Gyászos emlékek

Oude királyság hajdan a legtekintélyesebb volt a félszigeten, s ma is a leggazdagabb egész Indiában. Voltak erős és hatalmas, de voltak gyönge uralkodói is. Ezek közé tartozott Vadzsad-Ali sháh, kinek gyöngesége a tartományt a keletindiai társaság birtokába juttatta, 1857 február 6-án, alig néhány hónappal a szipoj-lázadás kitörése előtt, melynek aztán éppen e területen mentek végbe legvérengzőbb jelenetei s azok legborzasztóbb visszatorlásai.

Két város neve nyert ezek által legszomorúbb emlékezetességet: Lucknow és Cawnpore; amaz a hajdani királyság fő-, emez egyik legtekintélyesebb városa.

Munro ezredes Cawnporeba kívánkozott, ahová május 29-én reggel érkeztünk, a Gangesz jobb partján haladva, határtalan síkságon, beláthatatlan terjedelmű indigo ültetvények között. Acél-óriásunk két napig, három mérföld óránkénti középsebességgel haladva hagyta hátra azt a kétszázötven kilométernyi utat, mely Allahabad és Cawnpore közt van. S most már Kalkuttától, kiindulásunk pontjától, közel ezer kilométer távolságra voltunk.

Cawnpore körülbelül 60,000 lakosú város. Öt kis mérföld hosszú szalagban nyúlik el a szent folyam jobbpartján. Katonai őrsége hétezer főre megy, kik laktanyákban vannak elhelyezve.

Az utazó hiába keres e városban valamely figyelmére méltó műemléket, noha a város oly régi eredetű, hogy keletkezése még a keresztény időszámítás előtti korba esik. Nem is kíváncsiság hajtott minket Cawnporeba; egyedül a Munro ezredes kívánsága hozott ide.

Május 30-án reggel odahagytuk házunkat, s Hod, Banks és én némán kisértük Munro ezredest, ki Mac-Neil őrmesterrel együtt komoran lépdelt előttünk. Néhány lépésnyire hátramaradva tőlök, Banks a következőket beszélte el nekem a szipoj-lázadás emlékeiből.

Cawnpore, mely az oudei királyságnak a társaság birtokaiba bekebelezésekor biztos őrséggel volt ellátva, kitörésekor csak kétszázötven főnyi királyi őrséggel bírt, három ezred bennszülött gyalogság (az 1., 53. és 56. ezredek) két ezred lovasság s egy ágyú-üteg bengáli tüzérség ellenében. Azonkívül nagy számmal voltak a városban európaiak, hivatalnokok, üzletemberek, iparosok, stb., azonfelül nyolcszázötven nő és gyermek, kik a 32. királyi ezredhez tartoztak, mely Lucknowban volt elszállásolva.

Munro ezredes több év óta Cawnporéban lakott. Ott ismerkedett meg azzal a fiatal leánnyal, ki utóbb nejévé lőn. Honlay kisasszony eszes, kellemes, emelkedett szellemű, nemes szívű, hősi lelkületű angol hölgy volt, minden tekintetben méltó arra, hogy oly ember neje legyen, mint az ezredes, ki szerette és bámulta őt. Anyjával együtt egy bungalóban lakott a városon kívül s itt vette őt nőül Munro Eduard 1855-ben.

Egybekelésük után két évvel 1857-ben, mikor a lázadás első tünetei mutatkoztak Miratban, az ezredes kénytelen volt ezredéhez sietni és pedig rögtön. Nejét és anyósát tehát Cawnporéban kellett hagynia, azon utasítással, hogy azonnal készüljenek a Kalkuttába utazásra. Munro ezredes nem tartotta Cawnporet biztos helynek s a bekövetkezett események, fájdalom nagyon is hamar igazolták föltevését.

Honlayné és lady Munro elutazása azonban némi késedelmet szenvedett, aminek aztán gyászos következményei lettek. A szerencsétlen nőket meglepték az események s nem távozhattak többé Cawnporeból.

Az őr-csapat parancsnoka akkor Wheeler tábornok volt, egyenes és becsületes katona, ki nemsokára áldozatul esett Nána-Sahib ravasz hadmozdulatainak. A nábob, Cawnporetól tíz mérföldnyire, Bilhur nevű kastélyában tartózkodott, s úgy mutatta, mintha a legjobb egyetértésben élne az európaiakkal.

Tudva van, hogy a fölkelés első kísérletei Miratban és Delhiben történtek. Cawnporebe május 14-én jött rólok az első hír. S a szipojok 1. ezrede még az nap ellenséges magatartást kezdett tanusítani.

Nána-Sahib ekkor jó szolgálatait ajánlotta fel a kormánynak; Wheeler tábornok oly ügyetlen volt, hogy még hitt e gazembernek, kinek katonái azonnal el is foglalták a kincstári épületeket. S ugyanazon nap egy szipoj szabadcsapat, Cawnporeba menőben, a város kapui előtt mészárolta le az európai tiszteket.

Egyszerre kitűnt a veszély, egész fenyegető voltában. Wheeler tábornok parancsot adott az európaiaknak, hogy vonuljanak mindnyájan abba a laktanyába, hol a Lucknowban állomásozó 32. ezred asszonyai s gyermekei voltak elhelyezve, s mely az allahabadi út közelében feküdt, ahonnan egyedül volt segély várható.

