Ütközet előtt

Vajon reménykedhettek még abban, hogy a zsiványbanda nem fedezi fel az Aranyvulkánt? Nem, mert Hunternek, mihelyt kibukkan az erdőszélen, azonnal szemébe ötlik a tűzhányó. Különben vezetőjük is volt, az a bizonyos Krarak, akinek a nevét Summy hallotta emlegetni.

És ha egyszer megpillantják a Golden Mountot, józan ésszel fel lehet-e tételezni, hogy nem fedezik fel a tábort is? Erről szó sem lehet. Persze megpróbálhatnák, hogy elrejtőzzenek, de ezret egy ellen, hogy a kiásott csatorna, amely a Rio Rubber vizét lesz hivatva elvezetni a tűzhányó belsejébe, elárulja ottlétüket.

Akkor pedig a harc elkerülhetetlen lesz.

Csakhogy Hunter bandája negyven emberből állt, míg Ben Raddle és társai csak huszonegyen voltak! Ez olyan számbeli hátrány, amelyet elszántsággal nehéz kiegyenlíteni.

Egyelőre azonban várakozniok kellett. Negyvennyolc órán belül, talán még hamarabb, Hunter a Golden Mount közelébe érkezik.

Elhagyhatnák a Mackenzie torkolatánál felvert táborukat, visszatérhetnének Klondike-ba, s a texasinak átengedhetnék a helyet. Csakhogy ilyesmi meg sem fordult a fejükben. Még Nyomkereső sem indítványozhatott volna ilyesmit a társainak, mert azok nem fogadták volna el.

Avagy, mint első foglalók, nem tekinthették-e magukat az aranylelőhely jogos tulajdonosainak? Bizonyos, hogy harc nélkül a jogaikról le nem mondhatnak. Még Summy Skim, a bölcs Summy sem gondolt visszavonulásra.

Hogy ők megfutamodjanak egy ilyen Hunter-féle alak elől, akinek Skagway-i otromba viselkedését nem lehet elfelejteni, még kevésbé arcátlan és rosszindulatú magatartását a 129-es és a 131-es claimek kitermelésekor!... Inkább bizonyos elégedettséget érzett, hogy előkerült ez a fickó, akit a Forty Miles Creek menti katasztrófa miatt elvesztett szem elől. Közöttük bizonyos elszámolatlan ügyek vannak, s most itt az alkalom, amelyet nem szabad elszalasztani.

– Úgy gondolom, hogy pár órán belül megpillantjuk a bandát, amint közelednek ide, a Golden Mount felé - mondta másnap Bill Stell Ben Raddle-nak, folytatva az előző napi latolgatásokat. - Ha megérkeznek, Hunter azonnal tábort veret, vagy megkerülik a hegyet, hogy akárcsak mi, ők is itt a Mackenzie partján telepedjenek le.

– Bill, én úgy vélem, hogy a texasiak azonnal nekirugaszkodnak a Golden Mount-nak, hogy megvizsgálják ott fenn, a helyszínen, vajon megkezdhetik-e az aranyrögök és az aranyat tartalmazó kvarckövek összegyűjtését. Én ezt tartom természetesebb magatartásnak.

– Meglehet - bólintott Nyomkereső. - De ha látják, hogy nem lehet a kráterbe ereszkedni, csak lejönnek onnan. Akkor pedig dönteniök kell. Az pedig bizonyos, hogy innen el nem mennek, míg a vulkán vagy kitör, vagy elcsendesedik. De akár így, akár úgy, annyi bizonyos, hogy letáboroznak.

– Vagy amint jöttek, el is takarodnak! - kiáltott fel Summy Skim. - És még ezt tennék a legokosabban.

– Nyugodt lehetsz, hogy maradnak - szólt Ben Raddle.

– Egyébként - tette hozzá Nyomkereső - a kutya felkeltette a gyanújukat. Körül fognak nézni, hogy más aranyásók nem jöttek-e fel a Mackenzie torkolatvidékéig, s ezért be fogják cserkészni az egész tájat.

– Akkor pedig hamarosan felfedeznek - jelentette ki Summy Skim -, és megpróbálnak elűzni bennünket. Vagyis szemtől szembe kerülök azzal a Hunterrel!... Jól van! Egy kemény párbaj francia vagy amerikai módra - a választást reá bízom - véget vethet az egész hercehurcának.

