikötő bejáratán.

Amikor a gyaloghintó megérkezett a szálloda elé, Mr. Fogg és Mrs. Auda a kényelmes járműre szállt; poggyászukat targoncán hozták utánuk.

Fél óra múlva utasaink kiszálltak a kikötőben, ahol Mr. Fogg megtudta, hogy a Carnatic tegnap este kifutott.

Mr. Fogg biztosra vette, hogy gőzhajót, inast egyaránt megtalál, de most, akár akarta, akár nem, mindkettőről lemondhatott. Ám a csalódásnak semmi jele nem mutatkozott az arcán, s amikor Mrs. Auda nyugtalanul pillantott rá, mindössze ennyit válaszolt:

– Apróság, asszonyom, apróság.

Ekkor egy férfi lépett hozzá; már az előbb is feszülten figyelte. Fix volt, a detektív; üdvözölte Foggot, és így szólította meg:

– Nemde, uraságod is tegnap érkezett a *Rangoon*on, akárcsak én?

– Igen, uram - válaszolt Mr. Fogg hűvösen -, de nincs szerencsém ismerhetni...

– Bocsásson meg, azt hittem, itt találom az inasát.

– Talán tudja, hogy hol van, uram? - kérdezte élénken a fiatalasszony.

– Ejnye - felelte színleg csodálkozva a detektív -, hát nincs itt?

– Nincs - válaszolt Mrs. Auda. - Tegnap óta nem jelentkezett. Nélkülünk szállt volna fel a *Carnatic*re?

– Önök nélkül, asszonyom? - csodálkozott Fix. - Ne vegye tolakodásnak, szintén ezen a gőzhajón akartak elutazni?

– Igen, uram.

– Én is, asszonyom, s most felettébb kínos helyzetben vagyok. A *Carnatic*et közben kijavították, s tizenkét órával előbb futott ki Hongkongból. Senkit sem értesítettek, s most várhatunk egy hétig a következő hajóra!

Amikor Fix az „egy hetet” kimondta, úgy érezte, majd kiugrik a szíve a gyönyörűségtől. Egy hét! Fogg még egy hétig Hongkongban! Van idő, megérkezik az elfogatóparancs. Végre-valahára a törvény képviselőjéhez pártol a szerencse.

Képzelhetjük, hogy érezte magát, amikor Phileas Fogg nyugodtan kijelentette:

– Van még hajó a hongkongi kikötőben, nem csupán a Carnatic, ha nem tévedek.

Derült égből villámcsapás!

Ezek után Mr. Fogg karját nyújtotta Mrs. Audának, s megindult a dokkok felé, hogy útra kész hajót keressen.

Fix kábán követte. Talán hozzákötözték ehhez a férfihoz?

Ám ezúttal mintha csakugyan cserbenhagyta volna a szerencse hősünket, akinek eddig oly hűséges szolgája volt. Phileas Fogg töviről hegyire bejárta az egész kikötőt, három órát vesztegetett el, és eltökélte, hogy szükség esetén különhajót bérel Jokohamába, azonban ahány hajót csak látott, mindegyik vagy éppen be-, vagy éppen kirakodott, és így semmiképp nem indulhatott útnak.

Fix reményei újra éledeztek.

Mr. Fogg mindazonáltal nem adta búnak a fejét, és feltett szándéka volt, hogy tovább kutat, akár egészen Macauig. Ekkor egy tengerész lépett hozzá a külső kikötőben.

– Hajót keres nagyságod? - kérdezte a tengerész, és levette kalapját.

– Van útra kész hajója? - szólt Mr. Fogg.

– Van, nagyságos uram, a 43. számú kalauzhajó, a flottilla legjobb hajója.

– Sebessége?

– Nyolc és kilenc mérföld között. Óhajtja látni?

– Igen.

– Nem fog csalódni, nagyságos uram. Sétahajózásra kell?

– Nem. Utazásra.

– Utazásra?

– Vállalja, hogy elvisz Jokohamába?

A tengerésznek e szavak hallatára leesett az álla, a szeme tágra meredt az ámulattól.

– Tréfálni tetszik? - nyögte ki.

– Nem én! Lemaradtam a *Carnatic*ről, és legkésőbb 14-én Jokohamában kell lennem, hogy elérjem a San Franciscó-i gőzhajót.

– Sajnálom - válaszolt a révkalauz -, lehetetlen.

– Száz fontot (2500 frank) adok naponta, és kétszáz font jutalmat, ha időben odaérünk.

– Komolyan tetszik mondani? - kérdezte a révkalauz.

– A legkomolyabban - felelte Mr. Fogg.

A révkalauz félrevonult. A tengert fürkészte, szemlátomást tusakodott benne a roppant összeg megszerzésének vágya meg a félelem, hogy nekivágjon-e ekkora útnak. Fixet pokoli izgalom gyötörte.

Mr. Fogg eközben Mrs. Auda felé fordult.

– Nem fél az úttól, asszonyom? - kérdezte tőle.

– Nem, Fogg úr, ha ön is velem van - válaszolt a fiatalasszony.

A révkalauz visszatért a gentlemanre, közben folyvást a kalapját forgatta kezében.

– Tehát, révkalauz úr? - szólt Mr. Fogg.

– Hát, nagyságos uram - felelt a révkalauz -, ebben az évszakban, ily hosszú úton, egy alig húsztonnás hajón sem az embereimet, sem magamat, sem uraságod életét nem kockáztathatom. Különben sem érhetnénk oda idejében, mert Hongkong és Jokohama közt 1650 mérföld a távolság.

– Csak 1600 - szólt Mr. Fogg.

– Az már egyre megy.

Fix fellélegzett.