Ide kényszerült bezárkozni lady Munro is, anyjával együtt. A fiatal nő fogságuk egész ideje alatt határtalan önfeláldozást tanusított szerencsétlenségének társai iránt. Segítette őket erszényével, ápolta kezeivel, bátorította szavaival és példájával, s magát bátorszívű és hőslelkű nőnek bizonyította.

A fegyvertárt azonban a Nána-Sahib katonáinak őrizetére bízták. S ekkor az áruló nyíltan kibontotta a lázadás zászlóját, s június 7-én, az ő egyenes felhívására a szipojok megtámadták a laktanyát, ahol a fegyvertelen nők voltak elzárva, s melynek védelmére nem volt több háromszáz fegyveres katonánál. Ezek azonban bátran védték magokat az ostromlók sortüzei, lövegei és golyózápora, - s a mindenféle betegségek, éh és szomj közepette; mert az élelmiszerek is fogytékon voltak, a kutak pedig kiapadtak.

A hősi ellentállás június 27-ikéig tartott.

Nána-Sahib ekkor föladásra szólította föl az őrséget, amit Wheeler tábornok, megbocsáthatatlan kislelkűséggel alá is írt, noha lady Munro esedezve kérte a küzdelem folytatására.

E kapituláció folytán férfiak, nők, gyermekek, összesen mintegy ötszázan, köztük lady Munro és anyja is, hajókra szállíttattak, hogy a Gangesen leevezve, Allahabadba menjenek. De alig távoztak a hajók a parttól, a szipojok tüzelni kezdettek reájok; golyó-zápor és kartács-tűz kísérte. Néhány elsülyedt, néhány meggyulladt. Egy hajónak azonban sikerült leúszni a folyón néhány mérföldnyire.

Lady Munro és anyja éppen ezen a hajón voltak. Egy ideig azt hitték, megmenekültek. De a Nána katonái nyomukban voltak, elfogták s visszavitték a táborba. Itt elkülönítették a foglyokat; a férfiakat mind kardélre hányták. A nőket és gyermekeket a többi nőkkel s gyermekekkel - kik a június 27-ik mészárlást kikerülték - együvé zárták. Összesen kétszáz volt e szerencsétlen áldozatok száma, kikre lassú haldoklás várt, a szomorú emlékezetességre jutott Bibi-Ghár nevű bungalóba zárva.

Mind e részleteket Banks egy 32. ezredbeli öreg őrmestertől tudta meg, ki csodálatosan megszabadulva a raisvarai rádzsához menekült, aki őt emberileg fogadta. De mi lett lady Munróból és anyjából elzáratásuk után, arról egyenes tudósítást nem lehetett kapni sem tőle, sem mástól. Könnyű azonban következtetni. A szipojok teljesen uraivá váltak Cawnporenak. Azok is maradtak egész július 15-ig, - s e tizenkilenc nap alatt - tizenkilenc század! - a szerencsétlen áldozatok óránként várták a fölmentő segélyt, mely azonban későn érkezett!

Már egy idő óta közelgett Havelock tábornok, Kalkuttából indulva, Cawnpore fölmentésére; s miután a fölkelőket több ízben megverte, július 17-én a várost elfoglalta. De két nappal előbb, a tábornok közeledtének hírére, Nána-Sahib elhatározta, hogy borzasztó mészárlással örökíti meg cawnporei uralma utolsó napjait.

Néhány férfi foglyot Bibi-Ghárból maga elé vitetett és szemei előtt megfojtatott. Még hátravoltak a nők és gyermekek, köztük lady Munro és anyja. A 6. ezredből egy század azt a parancsot kapta, hogy lövöldözzön rájok a Bibi-Ghár ablakain át. Így azonban lassan ment a kivégzés - mert Nána-Sahibnak siettetni kellett visszavonulását - s mohamedán mészárlókat küldött be a bungalóba, hogy aprítsák össze, akit érnek.

Másnap, holtakat, élőkkel vegyest, egy szomszéd kútba dobták le - s mikor a Havelock katonái megérkeztek, e kutat színültig tele találták véres és még gőzölgő hullákkal...

Most kezdődött a visszatorlás. Egy csoport fölkelő a Havelock tábornok kezeibe esett. Ez a következő borzasztó parancsot adta ki másnap:

«A kutat, melybe a gonosz Nána-Sahib parancsára lemészárolt nők és gyermekek hullái dobattak, be kell fedni és síralakba gondosan betetőzni. Egy csapat európai katona, egy tiszt vezénylete alatt fogja teljesíteni e kegyeletes kötelességet. A ház és szobák, hol a mészárlás történt, nem fognak a leöltek hites fajrokonai által tisztíttatni és suroltatni. A tábornok azt akarja, hogy minden csöpp vért az elítéltek nyelvökkel nyaljanak fel a padlókról és falakról. Ennélfogva, az ítélet kimondása után azonnal egyenként kell az elítélteket a hely színére vezetni s kimutatni a vérfoltot, melyet neki kell felnyalnia. Ebben a lehető kegyetlen szigorral kell eljárni, nem kímélve az elítéltek vallásos érzelmeit, s ostorral hajtani őket a munkára. Ha ennek vége, akkor a bűnöst a ház elé állítandó bitófára kell akasztani.»

Ez volt a napiparancs, melyet pontosan meg is tartottak.

S mikor Munro ezredes, két nap mulva, Cawnporeba érkezett, s nejének és anyósának maradványait látni akarta, - már semmit, semmit sem láthatott...

Ezeket beszélte nekem Banks. S most e gyászos emlékek színhelye felé közeledtünk, ő némán, sötéten elül, mi utána.