EGY KIS TUDOMÁNY A JÓBARÁTSÁG JEGYÉBEN

A fiatal mérnök - becsületére legyen mondva - nem azért jött Griqualandba, hogy ebben a kapzsi, részeges, dohányfüstös légkörben töltse az idejét. Arra kapott megbízást, hogy az ország egyes területeiről helyrajzi és geológiai¹ felvételeket végezzen, gyémánttermő sziklákból és talajokból mintákat gyűjtsön és azokat a helyszínen tüzetes elemzésnek vesse alá. Így elsősorban nyugodt lakásról kellett gondoskodnia, ahol berendezheti laboratóriumát, ahonnét, mint központból elkezdheti az egész bányakörzetre kiterjedő kutatásait.

Mindjárt fölkeltette figyelmét az a kis domb, amelyen Watkins majorsága emelkedett. Úgy látta, kiválóan alkalmas hely a munkálatai számára. Eléggé távol van a bányászteleptől, hogy ne zavarja túlságosan a lármás szomszédság, és alig egyórai sétával a legtávolabbi kopjékra is kényelmesen eljuthat, hiszen az egész gyémánttermő körzet nem nagyobb tíz-tizenkét kilométer kerületű térségnél. Így aztán alig fél nap alatt kiválasztotta Watkins egyik elhagyott viskóját, megegyezett vele a bérösszegben, és be is költözött. Egyébiránt a farmerral könnyű volt szót érteni. Watkins nagyon unta a magányosságot és őszintén örült, hogy egy fiatalember telepszik le közelében, akivel bizonyára jól el tud majd szórakozni.

De ha Watkins arra számított, hogy lakójában jó lakomatársra, vagy egy korsó gin mellett kitartóan elüldögélő ivócimborára talál, alaposan csalódott. Alighogy lombikokból, olvasztókemencékből és kémlőszerekből álló felszerelésével a használatra átengedett házikóban berendezkedett - s még mielőtt laboratóriumának legfontosabb műszerei megérkeztek volna -, Cyprien máris megkezdte a körzetben geológiai kirándulásait. Esténként pedig, amikor fáradtan hazatért, s lerakodott - mert a bádogdoboza, a tarisznyája, minden zsebe, de még a kalapja is tele volt kőzetdarabokkal -, több kedve volt ágyára vetni magát és elaludni, mint Watkins úr ócska történeteit hallgatni. Ráadásul keveset dohányzott és még kevesebbet ivott. Mindezek a tulajdonságok csöppet sem tették alkalmassá a vidám koma szerepére, amit a farmer szánt neki.

Cyprien azonban olyan nyíltszívű és jólelkű, oly okos és szerény, érzésben és viselkedésben oly őszinte volt, hogy feltétlenül meg kellett őt szeretnie annak, aki vele sűrűn találkozott. Mr. Watkins talán számot sem adott magának arról, hogy a fiatal mérnök iránt több tiszteletet érzett, mint bárki iránt azelőtt. Hát még ha jól bírta volna az italt! De mit lehet kezdeni egy emberrel, aki soha egy csepp gint le nem eresztett a torkán? Rendszerint ide lyukadt ki a farmer, amikor véleményt próbált alkotni a bérlőjéről.

Watkins kisasszony rögtön őszinte jóbaráti viszonyba került a fiatal tudóssal. Finom modorú, rendkívül értelmes embernek ismerte meg, amilyennel megszokott környezetében nemigen találkozott. Így hát örömmel ragadta meg a váratlanul kínálkozó alkalmat, hogy a kísérleti kémia alapfogalmaival egészítheti ki eléggé alapos és változatos ismereteit, amelyeket eddig tudományos művek olvasása útján szerzett.

Roppantul érdekelte a fiatal mérnök laboratóriuma, a sok furcsa készülékkel. Főként a gyémántról szeretett volna minél többet megtudni, erről a drágakőről, mely ezen a vidéken oly fontos szerepet játszott az emberek társalgásában és kereskedelmi kapcsolataiban. Igazat szólva, Alice meglehetősen hajlamos volt arra, hogy a gyémántban ne lásson mást, mint közönséges kavicsot. És észrevette, hogy Cyprien nem kevésbé kicsinylően vélekedik erről az ásványról. Ennek az érzelmi közösségnek volt is némi része a köztük hirtelen szövődött barátságban. Bátran elmondhatjuk, hogy egész Griqualandban csak ők ketten nem hitték, hogy az élet egyetlen célja felkutatni, köszörülni és áruba bocsátani ezeket a kövecskéket, melyek után világszerte oly mohón áhítoznak az emberek.

