A CEUTAI VÁRBÖRTÖN

Szeptember huszonnegyedikén, három héttel a Catania vidékén lezajlott események után egy gyors gőzjacht - a Ferrato - kedvező északkeleti szélben hajózott a spanyol földön, angol fennhatóság alatt álló Gibraltár és a marokkói földön, spanyol fennhatóság alatt álló Almina-fok között. A két földnyelvet elválasztó négy mérföldet, ha hinni lehet a mitológiának, Herkules, Lesseps egyik őse nyitotta meg az Atlanti-áramlatnak, amikor hatalmas kalapácsával széttörte a két tenger közti földdarabot.

Nem is felejtette volna elmondani ezt Pointe Pescade, hogy megtanítsa erre barátját, Cap Matifout; megmutatta volna neki északon a Gibraltári-sziklát, délen az Hacho-hegyet. Csakugyan, Calpe és Abyla pontosan az a két oszlop, amely még most is Cap Matifou híres ősének nevét viseli. Cap Matifou nyilván érdeme szerint becsülte volna ezt az „erőmutatványt”, anélkül, hogy irigység mardosná egyszerű és szerény lelkét. A provence-i Herkules meghajolt volna Zeusz és Alkméné fia előtt.

De Cap Matifou nem foglalt helyet a gőzjacht utasai között, amint Pointe Pescade sem. Az egyikük beteg volt, a másik ápolta, mindketten Antekirttán maradtak. Ha szükségessé válna később részvételük, táviratot kapnak, és máris viszik őket a szigetnél állomásozó valamelyik *Elektrik*en.

A doktor és Báthory Péter egyedül utaztak a *Ferrató*n, amelynek első kapitánya Köstrik, helyettese pedig Luigi volt. Az utolsó utat Szicíliába tették Sárkány és Torontál Simon felkutatására, de ez nem hozhatott semmiféle eredményt, hiszen Zirone halála ezt megakadályozta. Újra kellett hát elindulni a nyomon, és kényszeríteni Carpenát, mondja el, mit tud Sárkányról és cinkosáról. A spanyolt pedig életfogytiglani kényszermunkára ítélték, és a ceutai tengerparti erődbe szállították, oda kellett hát menniük, ott lehet majd érintkezésbe lépni vele.

Ceuta megerősített város, amolyan spanyol Gibraltár az Hacho-hegy keleti lejtőin, és a gőzjacht ezen a napon reggel kilenc óra tájban már három mérföldre közelítette meg kikötőjét.

Ez a híres tengerszoros igencsak élénk, mintha a Földközi-tenger szája lenne. Ezen át issza magába az Atlanti-óceán vizét. Ezen át fogadja az Észak-Európából és a két Amerikából érkező ezernyi hajót, amelyek megtöltik hatalmas kerületének száz és száz kikötőjét. Ezen át jönnek-mennek azok a nagy személyszállító gőzösök, azok a hadihajók, amelyeknek egy francia ember lángelméje nyitott kaput Szueznál az Indiai-óceánra és a Déli tengerre. Mi sem festőibb e keskeny tengerszorosnál, amelyet különféle alakú hegyek vesznek körül. Északon az Andalúziai Sierrák válnak ki. Délen, ezen a csodálatosan hepehupás parton, az Espartel-foktól az Almina-fokig emelkednek lépcsőzetesen a Bullonok fekete csúcsai, a Majmok-hegye, a Septem Fratres - Hét Testvér - tetői. Jobbra-balra festői városok tűnnek fel, megbújva a kis öblök hátterében, az alsó lejtők oldalában, és elnyúlnak az alacsony homokparton, uralja őket a hatalmas háttér, Tarifa, Algeciras, Tanger, Ceuta. Aztán a két part között, a habokat gyorsan szelő gőzösök orra előtt - ezeket sem a tenger, sem a szél nem tudja megállítani -, a vitorlások előreugró orra alatt, amelyeket százával rekeszt meg néha a nyugati szél az Atlanti-óceán torkolatában, hullámzó, színeket játszó víz terül el, emitt szürke és hullámos, amott kék és nyugodt, kis taréjok csíkozzák, és csipkés kacskaringóikkal jelzik az ellenáramlatok vonalát. Ki maradhat érzéketlen e fennkölt szépségek bája iránt, amelyet két szárazföld, Európa és Afrika állít szembe egymással a Gibraltári-szoros kettős panorámája előtt?

