Igen rosz álmaim voltak. Nem olyan álmokat értek, a melyeket az «Álmoskönyv»-ből kell megfejteni. Oh! nem; az egész dolog világos és érthető volt. Ki-Csang rablóvezér tervet forralt a császári kincsek kézrekerítésére s megtámadta a vonatot a Gobi déli határán... A kincses kocsit feltörték és kirabolták... A tizenöt millió értékű aranyat és drágakövet elragadták a khinai őröktől, kik hősies védelem után valamennyien elestek. A mi az utasokat illeti... Még két percznyi álom, és megtudtam volna, mi lett a sorsuk és az enyém is.

De mindez elenyészik az éjszaka páráival. Az álmok nem elpusztulhatatlan fényképek. A napvilágnál eltünnek és megsemmisülnek.

Mialatt a vonaton, elejétől a végéig, mint egy becsületes nyárspolgár a mezővárosa főutczáján végig mentem, Noltitz őrnagy utánam jött és utolért. A mint kezet szorított velem, így szólt egy mongolra mutatván, a ki egyik másodosztályú kocsiban ült:

– Ez nem azok közül való, a kik Dusákban szálltak a vonatra Faruszkiar igazgató-tanácsossal és Ghangirral együtt.

– Valóban, - mondám az őrnagynak, - ezt az arczot még nem láttam a vonatunkon.

Popov, a kihez ez iránt kérdést intéztem, azt felelte, hogy ez a mongol a csercseni állomáson csatlakozott hozzánk. Sőt azt is hozzá tette, hogy mihelyt megérkezett, az igazgató-tanácsos azonnal értekezett is vele nehány perczig, a miből azt kell következtetnie, hogy az új utas szintén egyike a Grand-Transzaziatik ügynökeinek.

Egyébiránt sétám alatt nem láttam Faruszkiar urat. Talán kiszállt volna valamelyik kisebb állomáson Csercsen és Csarkalik közt, hová délután egy óra tájban fogunk megérkezni?

Nem. Ghangirrel együtt e pillanatban a kocsink előrészén levő tornáczon álldogál. Élénk párbeszédet látszanak folytatni, a melyet csak koronkint szakítanak félbe és észrevehető türelmetlenséggel vizsgálják a roppant síkságot az éjszakkeleti láthatár felé. Talán az újonnan érkezett mongol hozott valami hírt, a mely ennyire kivetkőztette őket szokott tartózkodó komolyságukból? A képzelgés ismét erőt vett rajtam és kalandokat varázsolt elém, rablótámadást és kétségbeesett küzdelmet, mint a mult éjjel álmomban...

Mélázásomból tisztelendő Morse Nathaniel ébresztett, föl, a ki így szólt hozzám:

– Ma reggel kilencz órakor lesz... Ne feledkezzék meg róla, uram...

Ah! igaz!... Az Ephrinell Fulk és Bluett Horáczia kisasszony esküvője... Lelkemre mondom, nem is gondoltam rá többé. Itt az idő visszavonulnom kocsink öltöző rekeszébe. Egyebet nem tehetek mint inget váltok; egyéb ruhaneműt nem változtathatok, nagyon nyomós okoknál fogva. Illő, hogy én, mint a vőlegény egyik tanúja, szintén tisztességes és elfogadható alakban jelenjek meg, mivel a másik tanú, Caterna úr, rendkivüli diszben fog megjelenni.

A szinész csakugyan bement a podgyászkocsiba, - még most is remegek a szegény Kinko miatt! - és ott Popov segítségével az egyik ládájából előszedett egy kétségivül kissé avult jelmezt, mely azonban az esketési szertartás jeleneténél minden bizonynyal nagy sikert fog aratni. Az öltözéke következőképen van összeállítva: vajsárga frakk, érez gombokkal, a gomblyukában bokréta; gyanús minőségű gyémánttal ékeskedő nyakkendő; térdig érő pipacspiros nadrág réz csattokkal; virágos kelméjű mellény; tarka harisnyák, fekete czipők és szürke, hosszu szőrű kalap. Hány vőlegény, vagy legalább hány falusi vőlegény nagybátyját játszotta már el szinészünk ebben a hagyományos jelmezben!... De annyi bizonyos, hogy kövér arczával, gondosan megborotvált állával, apró szemeivel és piros ajkaival igen kedélyes alak.