– Azonban - folytatta a révkalauz - talán találhatunk egyéb megoldást.

Fix lélegzete elakadt.

– Éspedig? - kérdezte Phileas Fogg.

– Ha csupán Japán déli széléig megyünk, Nagaszakiba, vagyis 1100 mérföldnyire, vagy esetleg mindössze Sanghajig, ami csak 800 mérföld. Ez utóbbi esetben nem kellene eltávolodnunk a kínai parttól, s ez nem kis nyereség, annál is inkább, mert ezen a részen északnak áramlik a tenger.

– Révkalauz úr - felelte Phileas Fogg -, Jokohamában kell elérnem az amerikai csatlakozást, nem Sanghajban vagy Nagaszakiban.

– Miért nem? - érdeklődött a révkalauz. - A San Franciscó-i gőzhajó nem Jokohamából indul. Kiköt ugyan Jokohamában, és Nagaszakiban, de Sanghaj az indulási kikötője.

– Biztosan tudja ezt?

– Biztosan.

– És mikor fut ki Sanghajból a gőzhajó?

– 11-én este hét órakor. Addig tehát van négy napunk. Négy nap, az kilencvenhat óra, s ha óránként átlagban nyolc mérföldet számítunk, ha minden kezünkre jár, ha tartós délkeleti szelünk lesz, ha a tenger nem háborog, befuthatjuk a 800 mérföldet Hongkong és Sanghaj között.

– Mikor indulhat?

– Egy órán belül. Csak elemózsiát veszek, és felkészülök az útra.

– Tehát ebben maradunk... Maga a hajótulajdonos?

– Én, John Bunsby, a Tankadère kapitánya.

– Óhajt foglalót?

– Ha nem esne terhére, nagyságos uram.

– Tessék kétszáz font előleg... Uram - tette hozzá Phileas Fogg, miközben Fixhez fordult -, ha élni kiván az alkalommal...

– Uram - felelte elszántan Fix -, éppen ezt a nagy szívességet szerettem volna kérni.

– Rendben. Fél óra múlva a hajón találkozunk.

– De hol az a szegény fiú? - szólt Mrs. Auda, akit rendkívül aggasztott, hogy Passepartout most sem került elő.

– Megteszek érte mindent, ami csak módomban áll - felelte Phileas Fogg.

És miközben Fix idegesen, lázas sietséggel, dühöngve igyekezett a kalauzhajó felé, ők ketten a hongkongi rendőrségi hivatalt keresték fel. Itt Phileas Fogg megadta Passepartout személyleírását, és egy összeget helyezett letétbe hazatérése költségeire. Ugyanezt a formaságot a francia konzuli hivatalban is megismételték. A gyaloghintó útba ejtette a szállodát, felvette a poggyászokat, és elszállította utasainkat a külső kikötőbe.

Három óra volt. A 43. számú kalauzhajó készen állt, hogy felszedje horgonyát; legénysége felsorakozott, az élelmiszert berakták.

A Tankadère csinos, kétárbocos, húsztonnás piciny vitorlás volt; eleje keskeny, alakja mozgékony, vízvonala igen nyúlánk. Versenyjachtnak is megtette volna. Csillogó réz alkatrészei, galvanizált vasalása, vakítóan fehér fedélzete mind arra vallott, hogy John Bunsby kapitány jó szakember, és úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. A hajó két árboca kissé hátrafelé dőlt. Vitorlázata farvitorlából, előtörzsvitorlából, előkötél-vitorlából, orrvitorlából és farsudárvitorlákból állt, és hátszélben egy törzsvitorlát is felcsarnakolhatott. Pazar futó lehetett, és csakugyan több díjat is nyert a kalauzhajók „match”-ein.

A Tankadère legénysége négy matrózból állt. John Bunsby volt a kapitány. Vakmerő tengerészek mindannyian, az a fajta, aki bármilyen időjárásban tengerre száll, hogy felkutassa a hajókat, s úgy ismeri az óceánt, mint a tenyerét. John Bunsby negyven-negyvenöt éves viharedzett férfi volt, sötétre cserzett bőre, élénk pillantása, erélyes vonásai, önbizalma, szakértelme a legfélénkebb utasban is bizalmat gerjesztett.

Phileas Fogg és Mrs. Auda beszállt. Fixet már a hajón találták. A vitorlás hátsó fedele alól lépcső vezetett egy négyszögletes szobába, minden fal mellett egy-egy keretes függőágy, alattuk kör alakú dívány. Középen lengőlámpa vetett fényt egy asztalra. A helyiség kicsiny volt, de tiszta.

– Sajnos, ennél jobbal nem szolgálhatok - mondta Mr. Fogg Fixnek, aki némán meghajolt.

A detektív valamelyest megalázónak érezte, hogy kénytelen elfogadni „ennek” a Foggnak a szívességét.

„Szó, ami szó - gondolta magában -, nagyon udvarias gazember, de mégiscsak gazember!”

Három óra tíz perckor felvonták a vitorlákat. A csonkavitorlarúdon az angol zászló lengedezett. Az utasok a fedélzeten üldögéltek. Mr. Fogg és Mrs. Auda végső pillantást vetett a rakpartra, nem jelentkezik-e Passepartout.

Fix meglehetősen ideges volt, mert a véletlen szeszélye előkeríthette volna szegény fiút, méltatlan cselvetésének áldozatát, s ha megkezdődik a kimagyarázkodás, a detektív aligha úszta volna meg szárazon. Ám a francia nem jelentkezett; nyilván most is az ópium kábulatában hever valahol.

Végre John Bunsby kapitány kifutott a nyílt tengerre, a szél belekapott a far-, előtörzs- és farsudárvitorlákba, s a Tankadère tovaszökellt a hullámokon.