Eközben a Ferrato gyorsan közeledett az afrikai parthoz. A beugró öböl, amelynek mélyén bújik meg Tanger, kezdett eltűnni, míg a ceutai sziklasor annál inkább látható lett, mivel a part odébb vargabetűt ír le dél felé. Szemlátomást kezdett különválni a környezetétől, mint egy tengeri fok előtt kiemelkedő nagyobb sziget, amelyet a szárazfölddel csak keskeny földszoros köt össze. Fent, az Hacho-hegy csúcsa felé egy kis erőd bukkant fel a hajdani római fellegvár helyén, amelyben szakadatlanul őrködnek, figyelik a szorost, de különösen a marokkói földet, amelybe Ceuta beékelődik. Nagyjából ilyenek a kis monacói nagyhercegség hegyrajzi viszonyai is francia földön.

Reggel tíz órakor a Ferrato lehorgonyzott a kikötőben, jobban mondva két kötélhosszúságnyira a rakparttól, melyet vad erővel csapkodnak a háborgó hullámok. Ez csak nyílt, szélnek kitett horgonyzóhely, ahol megtörnek a Földközi-tenger hullámai. Nagy szerencsére, amikor a hajók nem tudnak kikötni Ceuta nyugati partján, másik horgonyzóhelyet találnak a szikla túlsó oldalán, amely védi őket a szárazföldi szelektől.

Amint az egészségügyi szolgálat megjelent a hajón, és kiadták az igazoló okmányt, hogy nincs köztük járványos beteg, egy óra tájban a doktor Péter kíséretében egy kis rakpartra vitette magát a városfal tövében. Semmi kétség, hogy azzal a szilárd elhatározással jött ide: Carpenát kézre keríti. De hogyan lásson munkához? Ezt csak a hely megtekintése után dönti majd el, a körülmények figyelembevételével; vagy elraboltatja a spanyolt, vagy úgy, hogy megkönnyíti szökését a ceutai várból.

Ezúttal a doktor egyáltalán nem igyekezett ismeretlenségben maradni - ellenkezőleg. Már a hajóra jött hivatalnokok is hírét vitték a híres személyiség érkezésének. Ki ne ismerte volna, legalább hírből, az arab világban, Szueztől az Espartel-fokig, a tudós taleb*ot, aki most visszavonultan élt szigetén, Antekirttán, a Szirtisz-öböl mélyén? Épp ezért mind a spanyolok, mind a marokkóiak nagy tisztelettel fogadták. Egyébként nem tiltotta meg a *Ferrato meglátogatását, s így számos csónak állt meg hamarosan oldalánál.

Ez a hírverés nyilván beleillett a doktor elgondolásaiba. Hírneve segítette tervét. Péterrel együtt nem is akart visszavonulni a körülötte tolongó emberek elől. Ceuta legnagyobb szállójánál nyitott kocsiba ültek, megtekintették a várost, jellegtelen és színtelen házakkal szegélyezett keskeny utcáit, itt-ott satnya, poros fákkal borított kis tereit, ahol árnyék vetődik holmi hitvány kis kocsmára vagy egy-két kaszárnyaszerű, polgári épületre - szóval semmi eredetiség ebben a városban, hacsak nem a mór negyedben, ahol a színek nem fakultak ki teljesen.

Három óra felé a doktor utasítást adott, hogy vigye a kocsi a ceutai kormányzóhoz, akit meg szeretne látogatni - ez természetes udvariassági látogatás volt egy hírneves külföldi részéről.

Magától értetődik, hogy ez a kormányzó nem lehetett polgári hivatalnok. Ceuta elsősorban katonai telep. Mintegy tízezer lélek lakja, tisztek és legénység, kereskedők, halászok vagy parti hajósok, szétoszolva a városban és azon a földszegélyen, amelynek folytatása kelet felé már a spanyoloké.

Ceuta közigazgatását ekkoriban Guyarre ezredes vezette. A főtiszt parancsnoksága alá három gyalogzászlóaljat rendeltek a szárazföldi hadsereg különítményeként, akik itt Afrikában szolgáltak, továbbá egy büntető ezredet, amely állandóan itt élt a kis gyarmaton, két ágyúüteget, egy század hidászt és egy század mórt, külön negyedben élő családjaikkal. Az elítéltek száma úgy kétezerre rúgott.