Csakhogy hasonló megoldásban nemigen bízhattak. Mivel a texasiak számbeli fölényben voltak, azt nyilván javukra akarják fordítani, hogy így a Golden Mount kizárólagos urai maradjanak. El kell tehát követni mindent, hogy a texasiak támadását visszaverjék, és ennek érdekében meg kell tenniök a szükséges intézkedéseket.

Bill Stell az embereket és a felszerelést a csatorna túlsó partjára rendelte. A szekereket és a sátrakat szétszórtan a fák alatt trapéz alakú térségben helyezték el, amelynek egyik oldalát a csatorna, a másik hármat a tűzhányó, az óceán partja és a Rio Rubber képezte. A meglehetősen gyéren növő fű néhány napra elégséges táplálékot nyújt az állatoknak. A tábort sikerült úgy megerősíteniök, hogy nyugaton, északon és keleten szinte megtámadhatatlan volt, délen pedig a csatorna olyan védelmi vonalat alkotott, amelyen, ha a folyó vizét is belevezetik, a védők puskatüzében, a támadók nemigen hatolhatnak át.

Következett a fegyverek elosztása. Valamennyien puskákkal, pisztolyokkal és késekkel fegyverkeztek fel - nem is beszélve Summy Skim híres karabélyáról! A vadászoknak, természetesen le kellett mondaniok kedvenc szórakozásukról, csak a halászok serénykedtek, hol a folyót, hol a tengerbe ömlő patakokat látogatván meg, hogy kíméljék az élelmiszer-tartalékaikat.

Amint pirkadni kezdett, Ben Raddle a vízszintes akna elé földgátat emeltetett, hogy ne ömöljön bele a víz, amikor a felszíni csatorna elárasztása érdekében a Rio Rubbernél átvágják a folyópartot. A mérnök így jól védhető vonalat hozott létre, és akkor indíthatja el a vulkáni kitörést, amikor azt jónak látja. Azt is elrendelte, hogy a vízszintes akna végébe néhány lyukat fúrjanak, s azokba nagy gonddal elhelyezte a robbanószereket. Ha szükséges lesz, nem kell egyebet tenni, csak meggyújtani a gyújtózsinórt.

Miután az előkészületeket megtették, feszült figyelemmel várták a támadást. Az emberek a tábor legtávolabbi részén gyülekeztek. Az ellenség csak közvetlenül a Rio Rubber bal partjáról fedezhette fel őket.

Ben Raddle, Summy Skim és Nyomkereső nemegyszer átkeltek a csatornán, hogy minél nagyobb területen végigfürkésszék a mezőséget. Sőt a tűzhányó lábáig is el-elmerészkedtek.

Onnan a tekintetnek csak a másfél mérföldnyire húzódó erdő szegélye állta útját.

A mezőség kihalt volt. Embernek nyoma sem mutatkozott. A part felől sem látszott semmi.

– Úgy látszik, a texasiak még nem jöttek elő az erdőből - mondta Nyomkereső.

– Nem nagyon igyekeznek - vonta meg a vállát Summy Skim.

– Az is lehet, hogy mielőtt munkába kezdenének, előbb számot vetnek, hogy miként is fogjanak neki, s így legfennebb holnap éjszakára érnek a Golden Mount alá - válaszolta Ben Raddle.

– Az is meglehet - hagyta helyben Nyomkereső -, mi pedig ennek megfelelően cselekszünk.

A nap nyugodtan telt el, és Ben Raddle várakozása ellenére a következő éjjel sem történt semmi. Summy Skim, szokása szerint, édesdeden aludt.

Ben Raddle viszont alig szundított egyet, nyugtalanság és harag háborgott a szívében.

Már majdnem célhoz ért, amikor a szerencse faképnél hagyta! És mennyi felelősséget vett a nyakába, s annak most minden terhét átérezte; jaj, ha nem sikerül megvédenie magukat Hunter bandájától! Avagy nem ő kezdeményezte ezt a vállalkozást? Nem ő vette rá társait erre az utazásra, amely most rossz véggel fenyeget? És őszintén szólva, vajon nem ő kényszerítette ki Summy Skimből az elhatározást, hogy még egy évet az országnak ebben az isten háta mögötti tartományában töltsön?

