- Amerikai Egyesült Államok polgárai! Robur a nevem. Méltó vagyok e névre.¹ Noha harmincnál nem látszom többnek, negyvenéves vagyok, a szervezetem vasból, az egészségem rendíthetetlen, roppant erős vagyok, a gyomrom meg olyan, hogy a strucc is megirigyelhetné. Ennyit a testi mivoltomról.

A gyülekezet csöndben hallgatta. Igen, a legzajosabbak is elnémultak ettől a váratlan pro facie sua² nyilatkozattól. Bolond ez az ember vagy szélhámos? Akármi is volt, értett ahhoz, hogyan kell figyelmet kelteni, s keltett is. Az előbb még oly viharos gyülekezetben most mukkanás sem hallatszott. Orkán után szélcsend.

Robur ráadásul valóban olyannak látszott, amilyennek mondotta magát. Középmagas, oly széles vállú, hogy termete szabályos trapézra emlékeztetett, melynek két párhuzamos oldala közül a hosszabbikat a két váll alkotta. Az egyenes vállak fölött izmos nyakon ült a csaknem kereknek mondható fej. Ugyan melyik állat fejéhez hasonlítsuk, ha mindenáron hasonlítani akarjuk valamihez? Talán egy bikáéhoz, de egy értelmes képű bikáéhoz. A tekintetén látszott, hogy a legkisebb indulatra is parázslani kezd a szempár; roppant akaraterőt árult el az összehúzott szemöldök. Mintha csak vasforgácsból lett volna a rövidre vágott, kissé göndör, fémesen csillogó haj. A széles mellkas úgy emelkedett és süllyedt, mint a kovács fújtatója. A kéz, a comb, a láb méltó volt a törzshöz.

Nem viselt sem bajuszt, sem barkót, csak amerikai tengerészszakállt, így semmi sem takarta az állkapcsot, mely körül kötélként feszültek az izmok. Kiszámították - mert ugyan mit nem számítanak ki manapság? -, hogy egy átlagos nagyságú krokodil állkapcsának a szorítása négyszáz atmoszféra nyomással egyenlő, míg egy jól megtermett vadászkutyánál ez az izomerő mindössze száz atmoszféra. Sőt, ezen adatok ismeretében még egy furcsa képletet is állítottak fel: ha egy kilogramm kutya nyolc kilogramm rágóerőt fejt ki, egy kilogrammnyi krokodil tizenkét kilogramm rágóerő kifejtésére képes. Nos, hát a fent bemutatott Robur alighanem legkevesebb tíz kilogramm ilyen erőt tudott kifejteni, vagyis állkapcsát illetően a kutya és a krokodil közé volt sorolható.

Honnan, mely országból került elő ez a nem mindennapi jelenség, nehéz lett volna megmondani. Annyi bizonyos, hogy folyékonyan, tökéletes kiejtéssel beszélt angolul, nem húzta a szavakat, mint Új-Anglia polgárai, a jenkik, akik kiejtésükről is felismerhetők.

– Most pedig, tiszteletre méltó polgártársak - folytatta -, nézzük, ki vagyok erkölcsileg. Egy mérnök áll önök előtt, aki erkölcsiekben is ér annyit, mint testiekben. Nem félek senkitől, semmitől. Olyan akaraterővel bírok, mely soha, semmi elől meg nem hátrál. Ha kitűztem magam elé egy célt, hiába fog össze egész Amerika vagy akár az egész világ, hogy utamat állja. Ha van egy elgondolásom, megvalósításában mellém szegődhetnek, de nem tűröm, hogy utamat állják. Fontosnak tartom, igen tisztelt polgártársak, e részletek hangsúlyozását, mert azt akarom, hogy egész mivoltomban ismerjenek. Lehet, önök úgy gondolják, hogy túl sokat beszélek magamról. Nem bánom. Most csak azt kérem, gondolkozzanak, mielőtt félbeszakítanak, mert azért jöttem, hogy olyan dolgokat közöljek önökkel, amelyek talán nem nyerik meg tetszésüket.

Az ülésterem első sorai felmorajlottak, jelezvén, hogy hamarosan kitör a vihar.

– Folytassa, igen tisztelt jövevény - most csak ennyit mondott Uncle Prudent, aki már nehezen fékezte magát.

És Robur folytatta, ahogy elkezdte, mit sem törődve hallgatói érzelmeivel.