A városból a kormányzó székhelye felé a kocsi a városon kívül makadámúton haladt, ezen bonyolódik le a közlekedés egészen a beékelt terület keleti csücskéig.

Az út mindkét oldalán a hegyek lába és a tenger árterülete közé eső keskeny partszegélyt a lakosság szorgos munkával műveli, és keservesen küzd a gyenge minőségű földdel. Van itt bőven mindenféle zöldség és gyümölcsfa, de azt is meg kell mondani, hogy munkaerőben sincs hiány.

A fegyenceket ugyanis nem csupán az állam alkalmazza; szakműhelyekben, erődítéseknél, utakon dolgoznak, amelyek megkövetelik az állandó karbantartást, de még a városi rendőrségen is, ha jó magaviseletük lehetővé teszi, hogy rendőri szolgálatot lássanak el; vigyáznak másokra, rájuk pedig mások vigyáznak. Ezeket az elítélteket húszévi büntetéstől életfogytiglanig küldik a ceutai várba. Magánosok is foglalkoztathatják a fegyenceket, a kormányzat által megszabott bizonyos feltételek mellett.

Ceutai látogatása során a doktor találkozott néhánnyal, amint szabadon jártak-keltek a város utcáin, és olyanokkal is, akik házi munkákat végeztek; de még nagyobb számban láthatta őket a megerősített városfalon kívül, a mezei utakon.

Mindenekelőtt azt kellett megtudnia, hogy a vár foglyainak melyik csoportjába tartozik Carpena. Hiszen a doktor terve módosulhatott aszerint, hogy a spanyol be van zárva, avagy szabadon mozog, magánosoknál dolgozik vagy az államnak.

– Mivel mostanában ítélték el - mondta Péternek -, valószínű, hogy még nem élvezi azokat a kedvezményeket, amely a régebben elítélteknek jár jó magaviseletükért.

– És ha lakat alatt van? - kérdezte Péter.

– Akkor nehezebb lesz megszöktetni - felelte a doktor -, de meg kell történnie, és ebben nem is lesz hiba!

Eközben a kocsi lassan gurult az úton, a lovak poroszkáltak. Kétszáz méterre az erődítéseken kívül egy fegyenccsoport dolgozott az útkövezésen, a vár foglárainak felügyeletével. Vagy ötvenen lehettek, egyesek követ törtek, mások meg elszórták az úttesten, vagy simára hengerelték. Így a kocsi csak az út oldalsó részén tudott haladni, ahol a helyreállítás még nem kezdődött el.

A doktor hirtelen megragadta Péter karját.

– Ő az! - suttogta fojtottan.

Egy ember állt ott, húsz lépésre társaitól, és csákánya nyelére támaszkodott.

Carpena volt.

A doktor tizenöt év után fegyencruhában is felismerte az isztriai sófőzőt, ahogy Maria Ferrato is felismerte máltai öltözetében a Manderaggio sikátoraiban. Ezt a bűnözőt, aki éppoly lusta volt, mint alkalmatlan minden mesterségre, nem tudták volna felhasználni a vár műhelyeiben. Nem volt jó egyébre, mint durva munkára: követ törni az úton.

De ha a doktor felismerte is, Carpena nem ismerhette fel benne Sándor Mátyás grófot. Éppen csak egy pillantásra látta Andrea Ferrato halász házában, amikor odahozta a rendőröket. Most Carpena is, mint Ceutában mindenki, hallott Antekirtt doktor megérkezéséről. Carpena tudta, hogy ez a hírneves doktor az a személyiség, akiről Zirone beszélt neki Polüphémosz barlangjainak közelében, a szicíliai parton; az az ember, akitől Sárkány tanácsa szerint mindennél jobban óvakodnia kellett; az a milliomos, akivel Zirone bandája abba a végzetes tusába bocsátkozott Casa Inglesénél.

Mi forgott Carpena fejében, amikor váratlanul szembe találta magát a doktorral? Milyen benyomás rögződött az agyában egyetlen szempillantás alatt, a fénykép gyorsaságával? Mindezt nehéz volna megmondani. Annyi azonban bizonyos, hogy a spanyol egyszeriben úgy érezte, hogy a doktor valami lelki ráhatással egész lényét fogva tartja, hogy személyisége vele szemben semmivé válik, hogy a saját akaratánál erősebb idegen akarat hatalmasodik el rajta. Hiába akart ellenállni: ezzel az erővel szemben tehetetlen volt.

