Dublinban.

Dublinban... Senki fia Dublinban... Mint a vidéki komédiás, ki először lép fel nagy szerepben, vagy hosszas faluzás után először kerül nagy városi szinpadra.

Dublinnak, Irland fővárosának, háromszázhuszonötezer lakosa van. Élén a lordmayor áll, ki egyúttal a katonaság főparancsnoka is; az egész szigetnek második főtisztviselője. Huszonnégy alderman, két sheriff és száznegyvennégy tanácsos áll főhatósága alatt. Dublin a brit szigetek egyik legjelentékenyebb városa. Dockjaiban virágzó kereskedés, gyáraiban ipar, egyetemében és számos iskoláiban a tudomány buzgó művelőkre talál. Az is igaz, hogy szegények-háza, Workhouse-a és Ragged-Schoolja még mindig nincs annyi, amennyi kellene a tenger sok koldusnak.

Ez utóbbi intézetek egyikének sem kívánt Senki fia lakosa lenni, eszerint vagy tudóssá vagy kereskedővé vagy iparossá kellett lennie, ha ugyan tőkepénzessé nem válik nagyhirtelen.

Azt, hogy Corkból eljött, nem igen bánta meg; attól sem riadt vissza, hogy Grip ajánlatát elfogadja, hiszen titokban ő is mindig erre gondolt. A miatt sem aggódott, hogy a mindennapi kenyérért való küzdelem itt, hol annyi a vetélytársa, keserves fáradsággal jár... jó reménységgel indult el Corkból s ez a reménység őt útközben sem hagyta el.

Dublin grófság Leinster tartományban van. Déli részében hegyes vidék, északi részében síkság, itt-ott dombos. Gazdag len- és kender-termőföld. De nem ez gazdagságának az oka. A tenger teszi gazdaggá, az óriási hajóforgalom: évenkint tizenkétezer hajó köt ki Dublinban, negyedfél millió tonnányi teherrel.

A Dublini öböl egyike a legszebbeknek egész Európában, emellett fekszik a tizenegy mértföld területű város. A délen fekvő Kingstown kikötőtől a délre eső Howth kikötőig terjed; a dublinit magát a Liffey folyó torkolatai képezik. A kikötőből a hajók az úgynevezett «Carbile»-hídig feljárhatnak a Liffey folyón, melynek két partján két hatalmas töltés vonul végig. Eredetileg arra szolgáltak ezek a messze benyúló töltések, hogy a fövénylerakodást meggátolják.

Ha az ember napsugaras délelőtt a tenger felől közeledik e városhoz, akkor látja csak teljes pompájában a város képét. Bob és Senki fiának nem jutott ki ebből az élvezetből. Sötét éjszaka volt, midőn a város egyik fülledt levegőjű külvárosába érkeztek. Azon az országúton jöttek, mely a Kingstownból Dublinba vivő vasúti sínek mellett fut végig. Kingstownból Dublinba ezen a vonaton éppen húsz percz alatt érkezik meg az ember.

A külváros házai a fogyatékos gázvilágítás mellett, mely alig tudta eloszlatni a sűrű ködöt, nem igen voltak vonzóak. Szűk és tekervényes utczákon vitt az útjuk. A házak rondák, a boltok becsukva, a korcsmákból és lebujokból a sok hajléktalan nyomorult család szóváltása hallatszott ki, a pálinkás boltok nyitott ajtaján csak úgy áradt ki a fojtó, büzhödt levegő, itt-ott részegek dőlingőztek, szitkozódtak: a whisky szólt belőlük, veszekedésre, verekedésre, erőszakoskodásra bujtogatva a nyomorultakat.

A két fiu látott már életében effélét, nem volt miért csodálkozniok. De hány korukbeli gyermek kuporgott a lépcsőkön, házszögletekben... kotorászott a szemét között... mezítláb, hajadonfővel és rongyokba burkoltan!... Egy óriási nagyságú templom mellett haladtak el; egyike volt annak a két fantasztikus dómnak, melyeket a Guiness Leo és Roe, amaz sör-, emez pálinka-gyáros millióival restauráltak. Éppen kilenczet ütött az óra a nyolczcsúcsú tornyon, mely mozogni szokott, ha a nyolcznyelvű harangot meghúzzák.

