Aranyból van!

Először hihetetlenül fogadták a hírt. Egyesek tévedésnek mondták, amire majd hamarosan rájönnek, mások nagyszabású becsapásnak, amit a vicces szélhámosok engedtek meg maguknak.

Ha ez a második eset volt az igaz, akkor a párizsi obszervatóriumnak hamarosan cáfolatot kellett kiadnia, hogy a feltűnést keltő közlemény nem tőle származik.

Mondjuk meg mindjárt: a cáfolat nem érkezett meg. Ellenkezőleg, a világ minden csillagásza irigykedett a párizsi kollégák vizsgálataira, és valamennyien egyhangúlag megerősítették a végkövetkeztetéseket. Mindenki kénytelen volt ténynek elismerni a rendkívül különös esetet.

S az emberek csaknem belebolondultak a dologba.

A bejelentett napfogyatkozások alkalmával rengeteg sok optikai segédeszközt vásárolt a közönség. Tessék már most elképzelni, hogy milyen nagy volt a kereslet látcsövekben, távcsövekben és teleszkópokban ennél a különös alkalomnál! Soha nem kukkeroztak oly szenvedélyesen valamilyen fejedelmet vagy híres táncosnőt, énekesnőt, mint ezt a csodálatos tűzgolyót, amely közömbösen és büszkén folytatta szabályos útját a végtelen mindenségben.

Az időjárás tartósan szép volt, és nagyon kedvezett a megfigyeléseknek. Dean Forsyth éppoly ritkán hagyta el a tornyot, mint Hudelson doktor az őrhelyét. Mindketten azzal foglalkoztak, hogy megállapítsák a meteor még ismeretlen elemeit, a térfogatát, a tömegét és az esetleges egyéb különlegességeit, miket a gondos vizsgálat még felfedhetett. Ha már az elsőség kérdését a felfedezésben sehogy sem lehetett eldönteni. Az egyik mindenáron fölényt akart biztosítani a maga számára a másik fölött azzal, hogy a további kutatásokban többre viszi.

A gallusok csak attól féltek, hogy az égbolt a fejükre szakad. Most az egész emberiségnek az volt a vágya, hogy a pályájában megakadályozva, a Föld vonzásának engedelmeskedve a tűzgolyó minél előbb gazdagítsa a Földet a milliárdjaival.

S hányan számították ki ezeket a milliárdokat!

Sajnos, azonban egyelőre hiányzott a számításokhoz a szilárd alap, mert a mag nagysága még ismeretlen volt.

Ennek a magnak a pénzértéke, akármekkora is legyen, okvetlenül óriásinak kellett lennie, és ez elég volt, hogy feltüzeljen minden képzeletet.

Május 3-ára a Whaston Standard cikket írt erről a kérdésről, melyet a következő összegezéssel zárt be:

„Feltéve, hogy a Forsyth-Hudelson-féle tűzgolyó magja valóságos gömb tíz méter átmérővel, akkor ha vasból volna, a gömb súlya 3773 tonnát (ezer kilogrammjával) tenne ki. Ha azonban színaranyból van, akkor a súlya 10 083 tonna, és az értéke több mint 31 000 000 000 (harmincegymilliárd) frank.”

Ebből legalább annyit láthatunk, hogy a Standard a kor magaslatán állott, mert tizedes rendszerben számolt és nem lábban és fontokban. Ezért engedjék meg, hogy üdvözöljük őt ezen a helyen.

Tehát még ilyen kis térfogat mellett is oly óriási értékeket képviselt a tűzgolyó.

– Valóban lehetséges volna ez? - kérdezte Omikron nagyot csodálkozva, amikor elolvasta azt a cikket.

– Nem csak lehetséges, hanem bizonyos is - felelte Dean Forsyth. - Hogy megállapítsuk, elég az illető tömeget megszorozni az arany átlagos értékével, ami most 3100 frank kilogrammonként. A meteor tömegét megkapjuk, ha a térfogatát megszorozzuk a fajsúlyával, ami ebben az esetben 19 258. A golyó térfogatát pedig igen egyszerűen számíthatjuk ki ennek a képletnek az alapján:

V = D3 ( / 6

– Valóban! - kiáltott fel megelégedetten Omikron, habár minden spanyolul volt a számára.

Dean Forsyth még hozzátette:

– Csak az borzasztó, hogy az a lap az én nevemet annak a másik egyénnek a nevével kapcsolta össze.

A doktor valószínűleg ugyanezen a véleményen volt.

Mikor Lou kisasszony elolvasta a Standard cikkét, olyan gúnyos mosoly jelent meg rózsaszínű ajakán, hogy az a harmincegymilliárd okvetlenül elszégyelli magát, ha látja.

