Az ostrom

Ben Raddle és Summy Skim társai még nem tudták, hogy táborukat felfedezték. Ahol ők lapítottak, onnan nem lehetett fellátni a platóra. Még azt sem tudták, hogy Hunter és néhány társa megmászták a hegyet, s így nem is sejtették, hogy azok már megpillantották az elszabadult lovat, amelyet Neluto azonnal üldözőbe vett, és nemsokára utol is ért.

A két unokatestvér, amint a táborba érkezett, ismertette a helyzetet; ezután már senki sem kételkedett abban, hogy közeli támadással kell számolniok.

– Védekezni fogunk - jelentette ki Nyomkereső. - Nem futamodunk meg a nyomorultak elől.

E kijelentésre egyszerre tört fel a jelenlevők torkából a kiáltás: „- Hurrá”!

Vajon még ma megtámadják őket? Megeshetik. Hunternek érdeke minél sürgősebben cselekedni. De mivel nem tudja, mekkora erőbe ütközik, meggondolatlanul aligha támad nekik. Előbb majd tájékozódik, s csak aztán tér a tettekre. Lehet, hogy miután meggyőződik számbeli fölényükről, megpróbál egyezkedni, hogy békés úton érje el a célját. Ne feledjük, egyelőre még azt sem tudta, hogy a Forty Miles Creek menti szomszédaival akadt ismét össze. Ha majd szembetalálja magát egykori ellenlábasával, nem valószínű, hogy ez növeli hajlandóságát az egyezségre.

A társaság természetes vezetői összeültek, hogy megtanácskozzák a legsürgősebb teendőket.

Ben Raddle kért szót.

– Táborunk jól védhető - mondta. - Egyik oldalon a Golden Mount, másik oldalon a Rio Rubber, amelyen Hunterék nem kelhetnek át karabélyaink tüzében...

– Ez igaz, Raddle úr - vágott közbe Nyomkereső. - De sajnos szemből, a folyó és a hegy közötti szakaszon csak a csatorna véd bennünket, márpedig ez a hét-nyolc láb széles árok nem jelentős akadály az ostromlók számára.

– Én is így vélem, amíg az árok száraz - válaszolta a mérnök -, de ha megtöltjük vízzel, annál nehezebb lesz átkelni rajta.

– Át kell vágni a folyónál lévő martot, és el kell árasztani a csatornát! - kiáltott fel Jane Edgerton.

– Ez az én véleményem is - bólintott Ben Raddle.

– Rendben van, Raddle úr - mondta Nyomkereső -, így cselekszünk, de azonnal. Néhány óra alatt a banda leereszkedik a hegyről, és megközelíti a táborunkat... Munkára fel!

Bill Stell összehívta az embereket. Szerszámokkal felfegyverkezve a partnak arra a pontjára szaladtak, ahol a csatorna kiágazik a folyóból. Pár perc múlva a víz harsogva zúdult a csatornán végig, a hegy mélyébe vezető vízszintes akna szájánál emelt gátig.

A mezőséggel immár minden közlekedést elvágtak. Míg a többiek ezt a munkát végezték, Summy Skim, Jane Edgerton és Neluto szemügyre vette a fegyverkészletet. Jutott mindenkinek karabély, puska, pisztoly, de még kés is, ha netán kézitusára kerülne sor. Elégséges késztöltényt és puskaport tartalékoltak. - A gazemberek számára van annyi golyónk, amennyit megérdemelnek, és ha róluk van szó, bizony nem kell kímélni a töltényt - jelentette ki Summy Skim...

– Arra gondolok, ha kemény sortűzzel fogadjuk őket, ahogy jöttek, úgy állnak tova - vélekedett Neluto.

– Az meglehet. De ha ütközetre kerül sor, mi védett állásokban vagyunk itt a fák között, ők viszont fedezék nélkül a csatorna túlpartján, így a számbeli fölényük kiegyenlítődik. Ha valaha jól kellett céloznunk, hát most nagyon jól kell!... Ezt ne feledd, Neluto.

– Bízza csak rám, Skim úr!

Mivel a védelmi intézkedéseket megtették, most már csak őrködniök kellett a tábor környékén. Két embert a csatorna felső részéhez küldtek, ahonnan végig lehetett látni a Golden Mount egész déli lejtőjén.