Eközben a doktor megállította a kocsit, és továbbra is áthatóan meredt a spanyolra. Szemének fénylő pontja különös és ellenállhatatlan hatást gyakorolt Carpena agyára. A spanyol érzékei lassanként eltompultak. Szempillája hunyorgott, lezárult, és most már csak néha rebbent meg. Aztán, amikor teljesen elvesztette az eszméletét, az út szélére zuhant, de társai észre sem vették. Delejes álomba merült, amelyből egyikőjük sem tudta volna magához téríteni.

Ekkor a doktor utasítást adott, hogy folytassák az utat a kormányzó székhelye felé. Ez a jelenet nem tartott tovább fél percnél. Senki sem vette észre, mi történt az imént Antekirtt doktor és a spanyol között - senki, kivéve Báthory Pétert.

– Most már a hatalmamban van ez az ember - mondta neki a doktor -, és kényszeríteni tudom...

– Arra is, hogy elmondjon mindent, amit tud? - kérdezte Péter.

– Nem, de arra igen, hogy öntudatlanul mindent megcsináljon, amit csak kívánok. Már az első pillantásra éreztem, hogy uralkodhatok ezen a nyomorulton, rákényszeríthetem a saját akaratomat.

– Pedig ez az ember nem is beteg.

– Ej, hát azt hiszed, hogy a hipnózis hatása csak az idegbetegekre érvényes? Nem, Péter, a legellenállóbbak még az elmebetegek. Éppen az szükséges, hogy a médiumnak akarata legyen; és a körülmények is segítségemre jöttek, mert ebben a Carpenában olyan alanyra leltem, aki teljesen elfogadja befolyásomat. Épp ezért addig alszik, amíg közbe nem lépek, hogy felébresszem.

– Rendben van - felelte Péter -, de mire jó az egész, ha még ebben az állapotában sem lehet elérni, hogy arról beszéljen, amit meg akarunk tudni?

– Kétségtelen - ismerte el a doktor -, és nyilvánvalóan nem tudok olyat mondatni vele, amit magam sem tudok. De hatalmamban áll, és arra kényszeríthetem, éspedig amikor nekem tetszik, hogy azt csinálja, amit akarok, s nem tud ellenszegülni az én akaratomnak. Például holnap, holnapután, egy hét múlva, hat hónap múlva, ha azt akarom, hogy akár éber állapotban hagyja el a várost, így cselekszik!...

– Elhagyja a várost - ismételte Péter -, kisétál szabadon?... Pedig ahhoz az őrök engedélye is szükséges! A szuggerálás hatása nem lehet olyan erős, hogy összetörje láncait, vagy betörje a fegyenctelep kapuját, vagy áthágjon egy áthághatatlan falon...

– Nem, Péter - felelte a doktor -, olyanra nem kényszeríthetem, amit magam sem tudnék véghezvinni, és ezért látogatom meg a ceutai kormányzót.

A doktor semmiben nem túlzott. A szuggerálás tényei hipnotikus állapotban ma már elismertek. Charcot, Brown-Sequard, Azam, Richet, Dumontpallier, Maudsley, Bernheim, Hack Tuke, Rieger és megannyi más tudós munkái és megfigyelései semmi kétséget nem hagynak e tekintetben. Keleti utazásai során a doktor a legérdekesebb eseteket tanulmányozta, és a fiziológiának ezt az ágát nagyban gazdagította új megfigyelésekkel. Így hát alaposan tájékozva volt e jelenségekről és a belőlük leszűrhető eredményekről. Jómaga is nagy szuggesztív erővel rendelkezett, amelyet gyakran fel is használt Kisázsiában; erre az erőre számított Carpena kézre kerítésében is - hiszen a véletlen folytán a spanyol nem állt ellen e befolyásnak.

De ha uralkodott is a doktor ezentúl Carpenán, ha azt és akkor csinálhatta vele, amit és amikor kívánt, saját akaratát kényszerítve rá, még az is szükséges volt, hogy a fogolynak mozgási szabadsága legyen, ha eljön a pillanat, és teljesítenie kell valamilyen kívánságát. Ehhez kellett a kormányzó engedélye. A doktor pedig nagyon remélte, hogy megkapja ezt az engedélyt Guyarre ezredestől, és így lehetővé válik a spanyol szökése.