Tudvalevő dolog, hogy az újságíróknak velük született hajlamuk, hogy szeretnek egy kicsit túlozni. Ha az egyik kettőt mondott, akkor a másik azonnal hármat mond, minden további gondolkodás nélkül. Így aztán senki sem csodálkozik azon, hogy a Whaston Evening másnap kárhoztatandó pártoskodással a következőket hozta nyilvánosságra:

„Nem értjük, hogy miért oly szerény a Standard a becsléseiben. Mi sokkal merészebbek vagyunk nála. Amellett, hogy még mindig benne maradunk a felvethető hipotézisek keretében, bátran becsülhetjük száz méterre a Hudelson-féle tűzgolyó átmérőjét. Ezt az adatot véve a számítás alapjául, az ekkora nagyságú aranygolyó súlya 10 millió 83 ezer 488 tonnára rúg, s az értéke meghaladja a 31 trillió 360 milliárdot - ami tizennégy jegyű szám!”

– S ehhez még nincsenek is hozzászámítva a fillérek! - tette hozzá gúnyolódva a Punch, amikor leközölte ezt a szédítő számot, amiről a legmerészebb képzelet sem alkothat fogalmat magának.

A meteor még mindig szépen viselkedett, úgyhogy Dean Forsyth és Hudelson doktor zavartalanul folytathatták a vizsgálódásaikat abban a titkos reménykedésben, hogy egyikük vagy másikuk mégiscsak elsőnek tudja majd meghatározni a meteor magjának valódi nagyságát. Sajnos, azonban nagyon nehéz volt meglátni a mag körvonalait a fénylő burokban.

Egyetlen egyszer, május 5-éről 6-ára virradó éjszaka, hitte Dean Forsyth, hogy közel van a sikerhez. A fénykoszorú egy pillanatra elhalványult és látni engedte a világosan fénylő golyót.

– Omikron! - kiáltott fel Dean Forsyth az izgalomtól csaknem kiszáradt torokkal.

– Mi az, Forsyth úr?

– Ott van a magja!

– Igen, igen... látni a magját!

– Végre, tehát mégis megvan!

– Igen, csakhogy már megint vége. Nem látni többé.

– Mindegy!... Én láttam... én fogom learatni a dicsőséget!... Mindjárt holnap, kora reggel... sürgönyzök a pittsburghi csillagdának... Most az egyszer az a nyomorult Hudelson hiába állítja majd, hogy...

Sohasem tudjuk meg, hogy Dean Forsyth úr képzelődött-e, vagy Hudelson doktor valóban olyan előnyt adott neki, mert a sürgönyt nem küldték el másnap a pittsburghi csillagvizsgálónak. Május 6-án reggel ugyanis a következő híradás jelent meg a világ valamennyi újságjában:

„A pittsburghi obszervatórium, számításai és egy csomó sikeres megfigyelés alapján tisztelettel tudatja, hogy a Whaston város két tisztelt és becsült polgára által felfedezett meteor, amely a párizsi megfigyelések szerint aranyból van, száztíz méter átmérőjű golyó, és így a térfogata közel 696 ezer köbméter.

Ekkora aranyból való golyó súlya több mint 13 millió tonna lenne. A számítások azonban azt mutatják, hogy ez nincs így. A tűzgolyó valóságos súlya alig hetedét teszi ki az említettnek, éspedig csak 1 millió 867 ezer tonnát, ami megközelítőleg 75 méter átmérőjű tömör színarany golyónak felel meg.

Mivel a meteor kémiai sajátosságai felől semmi kétség sincsen, az előbbi tényekből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a magot alkotó fémtömegben nagy üregek vannak, vagy pedig még nagyobb valószínűséggel, hogy likacsos állapotban van, és ebben az esetben a meteor magja szivacsszerű test.

Bármiként is álljon a dolog, a megfigyelések és számítások lehetővé teszik a tűzgolyó pénzértékének pontos megállapítását. A mai árfolyam szerint ez az érték nem kevesebb, mint 5788 milliárd frank.”

Így tehát sem a Whaston Evening száz métere, sem a Standard tíz métere nem felelt meg a valóságnak. Az igazság a kettő között foglalt helyet. De azért a meteor így is kielégíthette volna a legmértéktelenebb igényeket is, ha nem lett volna arra hivatva, hogy örökkön örökké körben lebegje körül a földgolyót.

Mikor Dean Forsyth megtudta a meteor értékét, így kiáltott fel:

– Én fedeztem fel, és nem az a bolond ott, azon a tornyon! A tűzgolyó az enyém, s ha leesnék a Földre, 5788 milliárdnyi vagyon pottyanna az ölembe.

Hudelson doktor pedig öklével fenyegetve a másik tornyot, ezt hangoztatta:

– Az enyém! Az én tulajdonom, a gyermekeim öröksége, ami ott az égen kering. Ha kikötne a földön, senki sem vitathatná el tőlem, s ötezerhétszáznyolcvanszoros milliárdos lennék!

