Október 21. folytatása.

Nem tudom elmondani, hogy mi megy végbe bennem, mikor Falstennek e feleletét hallom. Az nem rémület, sőt inkább bizonyos neme az ön megadásnak.

Úgy látszik nekem, mintha még ez kellett volna, hogy a helyzet teljes legyen, sőt mintha ez még elősegítné a kibontakozást! Egész hidegen megyek a hajó előrészére fölkeresni Kurtis Róbertet.

Amint Kurtis Róbert megtudja, hogy egy harminc font klórsavas kálit tartalmazó doboz van a hajón - azaz annyi, amennyivel föl lehet robbantani egy egész hegyet - még pedig a hajófenékben van, a tűz fészkében, szemét sem hunyorítja s alig hogy kissé összeráncolja homlokát, alig hogy kissé kitágulnak pillái.

– Jó! - mondja. - Ne szóljon senkinek egy szót sem erről. Hol az a Ruby?

– A hátsó födélzeten.

– Jőjjön velem, Kazallon úr.

Együtt megyünk föl a hátsó födélzetre, hol a mérnök és a kereskedő még mindig vitatkoznak. Kurtis Róbert egyenest feléjök megy.

– Ön cselekedte ezt? - kérdi Rubytól.

– Ej, no, hát, igen! én tettem! - felel nyugodtan Ruby, ki azt hiszi, hogy legfölebb csalási kisérlet az, amit elkövetett.

Egy percig azt hiszem, hogy Kurtis Róbert összemorzsolja a boldogtalan utast, ki nem birja fölfogni oktalan tettének súlyos voltát. De végre leküzdi felháborodását a másodkapitány s látom, hogy összeszorítja kezeit háta mögött, nehogy kisértetbe jöjjön, hogy megfojtsa ezt a Rubyt.

Aztán nyugodt hangon kikérdezi Rubyt. Ez megerősíti azt, amit már én mondtam. Málhái közt van egy doboz, mely körülbelül harminc fontot tartalmaz a veszélyes anyagból. Ez a Ruby ez esetben azzal a megfontolatlansággal járt el, mely, meg kell vallani, az angolszász fajnál mintegy öröklött, s olyan könnyedén csempészte be ezt a robbanó anyagot a hajóba, mint ahogy például valami francia egy palack bort hozott volna. Hogy mit tartalmaz a doboz, azért nem mondta meg, mert jól tudta, hogy akkor a kapitány föl nem veszi.

– Nos aztán, - tette hozzá vállat vonva, - azért még nem akasztják föl az embert s ha önnek az a doboz olyan alkalmatlan, hát hajíttassa a tengerbe! Az én holmim biztosítva van!

E feleletre nem birom tovább visszatartani magamat, mert nem vagyok olyan hidegvérű, mint Kurtis Róbert s a harag elragad. Rubyra rohanok s mielőtt a másodkapitány megakadályozhatott volna, reákiáltok:

– Nyomorult! Hát nem tudja, hogy tűz van a hajón?

Alig hogy e szavakat kimondtam, már megbánom, de késő! A hatás, melyet e szavak Rubyra gyakoroltak, leírhatlan. Görcsös remegés fogja el a szerencsétlent. Teste megdermed, szemei rettenetesen kimerednek, lélekzete szakadozott, mint valami szűkmellűé s a rémület a legmagasabb fokra hág nála. Egyszerre csak megmozdulnak a karjai; a hajófödélzetet nézi, mely minden percben levegőbe röpülhet; lerohan a hátsó födélzetről, elesik, meg fölkel, végig szalad a hajón, mint valami örült hadarászva kezeivel. Aztán megint szóhoz jut s e rettenetes szavakat ordítja:

– Tűz van a hajón! Tűz van a hajón!

E kiáltásra a matrózok mind a fedélzetre futnak, kétségkívül azt hivén, hogy a tűz már kívülre is kitört s hogy itt az ideje a csónakokba menekülni. Az utasok is följönnek, Mr. Kear, neje, miss Herbey, a két Letourneur.

Kurtis Róbert el akarja hallgattatni Rubyt, de ez nincs már eszén.

A zűrzavar ekkor rettenetes. Mrs. Kear ájultan rogy a fedélzetre. Férje nem törődik vele s miss Herbeyre hagyja, hadd gondoskodjék róla. A matrózok már lekapcsolták a csónakot, hogy tengerre bocsássák.

Ezalatt elmondom Letourneuréknak, amit még nem tudnak, hogy tudniillik a gyapotszállítmány ég s az atya először is rögtön Andrásra gondol, kit karjaival átölel. A fiatalember nagy hidegvért tanusít s igyekszik megnyugtatni atyját, ismételve neki, hogy a veszély nem oly rögtöni.

Kurtis Róbertnek eközben, a hadnagy által segíttetve, sikerült föltartóztatni embereit. Magyarázza nekik, hogy a tűz nem hatolt tovább, hogy Ruby sem azt nem tudja, hogy mit cselekszik, sem azt, hogy mit beszél, hogy nem kell elhamarkodni a dolgot s hogyha a kellő perc elérkezik, el fogják hagyni a hajót...

A másodkapitány szavára, akit szeretnek és becsülnek, a matrózok legnagyobb része lecsillapodik. Neki megteszik, amit Huntly kapitánynak nem tennének meg s a csónak helyén marad.

Szerencsére Ruby nem szólt arról a klórsavas káliról, ami a hajófenékben van. Ha a matrózok megtudnák az igazat, ha tudnák, hogy e hajó most már csaknem egy vulkán, mely talán most mindjárt megnyílik lábaik alatt, fölbomlanék minden fegyelem, nem lehetne őket visszatartani s bármi történjék, megszöknének.

Csak a másodkapitány, Falsten mérnök és én, mi tudjuk, mily borzasztó eshetőség van a hajó égésével egybekapcsolva s nem szabad kivülünk másnak megtudni.

Mikor a rend helyreállt, Kurtis Róbert és én fölkeressük Falstent a hátsó födélzeten. A mérnök ott állt, karjait összefonva s talán valami erőműtani kérdésen gondolkozva az általános rémület közepett. Ajánljuk neki, hogy ne szóljon senkinek erről az új veszélyről, mit a Ruby oktalanságának köszönhetünk.

Falsten megigéri, hogy titokban tartja.

Ami Huntly kapitányt illeti, ki még nem ismeri a végveszéllyel fenyegető helyzetet, Kurtis Róbert vállalta magára, hogy értesíti őt róla.

De előbb Rubyt kell megkaparítni, mert a szerencsétlen teljesen elvesztette eszét. Nem tudja, hogy mit csinál s keresztül-kasul szaladgál a födélzeten, folyvást kiabálva:

– Tűz! tűz!

Kurtis Róbert megparancsolja a matrózoknak, hogy fogják meg az utast, kit végre legyűrnek s erősen megkötöznek. Aztán kabinjába szállítják, hol ezután őrizet alatt fog állni.

A rettenetes szó nem csusszant el ajkairól!