Tíz perccel később a kocsi odaérkezett a nagy kaszárnyák bejáratához, amelyek a spanyol terület határán emelkednek, és megállt a kormányzó székhelye előtt.

Guyarre ezredes már értesült Antekirtt doktor jelenlétéről Ceutában. Ennek a híres személyiségnek olyan hírnevet szerzett képessége és vagyona, hogy úgy bántak vele, mint valami utazó fejedelemmel. Épp ezért, miután bevezették a palota szalonjába, a kormányzó nagy tisztelettel köszöntötte fiatal társával, Báthory Péterrel együtt. Legelőször is felajánlotta, hogy megmutatja a gyarmatot, a marokkói területen szerencsésen elhelyezkedő „kis spanyol földet”.

– Szívesen fogadjuk ajánlatát, kormányzó úr - felelte a doktor spanyolul, azon a nyelven, amelyet Péter is értett, és éppen olyan folyékonyan beszélt, mint ő. - De nemigen tudom, marad-e időnk, hogy kihasználjuk az ön lekötelező szívességét.

– Ó, a telep nem nagy, Antekirtt doktor - mondta a kormányzó. - Fél nap is elég a körüljárására. Különben nem szándékszik néhány napig itt tartózkodni?

– Legfeljebb négy-öt óráig - felelte a doktor. - Még ma este el kell indulnom Gibraltárba, ahol holnap délelőtt várnak.

– Még ma este elindul! - kiáltott fel a kormányzó. - Engedje meg, hogy elhatározása megváltoztatására kérjem! Biztosítom róla, Antekirtt doktor, katonai gyarmatunk méltó arra, hogy tüzetesen tanulmányozzák! Nyilván ön már sokat látott, sok mindent megfigyelt utazásai során, higgye el nekem, hogy Ceuta is joggal rászolgált mind a tudósok, mind a közgazdászok figyelmére, ha másért nem, büntetőintézményei miatt!

Természetesen a kormányzó némi önérzettel dicsérte gyarmatát. De semmit nem túlzott el, és a ceutai vár közigazgatási rendszerét - amely a sevillai vár börtönével azonos - egyik legjobbnak tekintik az Ó- és Újvilágban a fegyenctelepiek anyagi viszonyait illetően, sőt erkölcsi javulásuk terén is. A kormányzó kitartott hát amellett, hogy a kiváló Antekirtt doktor halassza el indulását, és tisztelje meg látogatásával a fegyház különféle részlegeit.

– Lehetetlent kér, kormányzó úr, de ma még az öné vagyok, és ha úgy akarja...

– Már négy óra van - folytatta Guyarre ezredes -, látja, alig marad időnk...

– Csakugyan - felelte a doktor -, és annál inkább zavarba ejt, mert ha ön ragaszkodik hozzá, hogy megmutassa nekem a telepet, akkor én meg szeretném mutatni önnek a jachtomat!

– Nem halaszthatná el, Antekirtt doktor, egy nappal későbbre az indulást Gibraltárba?

– Szívesen megtenném, kormányzó úr, de ismétlem, holnapra találkozót beszéltem meg, ezért kénytelen vagyok még ma este tengerre szállni.

– Ez aztán valóban sajnálatra méltó - felelte a kormányzó -, és mindig bánt majd, hogy nem tudtam itt tartani! De jól vigyázzon! Erődeim ágyúcsövei a hajójára néznek, és csak tőlem függ, hogy elsüllyesztem-e!

– És a megtorlás, kormányzó úr? - felelte nevetve a doktor. - Talán háborúba óhajt keveredni a hatalmas antekirttai birodalommal?

– Tudom, hogy ez nagy kockázatot jelentene - ismerte el a kormányzó hasonlóan tréfás hangon. - De mit nem kockáztatnánk azért, hogy itt tartsuk még huszonnégy órára!

Péter nem vett részt ebben a beszélgetésben, s azon töprengett, vajon az elérendő cél felé haladt-e a doktor vagy sem. Ez az elhatározás, hogy még ma este kifutnak Ceutából, meglepte egy kicsit. Hogyan lehetne ilyen rövid idő alatt megtenni a nélkülözhetetlen lépéseket, hogy elősegítsék Carpena szökését? Néhány órán belül az elítéltek visszatérnek a várba, és éjszakára bezárják őket. Ilyen körülmények között igen kétségesnek látszott, hogy ki tudják hozni a spanyolt.