Caternáné nem kevésbbé díszesen öltözködött. Ruhatárából könnyen összeállíthatta a nyoszolyóleányt megillető jelmezt: csíkos és szorosan testhez álló derék, zöld gyapotszövet szoknya, mályvaszinű feszes harisnyák, szalmakalap művirágokkal, a melyeknek csak az illatuk hiányzik, végre egy csekély árnyéka a fekete festéknek a szemöldökén és a pirosítónak az arczán. Valóságos szinpadi «szende» és ha a férjével a menyegzői ebéd után egy jelenetet el fog játszani valamelyik vaudevilleből, bizvást számot tarthat a legélénkebb tapsokra.

Az egybekelés kilencz órára van kitűzve. A szerkocsi harangja fog jelt adni és olyan kongást fog véghezvinni, mint akármelyik kápolna harangja. Némi csekély megfeszítésével a képzeletnek, azt hihetik a jelenlevők, hogy falun vannak. De vajon hova fogja a harang a tanúkat és a meghivottakat szólítani?... Az étkező-kocsiba, a melyet mint meggyőződtem, a szertartásra való tekintettel igen tisztességesen átalakítottak.

Nem is étkező-kocsi az már, hanem díszterem. A nagy asztalt szétszedték és helyére egy kicsi asztalt állítottak, a melyen a házassági szerződés aláirása fog véghezmenni. A kocsi szögletei virágokkal vannak diszítve, melyeket a csercseni állomáson vásároltak. A helyiség elég nagy az összes utazók befogadására; egyébiránt a kinek nem jut hely benn, künn maradhat a tornáczon.

Az utazókat a nagy eseményre egy egyszerű felirás figyelmeztette, mely az első és második osztályú kocsik ajtajára volt kifüggesztve és következőleg szólt:

«Ephrinell Fulk úrnak a new-yorki, Strong Bülbül és társai czég ügynökének, van szerencséje önöket meghivni Bluett Horáczia kisasszonynyal, a londoni Holmes-Holme czég ügynöknőjével való esküvőjére, mely a Grand-Transzaziatik vonatának éttermében, folyó évi május 22-én pontban reggeli kilencz órakor fog véghezmenni, tisztelendő Morse Nathaniel (Bostonból) közreműködése mellett.»

«Bluett Horáczia kisasszonynak, a londoni Holmes-Holme czég ügynöknőjének, van szerencséje önöket meghivni Ephrinell Fulk úrral, a new-yorki Strong, Bülbül és társai czég ügynökével való esküvőjére, mely a»... stb.

No, ha ebből az eseményből nem tudok száz sornyi kéziratot csinálni, akkor nem értek a mesterségemhez.

Időközben tudakozódtam Popovnál a vaspálya azon pontja felől, a melyen vonatunk a szertartás megkezdésekor lesz.

Popov kijelölte a vasúti menetrend földabroszán e pontot, a mely a csarkaliki állomástól százötven kilométernyire van, a sivatagon, azon lapályok egyikén, a melyeken a Lob-Nor egy mellékpatakja folyik végig. Mintegy nyolczvan kilométernyi hosszú térségen egyetlen állomás sincs, következőleg nem kell attól tartani, hogy a szertartást a vonat megállapodása félbeszakíthatná.

Mondanom se kell, hogy Caterna úr és én fél kilenczkor már készen állunk megbizatásunk teljesítésére.

