A búvárharang

Erre a váratlan vallomásra Dick igazán nem tudott mit válaszolni. Weldonné rögtön utána újból visszament nyugvóhelyére a kis Jack mellé. Bizonyos, hogy csak ennyit akart mondani Dicknek, s az ifjú nem is tudta volna, mivel vigasztalja.

Így hát Weldonné előtt sem volt már sorsuk titok. Bizonyos, hogy az úti élmények összefüggése s végül Benedek bácsi előző este szerencsétlen módon alkalmazott megjegyzése Afrikáról, végleg felnyitotta az asszony szemét.

„Weldonné mindent tud - sóhajtott Dick szomorúan, de megkönnyebbülten. - S lám, ez a bátor asszony nem veszítette el a fejét, én sem veszíthetem hát el.”

Most már csak arra kellett várnia Dicknek, hogy megvirradjon, s a serkenő világosságban felkutathassa a hangyák városának környékét. Olyan sebes futású folyót kellett találnia, mely az Atlanti-óceánba ömlik, és melyre ráengedheti kis csapatát; valami belső érzés azt súgta neki, hogy nem járhatnak messze tőle.

Azonban óvatosan kerülniük kell minden találkozást az ország lakóival, hiszen nem lehet tudni, nem uszította-e ellenük a bennszülötteket Harris és Negoro.

Még nem jött fel a nap, a derengő világosság sem hatolt be a hangyakúp belsejébe, csak a morajlás árulta el, hogy a vihar kívül cseppet sem csendesedett még el. Dick finom hallásával kivette az esőcseppek zaját, ahogy a termeszház falát verik, de minthogy nem hallotta a földre csapódó zápor neszét, arra kellett gondolnia, hogy az egész síkság víz alatt van.

Körülbelül tizenegy óra lehetett, amikor Dick pilláira is elviselhetetlen súllyal nehezedett rá az álmosság. Ám abban a pillanatban, amikor le akarta hunyni fáradt szemét, egyszerre az jutott eszébe, hogy a felázott agyagos talajon talán lassan mintegy összeesik a kúp: ebben az esetben elzáródnék minden szelelőnyílás, a benne levő tíz alvó meg is fulladhat levegő híján.

Dick leereszkedett a „földszintre”, melyet megerősítettek az első emeletről kikapart viaszos agyaggal. Úgy találta, hogy a talapzat egészen száraz még, s a nyílás cseppet sincs eltömve: a levegő szabadon járhat, s a villámlások fénye is - melyet a tropikus zápor ereje sem bír kioltani - átüt rajta.

Megnyugodva látta, hogy ez idő szerint itt bent nincs semmi veszély azok számára, akik most a termeszeket helyettesítik az emberek birodalmából. Arra gondolt, hogy saját magának is megengedhet néhány órányi pihenést. Mégis óvatosságból odafeküdt közvetlenül a nyílás mellé: ha bármi is történik a külső világban, ami érdekelheti őket - ő legyen az első, aki erről tudomást szerez. Éppígy ő látja meg a kelő nap első derengését, s késedelem nélkül felkelhet, hogy már szürkületkor felkutassa a környéket.

Így feküdt le, nekitámaszkodva a szelelő közelében a falnak, fegyverrel a kezében, s egy perc alatt elaludt.

Hogy meddig tartott az álma, ezt nem tudta pontosan, de egyszerre csak arra riadt fel, hogy valami hideget érez.

Felugrott, nem kis aggodalommal látta, hogy a víz elöntötte a termeszházat, méghozzá olyan gyorsan, hogy néhány perc múlva már a második „emelethez” ért volna, melyen Tom és Hercules alkalmi hajléka volt. Persze azonnal felkeltette őket, s közölte velük a közeledő veszélyt. A kis lámpa megvilágította a kúp belsejét: a víz - most látták - körülbelül ötlábnyira hatolt be, s ott megállt.

– Mi történt, Dick? - kérdezte aggódva Weldonné.

– Nincs semmi baj, asszonyom - válaszolt a kérdezett. - A víz elárasztotta az alsó részeket, nincs kizárva, hogy a vihar alatt valamelyik folyó kiáradhatott, s elöntötte a síkságot.