De Péter megértette, hogy a doktor jól kitervelt elgondolást követ, amikor ezt a választ adja:

– Valóban, kormányzó úr, kétségbe ejt, hogy nem elégíthetem ki önt e tekintetben... legalábbis ma! De talán tudunk megoldást találni...

– Beszéljen, Antekirtt doktor, beszéljen!

– Mivel holnap reggel Gibraltárban kell lennem, még ma el kell indulnom. De úgy gondolom, hogy az angol sziklán nemigen töltök két-három napnál többet. Nos, ma csütörtök van, és ahelyett, hogy folytatnám utamat a Földközi-tenger északi része felé, mi sem könnyebb, mint hogy vasárnap reggel Ceuta érintésével menjek tovább...

– Mi sem könnyebb, csakugyan - felelte a kormányzó -, és mi sem lekötelezőbb számomra! Nyilván némi önzés is van ebben! Ej, de kiben nincs egy csepp hiúság ezen a földön? Akkor hát vasárnapban megegyeztünk, Antekirtt doktor?

– Igen, egy feltétellel!

– Bármi legyen is, elfogadom!

– A feltételem az, hogy szárnysegédével együtt a *Ferrató*n ebédel.

– Szavamat rá, Antekirtt doktor!... Szavamat rá, de ugyancsak egy feltétellel!

– Én is szavamat adom, kormányzó úr, bármi legyen is, előre elfogadom!

– Ez pedig az, hogy Báthory úr és ön - felelte a kormányzó - nálam vacsorázik.

– Ebben is megegyeztünk - mondta a doktor -, és az ebéd és a vacsora között...

– Kihasználom hatalmamat, hogy megcsodáltassam önökkel birodalmam minden szépségét! - felelte Guyarre ezredes, és megszorította a doktor kezét.

Báthory Péter ugyancsak elfogadta a neki szóló meghívást, és meghajolt a nagyon lekötelező és nagyon elégedett ceutai kormányzó előtt.

A doktor már készülődött, hogy búcsút vegyen, és Péter kiolvasta szeméből, elérte célját. De a kormányzó el akarta kísérni leendő vendéglátóit a városig. Mindhárman helyet foglaltak a kocsiban, az ezredes palotájából Ceutába vezető egyetlen úton.

Ha a kormányzó kihasználta az alkalmat, hogy megcsodáltassa a kis gyarmat többé-kevésbé vitatható szépségeit, ha beszélt azokról az újításokról, amelyeket katonai és polgári téren szándékában volt bevezetni, ha hozzátette, hogy a hajdani Abylának ez a helyzete legalább olyan jó, mint Calpe fekvése a szoros másik oldalán, ha kijelentette, hogy valóságos Gibraltárt lehetne építeni belőle, éppolyan bevehetetlent, mint angol hasonmása, ha tiltakozott Ford úr arcátlan szavai ellen, hogy „Ceutának Angliához kellene tartoznia, mert Spanyolország nem tud mit kezdeni vele, és megtartani is alig bírja”, végül ha igen bosszúsnak mutatta is magát a makacs angolokkal szemben, akik nem tudják betenni valahová a lábukat, hogy ne eresszenek ott gyökeret - mindez nem kelthetett meglepetést egy spanyol ember szájából.

– Igen - kiáltotta -, mielőtt az angolok arról ábrándoznának, hogy megszerzik Ceutát, előbb gondoljanak arra, hogyan tartják meg Gibraltárt! Van ott egy hegy, amelyet Spanyolország még egy nap a fejükre boríthat!

A doktor meg sem kérdezte, hogyan tudnának a spanyolok egy ilyen földtani megrázkódtatást előidézni, nem akart vitába szállni ezzel az állítással, amelyet a kormányzó egy hidalgó teljes szertelenségével vetett oda. Egyébként a beszélgetés megszakadt, mert a kocsi hirtelen megállt. A kocsis visszafogta a lovakat egy ötven elítéltből álló csoport előtt, amely elzárta az utat.

A kormányzó odaintette az egyik altisztet, hogy megkérdezze. Az ember szabályos léptekkel azonnal a kocsi felé indult, ott vigyázzba állt, tisztelgett, és katonásan várakozott.

A többiek, foglyok és őrök az út két oldalán helyezkedtek el.

– Mi történt? - kérdezte a kormányzó.