A Vanderbiltek, Rockefellerek, Pierpont Morganék, Mackayk, Gouldok és a többi amerikai krőzus, a Rotschildokról nem is beszélve, apró kis tőkepénzeseknek tetszettek Hudelson doktor és Dean Forsyth mellett.

Ilyen kábulatba ringatták el magukat. Eközben a fejüket igazán csak azért nem veszthették el, mert erősen oda volt nőve a nyakukhoz. Hudelsonné és Francis nagyon jól látták, hogy mi lesz ennek a vége. Ki tarthatta volna fel a lejtőn a két elkeseredett riválist? Már egyáltalán nem is lehetett velük nyugodtan beszélni. Úgy látszott, mintha teljesen megfeledkeztek volna a tervbe vett házasságról, és nem gondoltak másra, mint a helyi lapok által, sajnos, egyre fenntartott versengésükre.

Az újságoknak kezdetben meglehetősen ártatlan cikkei egyre kihívóbbakká lettek, s a sajnálatraméltó veszekedőtársak egyébként baráti viszonyban lévő embereket is egymásra uszítottak.

A Punch is folyton izgatta a két ellenfelet csípős vicceivel. Habár ez az újság nem is öntött éppen olajat a tűzre, mégis rádobta a mindennapi vicceinek sóját, amely annál jobban sziporkázta a tüzet.

Már attól is kezdtek félni, hogy Dean Forsyth úr és Hudelson doktor fegyvert ragadnak a tűzgolyóért, és párviadalt vívnak, vagy amerikai párbajjal döntik el a vitás kérdést. A jegyesek dolgát azonban mindez csak még jobban elrontotta volna.

Míg a két mániákus napról napra többet veszített el az egészséges eszéből, a közvélemény a világ békéjének szerencséjére, lassanként egyre jobban lehiggadt. Végül is mindenki arra a megállapításra jutott, hogy semmi jelentősége sincs a tűzgolyónak, legyen az értéke több ezer milliárd is, ha nem vehetik birtokukba.

S hogy ez lehetetlenség volt, az nyilvánvaló! Minden körfutás után a meteor pontosan ott jelent meg, ahogyan kiszámították. A sebessége tehát tökéletesen egyenletes volt, s amint azt a Whaston Standard kezdettől fogva állította, nem is volt semmi ok rá, hogy valaha is kisebbedjék. A tűzgolyónak tehát örökre ott kell keringenie a Föld körül, ahogy valószínűleg a múltban is már ott keringett.

Az újságok bőséges magyarázata megnyugtatta az embereket. Napról napra kevesebbet gondoltak a meteorra, s egy sóhajjal, amiért nem lehetett birtokukba venni ezt az óriási kincset, lassanként visszatértek a rendes napi kerékvágásukba.

A Punch a május 9-i számában konstatálta a közönség fokozódó közömbösségét az iránt, amiért pár nappal ezelőtt még lelkesedett, és míg tovább folytatta viccelődéseit és gúnyolódásait, miket mindenesetre a legkitűnőbbnek tartott, újabb okokat talált a meteor két felfedezőjének csipkedésére.

„Meddig marad még büntetlenül - írta tettetett felháborodással - ez a két gonosztevő, akiket már régen átadtunk a közmegvetésnek?”

„Nem elégedtek meg azzal, hogy egyetlen csapásra tönkre akarták tenni azt a várost, ahol megpillantották a napvilágot, hanem most a legelőkelőbb családokban idézik elő a legnagyobb zavarokat. Egyik ismerősünk is a múlt héten - a hazug és hamis ígérgetéseik hatása alatt - negyvennyolc óra alatt elverte az egész örökségét! A szerencsétlen fiatalember bízott a meteor milliárdjaiban... Mi lesz most már ennek az embernek a gyermekeivel, mikor a milliárdok az orrunk elől tovarepülnek? S nem kell hozzátennünk, hogy ez a barátunk nem az egyetlen áldozat, hanem mint rendesen, légiókra rúg a hasonló szerencsétlenek száma.”

„Azt javasoljuk, hogy a földkerekség lakói pöröljék be Dean Forsyth és Hudelson doktor urakat 5788 milliárd frank kártérítésért, és követeljék, hogy ezt az összeget könyörtelenül hajtsák be rajtuk.”

Az illető két úr természetesen nem is tudott róla, hogy ilyen, mindenesetre még sohasem volt és nehezen keresztülvihető per fenyegeti őket.

Míg azonban a többi ember már újra a földi dolgokra fordította figyelmét, addig Dean Forsyth és Hudelson doktor továbbra is az éter magasságaiban maradtak a teleszkópjaikkal.