Bob a nehéz, kimerítő úttól, elfáradva, beleült a talyigába. Senki fia tolta hátulról, hogy Birknek ne legyen igen nehéz. Éjjeli szállást keresett. Végighaladtak azon a városrészen, melyet «Szabadság»-nak kereszteltek el, a Saint-Patrick nevű nagy körút bejáratához közel, mely az említett székesegyháztól a másik «Christ-Churcb» nevűig terjed. Széles utcza, nagy házak vannak benne, melyekre hajdanában még azt is ráfoghatták, hogy kényelmesek. Jobbról és balról piszkos mellékutczák torkolnak belé. Itt vannak ám még csak nyomorúságos odúk, valóságos lyukak, melyekhez képest a hard kunyhója még megjárja. Senki fia borzalommal nézte... s íme, még sincs Donegalban, hanem Dublinban, a Smaragdsziget fővárosában... több guinee van a zsebében, mint a rongyos koldushad mindenikének együttvéve. E gyanús lebujokat elkerülve, tisztességes vendéglőt keresett, hol eléggé biztonságban lehetnek s mérsékelt árért éjjeli szállást és vacsorát kaphatnak.

A Saint-Patrick-Street közepe táján véletlenül reábukkant egyre. Egyszerű, de csinos külseje volt. A talyigát elhelyezték a félszerben. Megvacsoráltak és padlásszobácskájukba menve, lefeküdtek. Dublin templomainak minden harangja s a «Szabadság» városnegyed minden lármája sem tudta volna őket álmukból felriasztani.

Másnap korán felkeltek. Körül akartak nézni és esetleg Gripet fölkeresni. Nem is lesz nehéz dolog, ha a «Vulcan» eddig hazaérkezett.

– Birket is magunkkal visszük, úgy-e? - kérdé Bob.

– Hogyne vinnők, hadd ismerje meg a várost! - felelé Senki fia.

Birk nem is igen instáltatta magát.

Dublin alakja tojásdad, nagyobbik átmérője három mértföld. A nyugatról kelet felé folyó Liffey két, csaknem egyenlő félre osztja. Ott, a hol a tengerbe szakad a folyam, kettős csatornával egyesül; ezek a csatornák a várost köröskörül mintegy keretbe foglalják. Északról a «Royal-Canal», délről a «Grand-Canal»: az előbbi Midland-Great-Westernig, az utóbbi Galwayig megy s az irlandi tengert összeköti az Atlanti oceánnal.

A Saint-Patrick-Street-en számos, még pedig nagyon gazdag zsidó zsibárus lakik. Tőlük vásárolja Paddy - a szegényebbje - összes ruhaszükségletét: toldozott-foltozott fehérneműt, viseltes ujjast, különböző színű foltokkal ékeskedő nadrágot, leírhatatlan formájú férfi-, és képtelen tolldíszű női kalapot. Itt adják zálogba nehány pence-ért rongyaikat, hogy a szomszédban levő csapszékben nyomban eligyák, hol whiskyt és guint árulnak bőségesen. Ezek a pálinkamérő bódék első pillantásra fölkeltették Senki fiának a figyelmét.

Kora reggel lévén, az utczán alig volt járó-kelő. Dublinban későn szoktak az emberek fölkelni, főleg azokban a városrészekben, hol nem laknak iparosok. Műhelyt alig lát az ember, nem számítva a selyem-, len-, gyapjú- s legfölebb popeline- (félselyem-kelme) gyárakat. Ez utóbbinak a gyártását francziák honosították meg Dublinban, kik a nantesi edictum megszüntetése alkalmával számosan telepedtek meg itt. Sör és pálinka-gyár nagyon sok van. Emitt van a nagyszabású és messze földön híres Roe-féle whisky-gyár, amott Guiness rengeteg nagyságú «sörfőző»-je - állítólag hetven millió forint értéket képvisel - földalatti csatornák kötik össze a Victoria-dock-kal, honnan száz meg száz hajó szállítja az ó- és újvilágba a sört. Ha az ipar nem is valami virágzó, ámde napról-napra előre halad a kereskedelem. Sertés- és vágómarha kivitel dolgában Dublinnak nincs párja az Egyesült Királyságokban.