– Kegyelmes uram - felelte az altiszt -, egy elítéltet találtunk, aki a lejtőn hevert. Úgy látszik, csak alszik, mégsem sikerült felébreszteni.

– Mióta lehet ebben az állapotban?

– Körülbelül egy órája.

– És még mindig alszik?

– Még mindig, kegyelmes uram... Olyan érzéketlen, mintha meghalt volna. Mozgattuk, csipkedtük, még egy pisztolyt is elsütöttünk a fülénél: semmit nem érez, semmit nem hall!

– Miért nem hívták a vár orvosát? - kérdezte a kormányzó.

– Elküldöttem érte, kegyelmes uram, de nem volt otthon, és amíg ideér, nem tudunk mit kezdeni ezzel az emberrel.

– Akkor vitesse a kórházba!

Az altiszt végre akarta hajtani a parancsot, de a doktor közbelépett.

– Kormányzó úr - mondotta -, orvos vagyok, ezért kérem, engedje meg, hogy megvizsgáljam ezt a makacs alvót. Nem bánnám, ha közelebbről megnézhetném!

– Valóban, ez aztán önre tartozik! - felelte a kormányzó. - Ilyen gazembert ápoljon Antekirtt doktor!... Ennek igazán nem lehet oka panaszra!

Mindhárman kiszálltak a kocsiból, és a doktor a fegyenchez ment, aki az út mellett a lejtőn feküdt. Oly mélyen aludt, hogy az élet csak apró, ziháló légzésében és gyors érverésében nyilvánult meg.

A doktor intett, hogy a körülállók menjenek messzebb. Aztán a mozdulatlan test fölé hajolt, halkan beszélt hozzá, és hosszasan nézte, mintha akaratát akarná átvinni rá.

Majd felegyenesedett, és így szólt:

– Semmiség! Ez az ember egyszerűen delejes álomba merült!

– Csakugyan? - tűnődött el a kormányzó. - Ez aztán érdekes! És ön fel tudja ébreszteni ilyen álomból?

– Mi sem könnyebb! - felelte a doktor.

És megérintette Carpena homlokát, majd felnyitotta kicsit szemhéját, és ezt mondta:

– Ébredjen!... Így akarom!

Carpena megmozdult, kinyitotta szemét, de továbbra is olyan volt, mintha aludna. A doktor több ízben elhúzta homloka előtt a kezét, hogy egy kis szelet csapjon, és Carpena az öntudatlan álomból lassan magához tért. Csakhamar felkelt, aztán anélkül, hogy tudatában lett volna a történteknek, újra odaállt társai közé.

A kormányzó, a doktor és Báthory Péter visszatért a kocsiba, s az megindult velük a város felé.

– Mondja, doktor - kérdezte a kormányzó -, nem ivott ez a hitvány fickó?

– Nem hinném - felelte a doktor. - Egyszerű hipnotikus álmot észleltem.

– De mi idézhette elő?

– Erre nem tudok választ adni, kormányzó úr. Talán ez az ember hajlamos az efféle rohamokra... De most már talpra állt, és nem esik újra ebbe az állapotba!

A kocsi hamarosan az erődítésvonal széléhez érkezett, begördült a városba, a kacskaringós utcák vonalát követve, végigment rajta, és megállt a kikötői rakparton fekvő kis téren.

A doktor és a kormányzó ekkor búcsút vett egymástól.

– Hát ez a Ferrato - mondta a doktor, és a gőzjachtra mutatott, amint kecsesen ringott a nyílt vízen. - Nem felejti el, kormányzó úr, hogy volt szíves elfogadni meghívásomat, és vasárnap a hajómon ebédel.

– Nem kevésbé, Antekirtt doktor, mint ön sem, hogy nálam vacsorázik vasárnap este!

– Feltétlenül ott leszek!

A doktor és Péter elindult, a kormányzó pedig a rakparton maradt, míg csak el nem távolodott a keskeny, hosszú csónak.

És amikor a hajóra értek, Péter megkérdezte a doktort, úgy zajlott-e le minden, ahogy kívánta, s a doktor így felelt:

– Igen!... Vasárnap este a ceutai kormányzó engedélyével Carpena a *Ferrató*ra jön!

Nyolc órakor a gőzjacht felszedte a horgonyt, észak felé indult, és az Hacho-hegy, amely a legmagasabb pont a marokkói partnak ezen a részén, eltűnt az éjszakai ködben.