– Ez csak azt bizonyítaná - mondta Hercules -, hogy közel van a folyó.

– Bizonyosan - válaszolt Dick -, talán éppen az, amelyik a tengerpartig visz majd minket. Nyugodjék meg, asszonyom, a víz nem érheti el egyiküket sem.

Weldonné nem felelt, Benedek bácsi, akit pedig érinthetett volna a kérdés, úgy aludt, mint egy valódi termesz.

Ezalatt a négerek, akik aggódva figyelték a víz emelkedését, Dick parancsára vártak.

Dick először az élelmiszereket s fegyvereket helyezte biztonságba.

– Vajon a víz a nyíláson tört be? - kérdezte Tom.

– Bizonyosan... és most attól félek, hogy elzárja a szelelő nyílást.

– Nem üthetünk másik lyukat a falba, a víz szintje felett? - kérdezte az öreg néger.

– Kétségtelenül, Tom, de ha itt bent ötlábnyi a víz, kívül bizonyosan hat... sőt hét láb magasan áll.

– Akkor mire gondol, Dick úr?

– Arra, Tom, hogy a víz, ahogyan lassan behatolt alulról, a kúpban levő levegőt felnyomta a kúp felső részébe. Most éppen ez a felső, sűrített levegőréteg akadályozza meg azt, hogy még feljebb emelkedjék a víz. Ha tehát egy lyukat fúrunk, akkor esetleg a víz a külső áradás színvonaláig emelkedik, vagy pedig ha elhagyja az új nyílást is, addig nő, ameddig a sűrített levegő engedi. Mi úgy vagyunk most itt, mint a munkások a búvárharangban.

– Mégis, mit csináljunk? - sürgette Tom.

– Nagyon meg kell gondolnunk, Tom, mindent. Egyetlen hibás lépés az életünkbe kerülhet.

Ha a fiatal parancsnok a hangyaházat víz alatti burához hasonlította, nem tévedett. Ám a valódi búvárharangban a levegőt folytonosan felfrissíti a légszivattyú munkája, úgyhogy a búvárok állandóan friss levegőt szívhatnak, s csak a légköri nyomás okozta kellemetlenségekkel kell megküzdeniük.

Itt viszont a teret már egyharmadával csökkentette az áradás, s a levegő csak akkor cserélődhetnék, ha új nyíláson át érintkezhetnének a külső légkörrel. Vajon - és ez volt Dick aggodalma is - nem kerülnek-e váratlan veszedelembe, ha szelelőt vágnak a kúp felső falán?

Egy bizonyos, a behatolt víz nem emelkedett feljebb, s e pillanatban úgy látszott, csak két esetben áradhat tovább: ha a nyíláson kitóduló levegő folytán csökken a belső légnyomás, s a kúpban levő víz a külső árszintig emelkedik, vagy ha a külső ár tovább emelkedik. Ebben az esetben a víz magasabbra nyomulna, s a kúp tetején a megmaradt kis száraz területén még jobban összeszorulna a levegő.

De nem kellett-e szembenézni azzal a veszéllyel is, hogy az áradás egyszerűen ledönti lábáról a termeszházat, s belesöpri a vízbe, a benn levők végveszedelmére? Nem, erre nem lehetett számítani, oly szilárdan tapadt alapjaihoz. Így hát csak attól kellett félni, hogy a nem szűnő vihar még jobban növeli az áradást. Ha kívül az ár eléri a húsz láb mélységet, úgy bent a kúpban tizenkét lábnyira fog emelkedni a víz, s a levegő nyomása eléri a két atmoszférát.

Dicknek éppen elég oka volt az aggodalomra, amikor az ár növekedésétől tartott. Arra kellett gondolnia, hogy nemcsak a felhőszakadás okozta a vízözönt, hanem valószínűleg a környék folyói és patakjai is megduzzadtak, s elöntötték a síkságot. Hol van a biztosíték, hogy a termeszházat nem fogja egyszerre csak egészen ellepni az ár, amikor már olyan magas lesz körös-körül a víz, hogy a kúp tetején vágandó résen sem tudnak kimenekülni?