Reggel ötkor Ben Raddle és Nyomkereső átkelt a csatornán. De úgy tértek vissza, hogy semmi említésre méltót sem láttak.

A szép idő állandósulni látszott - a barométer is ezt mutatta. A tenger felől fújó hűvös szellő valamelyest enyhítette a hőséget, mert a hőmérséklet elég magas volt. Ez a szellő a kráterből feltörő füstöt dél felé fújta; sűrűbbnek látszott a füst s mintha több égési terméket tartalmazott volna, mint előző nap, legalábbis a mérnöknek és Bill Stellnek ez volt a benyomása.

– Talán csökken a vulkáni tevékenység? - tűnődött Ben Raddle.

– Amondó vagyok - reménykedett Nyomkereső -, ha a vulkán kialszik, ugyancsak megkönnyíti a dolgunkat.

– A Hunterét nemkülönben - válaszolta a mérnök.

A délután folyamán Neluto is fordult egyet a mezőségen. Stop is elkísérte. A kutya már kiheverte a sebét. Ha Hunter valamelyik embere megközelítette volna a hegy lábát, a hűséges eb biztos megszimatolta volna a nyomát.

Három óra felé Ben Raddle, Summy Skim és Nyomkereső a folyópartnak azon a részén szemlélődött, ahol majd át kell törniök a martot, mikor egyszerre mindhárman felkapták a fejüket. A mezőség felől, amerre az indián és Stop felderítésre indult, kutyaugatás hallatszott.

– Mi történhetett? - kérdezte Nyomkereső.

– Talán vadállat... s a kutyánk utánavetette magát - vélte Ben Raddle.

– Nem - rázta meg a fejét Summy Skim -, akkor nem így ugatna.

– Gyerünk! - szólt a mérnök.

Még száz métert sem mentek, mikor megpillantották Nelutót. Futott, ahogy a lába bírta. Elébe siettek.

– Mi történt, Neluto? - érdeklődött Ben Raddle.

– Hát - lihegte az indián -, jönnek!

– Mind? - kérdezte Bill Stell.

– Mind.

– Milyen messze lehetnek? - kérdezte a mérnök.

– Vagy ötszáz méterre, Ben úr.

– Nem láttak meg?

– Nem - válaszolta Neluto. - De én jól láttam őket: Egymás hegyén-hátán jönnek szekerekkel és lovakkal...

– Merre felé tartanak?

– A folyó irányába.

– Vajon meghallották-e a kutya ugatását? - aggodalmaskodott Summy Skim.

– Nem hiszem. Nagyon messze voltak.

Pár perc múlva már mind a négyen a csatornán innen, társaik közt, a félárnyékban voltak.

Vajon, ha elérik a Golden Mount lábát, Hunter, Malone és bandája megállapodik és tábort üt? Vagy éppen ellenkezőleg: folytatják útjukat a Mackenzie torkolata felé?

Ez utóbbi látszott valószínűbbnek. Mivel nekik is szükségük volt néhány nap pihenőre, nyilván olyan helyet keresnek, hogy ivóvizük is legyen bőven. Viszont a Golden Mounttól nyugatra elterülő mezőséget még egy patakocska sem öntözte, s lehetetlen, hogy Hunter ne tudta volna, hogy a Nagy Folyó a közelben ömlik az óceánba. Így nemsokára meg kell pillantaniok őket, amint errefelé, a torkolat irányába tartanak. Akkor pedig kizárt dolog, hogy ne vegyék észre a kiásott csatornát és azt sem lehet remélni, hogy ne lássák meg a fák alá húzódott tábort.

Ennek ellenére a délután folyamán nem történt semmi.

Sem a texasiak, sem az embereik nem mutatkoztak a Rio Rubber környékén.

– Még az is meglehet, hogy - amint a tegnap feltételeztük - Hunter előbb felmegy a hegyre, s csak azután ver tábort itt valahol az aljban.

– Meglehet bizony - válaszolta Summy Skim. - Előbb is megvizsgálja a krátert, hogy felbecsülje, mennyi aranyrög hever benne.