Mindnyájan tudták, hogy előnyös állásban vannak. A trapéz alakú térségnek, amelyen a tábor elhelyezkedett, más kijárója nem volt, csak a vízszintes akna bejárata előtti keskeny gát, amelyen legfeljebb egy szekér ha átmehetett. Ha elvonulásra kényszerülnének, s a texasiak elfoglalnák a táborhelyet, ez a keskeny híd lehetővé tenné, hogy kijussanak a mezőségre, és elérjék a Rio Rubber bal partját. Ha viszont úgy alakulna a helyzet, hogy a vízszintes aknába vizet kell bocsátaniok, hogy kierőszakolják a vulkán kitörését, elegendő lesz, ha a sziklába fúrt öt-hat tűzakna segítségével szétvetik a gátat; ezek az aknák ugyanis ugyanarra a gyújtózsinórra vannak kötve, mint a belsők a csatorna végében. Mindenre számítva, ezt az átjárót is gondosan elreteszelték, csak akkora nyílást hagytak rajta, amelyen egy ember átbújhatott, s amelyet el lehetett zárni, ha a támadás megkezdődött.

Miközben az őrök a táboron kívül vigyáztak, a többiek a fák árnyékában megebédeltek. Ben Raddle, Summy Skim és Jane Edgerton velük együtt érkezett. Az utóbbi napokban bőséges halászzsákmányra tettek szert, így a konzervkészletük még majdnem érintetlen volt. Tüzet gyújtottak, mert mióta ottlétük már nem titok, nem jelent semmi hátrányt, s a füst vidáman szállt fel az ágak között.

Az ebédet semmi sem zavarta meg. Már közeledett az őrségváltás ideje, de a rablók felbukkanását még mindig nem jelezték.

– Vajon ezek a semmirekellők arra gondolnak, hogy majd éjjel kerítenek be? - tűnődött Summy Skim.

Az éjszaka itt alig két órát tart. Ennyi idő alatt nem remélhetik, hogy meglepnek bennünket - vélte Ben Raddle.

– Miért ne, Ben? Elvégre nem tudhatják, hogy felkészülve várjuk őket, mi viszont már tudjuk, hogy itt vannak a Golden Mount alatt. Még csak nem is sejtik, hogy megpillantottuk őket fenn a plató peremén.

– Lehet - ismerte el Nyomkereső -, de most meglátták az elszabadult lovat. Azelőtt a kutyát az erdőben, aztán ma a lovat a mezőn, ez több a soknál ahhoz, hogy kitalálják, itt valahol tábornak kell lennie. Akárhogy is vesszük, arra mindenképpen számíthatunk, hogy a nap folyamán, vagy ma éjjel meg kell ütköznünk velük.

Egy órakor Bill Stell átment a gáton a két emberhez, akik a környéket tartották szemmel.

Amíg Nyomkereső odavolt, Ben Raddle és Summy Skim visszatért abba a nyíresbe, ahonnan megpillantották a plató peremén Huntert és Malonét. Onnan a füstölgő vulkán nagyon jól látszott. A füst mintegy ötvenlábnyira emelkedett a kráter fölé, és valósággal omlott ki a kürtőből, s a lángnyelvek szakadatlanul lobogtak. A vulkáni tevékenység szemmel láthatóan növekedett. Lehet még kételkedni abban, hogy közeledik a kitörés ideje?

Ez azonban a mérnök tervei szempontjából nagyon hátrányos lett volna. Ha ugyanis a vulkán aranytartalmú anyagát a lávával és a hamuval együtt szétszórja, a texasiaknak csak fáradtság nélkül össze kell szedniök a kincseit. S ezt ugyan miként tudná Ben Raddle megakadályozni? Ők csak addig küzdhetnek a siker reményében, amíg a táborban maradnak. A nyílt mezőn nincs esélyük a győzelemre. Ha megkezdődik a kitörés, az a Hunter javát szolgálja, s ők örökre elvesztették a játszmát.

A mérnök annál nyugtalanabb lett, minél inkább meggyőződött, hogy ezt a veszélyt nem képes elhárítani, s így sokkal több aggodalommal a szívében tért vissza a táborba, mint ahogyan onnan elindult.