Senki fia jól tudta ezt, mert az ujságok és röpiratok mezőgazdasági rovatát mindig el szokta volt olvasni.

Míg a Liffey partján sétálgattak, minden figyelemreméltót megnéztek. Bobnak pedig szokása szerint folyton járt a szájacskája.

– Micsoda templom ez!... Ni, az a tér!... Milyen rengeteg ház!... Gyönyörű egy körút!

Az a rengeteg ház a börze volt: a «Royal Exchange». A Dame-Streeten volt a City-Hall, a Commerzial-Building: a kereskedő világ gócpontja.

Távolabb láthatták a Cork-Hill oldalán a várat nagy bádogos tornyával s nehézkes téglafalaival. Ezt az erődítményt hajdanában Erzsébet királyné építtette, most a lord-lieutenant lakik benne, ott vannak a polgári és katonai hatóságok hivatalos helyiségei. Ez alatt menedékes, lépcsőzetes hegyoldal van; messziről feltünik I. György lovasszobra, körülötte üde gyeppázsit és árnyas fák. Ezek alatt a hegy aljában szomorú emlékű házak sorakoznak. Legnagyobb közöttük a protestáns érsek palotája és a Boardroom. Ettől lejebb balra nyúlik el a Merion-square, melynek legszebb épületei: a leinsteri ős lovagvár, a «Société Royal» palotája, homlokzatán korintosi, hátsó részén dór oszlopokkal, továbbá O’Connel szülőháza.

Senki fia nem törődött Bob fecsegéseivel, gondolataiba merült. Azon évődött, hogy miként értékesítse mindazt, a mit lát. Még nem határozta el, hogy miként gyümölcsözteti kis tőkéjét, miféle üzletbe kezd.

Az előkelő negyedet körülvevő szegényes utczákban barangolva, gyakran eltévesztették az utat s így egy óra mulva elindulásuk után még mindig nem jutottak a Liffey partjára.

– Úgy látszik, folyó egyáltalában nincsen itt? - kérdé Bob.

– Dehogy nincs, annak a torkolatánál kezdődik a kikötő, - felelé Senki fia.

Vaktában előrehaladva, egy négyemeletes, portlandi cementből épült nagy házhoz érkeztek, melynek homlokzata száz méter volt; előcsarnoka négy korinthusi oszlopon nyugodott, két szöglet pavillonja pilaszterekkel és attikai oszlopokkal. Nagy, valóságos park veszi körül, melyben a sport minden nemét gyakorló ifjakat láttak. Ez a nagy épület az Erzsébet által alapított egyetem volt a Trinity-college. Az ifjak egyetemi hallgatók voltak, tüzes sportsmanek, kik bátorság és ifjúi tűz tekintetében fölvették a versenyt oxfordi és cambridgei társaikkal. Bezzeg nem hasonlított ez a galwayi Ragged-Schoolhoz, s az egyetem rektora sem lehetett holmi O’Bodkins-féle atyafi.

Bob és Senki fia innen jobbra fordultak s alig haladtak mintegy száz lépéssel előre, midőn Bob felkiáltott:

– Nini, árboczok vannak ott!

– Akkor hát folyamnak is kell ott lennie!

Az árboczoknak persze csak a csúcsait láthatták. Utczát kellett tehát keresniük, mely a Liffeyhez levezet. Birk tüsletve előre szaladt, mintha kalauzolni akarta volna őket.

Gyorsan követték a kutyát s így csak futó pillantást vetettek a Christ-Church dómra, melyek a másik dómtól csak a Saint-Patrick-Street választ el. Ebből láthatni, hogy a fiucskák mekkora kerülőt tettek. Ez a dóm igen érdekes épület, a XIII. században épült kereszt-alakú az alapja, vannak melléktornyai stb. Hiszen megnézhetik majd máskor.