Summynak ez az észrevétele indokoltnak látszott, és Ben Raddle is helyben hagyta egy biccentéssel.

Akármint álltak is a dolgok, a nap úgy telt el, hogy a táborbeliek nem kényszerültek fogadni a texasiak látogatását.

Nyomkereső és társai úgy döntöttek, hogy éjjel éberen őrködnek és készen állnak minden eshetőségre. Rendre-rendre átkeltek a csatornán, és a mezőségen addig mentek előre, mígcsak át nem tudták tekinteni a hegy túlsó oldalát.

Tizenegy óráig a naplemente elég világos volt ahhoz, hogy észrevegyék, ha valaki meg akarná közelíteni a folyót, s alig három óra múltán hasad a hajnal. De az éjszaka folyamán sem történt semmi rendkívüli. Napkeltekor ugyanaz volt a helyzet, mint előző este.

A támadás késlekedése csak megerősítette Ben Raddle véleményét, amelyet Jane Edgerton is osztott: ha a texasiak nem mutatkoznak, ez azt jelenti, hogy előbb megmásszák a hegyet.

De mikor kerül erre sor? Ezt volna jó megtudni. Igen ám, de ha ellenőrizni akarják a hegy tetejét, fedezetlenül maradnak. Mert arra gondolni sem szabad, hogy déli irányban kimenjenek a nyílt mezőségre. Arrafelé nem lenne semmi fedezékük. Ha viszont kelet felé, a Mackenzie főága irányában próbálkoznának, a Golden Mount tetejére felkapaszkodó Hunter és Malone tekintete elől el nem rejtőzhetnének.

Egyetlen olyan megfigyelőpont volt, ahonnan jó kilátás nyílott anélkül, hogy a kráter mellől oda lehetett volna látni. A folyó bal partján, valamivel feljebb, mint ahol a csatorna kiágazott, vagy kétszáz lépésnyire az erdőtől, amely Ben Raddle embereit rejtette, öreg nyíres állott. A tábor és a nyíres között a bozót valóságos élősövényt alkotott, amely mögött ide-oda észrevétlenül el lehetett kúszni.

Kora reggel Ben Raddle és Bill Stell oda is ment, hogy személyesen győződjék meg, milyen onnan a rálátás a hegy tetejére. A hegy tetejének kerek platóját - amint azt ott jártukkor azonnal megállapították - hatalmas kvarctömbök és megkeményedett láva alkotta, amelyen nyugodtan lehetett járni. A hegy oldala szinte merőleges falat alkotott, és hasonlóképpen festett a tenger felőli része is.

– Ez a hely kitűnő - jelentette ki Nyomkereső. - Sem mikor felkapaszkodnak, sem mikor leereszkednek, nem pillanthatnak meg bennünket. Mikor aztán Hunter felér a hegy tetejére, bizonnyal erre, a Mackenzie torkolata felé is megszemléli a terepet...

– Minden bizonnyal - helyeselt Ben Raddle. - Ezért egy emberünk állandóan figyelje, hogy mi történik ott fenn.

– Még azt mondanám, Ben úr, hogy a mi táborunk, mivel a fák elrejtik, onnan fentről nem látszik. Gondom lesz rá, hogy minden tüzet eloltsunk. Így előfordulhat, hogy Hunterék nem vesznek észre.

– Az bizony jó volna - mondta a mérnök. - Ebben az esetben talán remélhetjük, hogy miután látják, a kráterbe nem lehet beereszkedni, a texasiak kárvallottan elhagyják a környéket.

– Vigye őket az ördög! - kiáltotta Nyomkereső, aztán így folytatta: - Ben úr, ha már eljöttem idáig, itt maradok, amíg ön visszatér a táborba.

– Nem Bill, inkább én maradnék. Menjen csak vissza és nyugtassa meg az embereket, hogy a legmegfelelőbben rendeztünk el mindent, és ügyeljenek, nehogy valamelyik állatunk elbitangoljon a táborból.

– Rendben van, uram - bólintott Nyomkereső -, és megmondom Skim úrnak, hogy két óra múlva jöjjön, és váltsa fel önt.