Mikor Ben megérkezett, Summy Skim Nyomkereső felé mutatott, aki lélekszakadva rohant a tábor felé. A gátig elébe mentek.

– Jönnek! - kiáltotta Bill Stell.

– Messze vannak? - kérdezte a mérnök.

– Vagy fél mérföldre - válaszolta Nyomkereső.

– Van még időnk egy kis felderítésre?

– Arra igen - válaszolta Bill Stell.

Átmentek a csatornán s nemsokára azon a helyen álltak, ahol az embereik őrködtek.

A vulkán lábánál a banda zárt sorokban közeledett. Lehet, hogy mind együtt voltak. Puskáik csöve meg-megcsillant a napfényben. Sem lovat, sem szekeret nem hoztak magukkal. A táborukban hagyták az egész felszerelésüket.

– Egy óra sem kell, és itt lesznek - mondta Ben Raddle.

– Világos, hogy tudják, hol van a táborunk - jegyezte meg Summy Skim.

– És azért jönnek, hogy megtámadjanak - tette hozzá Nyomkereső.

– Csak már látnám azt a Huntert a puskám hordtávolában, golyóval üdvözölném, és igyekeznék úgy elejteni, mint egy récét! - kiáltott fel Summy Skim.

– S mit érnél vele?! - ellenkezett Ben Raddle. - Inkább menjünk vissza a táborba, s viselkedjünk velük végig becsületesen.

Ez volt a legbölcsebb. A texasi halála nem akadályozná meg a támadást, amelyet még nem is vehettek bizonyosra.

Ben Raddle, Summy Skim és Nyomkereső visszatért a csatornához. Amint egymás után átbújtak a nyíláson, a barikádot egy erre a célra odakészített szikladarabbal elzárták. Ezzel a csatorna két partja között minden közlekedést elvágtak.

Valamennyien mintegy hatvan lépésre hátrahúzódtak a fák közé, hogy fedezve legyenek, ha fegyverhasználatra kerül sor, ami majdnem bizonyosnak látszott. Aztán töltött puskákkal várakoztak.

Valóban az volt a leghelyesebb, ha az utolsó pillanatig várakozó álláspontra helyezkednek, hagyják a banditákat, hogy csak jöjjenek, és nem lépnek közbe, csak ha azok át akarnak törni a csatornán.

Fél óra múlva Hunter, Malone és társaik előbukkantak a hegy hajlata mögül. Lassan közeledtek, egyesek a hegy lábánál maradtak, mások a folyó felé indultak, és a bal part irányában jődögéltek lefelé.

A támadók egy része aranyásó volt, Ben Raddle, Summy Skim és Neluto már látta őket a 131-es claimen, a Forty Miles Creek mellett. A társaság másik része - húszan lehettek - indiánokból állt, akiket Hunter Circle Cityben és Fort Yukonban toborzott az Arktikus-óceán melletti munkálatokra.

A csatorna partján Hunter és Malone megtorpant; a banditák itt összeverődtek.

Azok ketten a munkavezetővel tárgyaltak valamit, s taglejtésükből ítélve élénken vitatkoztak. Abban nyilván nem kételkedtek, hogy a fák között tábor rejtőzik. Ami zavarba hozta őket, az a csatorna volt, amely nehezen leküzdhető akadályt jelentett, különösen, hogy hatvan lépésről eldördülő sortűzzel is számolniok kellett.

Első pillantásra látták, hogy a csatornát nemrég ásták ki. De mi célból? Nos, ezt még csak nem is sejtették, mert a vízszintes akna száját egy halom zöld lomb fedte el. Hogy is gondolhattak volna arra, hogy a csatornán keresztül vizet akarnak vezetni a Golden Mount gyomrába?

Közben Hunter és Malone fel s alá járkált a parton - kétségtelenül az átkelés módján törték a fejüket. Mindenképpen el akarták érni az erdőt, hiszen csak ily módon léphettek érintkezésbe az ott rejtőzőkkel, vagy győződhettek meg arról, hogy azok közben már elillantak onnan, ami végül is nagyon valószínűnek tűnt.