Noltitz őrnagy és Pan-Sao is elkészültek az ünnepély által kivánt öltözködésükkel. Az őrnagy oly komoly arczot vág, mint egy sebész, a ki egy lábat készül levágni. A fiatal khinai arczán pedig az a finom és kissé gúnyos kifejezés látszik, a melyet minden valódi párisi emberen észrevehetni, mikor falusi menyegzőn vesz részt.

Tio-Kong az ő «Cornaro»-jával szintén jelen lesz a szertartáson. A velenczei nemes, ha nem csalódom, nőtlen volt; de nem gondolom, hogy egyenesen véleményt mondott volna a házasságról, az életnedv fogyasztása szempontjából, hanemha ama fejezet kezdetén, a melynek czíme ez: «Biztos és könnyű módok az életet fenyegető balesetek gyors orvoslására.»

– Én azt hiszem, - jegyzé meg Pan-Sao, a ki ezt a cornarói frázist közölte velem, - hogy a házasságot ezek közé a balesetek közé lehet sorolni.

Háromnegyed kilenczkor még egyik se jelent meg a jövendőbeli házastársak közül. Bluett Horáczia kisasszony bezárkózott az első kocsi egyik öltöző-rekeszébe, a hol kétségkivül a menyasszonyi díszszel van elfoglalva. Másrészt az is valószinű, hogy Ephrinell Fulk még a nyakkendője csokrával, valamint gyűrűivel, csecsebecséivel és egyéb értéktárgyaival bibelődik, a melyek hordozható ékszer-kirakatának a drágaságai. Nem nyugtalankodom miattuk. Ők meg fognak jelenni, mihelyt az óra ütni kezdi a kilenczet.

Csak azt az egyet sajnálom, hogy Faruszkiar úrnak és Ghangirnak nagy elfoglaltságuk nem fogja megengedni az ünnepélyen való megjelenést. Vajon miért vizsgálják szünet nélkül a roppant sikságot? Szemeik előtt nem a Lob-Nor vidékének valamelyik művelés alá vett lapálya terül el, hanem a Gobi sivatag, a mely Grzsimajlo, Blanc és Martin helyreigazitásai szerint sivár, kopár és kietlen. Valóban, az ember jogosan kérdezheti magától, hogy mire való az a makacs nézelődés?

– Ha előérzetem nem csal, - mondá Noltitz őrnagy, - valami lappang a dolog alatt.

Mit jelentenek e szavak?... De e pillanatban a szerkocsi harangja vigan megszólal. Kilencz óra: - elérkezett a percz, hogy az étkező-kocsiba menjünk.

Caterna úr mellém állt és csöndesen dudolgatta magában:

A kis torony harangja volt,
A mely megkondúlt hirtelen...

Caternáné a «Fehér nő» hármasából vett dallamra a «Villars dragonyosai» refrainjével így válaszolt:

És csengett, csengett, csengett,
Ezüst hangjával csengett...

és e közben a szinpadi szokás szerint két karjával a kis harang kötelének húzását utánozta.

Az utazók menetben vonultak be. Legelől a négy tanú, aztán a meghivottak, a kik a falu, - akarom mondani, a vonat két végéről érkeznek: khinaiak, nehány turkomán és több tatár férfi és nő, a kik nagyon kiváncsiak a szertartásra.

A másik négy mongol az utolsó kocsi tornáczán maradt, a kincses kocsi mellett, melyet a khinai katonák egy pillanatig se hagyhatnak őrizetlenül.

Megérkeztünk az étkező-kocsiba.

Tisztelendő Morse Nathaniel már ott ül a kis asztal mellett, előtte van az esketési bizonyítvány és a házassági szerződés, a melyeket annak rendje szerint jó eleve kiállított. Látszik, hogy gyakorlatában van e legalább is nem kevésbbé üzleti, mint egyházi dolgoknak.

A mátkapár még nem érkezett meg.

– Hátha lemondtak az egybekelésről? - mondám a szinésznek.