Mit csináljon? Várja be a fejleményeket, vagy határozza el magát valamilyen merész lépésre?

Hajnali három óra lehetett. Mindnyájan ébren voltak, hallgattak. A külső világ zaja csak halk nesz formájában hatolt be egy keskeny résen. Mindamellett a szüntelen tompa morajlás elárulta a tomboló elemek félelmes harcát.

Tom vette észre először, hogy a belső vízszint lassan-lassan nő.

– Ez annyit jelent - mondta Dick -, hogy kívül emelkedik a vízállás... és a belső levegőt mindjobban összepréseli.

– Eddig még nem nagy az emelkedés - mondta Tom.

– De hol fog megállni? - tűnődött Dick.

– Dick úr, megnézem, mi van kívül. Kimászom a nyíláson, úszni tudok...

– Nem, Tom, okosabb, ha magam kísérelem meg... - mondta Dick.

– Nem... ezt semmi esetre sem, Dick úr. Hanem akkor inkább hagyja a fiamat, bízzék ügyességében. Az ön jelenléte mindnyájunk miatt szükséges... hátha nem tudna visszajönni... - Majd halkan hozzátette: - Gondoljon Weldonnéra s a kicsire...

– Hát jól van - határozta el magát Dick. - Akkor induljon el Bat. Ha a termeszházat már körös-körül egészen elborította az ár, akkor ne is próbáljon visszakúszni. Hiszen akkor nekünk is mindnyájunknak meg kell próbálnunk innen a menekülést. De ha a kúp csúcsa még kiáll a vízből, akkor döngesse meg a tetejét a fejszével, amit magával visz. Ha ezt meghalljuk, akkor belülről leromboljuk a süveget. Megértetted, Bat?

– Tökéletesen, Dick úr.

– Indulj, fiam - mondta az öreg Tom, megszorítva fia kezét.

Bat hosszú, mély lélegzetet vett, majd lemerült a sötét folyamba, melynek mélysége közel volt a hat lábhoz: nem volt könnyű dolga, hiszen víz alatt kellett keresnie a nyílást, át kellett itt préselnie magát, s úgy emelkedni a víz felszínére: mindez nem kis ügyességet igényelt.

Fél perc telt el. Dick már arra gondolt, hogy a négernek sikerült kijutnia, amikor Bat újból kiemelkedett.

– Mi történt? - kérdezte Dick.

Bat mély lélegzetet vett, csak azután beszélt:

– A nyílást elfalazta a törmelék... talán a víz feloldotta az agyagot... kezemmel körültapogattam a falat, de sehol nem találtam meg a lyukat.

Dick lehorgasztotta a fejét. Így hát ő és társai légmentesen bezáródtak a búvárharangba, melyet talán egészen elöntött már a víz.

– Ha nincs nyílás - mondta Hercules -, akkor hasítani kell egyet.

– Várjunk csak - fogta le a fekete kezét Dick, mielőtt lemerült volna, kezében a fejszével. - Várjatok csak... valami mást próbálunk. Mindenekelőtt azt kell megtudnunk, a víz ellepi-e a házunkat vagy sem. Ha a süvegen pici lyukat fúrunk, akkor ezt mindjárt megtudhatjuk. De ha tényleg már egészen víz alatt vagyunk, akkor ott behatolhat a víz, s mindnyájan megfulladunk. Nagyon óvatosan kell nekikezdenünk...

– De gyorsan - tette hozzá Tom.

Valóban, a víz egyre nőtt, bár alig észrevehető mértékben. De meghaladta a hat lábat a kúp belsejében. Weldonné s szűkebb környezete kivételével - akik a felső részen helyezkedtek el - mindnyájan már derékig álltak a vízben. Igazán sietniük kellett, Dick arra határozta el magát, hogy egy lábbal a belső vízvonal fölött fúr lyukat az agyagfalba. Ha a nyíláson át a víz áramlik be, így sebesen el kell tapasztani megint a nyílást, másként idáig emelkedik a belső vízvonal. Akkor egy lábbal feljebb kell kezdeni a kísérletezést és így tovább, mindaddig, míg nem találnak levegőre. Ha azonban az derül ki, hogy a süveg csúcsa sem érintkezik a friss levegővel - bele kell törődniük abba, hogy a síkságot legalább tizenöt láb magas víz borítja, s a termeszek városa maga is az ár áldozata lett. Vajon akkor milyen sors vár a termeszházba zárt áldozatokra, akiket a lassú megfulladás veszélye fenyeget?