Pár perc múlva a munkavezető Hunterékhez lépett, és a gátra mutatott, mint az egyetlen helyre, ahol át lehetett kelni a csatornán.

Mindhárman arrafelé irányozták lépteiket. De mikor látták, hogy a gáton az út le van zárva, megértették, hogy az erdő nem néptelen, s a csatornán túl ott a tábor.

A fák védelme alatt állva Ben Raddle és társai jól megfigyelhették a banda mozgolódását. Látták, hogy Hunter szét akarja hajigálni a gátat elzáró kőbarikádot, hogy utat törjön magának. Elérkezett a cselekvés pillanata.

– Nem értem, mi akadályoz meg, hogy szétlőjem a koponyáját!... Mikor itt van lőtávolban... - dohogott Summy Skim.

– Nem... ne lőj, Summy! - tanácsolta Ben Raddle, és a föld felé fordította unokabátyja puskáját. - Ha meg is ölnéd a parancsnokot, ott maradnak a közemberek. Talán okosabb lesz, ha megpróbálunk szót érteni, mielőtt lövöldöznénk. Mit szól hozzá, Nyomkereső?

– Megpróbálhatjuk - vélte Bill Stell -, csak az eredményt illetően ne legyenek illúzióink. Ha nem használ, nem is árt.

– Mindenesetre ne mutatkozzunk valamennyien. Hunteréknek nem kell tudniok, hogy hányan vagyunk - figyelmeztetett Jane Edgerton.

– Bizony nem - bólintott a mérnök -, majd én...

– De csak velem - szólalt meg Summy Skim, aki semmiképpen sem akart elbújni Hunter elől.

Abban a pillanatban, amikor a texasiak jelt adtak, hogy néhány emberük menjen fel a gátra, és hányja szét a barikádot, Ben Raddle és Summy Skim megjelent az erdőszélen.

Amint Hunter észrevette őket, intett az embereinek, hogy vonuljanak hátrább, s azok a csatorna partjától tízlépésnyire húzódtak.

Egyedül Hunter és Malone lépett közelebb puskával a kezében.

Ben Raddle és Summy Skim puskáját a földre támasztotta. A két texasi hasonlóképpen cselekedett.

– Ejha! - kiáltott fel Hunter csodálkozva. - Az ördögbe is! Éppen önök azok, a százhuszonkilences urai!

– Saját személyükben - válaszolta Summy Skim.

– Még álmomban sem hittem volna, hogy itt, a Mackenzie torkolatánál találkozunk - folytatta a texasi.

– De mi sem gondoltuk volna, hogy itt látjuk viszont önöket - válaszolta Summy Skim.

– Ha az ön emlékezete nem gyengébb, mint az enyém, kérdem: Nincs közöttünk valami elszámolnivaló?

– Akár itt is elszámolhatunk, ez is van olyan alkalmas hely, mint a Forty Miles Creek melletti claim - vágott vissza Summy Skim.

– Rendelkezésére állok, uram!

Hunter, akit egészen hatalmába kerített a düh, csodálkozását feledve, hirtelen felkapta a puskáját. Summy Skim úgyszintén.

Az egész banda izgatottan felkiáltott, de Hunter egy kézmozdulattal lecsillapította őket. A tűzpárbaj előtt tanácsos lenne megtudni az ellenség számát. De tekintetével hiába fürkészte az erdőt; a fák közötti tábor egyetlen emberét sem pillanthatta meg.

Ben Raddle úgy gondolta, itt az ideje, hogy közbelépjen. Előrement a csatorna partjáig. Hunter és ő most szemtől szemben álltak, közöttük csak a csatorna húzódott; Malone és Summy Skim valamivel hátrább várakoztak.

– Ön mit keres itt? - kérdezte meg a mérnök nyugodtan.

– Én is szeretném tudni, hogy önök mit keresnek a Golden Mount környékén!

– Mi jogon?

– Íme: ezen! - válaszolta Hunter nyersen, és puskája tusát a földhöz ütötte.

– Én is ezen! - és Ben Raddle is hasonlóképpen cselekedett.

Pár pillanatnyi feszült csend következett.

– Ismét kérdem, mit keresnek önök itt, a Golden Mount alatt? - folytatta a texasi.

