A pénzes zsák tovább apad; egy-két ezresnek megint lába kel

A vonat megállt a pályaudvaron. Passepartout szállt le elsőnek a kocsiból, utána Mr. Fogg, aki lesegítette az ifjú hölgyet, útitársukat a peronra. Phileas Fogg úgy tervezte, egyenest a hongkongi gőzhajóhoz siet, hogy kényelmes szállást készítsen Mrs. Audának; nem akarta magára hagyni az ifjú hölgyet, amíg e rendkívül veszélyes vidéken tartózkodik.

Amint Mr. Fogg éppen el akarta hagyni a pályaudvart, egy rendőr szólította meg:

– Phileas Fogg úr?

– Az vagyok.

– Ez az ember az inasa? - tette hozzá a rendőr, és Passepartout-ra mutatott.

– Igen.

– Szíveskedjenek mindketten követni.

Mr. Fogg egyetlen szemrebbenéssel sem jelezte, hogy meglepi az esemény. A rendőr a törvény képviselője, a törvény pedig minden angolnak szent. Passepartout a maga francia esze járása szerint vitázni készült, a rendőr azonban megérintette a botjával, Phileas Fogg pedig intett neki, hogy engedelmeskedjen.

– Az ifjú hölgy velünk jöhet? - kérdezte Mr. Fogg.

– Igen - válaszolta a rendőr.

A rendőr Mr. Foggot, Mrs. Audát és Passepartout-t egy palki-ghari felé vezette; ez egy négykerekű, négyszemélyes kocsi, két ló húzza. Elindultak. A mintegy húsz percig tartó út során egy szót sem szólt senki.

A kocsi először a „fekete városon” haladt át: itt keskenyek az utcák, vegyes, piszkos, toprongyos népség nyüzsög az apró kalibákban; azután keresztülhajtottak az európai városon: itt már vidámabb külsejű téglaházakra vetik árnyékukat a pálmafák, árbocok erdeje meredezik, és a kora reggel ellenére elegáns úrlovasok, pompás fogatok sürögnek-forognak.

A palki-ghari megállt egy épület előtt; az építményen nem volt semmi különös, de látszott, hogy nem lakóház. A rendőr letessékelte a kocsiról foglyait - most már valóban rászolgáltak e névre -, egy rácsos ablakú szobába kísérte őket, és így szólt:

– Obadiah bíró úr fél kilenckor tárgyalja ügyüket.

Azzal távozott, és rájuk zárta az ajtót.

– Az áldóját! Foglyok vagyunk! - kiáltott fel Passepartout, és egy székbe vetette magát.

Mrs. Auda rögtön Mr. Fogg felé fordult, és hiába próbált uralkodni magán, hangja elárulta izgatottságát.

– Uram, kérem, hagyjon itt! - szólalt meg. - Miattam üldözik mindkettőjüket! Mert megmentették az életemet!

Phileas Fogg minden válasza az volt: lehetetlen. Miért üldöznék őket a szütti miatt? Képtelenség! Hiszen a panaszosok elő sem merik dugni az orrukat! Valami félreértés van itt. Mr. Fogg azzal fejezte be, hogy semmiképp sem hagyja magára a fiatalasszonyt, hanem elviszi Hongkongba.

– De délben indul a hajó! - figyelmeztette Passepartout.

– Tizenkettő előtt a fedélzeten leszünk - felelte egyszerűen és rendületlenül a gentleman.

A válasz oly határozott volt, hogy Passepartout önkéntelenül is megállapította magában:

„Hogy a csodába ne! Napnál világosabb! Tizenkettő előtt a fedélzeten leszünk!” De azért cseppet sem volt nyugodt.

Fél kilenckor kinyílt a szoba ajtaja. Ismét belépett a rendőr, és a szomszédos terembe kísérte a foglyokat. Bírósági tárgyalóterem volt; meglehetősen szép számú európai és bennszülött hallgatóság szorongott már a karzaton.

Mr. Fogg, Mrs. Auda és Passepartout egy padra ült, szemben a bíró és az írnok emelvényével.

Obadiah bíró úr kisvártatva meg is jelent, nyomában írnoka. Gömbölyded férfiú volt. Fürgén leemelte a szögről és fejére tette a bírói parókát.

– Első számú tárgyalás - szólalt meg.

Kezével végigsimította a parókát.

– Hogyhogy? Ez nem az én parókám!

– Csakugyan, bíró úr, a paróka az enyém - felelte az írnok.

– De kedves Oysterpuf úr, hogy képzeli, hogy a bíró írnoki parókában helyesen tud ítélni?

Megtörtént a parókaváltás. Passepartout a nekikészülődés közben tűkön állt, mert úgy találta, fenn a karzaton a nagy órának szinte száguld a mutatója.