– Igen! Tudom! egy évszázadon át folytatott eredménytelen kísérletek, kudarcba fulladt próbálkozások után még mindig akadnak gyermeteg elmék, akik makacsul tovább hisznek a léghajó irányíthatóságában. Azt képzelik, hogy villamos vagy akármilyen más motort kapcsolhatnak a híres ballonjukhoz, mely útjában minduntalan a levegő ellenállásába ütközik. Azt beszélik be maguknak, hogy a léghajót éppúgy lehet irányítani a levegőben, mint a hajót a tengeren. Azért, mert néhány feltaláló csöndes vagy legalábbis csaknem szélmentes időben valahogy ellavírozott a szélirányban, esetleg könnyű fuvallattal szemben is, azt hiszik, a gyakorlatban is megvalósítható a levegőnél könnyebb légi alkalmatosság irányítása. Ugyan! Itt ülnek önök vagy százan, akik ábrándokat kergetve hajigálják dollárjaikat egyenesen a levegőégbe! Nos, vegyék tudomásul, hogy az elérhetetlen után futnak!

Meglepő, de a Weldon Club tagjai e kijelentés hallatára sem moccantak. Talán türelmesek és süketek lettek hirtelenében? Vagy úgy döntöttek, hogy megvárják, meddig merészkedik terveik elszánt ellenzője?

Robur folytatta:

– Hogyisne, léghajó!... Ha önsúlyát csak egy kilogrammal is akarjuk könnyíteni, egy köbméter levegőre van szükség! Még hogy egy ballon pusztán a hajtómotor segítségével megbirkózhatnék a légnyomással, a széllel, mikor nagyobb szél esetén egy hajó vitorlája is négyszáz lóerős ellenállásba ütközik, mikor tudjuk, hogy a Tay-híd katasztrófájánál az orkán 440 kilogramm nyomást gyakorolt a híd egy négyzetméternyi területére? Léghajóról álmodoznak, holott a természet soha egyetlen repülő lényt sem alkotott e módszer szerint, akár a szárnyakkal repülő madarakat nézzük, akár a hártyák segítségével repülő halfajtákat vagy bizonyos emlősöket...

– Emlősöket?... - kiáltott fel az egyik klubtag.

– Igen! A denevér, ha nem csalódom, mégiscsak repül! Vagy talán a közbeszóló nem tudja, hogy ez a repülni tudó állat igenis emlős, avagy talán evett már denevértojásból készült rántottát?

Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a közbeszóló minden további kísérletről lemondjon, s Robur lankadatlan hévvel folytatta:

– Mindez talán azt jelentené, hogy az embernek le kell mondania a levegő meghódításáról, arról, hogy a nagyszerű légi közlekedés révén megváltoztassa az öreg világ polgári és politikai felfogását? Nem és nem! Ahogy az ember a hajó, az evező, a vitorla, a hajtókerék vagy a propeller segítségével meghódította a tengert, meg fogja hódítani a levegőt is, a levegőnél nehezebb gépezetekkel, mert igenis, a léghajónak a levegőnél nehezebbnek kell lennie, mert csak így győzheti le a levegőeget.

A gyülekezet most már kitört. A dühödt tiltakozások, mint megannyi puska- vagy ágyúcsőből csattanó golyó, vágódtak Robur felé. De lehetett volna másként válaszolni a ballonisták képébe vágott hadüzenetre? hiszen háború kezdődött a „levegőnél könnyebb” és a „levegőnél nehezebb” pártiak között!

Robur meg sem rezzent, karját összefonva rendületlenül várta, hogy a vihar elcsituljon.

Uncle Prudent egy kézmozdulattal tüzet szüntesst jelzett.

– Igen - folytatta Robur -, a jövő a repülő masináké. A levegő szilárd támaszpont. Hozzuk felfelé irányuló mozgásba ezt a fluidumot, s ha egy oszlopban a mozgás sebessége másodpercenként eléri a negyvenöt métert, úgy az oszlop felső részén akár megállhat egy ember, ha cipőtalpának mérete nem kisebb, mint egynyolcad négyzetméter. És ha a levegőoszlop felfelé irányuló sebességét kilencven méterre fokozzuk, úgy mezítláb járkálhat az oszlop tetején. Nos hát, ha egy légcsavar karjai ugyanakkora sebességgel kavarják és terelik a levegőt, ugyanezt az eredményt érjük el!

Amit Robur most mondott, nem volt új, elmondotta már előtte a repülés minden szakértője és kutatója, akinek munkája lassan, de biztosan a probléma megoldása felé vezetett. Ponton d’Amécourt, La Landelle, Nadar, de Luzy, de Louvrié, Liais Béléguic, Moreau, Richard fivérek, Babinet, Jobert, Temple, Salives, Penaud, de Villeneuve, Gauchot és Tatin, Michel Loup, Edison, Planavergne és még sok más kutatót illet a dicsőség, hogy ezeket az oly egyszerű elméleteket vallották és ismertették. Majd eljön a nap, mikor győzedelmeskednek ezek az oly sokszor elvetett, majd újra meg újra fontolóra vett elgondolások.