– A gyémánt - jelentette ki egy ízben a fiatal mérnök - egész egyszerűen tiszta carbonium. Nem egyéb, mint egy darabka kristályosodott szén. El lehet égetni, mint a közönséges parazsat, és éppen ez a gyúlékonyság volt az, ami először sejtette meg igazi természetét. Newton, aki oly sok mindent megfigyelt, annak idején észrevette, hogy a csiszolt gyémánt minden más átlátszó testnél jobban töri a fényt. Mivel pedig tudta, hogy a legtöbb gyúlékony ásványnak ugyanez a jellegzetessége, ebből, szokott merészségével, azt a következtetést vonta le, hogy a gyémánt szükségképpen gyúlékony. A tapasztalat őt igazolta.

– De Méré úr - kérdezte a lány -, ha a gyémánt nem egyéb, mint szén, akkor miért olyan drága?

– Azért, Alice kisasszony - felelte Cyprien -, mert nagyon ritka, mert a természetben csak szórványosan található. Hosszú időn át csak Indiából, Brazíliából és Borneóból szerezték be. Bizonyára nagyon jól emlékszik még azokra az időkre; hiszen akkor már hét- vagy nyolcéves volt, amikor ebben a dél-afrikai tartományban először jelezték a gyémánt előfordulását.

– Persze hogy emlékszem! - kapott a szón Miss Watkins. - Egész Griqualandban mindenki megkótyagosodott! Lépten-nyomon lapáttal és csákánnyal felfegyverkezett embereket lehetett látni. Minden földet feltúrtak, még a patakokat is más irányba terelték, hogy felkutassák a medrüket, álmukban is gyémántokról beszéltek. Akármilyen kicsi voltam is, mondhatom, Méré úr, még az én fejecskémet is megzavarták. De azt mondta az imént, hogy a gyémánt azért drága, mert ritka... Ez az egyetlen értékes tulajdonsága?

– No, nem éppen, Miss Watkins. A köszörült gyémánt átlátszósága, fénytöréséből eredő szikrázása, maga a köszörülési eljárás nehéz és bonyolult volta, és végül a kő különleges keménysége csupa olyan tulajdonság, ami ezt az ásványt a tudós szemében igen érdekessé, és tegyük hozzá, az iparban hasznossá teszi. Amint tudja, csak a saját porával csiszolható, és éppen ez az értékes keménysége teszi lehetővé, hogy néhány éve már sziklafúráshoz is felhasználják. Ennek a drágakőnek segítsége nélkül nemcsak az üveg és más kemény anyag megdolgozása ütközne nehézségbe, de alagutak, bányaaknák, artézi kutak fúrásával is sokkal nehezebben lehetne boldogulni.

– Most már értem - mondotta Alice, aki egyszerre becsülni kezdte a szegény gyémántot, amit eddig annyira lenézett. - De mondja csak, Méré úr, mi is tulajdonképpen a szén, amelyről azt állítja, hogy kristályos állapotban a gyémántnak az anyaga; valahogy így kell mondani, nem?

– Egyszerű nem fémes kőzet, mégpedig a legelterjedtebbek egyike a természetben. Kivétel nélkül minden szerves anyagban, a fában, a húsban, a kenyérben, a fűben jelentékeny arányban van jelen. Sőt ezeknek az anyagoknak vegyrokonsági fokát az határozza meg, hogy a szén, vagyis „carbonium”, milyen mennyiségben található bennük.

– Milyen érdekes! - tűnődött Miss Watkins. - Eszerint ezek a bokrok itt, a rét füve, a fák, melyeknek árnyékában ülünk, Dada struccom húsa, én és ön, Méré úr, részben szénből vagyunk, akárcsak a gyémánt? Földünkön tehát minden csupa szén?

– Úgy bizony, Alice kisasszony, már meglehetős régen sejtették, a mai tudomány napról napra világosabban bizonyítja ezt a tényt! Vagyis, jobban mondva, egyre inkább afelé hajlik, hogy csökkentse az egyszerű elemek számát, amely szám sokáig szent és sérthetetlen volt. A színképelemzés napjainkban egészen új távlatokat nyitott a kémia területén. Lehetséges tehát, hogy az a hatvankét anyag, amelyeket eddig mint egyszerű vagy alapelemeket ismertünk, voltaképpen egy és ugyanazon atom, talán a hidrogén, más-más elektromos, dinamikus és hőállapotban való megjelenése!

– Jaj, egészen megijeszt, Méré úr, ezekkel a nagy szavakkal! - kiáltott Miss Watkins. - Beszéljen inkább a szénről. Hát maguk, vegyész urak, a szenet nem tudják ugyanúgy kristályosítani, mint például a ként, aminek oly szép tű alakú kristályait mutatta nekem a múltkoriban? Így sokkal kényelmesebb lenne, mint aknákat fúrni a földbe, amíg gyémántra nem akadunk!