– Azt, amit önök - válaszolta kurtán Ben Raddle.

– Szándékukban áll itt aranyat ásni?

– Igen, amennyiben ez a lelőhely a miénk.

– Az Aranyvulkán nem valakié, hanem mindenkié! - ellenkezett Hunter.

– Igazán?! Még mi kéne?

– Megvédeni a foglalást.

– Erre készen állunk - jelentette ki Ben Raddle.

– Utoljára kérdem - és Hunter kezdett dühbe gurulni -, átadják vagy nem, a helyet?

– Vegyék el, ha tudják.

Malone intésére kitört a tűzpárbaj. De Ben Raddle és Summy Skim megúszták ép bőrrel, mivel hirtelen fedezéket kerestek ők is az erdőcskében. Mielőtt a fák mögé rejtőzött volna, Summy Skim vállához kapta a puskáját, és Huntert vette célba.

A texasi idejében félrehajolt a golyó útjából, de az halálosan eltalálta mögötte álló társát.

A puskák mindkét oldalon ropogtak. De a fák oltalmában Ben Raddle társai kevésbé voltak veszélynek kitéve, mint az ostromlók. A többiek megúszták néhány könnyebb sérüléssel, míg az utóbbiaknak halottaik is voltak.

Akkor Hunter megértette, ha nem sikerül gyorsan átjutnia a csatornán, akkor nagy veszteséggel kell számolnia. Megparancsolta az embereinek, hogy hasaljanak le. A földhányás, amely a csatorna ásásakor keletkezett, jó mellvédet nyújtott. Ebből az állásból úgyszólván veszély nélkül lövöldözhettek az erdő irányába, ahonnan senki sem jöhetett ki, csak az élete kockáztatásával.

Hunter parancsára Malone és két társa a puskatus fedezete mellett kúszva közelítette meg a gátat. Amikor sértetlenül elértek oda, a barikád sziklaköveinek védelme alatt kezdték félrehajigálni a köveket, egyiket a másik után, s azok behengeredtek a csatornába.

A védők minden figyelme erre a helyre összpontosult. Ha a banditák elhárítják az akadályt, sikerül elérniök az erdőcskét, és megrohanniok a tábort, minden ellenállás hiábavaló, mert a számbeli fölény nekik kedvez.

Az erdőből egyetlen lövés sem tehetett kárt Malonéban és két emberében. Bill Stell, aki mindenáron meg akarta akadályozni, hogy áttörjenek a gáton, azt javasolta, próbáljanak kitörni, és bocsátkozzanak kézitusába.

Ben Raddle ezzel nem értett egyet. Igen veszélyes lett volna az erdőcskétől a gátig tartó fedetlen térségen átszaladni. Inkább Huntert és cimboráit kell ebbe a helyzetbe hozni, miután áttörnek a barikádon és a fedetlen térségen át megrohamozzák a tábort. Addig az lesz a legokosabb, ha szakadatlanul tűz alatt tartják a gátat, és minél gyakrabban lőnek a csatorna mellett végighúzódó földhányásokra is.

Vagy tíz perc telt el így. A gát körül foglalatoskodók egyikét sem érte találat. De amint a nyílás kiszélesedett, könnyebb volt célozni rájuk.

Nemsokára az egyik indiánt találat érte. A másik gyorsan a helyére állt, de osztozott a megsebesített sorsában. Ebben a pillanatban Neluto lövése mellen találta Malonét. A texasi összerogyott - erre az egész banda elszörnyedve felüvöltött.

– Remek! - kiáltott oda Skim Nelutónak, aki a közelében állt. - Telitalálat volt! Ezt nevezem lövésnek!... De Huntert, hagyd nekem, barátom!

Malone eleste után úgy látszott, hogy abbahagyják a nem sok sikerrel kecsegtető támadást. Ha tovább is így folytatják, egyenként kilövik valamennyiöket. Hunter azonban nem akarta embereit kitenni a további veszélynek, ezért jelt adott a visszavonulásra. Miután összeszedték a sebesültjeiket, az egész banda a mezőség felé hátrált, a táborbeliek pedig a megfutamodókra, míg csak el nem tűntek a hegy mögött, golyózáport zúdítottak.