Vajon a repülés ellenfelei, akik azt állítják, hogy a madár csak azért tudja magát fenntartani, mert felmelegíti s így könnyebbé teszi a levegőt, melyet felszívott, még mindig érvekre várnak? Hát nem bizonyították be, hogy a sasnak, ha súlya öt kilogramm, legalább ötven köbméter meleg levegővel kellene feltöltekeznie csak ahhoz, hogy a levegőben tarthassa magát?

A körülötte dúló éktelen zenebonában éppen ezt mutatta ki Robur kérlelhetetlen logikával. S végkövetkeztetésként még a ballonisták fejéhez vágta:

– A léggömbjeik mit sem érnek, nem mennek velük semmire, nem szállhatnak szembe semmivel! A legrettenthetetlenebb léghajós, John Wise, noha ezerkétszáz mérföldet tett meg az amerikai kontinens légiterében, kénytelen volt lemondani arról a tervről, hogy átrepüljön az Atlanti-óceán fölött! S azóta egy lépéssel, de egyetleneggyel sem jutottak előbbre ezen az úton.

– Uram - szólalt meg ekkor az elnök, aki hiába próbálta fékezni magát -, ön megfeledkezik arról, mit mondott dicső emlékű Franklin elnökünk, mikor az első léghajó megszületőben volt! „Gyermek még, de sokra viszi!” - és növekedett...

– Nem, elnök úr, nem növekedett... csak dagadt, s ez nem ugyanaz!

Ez már nyílt támadás volt a Weldon Club tervei ellen, hiszen a klub határozta el, támogatta és pénzelte az óriás léghajó megépítését. Így aztán hamarosan megnyugtatónak alig mondható indítványoktól harsogott a terem:

– Ki vele!

– Hajítsuk ki a tolakodót!

– Bizonyítsuk be neki, hogy nehezebb, mint a levegő!

De megmaradtak a szavaknál, nem váltották be a fenyegetéseket. Robur rendületlenül állt, s harsogva folytatta:

– A jövő, tisztelt ballonista polgártársak, nem a léghajóé, hanem a repülő gépezeteké! A madár repül, repül, mert nem ballon, hanem repülő mechanizmus!

– Igen, repül - üvöltötte a heves természetű Bat T. Fyn -, de a mechanika minden szabálya ellenére!

– No és! - vont vállat Robur, majd így folytatta: - A kis és nagy állatok röptének tanulmányozása roppant egyszerű tanulságot hozott: utánozni kell a természetet, mely tévedhetetlen. Az albatrosz percenként tíz szárnycsapással, a pelikán hetvennel repül...

– Hetveneggyel! - kiáltott valaki gúnyosan.

– A méh másodpercenként százkilencvenkettővel...

– Százkilencvenhárommal! - kiáltozták nevetve.

– A házi légy háromszázharminc...

– Háromszázharminc és fél!

– És a szúnyog, mely milliónyi...

– Nem, milliárdnyi!

De a minduntalan félbeszakított Robur nem szakította félbe az érvek felsorolását.

– E különböző erőkifejtések, különböző számok között igenis megtalálhatjuk a gyakorlati megoldást. Azon a napon, amikor Lucy rájött, hogy a szarvasbogár, ez a két gramm súlyú rovar, négyszáz grammnyi, vagyis önsúlyánál kétszázszorta nagyobb súly megemelésére képes, a repülés problémája voltaképpen megoldódott. Egyébként is a kutatások bebizonyították, hogy a szárnyfelület olyan arányban csökken, amilyen arányban nő az állat mérete és súlya, tehát a nagyobb madárnak viszonylag kisebb a szárnya. Ebből a megállapításból kiindulva megtervezhettek, sőt meg is szerkeszthettek több mint hatvan gépezetet...

– Melyek soha nem tudtak repülni! - kiáltotta Phil Evans, a titkár.

– Amelyek röpültek, és röpülni fognak - vágott vissza Robur zavartalanul. - És akár csavart szárnyúnak, akár egyenes szárnyúnak, akár légcsavaros masinának, akár a levegő hajójának nevezzék is, mindenképpen arról a repülő gépezetről van szó, melynek létrehozása a levegőég urává teszi az embert.

– Ó! Légcsavar! - vágott vissza Phil Evans. - Csakhogy a madár nem légcsavarral röpül... jó lesz, ha ezt nem felejtjük el!

– De bizony azzal röpül! - válaszolt Robur. - Mint ezt már Penaud is bebizonyította: a madár röptében valóságos légcsavarként használja szárnyait, röpte tehát csavarvonalú. És a jövő hajtóereje a légcsavar...

*Hej, koma, micsoda égi taliga!
Hogy az isten csudájába került az oda...*

zendített rá az ülés egyik részvevője, majd pillanatok alatt az egész ülésterem vele harsogta a nótát.