Dick mindezzel tisztában volt, de egy pillanatra sem hagyta el hidegvére. Az elkövetkező kísérlet során mindezeket a lehetőségeket gondosan mérlegelnie kellett. Ezenfelül nem volt ideje a késedelemre: minden perc csak sűrítette a kúpban a belélegzett szén-dioxidot.

Most már csak eszközt kellett találni a termeszfal átfúrására, és Dick erre legalkalmasabbnak egy erős puskavesszőt ítélt, mely a végén dugóhúzószerű csavarmenetbe hegyesedett. Ha ezt az eszközt sebesen forgatják, mint egy fúró üti át a termeszház agyagos falát. S a nyílás átmérője sem lesz vastagabb, mint maga az acél puskavessző. De ez elégséges ahhoz, hogy kívülről levegőt kapjanak - ha kaphatnak.

Hercules magasra tartotta a kézilámpát Dick Sand előtt: néhány tartalék gyertyájuk volt még, így nem kellett félniük attól, hogy a veszélyes művelet alatt fogy el a világosság.

Egy perccel később a puskavessző belemélyedt a falba. Különös zaj keletkezett, mintha levegőt préselnének keresztül a vízoszlopon. A víz színvonala egy perc alatt a lyuk magasságáig emelkedett, ami azt bizonyította, hogy túl alacsonyan fúrtak, s kint a nyílás magasságában áll a víz.

– Próbáljuk újból - mondta a fiatal parancsnok, miközben betapasztotta a nyílást egy maréknyi agyaggal.

A víz újból állandó színvonalon maradt a süvegben, csak éppen a víztelen rész fogyatkozott meg nyolc hüvelykkel¹. A légzés már nagyon nehezen ment, erősen érezték az oxigén hiányát. A gyertya fénye is ezt bizonyította: vörösen, de egyre halványabban égett.

Egylábnyira az első lyuk felett kezdték újból a fúrást. Ha itt sem találnak friss levegőre - úgy újból csökken a levegő belső térfogata; de nem tehettek mást, meg kellett ismételni a nyomasztó kísérletet.

Mialatt Dick fúrta a falat, Benedek bácsi hirtelen felkiáltott:

– Ejnye, na... hát rájöttem a dologra!

Hercules felemelte a lámpát. Gyér fénye rávilágított a kitűnő tudós arcára, melyen a legnagyobb önelégültség látszott.

– Persze... persze, ez is csak ezeknek a kis állatoknak a kiváló eszére mutat, hogy elhagyták a házukat. Az ösztön, barátaim, ez az ösztön. Ezek a termeszek, úgy látszik, sokkal ravaszabbak, mint mi vagyunk. Megérezték az árvizet.

Csupán ennyi megjegyzése volt a bogarásznak az egész helyzethez.

Dick kihúzta a vesszőt, újból az a különös fütyülő hang... a víz ugyanannyival emelkedett, mint az előbb. Ebben a magasságban is víz van kint!

Most ébredtek a szörnyű valóság tudatára. Weldonnét is már majdnem ellepte a víz, így tartotta kezében a kis Jacket. Mindnyájan összeszorultak az egyre keskenyedő űrben, a fül zúgni kezdett, a gyertya már alig pislogott.

– Vajon az egész süveg víz alatt van-e már? - mormolta Dick. Ez volt a végső kérdés, melyre feltétlenül válaszolni kellett. Így határozta el Dick, hogy megkísérli a harmadik fúrást. De ez, ha eredménytelen marad, igazán a fulladást hozza magával, a biztos halált! A kevés megmaradt levegő is elillan a lyukon át, s a felnyomuló víz betölti teljesen a süveget.

– Asszonyom - fordult Dick Weldonnéhoz - látja, mi a helyzet. Ha késlekedünk, egészen kifogy a levegőnk. Csak az lehet az egyetlen reményünk, hogy a csúcs még kiáll a vízből. Ezt az egy lehetőséget meg kell kísérelnünk. Beleegyezik?