Végre a Liffey jobb partjára érkeztek.

– Jaj, beh gyönyörű! - kiáltá fel az egyik.

– Soha ilyen szépet nem láttunk - vélekedék a másik.

Limerickben vagy Corkban, a Shannonon vagy a Leen hiába is keresnének gránit-rakpartot, melyen jobbról is, balról is pompás paloták emelkednek; jobbra az Usher-ek, Aleschant-ok, Wood-ok, Essex-ek; balra az Ellis-ek, Aran-ok, King’s Innék és mások palotái.

A tengeri hajók azonban nem itt horgonyoztak. Az árboczerdők lejebb látszottak, a Liffey bal partjának egyik öbölszerű bemélyedésében.

– Ott vannak bizonyosan a dockok - vélekedék Senki fia.

– Hallod-e, menjünk oda! - indítványozá Bob, kinek a dock szó szeget ütött a fejébe.

Dublin két felét kilencz híd köti össze; a keletre eső utolsó híd a Carlisle-bridge - mely mindannyiok között a legnagyobb - a Westmoreland-Streetről egyenesen a Sackville-Streetre vezet. Ez az egyik, a másik felén van Dublinnak.

A fiúcskák nem fordultak be a Sackville-Streetre, mert akkor a dock-okat nem láthatták volna meg. Figyelmesen nézték a hajókat, melyek a Carlisle-bridgen alól horgonyoztak. Hátha ott találják a «Vulcan»-t is. A Grip hajóját akár ezer közül is fölismerték volna.

Csakhogy a «Vulcan» nem volt a Liffeyen. Lehet, hogy vissza sem jött még Amerikából, lehet, hogy a dockon vetett horgonyt vagy tatarozzák és szárazra vontatták.

Senki fia és Bob folyammentében haladtak lefelé a Liffey bal partján. Bob folyton a «Vulcan»-t forgatta eszében s így észre sem vette a Custom-house (vámház) hatalmas épületét. Nagyszabású egy épület volt ez, száz láb magas a teteje, a «Remény» szobra ékesíti kiemelkedő kupoláját. Senki fia egy pillanatra megállott, nézte. Arra gondolt, vajjon az ő árúi fognak-e ide kerülni valaha!... Magasztos érzés is lehet, hogy az ember idegen földről érkezett teherszállítmányát itt vizsgálják felül... Vajjon megvan-e ez róla írva a sors könyvében?...

A fiúcskák a Victoria-dockra értek. A medenczében, a kereskedővilág e szívében, melynek erei minden tengerbe elágaztak, egy rakás hajó horgonyozott. Egyikre rakodtak, a másikról hordták a teherszállítmányt.

Ekkor Bobból kipattant a szó:

– Ni... a «Vulcan»... ott... ott!...

Csakugyan a «Vulcan» volt a part mellett, éppen berakodtak.

Nemsokára észrevette Grip, ki a fedélzeten tétlenül álldogált, kis barátait.

– Valahára... itt vagytok ti is? - kiáltott fel, s majd agyonszorongatta őket szíves barátságból.

Mindhárman visszamentek a partra, a Royal-Canal felé vették útjokat, hogy zavartalanul beszélgethessenek.

Itt már nem volt olyan zaj.

– Mióta vagytok Dublinban! - kérdé Grip karonfogva a két fiút.

– Tegnap este óta - viszonzá Senki fia.

– Csak?... Úgy látszik, fiacskám, későn adtad rá a fejedet, hogy -

– Nem a, Grip. Mióta veled találkoztunk, semmi sem tartóztatott Corkban.

– Három hónapja annak, én azóta kétszer jártam meg Amerikát. Mihelyt visszakerültünk, nyakamba vettem a várost, remélve, hogy titeket valahol megtalállak. Sehol sem volt semmi nyoma Senki fiának, Bobnak és Birknek. Azért írtam is neked. Nem kaptad meg a levelemet?