Mikor aztán a nótaszót is túlharsogta a vad lárma, Uncle Prudent a pillanatnyi viharszünetet kihasználva, nagy bölcsen így szólott:

– Ismeretlen polgártárs, mindeddig nem zavartuk szavaiban...

A Weldon Club elnöke szerint a sok közbeszólás, kiáltozás, hangos terefere ugyanis nem zavarás, hanem egyszerűen az ellenérvek felsorolása volt.

– Most már azonban figyelmeztetem, hogy a repülő gép eszméje halva született idea, s mind az amerikai, mind a külföldi szakértők többsége el is vetette. A repülő gépezetekkel való kísérletezés terhére írandó a Repülő Szaracén halála Konstantinápolyban, Voador lisszaboni szerzetes pusztulása, Letour 1852-ben, Groof 1864-ben bekövetkezett halála, nem beszélve az áldozatokról, akiknek neve most nem jut eszembe, hogy csak a mitológiai Ikaroszt...

– A repülő gépezetekkel való kísérletezés semmivel sem bűnösebb, mint a léggömbökkel végzett próbálkozások, melyeknek olyan vértanúi vannak, mint a Calais-ban lezuhant Pilâtre de Rosier, a párizsi Blanchard asszony meg Donaldson és Grimwood, aki a Michigan-tóba zuhant, továbbá Sivel, Croce-Spinelli, Eloy és még sokan mások, akiket semmiképpen sem szabad elfelejteni!

Ez volt ám a jó vívóhoz méltó riposzt!

– De egyébként is - folytatta Robur -, bármily kitűnőek legyenek is az önök léghajói, valóban gyakorlati hasznú sebességet soha el nem érnek velük. Tíz év kellene ahhoz, hogy egy léghajó körülrepülhesse a világot, repülő gépezettel pedig nyolc nap elegendő.

Jó három percen át zúgott a tiltakozások, az ellenvetések új kórusa, míg Phil Evans végre szóhoz jutott.

– Repülő gépezetes uram - mondotta -, ön, aki a repülő masina áldásairól zeng dicshimnuszt, ön vajon repült-e már valaha?

– Repültem!

– És ugyebár, meghódította a levegőeget?

– Nincs kizárva, uram!

– Éljen Hódító Robur! - kiáltott valaki gúnyosan.

– Helyes! Úgy van! Hódító Robur! Elfogadom ezt a nevet, viselni fogom, mert rászolgáltam!

– Hát ezt már alig hisszük! - tört ki Jem Cip.

– Uraim - folytatta Robur szemöldökét összevonva -, ha komolyan akarok komoly dolgokról beszélni, vitatkozni, nem tűröm a kétkedést, s örülnék, ha tudnám, ki volt a közbeszóló...

– Jem Cip a nevem, és vegetáriánus vagyok.

– Jem Cip uram - hangzott Robur szava -, tudom, hogy a vegetáriánusnak hosszabb a bele, mint más halandóé, jó lábnyival hosszabb! Sok ám ez... Ne kötelezzen arra, hogy még jobban megnyújtsam az önét... a fülénél kezdve!

– Ki innen!

– Rakják ki a szűrét!

– Törjék össze a csontjait!

– Kötélre vele!

– Csavarjuk csigavonalba!

A ballonisták dühe tetőpontra hágott. Felpattantak a helyükről, körbefogták a szónoki emelvényt. Robur eltűnt a körülötte fenyegetőzve hadonászó öklök erdejében. A gőztrombita hiába harsogott a gyülekezet fülébe. Philadelphia népe ezen az estén nyilván azt hitte, olyan tűz pusztítja a város valamelyik negyedét, hogy a Schuylkill River minden vize sem lesz elegendő az oltásra.

A zajongó ballonisták hirtelen visszahőköltek. Robur kirántotta két öklét a zsebéből, s a hozzá legközelebb acsarkodók felé nyújtotta.

Mindkét kezében bokszert tartott, mely egyúttal revolver is, afféle kis zsebgolyószóró, mely egyetlen nyomásra eldördül.

Kihasználva azt, hogy támadói hátrálnak, méghozzá némán hátrálnak, Robur ismét megszólalt:

– Alighanem mégis igaz, hogy nem Amerigo Vespucci fedezte fel az Újvilágot, hanem John Cabot!³ Önök, ballonista polgártársak, nem is amerikaiak, hanem kabócák!

E pillanatban négy-öt pisztolylövés dörrent, Robur a levegőbe lőtt, a golyók nem sebesítettek meg senkit, de a feltaláló eltűnt a gomolygó füstben, s mire az eloszlott, már nyomát sem találták. Hódító Robur elszállt, mintha valami repülő gépezet ragadta volna fel a levegőbe.