Egy regény születése 1/2

A ‘Nemo kapitány’ születése (1)

Feljegyezte:djp

kb. 6 perc olvasás0 hozzászólás
A kapitány ajánlja

Ez talán a leghíresebb Verne-regény, amelynek írásakor a szerzőt már befutott íróként ünnepelték. Néhány igazán vernei kalandregény (Utazás a Holdba, Utazás a Hold körül, Utazás a Föld középpontja felé, Grant kapitány gyermekei és Hatteras kapitány) és egy valódi nagy utazás (a Great Eastern fedélzetén Észak-Amerikába) után – sőt részben közben – készült el. Talán ezen dolgozott a legtovább és legtöbbet az összes nagy Verne-regény közül. Eredeti címe még Le Voyage sous les eaux lett volna, a végleges címet csak 1868 tavaszán, Crotoy-ban, hajója fedélzetén választotta ki több változat közül – feltehetően Hetzel javaslatára.

Az alapötletet a források szerint egyik írótársa, Amandine Aurore Lucile Dupin, vagyis George Sand 1865. július 25-én kelt levele adta (ezt az író 1897-ben egy interjúban mondta el Adolphe Brissonnak, sőt a levelet is megmutatta vendégének). Sand dicséri benne Verne akkori könyvét, és azt írja, hogy következő regényében talán az óceánok mélyére viszi olvasóit: „Remélem, nemsokára a tenger fenekére is levisz minket, és utasait tenger alatt járó hajókon fogja utaztatni… Ön nagy és elbájoló tehetség, akinek a tehetségen felül szíve is van.” Verne komolyan elgondolkodott ezen, és már 1865 nyarán hozzá is kezdett az anyaggyűjtéshez, amely aztán évekig tartott. A tervek mindenesetre hamar elkészültek, hiszen 1866. január 19-én egyik levelében már arról írt, hogy a regény váza kész. Az első komolyabb utalás a regény történetére 1866 augusztusából származik, amikor éppen befejezte a Grant kapitány gyermekeit. „A víz alatti utazást is előkészítjük… azt hiszem, villamos energiát fogunk használni, de ez még nem igazán eldöntött” – írta 1866. augusztus 10-én Hetzelnek.

Pár nappal később azonban súlyosan megbetegedett Théophile-Sébastien Lavallée, akivel Hetzel egy Franciaországról és gyarmatairól szóló földrajzi képeskönyvet készült íratni. A már beharangozott műből Lavallée éppen csak az előszót írta meg, így Hetzel Vernét bízta meg a könyv elkészítésével, amely nagyon sok időt és kemény munkát kívánt tőle. A munka végül 15 hónapig tartott, és Verne már nagyon várta, hogy visszatérhessen a saját történetéhez.

Néhány évvel korábban Lengyelország felé fordult Európa figyelme: 1863 januárjában a lengyelek fellázadtak az orosz elnyomók ellen, hogy lerázzák a rabigát, a felkelést azonban 1864 májusában különös kegyetlenséggel leverték. Ez az esemény jelentős hatással volt az íróra. Eredeti elképzelése szerint a főszereplő egy lengyel nemes volt, aki bosszút áll az oroszokon, miután a felkelést leverték, családját megölték vagy Szibériába száműzték, lányát pedig kozákok erőszakolták meg.

Verne 1865 augusztusában úgy döntött, hogy a tengerpartra költözik, és lakást bérelt Crotoy-ban. Ez 1866 márciusától végül a Millevoye-kastély egyik szárnyát jelentette, ahol a fiatalon elhunyt francia költő, Charles-Hubert Millevoye családja élt. Felesége, két lánya és fia szabadon fürdőzhetett, amíg ő a regényein és a földrajzi képeskönyvön dolgozott. 1868 tavaszán már egy házat bérelt (La Solitude – A magány), majd 1869 márciusában úgy döntött, hogy végleg ott telepedik le. Így a regényt jórészt a crotoy-i La Solitude villában és a jachtján írta.

Nagyon akarta ezt a könyvet: 1868. március 10-én úgy írt róla apjának, hogy „Óriási örömmel dolgozom rajta.” Olyannyira, hogy 1868 augusztusára az első részt már be is fejezte.

Az alapötlet szerint egy rejtélyes szörny jelent meg a világtengereken, egyre-másra érték balesetek a hajókat, mígnem az amerikai kormány expedíciót indított a szörny elpusztítására. Az Abraham Lincoln fregatt legénysége (Verne szavaival) Argusként figyelte a tengert, de ahogyan Argus kudarcot vallott Ió őrzésében, úgy a fregatt is kudarcot vallott a szörny legyőzésében: a titokzatos lény kijátszotta az őt üldözőket. A találkozáskor a szörny és a hajó összeütközött, és a vízbe esett három ember – Aronnax professzor, inasa, Conseil és Ned Land, a szigonyos – egy titokzatos tengeralattjáróra került, amely nem volt más, mint maga a „szörny”. Néhány hónapnyi kalandos utazás után végül megszöktek a hajóról.

Eközben szinte az egész földgolyót körbejárták, és eljutottak a Föld legmélyebb pontjára (igaz, mélységét jócskán túlbecsülve, és nem pontosan ott, ahol valójában van), csakúgy, mint a Déli-sarkra – ha már pár évvel korábban egy másik Verne-hős, Hatteras kapitány az Északi-sarkot járta be.