– Nem kaptam, Grip. Lehet, hogy mi már nem voltunk Corkban, mikor a leveled odaérkezett. Teljes két hónapja, hogy úton vagyunk.

– Két hónapja!... Mondjátok csak, melyik vonaton jöttetek ide?

– Melyik vonaton? - kérdé Bob s csodálkozva nézett Gripre - ezeken a vonatokon ni!... - és reámutatott a lábaira.

– Micsoda, gyalog jöttetek?

– Meghiszem azt, még pedig nagy kerülővel.

– Hm, két hónapig gyalogolni...

– Csakhogy egy pence-unkba sem került - jegyzé meg Bob.

– Sőt szépecskén jövedelmezett is - tevé hozzá Senki fia.

Apróra elbeszélték útjokat Gripnek. Hogy a tengerparton jöttek végig, kereskedtek, Bob madarakat fogdosott s pénzért szabadon bocsátotta. Elmondták azt is, hogy Brayban Piborne úrfival találkoztak, hogy az úrfi milyen czudarúl viselte magát.

– Remélem, tisztességesen elnadrágoltad? - kérdé Grip.

– Nem; a szánalomraméltó Ashton grófra nézve érzékenyebb büntetés volt, hogy a földre gyúrtam és reátérdeltem, mintha megvertem volna.

– Az mellékes, én a te helyedben tisztességes útravalót is adtam volna neki - tüzeskedék a «Vulcan» első fűtője.

Eközben a három jó barát vidám hangulatban sétált a Grand-Canal jobb partján felfelé. Grip kíváncsi volt az út részleteire. Cseppet sem titkolta, hogy bámulja Senki fiát. Micsoda üzleti lángelme!

Árukat kellett vásárolnia, eladnia, könyvet vezetnie... legalább is olyan pontosan, mint O’Bodkins. Mikor Senki fia elmondta, hogy körülbelül százötven font sterling van a kasszájukban, Grip csodálkozva kiáltott fel:

– Lánczos teringette, fiacskám, hiszen akkor te is olyan gazdag vagy, mint én... Csakhogy én hat év alatt, te pedig hat hónap alatt kapargattad össze... Újra mondom, a mit már Corkban mondtam volt neked: te sokra viszed... gazdag emberré leszel...

– De hol? - kérdé Senki fia.

– A föld hátán akárhol, bárhova mégy is - mondá Grip erős meggyőződés hangján. - Dublinban, ha itt maradsz, másutt, a hol megtelepszel.

– Hát én? - veté közbe Bob.

– Te is, tökmag, főleg, ha gyakrabban támad olyan kitűnő ötleted, mint a madárfogdosás.

– Azon nem fog múlni, Grip.

– S mindent előbb a patrónusoddal közölsz, hogysem hozzáfognál.

– Kivel? A patrónusommal?

– No hát Senki fiával. Hát nem valóságos patrónusod ő, üzleti főnököd?

– Igaz,... igaz. Lesz még arról mondanivalóm...

– Hanem előbb reggelizzünk - indítványozá Grip. - Ma egész nap a tiétek vagyok. Szegről-végre ismerem Dublint, én leszek a kalauzotok. Majd meglátod aztán, fiacskám, hogy mihez lesz a legokosabb kezdened.

Egy matróz-korcsmában jóízűen megreggeliztek. Bár a corki feledhetetlen lakoma csemegéiből ezúttal nem volt részök, Grip élményeiről mesélgetett, Bob majd elnyelte a szemeivel, úgy hallgatta, Senki fia gondolataiba merült. Ez a fiú olybá tűnt fel, mintha húsz esztendősnek született volna s most a harminczadikba járna.

Azután elvezette Grip a fiúkat a belvárosba. Ez volt az előkelők városnegyede; a paloták itt világért sem váltakoztak kunyhókkal. Középosztályról szó sincs Irland fővárosában. Jólét és nyomor tőszomszédosak. A gazdagok városrésze egészen a Stephens-square-ig terjed, hol az előkelő polgárság lakik: ez a társadalmi osztály művelt, képzett, kár, hogy vallási és politikai torzsalkodások miatt két pártra szakadt.