– Már sokszor próbálták megvalósítani azt, amit mond, Alice kisasszony - felelte Cyprien. - Többen kísérleteztek mesterséges gyémánt előállításával a szén kristályosítása útján, és hozzátehetem, hogy kísérletük bizonyos mértékben sikerült is. 1853-ban Despretz, újabban pedig egy angol tudós gyémántport állított elő oly módon, hogy rendkívül erős elektromos áramot vezetett keresztül légüres térbe helyezett, minden ásványi anyagtól megtisztított, égetett cukorral preparált szénhengereken. De a problémának ipari szempontból megfelelő megoldását mind ez ideig nem találták meg. Egyébként valószínű, hogy ez már csak idő kérdése. Maholnap felfedezik, sőt talán már ebben az órában, amikor önnel, Miss Watkins, beszélek, föl is fedezték a gyémántcsinálás módját!

Így szoktak diskurálni, mikor a farm mellett húzódó homokos tornácon sétálgattak, vagy a szellős verandán este, a délszaki égbolt csillagainak tündöklésében gyönyörködtek.

Alice azután elbúcsúzott a fiatal mérnöktől, és visszament a házba, ha ugyan nem vitte magával barátját, hogy megnézzék a kis struccfalkát, amelyet egy karámban nevelt a domb alján, melynek tetején John Watkins udvarháza állt. Fekete test fölé nyúló kis fehér fejük, vaskos, merev lábaik, sárgás, göndör szárny- és farktollaik, mindez érdekelte a fiatal lányt, aki egy-két év óta, csak úgy a maga kedvtelésére, egész baromfiudvarra valót tenyésztett az óriási gázlómadarakból.

Ezeket a szárnyasokat általában nem igyekeznek megszelídíteni, a fokföldi telepesek majdnem vadon hagyják élni őket. Beérik azzal, hogy a struccokat nagy kiterjedésű karámokban tartják, sárgaréz-sodronyból készült magas kerítések közt, aminőket némely országban a vasútvonalak mentén látni. A repülésre képtelen struccok a karámból nem tudnak kiszökni. Ott élnek egész esztendőn át, de nem érzik rabságukat, azzal táplálkoznak, amit éppen találnak, és félreeső zugokba rakják tojásaikat, amelyeket szigorú törvények védnek a tolvajoktól. Csak vedlés idején, amikor ki lehet tépdesni az európai nők körében annyira kedvelt tollazatukat, csak akkor hajtják keresztül a struccokat egyre szűkebb karámok során, míg végül már könnyű egyenként megfogni a nagy madarakat, és megfosztani tolldíszüktől.

Fokföldön az utóbbi években hatalmasan föllendült ez az iparág, és eléggé csodálatos, hogy Algériában még alig-alig honosodott meg, pedig ott is gyümölcsöző lehetne. Minden egyes fogságba került strucc, minden különösebb költség nélkül, évente két- és háromszáz frank közt ingadozó jövedelmet hajt a gazdájának. Ehhez tudni kell, hogy egy nagyobb fajta toll, ha jó minőségű, a kereskedelmi forgalomban hatvan-nyolcvan frankot is megér, s hogy még a közepes és kicsiny tollak is eléggé értékesek.

De Miss Watkins kizárólag a maga szórakozására nevelt vagy egy tucatnyit a nagy madarakból. Öröme telt benne, ha látta, mint rakják le óriási tojásaikat, vagy ha etetésre szaladnak össze a csibéikkel, akárcsak a tyúkok és a pulykák. Cyprien olykor vele tartott, és szerette simogatni az egyik legszebb példányt - pontosan azt a kényeztetett, Dada nevű, fekete fejű, aranyló szemű struccot, amely lenyelte Alice harisnyastoppoláshoz használt elefántcsont-golyóját.