– Próbáld meg, Dick - suttogta az asszony.

Ebben a pillanatban a lámpa kialudt, nem volt már elegendő oxigén, ami táplálhatta volna. Mindnyájan a legfeketébb homályba merültek.

Dick most felkapaszkodott Hercules vállára, akinek már csak a feje emelkedett ki a vízből. Weldonné, a kisfiú és Benedek bácsi felkúsztak a viaszház legfelsőbb kiöblösödéséhez.

A vessző Dick kezéből gyorsan mélyedt bele az agyagfalba.

Itt mintha keményebb lett volna a fal, s valamivel vastagabb, mint oldalvást. Dick szörnyű aggodalommal eltelve sietett: a kis nyíláson, amelyet most fúr, az élet vagy a halál szele tódul be!

Hirtelen sivítás... az összesűrült, elhasznált levegő kitódult - de ugyanebben a pillanatban fénysugár hasította át a falat. A víz csak nyolchüvelyknyit nőtt, s Dicknek nem kellett újból betapasztania a lyukat. A víz szintje most kiegyenlítődött benn és kinn. Így hát a süveg hegye kiállt a vízből: mindnyájan megmenekültek!

Hercules harsány éljene után a nehéz görbe kések dolgozni kezdtek. A süvegcsúcs a hatalmas csapások erejétől lassan-lassan engedni kezdett: a nyílás szélesedett, betódult rajta a levegő s a kelő nap első sugara. Ha letördelik a csúcsot, könnyű lesz felkapaszkodni oly magasságig, ahol már nem fenyegeti őket az ár veszedelme.

Dick volt az első, aki felkapaszkodott a süveg csúcsához.

Hirtelen felkiáltott.

Az elröppenő nyílvessző sivító hangja, melyet oly jól ismernek az afrikai utazók - igen, ez a jellegzetes suhogás csapta meg a fülét. Annyi ideje volt csak, hogy vagy százlépésnyire a termeszháztól bennszülöttek tanyáját vegye észre, s alig tízlépésnyire tőlük dereglyében evező feketéket.

Igen, ebből a csónakból sivítottak a nyílvesszők abban a pillanatban, amikor Dick feje megjelent a termeszház süvegén.

Néhány szó elég volt, Dick társai már mindent megértettek. Felkapták fegyverüket, felugrottak a szétvert csúcsra, s tüzelni kezdtek a csónakokra.

Néhány bennszülött a vízbe zuhant, pokoli üvöltésük elkeveredett a fegyverzajjal. De mit tehetett ez a pár ember legalább száz feketével szemben, akik minden oldalról körülvették a termeszhajlékot?

A süveget megrohanták: Weldonnét, Jacket, Benedek bácsit is kirángatták helyéről, arra sem jutott idő, hogy egy szót szóljanak, hogy utoljára megszorítsák egymás kezét, máris szétválasztották őket, bizonyára egy előzetes terv parancsai alapján.

Az első bárka Weldonnét, a gyereket s Benedek bácsit vitte magával, Dick még látta őket elsuhanni. Őt magát Nannal meg a többi feketével együtt a második dereglyébe hurcolták, mely a dombsor emelkedése felé indult el.

Húsz bennszülött ült ebben a bárkában, melyet öt másik csónak követett. Ellenállásnak nem volt semmi értelme, s Dick és társai mégis megkísérelték. Néhány harcost meg is sebesítettek, de a túlerő győzött: el is véreznek, ha nem lett volna bizonyára szigorú parancsuk a feketéknek, hogy mindenáron kíméljék foglyaik életét.

Néhány perc alatt végéhez értek a csónakútnak. Ám abban a pillanatban, amint a szárazföldhöz közeledtek, Hercules egyetlen hatalmas ugrással elérte a partot. Két bennszülött rárohant, de az óriás puskatussal leütötte őket; bezúzott koponyával elterültek a földön. Egy perccel később Hercules, nyílzáportól követve, beugrott az erdő sűrűjébe, míg Dicket és társait rabszolgák módjára megláncolva rakták partra.