A Sackville-Street egyike itt a legszebbeknek. A landliga központi bizottsága is itt székel. Aranybetűs czégtábla jelöli a házon.

A pompás utczák is telve vannak nyomorgókkal. Ácsorognak az utczán, ellepik az emlékszobrok talapzatát. Senki fiát erősen meghatotta e látvány. A Saint-Patrick negyedben ilyesmi hétköznapi látvány, itt a gazdagok palotáinak környékén rikító ellentét.

Feltűnt nekik a rengeteg sok ujságáruló gyermek is, kik lépten-nyomon kínálgatták a «Gazette de Dublin»-t, a «Dublin Express»-t, a «National Press»-t, «Freeman’s Journal»-t, a fővárosi protestáns és katholikus lapokat és sok más újságot.

– Ni, mennyi itt az utczán, a pályaudvarokon a kis kereskedő - jegyzé meg Grip.

– Efféle üzletre itt még csak gondolnunk sem szabad - viszonzá Senki fia - Corkban beütött, itt esetleg kudarczot vallhatnánk vele.

Igen nagy volt a konkurrenczia; könnyen megeshetett volna, hogy a reggel újságokkal megtöltött talyiga este is éppen olyan tele lett volna. Sétájok közben még számos monumentális épületet láttak, pl. a főposta palotáját. Középső csarnokát ion-oszlopok tartották. Senki fia elgondolta, mily rengeteg sok levél gyűl itt össze s megy innen szét a világ minden tájára.

– Ezt a palotát a te számodra is építették, fiacskám - mondá Grip. - Ide kerülnek majd a hozzád intézett: «Senki fia úrnak, kereskedő Dublinban».

A fiú nem állhatta meg, hogy Ragged-Schoolbeli pajtásának ötletén ne nevessen.

Látták a nagy törvényszéki palotát is. Négy udvara van, homlokzata hatvanhárom toise-nyi hosszú, kupoláján köröskörül tizenkét ablak, melyek közül majd az egyik, majd a másik csillogott a napfényben.

– Remélem, evvel a nagy épülettel sohasem fogsz közelebbről megismerkedni! - mondá Grip.

– Miért ne?

– Mert ez is kazán ám, mint az enyém a «Vulcan»-on, csakhogy itt nem kőszénnel tüzelnek, hanem a vádlottakat szép lassacskán pirítják... a sollicitorok, attorney-k, proktorok s más efféle gépfűtők törvényekkel fűtik a kazánt, hahaha, befűtenek szegényeknek...

– Hja, Grip, a kereskedő aligha kerülheti el a pört.

– Vigyázz, hogy minél kevesebb dolgod legyen a prókátorokkal. Úgyis sokba kerül, ha megnyered, ha meg elveszted, koldusbotra juttat.

Szinte úgy tetszett, mintha Grip tapasztalásból beszélt volna így. Bezzeg milyen egészen más hangon kezdett beszélni, midőn egy köralakú tiszta dór-stilben épült ház előtt állottak meg.

– Az Irlandi Bank! - mondá tisztelettel teljesen. - No fiacskám, kívánom, hogy ide minél gyakrabban kopogtass be. Akkora pénzes-szekrények vannak itt bent, mint egy-egy ház. Szeretnél-e ilyenféle házban lakni, Bob?

– Aranyból valók?

– Nem, de tele vannak arannyal. Tudom biztosan, hogy Senki fia itt fogja majd a tőkéit elhelyezni.

Grip szeretett nagyot mondani, még akkor is, ha valamiről meg volt győződve. Senki fia csak félfüllel hallgatott reá. Lelke ott mulatott abban a házban, hol állítólag milliók hevernek rakáson.