Ezalatt Cyprien szívében egyre mélyebb és gyengédebb vonzalom támadt a fiatal lány iránt. Úgy érezte, sohasem találhatna egyszerűbb lelkű, élénkebb felfogású, szeretetre méltóbb, minden tekintetben hozzáillőbb nőt, aki az ő munkás és szemlélődő életének méltó társa lehet. Csakugyan, Miss Watkins, aki korán elvesztette édesanyját és kénytelen volt apja mellett a háztartást vezetni, kifogástalan háziasszony, ugyanakkor igazi társasági hölgy volt. Éppen a tökéletes finomságnak és a kedves egyszerűségnek ez a sajátos vegyüléke tette őt olyan vonzóvá. Hiányzott belőle az európai nagyvárosok ifjú nagyvilági hölgyeinek ostoba finnyáskodása, nem féltette fehér kacsóit, ha pudinghoz való tésztát kellett gyúrnia, ügyesen sürgölődött a konyhán, és gondja volt rá, hogy a ház fehérneműje mindig rendben legyen. Mindezek mellett ugyanolyan jól játszotta Beethoven szonátáit, vagy talán még jobban is, mint sok más lány, hibátlanul beszélt két-három idegen nyelvet, szeretett olvasni, tudta élvezni a világirodalom remekműveit, végül pedig sok sikert aratott a kis társas összejöveteleken, amelyeket a környék gazdag farmerei szoktak rendezni otthonukban.

Nem mintha ezeken az estélyeken ritkaság számba mentek volna a művelt nők. Transvaalban csakúgy, mint Amerikában, Ausztráliában és mindazon új országokban, ahol az újkeletű civilizáció anyagi feltételeinek megteremtéséhez szükséges munkák veszik igénybe a férfiak tevékenységét, a szellemi kultúra többé-kevésbé kizárólagos női kiváltság, sokkal inkább, mint Európában. Így azután az asszonyok általános műveltség és művészi fogékonyság dolgában többnyire különbek férjeiknél és fiaiknál. Minden világjáró meglepődéssel tapasztalhatta, hogy egy-egy ausztráliai bányász vagy távol-nyugati telepes felesége kiváló zenei tehetséggel, s hozzá még komoly irodalmi és tudományos ismeretekkel rendelkezik. Egy omahai rongyszedő vagy egy melbourne-i hentes felesége restellené, ha műveltségben, jómodorban, mindenfajta „tökéletességben” kisebbrendűnek tudná magát a vén Európa valamelyik hercegkisasszonyánál. Orange szabadállamban, ahol a lányok iskolázása már rég ugyanolyan fokú, mint a fiúké, de ahol a fiúk hamar elhagyják az iskola padjait, a két nem közt még szembeszökőbb a különbség, mint egyebütt. A házasságban a férj a „breadwinner”, a kenyérkereső, születésénél fogva is bárdolatlan, de a szabadban végzett munka, a vesződséges és veszedelmes élet még jobban eldurvítja. A feleség viszont, a háztartási kötelességeken felül vállalja a művészi és irodalmi kultúra ápolását, amit a férj lenéz és elhanyagol.

Így aztán néhanapján a szépségnek, finomságnak és bájnak egy-egy szép virága bontja ki kelyhét a pusztaság peremén; így volt ez John Watkins leányának esetében is.

Cyprien mindezt tudta, s minthogy céltudatos ember volt, tétovázás nélkül előállt a leánykéréssel.

Sajnos, nagyot zuhant álmai egéből, és most először eszmélt rá, hogy áthághatatlan szakadék tátong közte és Alice közt. Nagyon el is szomorodott a beszélgetés után. De nem olyan legény volt, hogy átadta volna magát a kétségbeesésnek. Elhatározta, hogy nem adja fel a küzdelmet, és addig is a munkában keres fájdalmára enyhülést.

A fiatal mérnök leült kis dolgozóasztalához, és gyors, biztos kézvonásokkal befejezte azt a hosszú, bizalmas levelet amelyet reggel kezdett el szeretve tisztelt mesterének, J. úrnak, a Tudományos Akadémia tagjának, a Bányászati Főiskola tanárának.

... Hivatalos jelentésemben nem említhettem meg - így szólt a levél -, mert számomra is még puszta feltevés, hogy geológiai megfigyeléseim alapján már hozzávetőleges véleményt merek alkotni arról, hogyan is keletkezik valójában a gyémánt. Sem az a hipotézis, amely vulkáni eredetét tételezi fel, sem az, amely jelenlegi lelőhelyére való sodródását hatalmas viharoknak tulajdonítja, engem éppúgy nem elégít ki, mint önt, kedves mesterem, és nem szükséges emlékezetébe idéznem kételkedésünk okait. Az a magyarázat, hogy a gyémánt tűz behatására keletkezik a helyszínen, ugyancsak nagyon homályos és ki nem elégítő. Mifajta tűz lenne az, és miért nem változtatja meg a különféle mészkőfajtákat is, amelyek a gyémántlelőhelyeken előfordulnak? Ezt én egészen gyerekesnek, a légörvényekre és a horgas atomokra vonatkozó elméletekhez méltó együgyűségnek tartom.