– Ha lemondtak, - felelé Caterna úr nevetve, - akkor a tisztelendő úr engem fog újra össze esketni a feleségemmel. Nagy menyegzői díszbe öltöztünk és ennek a fáradságnak nem szabad kárba vesznie!... Ugy-e bár, Karolina?

– Úgy van, Adolf! - viszonzá a «szende» csiripelő hangon.

De Caterna úr és Caternáné egybekelésének ez az újabb kiadása feleslegessé vált, mert ime itt van Ephrinell Fulk úr, a ki ma reggel szakasztott úgy van öltözve, mint tegnap volt, és - ez igen jellemző részlet, - a bal füle mögött most is ott van egy plajbász, mert a derék ügynök épen most végzett be egy számadást a new-yorki Strong, Bülbül és társai czég számára.

Megjelenik Bluett Horáczia kisasszony is, a ki olyan sovány, olyan száraz és olyan merev a milyen csak egy angol kereskedelmi utazó ügynöknő lehet. Uti ruhája fölé egy porköpenyeget öltött, ékszerek és csecsebecsék helyett egy erősen zörgő kulcscsomó függ alá az övéről.

A jelen levők udvariasan felállnak a mátkapár belépésekor, a kik miután jobbra, balra meghajtották magukat, egy pillanatnyi időt szakítanak a «lélegzet vételre» - mint Caterna úr mondja, - aztán odalépnek a pap elé. Tisztelendő Morse Nathaniel az asztal mellett áll és kezét a nyitott biblián nyugtatja, kétségkivül azon a lapon, a melyen Izsáknak, az Ábrahám és Sára fiának, Rebekával, a Rákhel leányával való egybekeléséről van szó.

Az ember azt hihetné, hogy kápolnában van, ha valami harmonium megszólalna.

De hiszen megszólal a zene is; nem harmonium ugyan, de legalább annak az unokája: egy harmonika liheg Caterna úr kezei közt.

Egykori tengerész létére ért e fülkinzó hangszerhez és csakugyan eljátsza a «Normá»-nak egyik legérzelgőbb adagió-ját, a legharmonikusabb, vagyis inkább legharmonikásabb hangszinezéssel.

Ez rendkivül gyönyörködtetni látszik a közép-ázsiai benszülötteket, a kiknek füleit még soha se bájolta el ez a divatját múlt melódia, melyet annyi kifejezéssel lehet eljátszani e fúvós hangszeren.

De utóvégre minden véget ér e földön, még a «Norma» adagiója is, és tisztelendő Morse Nathaniel a jegyesekhez beszédet kezd intézni, melyet már kétségkívül számtalanszor elmondott hasonló alkalmakkor.

«A két lélek egybeforrása... Hús a húsodból, vér a véredből... Gyarapodjatok és szaporodjatok»...

Szerintem helyesebben cselekedett volna, ha a közjegyzők szokásos és ismeretes orrhangján egyszerűen elzsoltározza, hogy:

«Előttünk, clergyman-közjegyző előtt, szerződés jött létre az Ephrinell Bluett és társa czég»...

Gondolatom befejezetlenül maradt. A mozdonyról kiáltások hangzanak. A hirtelen működni kezdő fékek fülsértően nyikorognak. Nehány egymást érő rázkódás kiséri a vonat gyorsaságának csökkenését. Végre egy erős lökéssel megállapodnak a kocsik egy porfelhő közepette.

Az egybekelési szertartás természetesen egyszerre félbeszakadt.

Az étkező-kocsiban minden halomra dűlt: emberek és butorok, a jövendőbeli házastársak ép úgy, mint a tanuk. Senki se volt képes megtartani az egyensulyt. Leirhatatlan zürzavar volt az, jajkiáltások és nyögések kiséretében... De sietek hozzátenni, hogy semmi komolyabb baj nem történt, mert a vonat nem hirtelen állt meg.

– Gyorsan le a kocsikról! - kiáltá az őrnagy.