Szennyes, nyomorult utczákból ismét fényes, gazdag utczákba kerültek: ott alamizsnakérő inségesek, itt az élet örömeiben úszó tehetősök. Az utczákon rendőrök czirkáltak, kezökben skiff, öveikben revolver. Szükség van erre Irlandban, a sok szenvedélyes politikai mozgalom miatt. Az irlandiak jól megférnek egymással mindaddig, míg vallási vagy homerule-ista kérdések egymásra nem uszítják. Vége akkor a békességnek. Nem az ős gaël-vér foly akkor ereikben. Olyan mértéktelen gyűlölettel vannak egymás iránt eltelve, hogy méltán vált közmondássá: «Húzz nyársra egy irlandit s mindig akad egy másik irlandi, ki a nyársat forgatja».

Grip kis barátainak megmutogatott egy csomó emlékszobrot is. Ha még ötven esztendeig ily buzgón állíttatják fel Dublinban a szobrokat, ugyanannyi lesz, mint lakos. Márvány- vagy bronzszobor őrzi Wellington, O’Connel, O’Brien, Burke, Goldsmith, Grawan, Moore Tamás, Crampton, Nelson, Oraniai Vilmos és György király emlékét. Ez utóbbinak ez idő szerint még csak négy szobra készült el. Soha ennyi nagy embert egy rakáson még nem láttak a fiúk.

Majd lóvonatra ültek s ha egy-egy kiválóbb épület mellett haladtak el, Senki fia és társa mindjárt megkérdezték Griptől, hogy miféle ház. Grip hűségesen magyarázgatta. Itt börtönök, ott dologházak, abba az embereket bezárják, itt csekély bérért munkába fogják.

– Hát az ott miféle ház? - kérdé Bob a Coombe-Streeten egy rengeteg nagy házra mutatva.

– A bizony, kis öcsém, a «Ragged-School».

Szomorú emlékek ébredtek fel e név hallatára hősünk kebelében. No, de ha sokat kellett is neki hajdanában ott szenvednie, legalább megismerkedett Grippel... a szenvedéssel fölért ez! Azok mögött a falak mögött egész sereg elhagyatott árva gyermek lakik! Kék ujjaskájok, barna posztónadrágjuk, kopogós csizmájuk és sipkájuk van; bezzeg nem olyan rongyosok, mint a galwayi Ragged-School nyomorult növendékei, kikre O’Bodkins úrnak semmi gondja sem volt. Az «Irlandi Egyház Misszió-Társulata» nagyobb gondot fordít az árvákra. Ez tartja fenn a Ragged-Schoolt, iskoláztatja a szegény árvákat, testi fejlődésükre éppen úgy ügyel, mint az anglikán egyház tanainak ismeretére. Ugyanilyen szellemben neveltetik az árvákat a többi katholikus egyesületek is.

Grip kalauzolása mellett leszállottak a fiuk a lóvonatról s a város nyugati részén fekvő nagy kertnek tartottak, mely a Liffey partján terült el.

A Phönix-park volt ez, tulajdonképpen nem is kert, hanem óriási park, ezerhétszázötven acresnyi (709 hektár) területű. Dublin méltán büszke lehet erre a parkra. Gyönyörű szilfák, buja gyep-pázsitok váltakoznak e parkban, tehenek, juhok legelésznek rajta; a sűrű bokrok között kecskék tépegetik a füvet; virágágyak pompáznak amott, nagy terek kinálkoznak ünnepségek tartására; emitt játszóhelyek a labdázók és polo-játszók számára. Valóságos falu a nagyvárosnak közepette. A fő sétaút közelében van a lord-lieutenant palotája, mellette iskola, katonakórház, tűzér-gyakorlótér és kaszárnyák.

Ez a Phönix-park már gyakrabban volt véres gyilkosság színhelye is. Grip megmutatta a fiuknak azt a helyet, hol alig három hónappal azelőtt, május 6-dikán a «Leigázhatatlanok» tőre halálos sebet ejtett Irland államtitkárán és annak helyettesén: Burke-n és Lord Frederick Canvendish-en, csaknem szemeláttára a lord-lieutenantnak.

Ezen a parkon keresztül sétáltak egészen az állatkertig, mely a park végén van, s avval befejezték kirándulásukat. Délután öt órakor búcsúztak el Griptől s visszatértek lakásukra a Saint-Patrick-Streetre. Előbb még elhatározták, hogy a hajó elindulásáig naponta fognak találkozni.