Az egyetlen magyarázat, amelyet, ha nem is teljesen, de bizonyos mértékben el tudok fogadni, az, hogy a drágakő alkatelemeit víz hordja együvé és azok utólag tömörülnek kristállyá a helyszínen. Számos telepet vizsgáltam meg és mértem fel igen gondosan, és nagyon meglepett ezeknek különleges, majdnem mindig egyforma alakja. Mindegyik nagyjából csészéhez, tokhoz, vagy ha a rárakódott földréteget tekintjük, oldalán fekvő fonott vadászkulacshoz hasonlít. Voltaképpen harminc-negyven köbméter térfogatú medencéről van szó, amelybe homok, iszap és hordalékföld egyvelege sodródott, az ősi sziklákra tapadva. Ez a jelleg különösen szembeötlő a legújabban fölfedezett lelőhelyek egyikén, a Vandergaart-Kopjéban, amely mellesleg mondva annak a farmernek a tulajdona, akinek házában jelen soraimat írom.

Ha egy edénybe valamilyen lebegő idegen anyagot tartalmazó folyadékot öntünk, mi történik? Az idegen anyag nagyobbrészt az edény fenekén és szélei körül rakódik le. Nos, pontosan ugyanezt tapasztaljuk a Kopjéban. Legfőként a medence fenekén, közepén és legszélein találhatók gyémántok. És ez a tény annyira közismert, hogy mihelyt a lelőhely alakját megállapították, a közbülső claimek ára rohamosan csökkent, míg a központi fekvésű, vagy a szélekhez közel eső parcellák értéke egyszeribe igen magasra szökött. Az analógia eszerint annak az elméletnek kedvez, amely szerint az anyagokat a víz hordja össze.

Jelentésemben ezenkívül még számos olyan körülményt soroltam fel, melyek azt látszanak bizonyítani, hogy a gyémántok nem kész alakjukban kerültek a lelőhelyre, hanem ott kristályosodtak ki. Hogy csak néhányat említsek meg újból, a gyémántok majdnem mindig azonos fajtájú és színű csoportokban lelhetők, ami nem történhetne így, ha már teljesen kiformálva sodorta volna oda valamilyen vízár az egyes darabokat. Igen gyakran párosával találtak gyémántokat, és ezek a párok a legkisebb érintésre szétválnak. Hogy állhattak volna ellen a vízsodrással járó súrlódásnak és egyéb véletleneknek? Mi több, a nagy gyémántok mindig egy-egy szikla oltalmában találhatók, ami annak a jele, hogy a szikla befolyása - hősugárzás vagy egyéb - könnyítette meg a kristályosodás folyamatát. Végül pedig ritkán, nagyon ritkán találunk együtt nagy és kis gyémántokat. Valahányszor szép követ találtak, az mindig magányosan állt. Mintha a lelőhely valamennyi gyémántképző eleme sajátos okoknál fogva ezúttal egyetlen kristályban összpontosult volna.

Ilyen és hasonló indítékok alapján a felé az álláspont felé hajlok, hogy a gyémánt a helyszínen keletkezik, a víz által odahordott kristályosodási alkatelemekből.

De honnan jön a víz, amely magával hozza a gyémánttá tömörülő szerves törmelékeket? Ez az a kérdés, amelyet a legkülönbözőbb területeken folytatott igen szorgos kutatással sem tudtam még megoldani.

Pedig ennek a felfedezésnek meglenne a maga jelentősége. Valóban, ha sikerülne felkutatni a víz útját, azon felfelé haladva, vajon nem jutnánk-e el a kiindulópontig, ahonnét a gyémántok erednek, s ahol kétségkívül sokkal többet találnánk belőlük, mint a jelenleg feltárt kis medencékben. Ez teljes mértékben igazolná elméletemet, s nagy elégtételemre szolgálna. De ezt már nem én fogom elvégezni, mert küldetésem idestova véget ér, és ezen a téren semmiféle komoly következtetést nem tudtam levonni.

Sokkal kedvezőbben alakultak a sziklaelemzéseim...

És a fiatal mérnök, folytatván a munkálatairól szóló beszámolót, szakszerű részletek felsorolásába kezdett, melyek a címzett és a levélíró számára bizonyára nagyon érdekesek voltak, de a laikus olvasó aligha tartaná ilyeneknek. Jobb is lesz, ha tovább nem terheljük velük.

Éjfél lett, mire Cyprien befejezte levelét. Eloltotta a lámpát, felmászott függőágyába, és csakhamar az igazak álmát aludta.

A munka - legalább néhány órára - elmosta bánatát, de egy kecses tünemény többször is kísértette álmában a fiatal tudóst, s mintha azt súgta volna neki, hogy ne csüggedjen!