– Első számú tárgyalás - kezdte újra Obadiah bíró.

– Phileas Fogg! - szólalt meg Oysterpuf írnok.

– Itt vagyok - felelte Mr. Fogg.

– Passepartout!

– Jelen! - válaszolt Passepartout.

– Helyes! - mondta Obadiah bíró. - Két napja lessük a vádlottakat valamennyi Bombayből érkező vonatnál.

– De hát mi ellenünk a vád?! - fakadt ki Passepartout türelmetlenül.

– Mindjárt megtudják - mondta a bíró.

– Uram - szólt most Mr. Fogg -, angol állampolgár vagyok, és jogomban áll...

– Talán sérelem érte uraságodat? - kérdezte a bíró.

– Nem.

– Akkor jó! Vezessék elő a panasztevőket.

A bíró felszólítására kinyílt egy ajtó, és egy teremőr három hindu papot kísért be.

– Innen fúj hát a szél! - dohogott Passepartout. - Ezek a nyavalyások akarták megégetni az ifjú hölgyet!

A papok felsorakoztak a bíró előtt, az írnok pedig hangosan felolvasta a vádiratot Phileas Fogg és inasa ellen; az ellenük a vád, hogy megszentségtelenítették a brahman vallás egyik szent épületét.

– Hallották? - kérdezte Phileas Foggtól a bíró.

– Igen, uram - válaszolta Mr. Fogg, miközben órájára pillantott. - Igazuk van.

– Úgy! Szóval bevallja?...

– Bevallom, de elvárom, hogy a három pap is bevallja, mire készültek a Pillaji pagodánál.

A papok összenéztek. Szemmel láthatólag szót sem értettek a vádlott kéréséből.

– Úgy van! - robbant ki Passepartout. - A Pillaji pagodánál akarták megégetni áldozatukat!

Még nagyobb elképedés a papok között; teljes értetlenség a bírói emelvényen.

– Miféle áldozatukat? - kérdezte Obadiah. - Kit akartak megégetni? Bombayben, a város szívében?

– Bombayben?! - kiáltott fel Passepartout.

– Persze hogy Bombayben. Ki beszél itt a Pillaji pagodáról? A Malabar Hill pagodáról van szó, Bombayben.

– Itt vannak a bűnjelek is: a szentségtörésben részes lábbelik - szólalt meg most az írnok, és egy pár cipőt helyezett íróasztalára.

– Az én cipőm! - kiáltott fel Passepartout, mert annyira meglepődött, hogy nem tudta visszatartani csodálkozását.

Képzelhető, micsoda zűrzavar támadt mind az úr, mind az inas gondolataiban. Réges-rég megfeledkeztek már a bombayi zenebonáról, és most mégis emiatt kerülnek Calcuttában a törvény elé.

Mert Fix detektív nagyon jól felismerte, milyen jó tőkét kovácsolhat ebből a kínos históriából. Tizenkét órával elhalasztotta indulását, és ellátta jó tanácsaival a Malabar Hill pagoda papjait; busás kártérítést ígért nekik, mert jól tudta, hogy az angol kormány efféle vétségekben nem ismeri a tréfát; azután a következő vonattal a szentséggyalázó után uszította a papokat. Phileas Fogg és inasa azonban a fiatal özvegy kiszabadítása közben sok időt vesztett, úgyhogy Fix és a hinduk előbb érkeztek meg Calcuttába; közben a bíróságot táviratilag értesítették, hogy a pályaudvaron azonnal tartóztassa le a szökevényeket. Nem nehéz elképzelni, mit érzett Fix, amikor értesült, hogy Phileas Fogg még nem érkezett meg India fővárosába. Nem gondolhatott másra, mint hogy a bankrabló leszállt a Peninsular Railway egyik közbülső állomásán, és valamelyik északi tartományba menekült. Fix huszonnégy órát állt lesben a pályaudvaron; halálos nyugtalanság gyötörte. De micsoda öröm másnap reggel, amikor megpillantotta emberét: Fogg, maga Fogg szállt ki az egyik kocsiból, igaz, nem egyedül, hanem egy fiatal hölgy társaságában. Fix még csak nem is gyanította, hogy az ifjú hölgy honnan került elő. Tüstént egy rendőrt szabadított a nyakukra; így került aztán Obadiah bíró elé Mr. Fogg, Passepartout és a bundelkhandi rádzsa özvegye.

És ha Passepartout figyelmét nem foglalja le teljesen a maguk dolga, észrevehette volna a karzat egyik zugában a detektívet, amint érthető izgalommal követte a vitát - mert akárcsak Bombayben vagy Szuezban, a letartóztatási parancs még most, Calcuttában sem volt a kezében.

Eközben Obadiah bíró jegyzőkönyvbe vétette Passepartout akaratlan vallomását; a derék fickó pedig minden pénzt megadott volna érte, hogy hallatlanná tegye elhamarkodott szavait.