Grip így szólott búcsúzás közben Senki fiához:

– Nos, fiacskám, nem támadt valami jó ötleted séta közben?

– Ötletem, Grip?

– Az hát, nem tudod még, hogy mihez fogsz kezdeni?

– Hogy mihez kezdek? nem, azt még nem tudom, de azt tudom, hogy mihez ne kezdjek. Corki üzletünknek itt nem volna semmi eredménye. Igen sokan árulnak gyufát és ujságot.

– Én is úgy vélekedem - mondá Grip.

– Ugyan mit is árulhatnánk? A talyiga-boltok száma is több a soknál itt Dublinban. Azt hiszem, legokosabb dolog lesz, ha mindjárt egy kis boltot nyitok.

– Ez az igazi, fiacskám!

– Élénk forgalmú utczában, hol nem a nagyon gazdag emberek laknak. Talán a «Szabadság»-utczában.

– Pompás! - kiáltott fel Grip.

– De hát mit fogunk árulni? - tudakolá Bob.

– Csupa hasznos holmit, mire naponta van az embereknek szüksége - felelé Senki fia.

– Tehát élelmiszereket, például kalácsot? - vélekedék Bob.

– Te nyalánk macska, te! - feddé Grip - hát a kalács a szükséges holmik közé tartozik?

– Bizony oda, csak jóízű legyen.

– Az nem elég, a holmiknak nagyon szükségeseknek kell lenniök... Hiszen majd meglátjuk... Előbb majd körülnézek... Úgy látszik, hogy a játékszer-bódék nagyon látogatottak... Talán valami bazár...

– Helyes... bazárt nyitunk! - ujjongott Grip s lelki szemeivel már-már látta barátja bódéját telides tele szép árukkal, olvasta aranybetűs czégét.

– Meghányom-vetem a dolgot még, Grip. Nem szabad elsietnem a dolgot. Jól meg kell fontolnom előbb, csak azután határozhatom el.

– Arról se feledkezzél meg, fiacskám, hogy a mi pénzecském van, az mind rendelkezésedre áll. Úgy sem tudom, mit csináljak vele. Isten bizony, terhemre van, hogy folyton a zsebemben kell hordanom.

– Miért nem teszed be valahova?

– Nagyon szívesen elhelyezem - nálad. Kell?

– Majd elválik... talán később... ha jól megy az üzlet. Egyelőre csak házra van szükségem, hol boltot nyithatok s a hol nem igen koczkáztatok sokat...

– Ne aggódjál, fiacskám! Meglásd, gazdag ember lesz még belőled. Szentül meg vagyok arról győződve... Szinte látom már, hogy száz meg ezer... sőt sok ezer font sterlingnek vagy az ura...

– Grip, mikor indul el a «Vulcan»?

– Körülbelül egy hét mulva.

– S mikor tértek vissza?

– Két hónap előtt semmiesetre sem, mert Bostonba, Baltimoreba s az Isten tudja még, merre mindenfelé megyünk, hogy megrakodva térjünk vissza.

– S azt mind ide szállítjátok! - mondá Senki fia sóvárgó lélekkel.

Végre elváltak. Grip a dock-ok felé vette útját, Senki fia Bobbal és Birkkel a Liffey hídján keresztül ment és a Saint-Patrick-utcza felé tartott. Hány istenverte szegény emberrel találkoztak menet! Ó de hányan voltak olyanok is, kik whiskyvel és guinnel torkig lakva, undok módon ide-oda tántorogtak.

Mitől volt jó tehát, hogy János érsek az Irland fővárosában 1186-ban tartott zsinaton oly szenvedélyes tűzzel mennydörgött az iszákosság ellen? Hétszáz esztendővel azután is éppen olyan mértéktelenül ivott Paddy; s bizonyára sem egy másik érsek, sem újabb zsinat nem fogja soha kiirtani ezt a szomorú, öröklött hibát belőle.