Olyan helyekre is eljutottak, amelyek létezését ma sem sikerült igazolni – Atlantisz romjaihoz az Atlanti-óceánban vagy az Arab-alagúthoz a Vörös-tenger és a Földközi-tenger között –, és talán nem is léteznek.

Akkoriban már elég sok – sajnos jellemzően eredménytelen vagy kevés sikerrel járó – próbálkozás történt tengeralattjárók építésére és működtetésére. Verne most sem tett mást, mint oly sokszor: továbbgondolta a már létező találmányokat, kiszínezte őket a fantáziájával, és történetet talált ki hozzájuk.

Folyamatosan vitázott a kiadóval a történetről, de őt magát is elvarázsolta a téma, hiszen 1868. március 28-án így írt Hetzelnek: „soha nem volt szebb téma a kezemben.” Hetzel nem akarta még lezárni a történetet, egy harmadik részt is szeretett volna (erre több levelében utalt, például 1869. április 25-én), amelynek elsősorban Ned Land lett volna a főszereplője. Verne azonban megmakacsolta magát. Azt is elutasította, hogy Nemo küzdelme egyszerűen a rabszolga-kereskedők üldözésére korlátozódjon: ennél összetettebb célt szánt neki. Az utolsó nagy vita lezárásáról már a regény megjelenése közben, egy 1869. május 17-i levelében írt. Érezte azonban, hogy engednie is kell. Nemo alakjához végül az illusztrátorok a néhány évvel korábban elhunyt Charras ezredest vették alapul, aki Hetzel régi jó barátja és politikai elvtársa, a köztársaság nagy támogatója volt. Conseil alakjához egy francia mérnök, Jacques-François Conseil adta a mintát, akivel az író az 1860-as években néhány alkalommal találkozott, talán barátságba is került, és aki egyébként a hajózás területén tevékenykedett. Aronnax mintája pedig maga az író volt: Riou egy 1868-as fénykép alapján rajzolta meg a professzort.

Végül a kéziratnak két, egymástól jelentősen különböző változata készült el, amelyek jól mutatják a kiadó és az író küzdelmét. Hetzel véleménye szerint Vernének nem szabad szexualitással, erőszakkal és politikával foglalkoznia, és leginkább ez utóbbi jelentette a töréspontot. Egyes elképzelések szerint például az Északi-sarkot is meghódította volna a tengeralattjáró, de még érdekesebb, hogy Hetzel szeretett volna egy újabb kötetet is, amelyben csak egyetlen szereplő szökik meg, majd elfogják, és amelyben helyet kapott volna a rabszolgaság elutasítása és egy kínai fiú megmentése is. Verne ezeket a terveket elutasította.

Hetzel az olvasóközönséget már jó előre felkészítette a várható élményekre: a Magasin 1867. szeptember 5-i számában arról írt, hogy Verne egy nagyon különleges történeten dolgozik, amely az utasokat (és persze az olvasókat) a tenger alatti világba kalauzolja el.

A regényt végül 1869. március 20-án kezdte részletekben közölni Hetzel lapja, a Magasin d’Éducation et de Récréation. Majdnem másfél éven át kéthetente kapta a közönség az újabb és újabb részeket, egészen 1870. június 20-ig. Közben a két kötet külön-külön is megjelent (1869. október 28-án és 1870. június 13-án), majd a teljes sorozat megjelenése után egybekötve is ki akarták adni. Mivel ekkortájt zajlott a francia–porosz háború, majd a párizsi kommün, a teljes változat végül csak 1871. november 16-án jelent meg. A magazinban a mű még csak szöveges formában látott napvilágot, a kötetekben már illusztrációk is voltak, a teljes kiadás pedig a hagyományos, díszes Hetzel-kötet lett. Így a szorgalmas olvasók mindegyiket be akarták szerezni – ez többszörös bevételt hozott a kiadónak, és persze a szerzőnek is.

Az első kiadás 50 ezer példányban jelent meg, és alig egy hét alatt el is fogyott. A regény népszerűsége a sikerlisták élére repítette, tartós sikerét pedig jól mutatja, hogy azóta 174 nyelvre fordították le.

Ahogyan már említettük, Verne eredetileg egy lengyel szabadsághőst akart ábrázolni, de Hetzel üzleti megfontolásból lebeszélte erről, és végül hallgatott a tanácsára. Nem volt egyszerű vita: Hetzel eleinte úgy gondolta, hogy könnyen meggyőzi az írót, aki azonban most megmakacsolta magát. Sokáig tartott, mire a legalább két éve dédelgetett elképzelését elengedte. Végül 1869 májusában (vagyis már a regény közlése közben) a már említett levélben megírta, hogy lemond arról, hogy Nemo lengyel legyen – de akkor (ismert) nemzetisége sem lesz.

A regény főszereplője így ismeretlen nemzetiségű maradt. Csodálatosan felszerelt, korszerű tengeralattjárót épített, amely minden elképzelhető kényelmet megadott utasainak. Itt gondtalanul élhetne – de mégsem tud.

(de a történet még nem ért véget)

Hogy tetszett ez a bejegyzés?

Még nincs értékelés – légy te az első!

Feljegyezte: djp

Könyvtár

Kapcsolódó kötetek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sürgöny

Feladóhivatal: a világháló · Rendeltetési hely: a Nautilus fedélzete

0 szó · díj: 0 krajcár (a pontokból STOP lesz)