– Beismerik bűnösségüket? - kérdezte a bíró.

– Be - válaszolt hidegen Mr. Fogg.

– Tekintettel arra - folytatta a bíró -, hogy az angol törvény intenciója szerint egyaránt szigorú védelemben részesíti India népességének valamennyi vallását; tekintettel arra, hogy nevezett Passepartout beismeri, miszerint tetten érték, amint szentségtelen lábbal meggyalázta Bombayben, október havának 20-ik napján a Malabar Hill pagoda megszentelt kövezetét, a bíróság nevezett Passepartout-t ezennel kétheti börtönre és háromszáz font (7500 frank) pénzbírságra ítéli.

– Háromszáz font pénzbírságra! - kiáltott fel Passepartout; mert az egészből csupán a bírság érdekelte.

– Csend! - süvöltötte a teremőr.

– Továbbá - folytatta Obadiah bíró -, tekintettel arra, hogy semmi módon nem bizonyítható, miszerint nem volt bűnszövetség az inas és a gazdája között, és mivel az utóbbi felelősséggel tartozik a szolgálatában álló egyén mindennemű ténykedéseiért, a bíróság nevezett Phileas Foggot elmarasztalja, és egyheti börtönre, valamint százötven font bírságra ítéli. Írnok, kérem a következő ügyet!

Fix kimondhatatlanul boldogan lapult zugában. Phileas Fogg egy hétig Calcuttában! Ennyi idő nem is kell, hogy a letartóztatási parancs utolérje.

Passepartout-val forgott a világ. Ez az ítélet koldusbotra juttatja gazdáját. Elveszti húszezer fontos fogadását, mégpedig semmi egyébért, mint hogy ő, Passepartout süketfajd módjára elbámészkodott abban az átkozott pagodában!

Phileas Fogg oly tökéletesen uralkodott magán, mintha nem is róla szólna az ítélet; még csak a szeme se rebbent. Mikor azonban az írnok a következő tárgyalás szereplőit szólította, felállt, és így szólt:

– Óvadékot adok.

– Jogában áll - válaszolta a bíró.

Fix hátán végigfutott a hideg, azonban hamarosan visszanyerte nyugalmát, amint meghallotta, hogy a bíró, „tekintettel arra, hogy Phileas Fogg és inasa idegen személyek”, fejenként ezer font (25 000 frank) óvadékot rótt ki rájuk. Csillagászati szám!

Mr. Foggnak tehát kétezer fontja bánja, ha nem tölti le büntetését.

– Fizetek - szólt a gentleman.

Kivette Passepartout kezéből a zsákot, előhúzott belőle egy köteg bankót, és az írnok asztalára helyezte.

– Az összeget visszakapja, ha kiszabadult - mondta a bíró. - Addig óvadék ellenében szabadlábra helyezem mindkettőjüket.

– Gyerünk! - szólt Phileas Fogg az inasához.

– De legalább a cipőmet adják vissza! - kiáltott Passepartout, mert fejébe szállt a vér.

Visszaadták a cipőjét.

– Olcsóbb is lehetett volna! - sopánkodott. - Több mint ezer font darabja! És hogy szorít!

Passepartout teljesen elkámpicsorodva követte Mr. Foggot, aki karját nyújtotta az ifjú hölgynek. Fix továbbra is azt remélte, hogy emberének esze ágában sem lesz leszurkolni a kétezer fontot, inkább leüli az egy hetet. Fogg után loholt tehát.

Mr. Fogg kocsit bérelt, és Mrs. Auda meg Passepartout társaságában nyomban kocsiba szállt. Fix a kocsi után nyargalt; csakhamar kijutottak az egyik rakodóra.

A kikötő vizén félmérföldnyire horgonyzott a Rangoon; árbochegyén az indulást jelző zászlócska lengedezett. Tizenegyet ütött az óra. Mr. Foggnak egyórányi előnye volt. Fix látta, amint kiszáll a kocsiból, és Mrs. Audával és inasával helyet foglal egy csónakban. A detektív toporzékolt.

– Piszok! - tört ki belőle. - Hát utazik! Kétezer fontot kidob az ablakon! Szórja a pénzt ez a rabló! De a világ végéig üldözöm, ha kell; bár ha folytatja, hamarosan nyakára hág a lopott pénznek!

A detektívnek minden oka megvolt, hogy így okoskodjon. Hiszen mióta Phileas Fogg Londonból távozott, részint útiköltségre és borravalóra, részint elefántra, óvadékra és bírságokra eddig több mint ötezer fontot (125 000 frank) hagyogatott el, tehát a visszaszerzett összegből a detektívekre váró százalékos részesedés napról napra jobban olvadozott.