– Két óra múlva jó lesz - hagyta rá Ben Raddle, s leült egy nyírfa tövébe, ahonnan jól szemmel tarthatta a hegy tetejét.

Bill Stell egyedül tért vissza az erdőbe, kilenc órakor pedig Summy Skim a vállára vette a puskáját, s mintha csak vadászni menne, elindult, hogy felváltsa a mérnököt.

– Semmi újság, Ben?

– Semmi, Summy.

– Egyik lókötőt sem láttad, amint kapaszkodik felfelé a sziklákon?

– Még egyiket sem.

– Be nagy kedvem volna egyet-kettőt kivonni közülük a forgalomból! - folytatta Summy, és töltött karabélyára mutatott.

– Ilyen távolságról, Summy? - csodálkozott a mérnök.

– Innen is lehetne... bár egy kicsit magasan van...

– Egyébként Summykám most nem az a kérdés, hogy milyen jól tudsz célozni. Legyünk inkább előrelátók. Ha egyet harcképtelenné is tennénk közülük, attól még a banda éppen olyan veszélyes maradna. De ha sikerül észrevétlenül maradnunk, remélhetjük, hogy Hunter és cimborái rájönnek, nincs mit tenniök, és megkímélnek bennünket a társaságuktól.

Ben Raddle talpraállt, hogy visszatérjen a táborba.

– Jegyezd meg, Summykám - folytatta -, ha valamelyiket a texasiak közül megpillantod fenn a tetőn, siess és szólj nekünk, de ügyelj, észre ne vegyenek.

– Megértettem, Ben.

– Két óra múlva Nyomkereső jön leváltani.

– Vagy ő, vagy Neluto - válaszolta Summy Skim. - Akármelyikben megbízhatunk. Ami Nelutót illeti, neki indiánszeme van, az most számít.

Amikor Ben Raddle már épp indulni akart, Summy Skim karon ragadta.

– Várj! - szólt rá.

– Mi történt?

– Ott fenn... nézd csak!

A mérnök a Golden Mount tetejére meresztette a szemét.

Előbb egy, aztán még egy ember bukkant fel a plató peremén.

– Ők azok! - mondta Summy Skim.

– Igen, Hunter és Malone! - bólintott Ben Raddle, és hirtelen a fa törzse mögé rejtőzött.

Valóban a két texasi volt, és a többiek is ott lehettek valahol a hátuk mögött a platón. Miután látták, hogy a kráterrel mi a helyzet, körös-körül megszemlélték a tájat. Akkor éppen a Mackenzie deltájának kiterjedt vízhálózatát fürkészték.

– Jaj, a zsiványok! - sóhajtott fel Summy Skim. - Ha arra gondolok, hogy itt van két nekik címzett golyó, csak a puskám nem hord el odáig!

Ben Raddle csak hallgatott. A tekintetével követte a két férfi mozdulatait, akik immár kétségtelenül el akarják tőlük rabolni az Aranyvulkánt.

Fél órát figyelte, amint a texasiak jönnek-mennek a platón. Tekintetükkel végigfürkészték az egész tájat, nagyon figyeltek minden apróságra, mélyen előrehajoltak, hogy letekinthessenek a hegy meredek oldalán a vulkán lábához.

Vajon felfedezték-e az alant meghúzódó tábort? Megsejtették-e, hogy itt a Mackenzie torkolatánál mások már megelőzték őket? Kétségtelen, hogy Hunter és Malone állhatatosan figyelt a Rio Rubber irányába, de lehet, hogy csak azért, mert az a környék nekik is alkalmas táborhelynek tűnt, ahol elidőzhetnek pár hetet.

Nemsokára két másik férfi is szegődött melléjük. Az egyiket Ben Raddle és Summy Skim azonnal felismerte: a 131-es claim munkavezetője volt, a másik pedig az indián.

– Vajon ez a vezetőjük, aki idáig hozta őket? - tűnődött a mérnök.

– Igen, ezt láttam ott a tisztáson - mondta Summy Skim.

Amint nézték a magasban, a hegy peremén sürgölődő kalandorokat, arra gondoltak, mi lenne, ha valamelyikük elvesztené az egyensúlyát és lezuhanna a nyolcszáz láb magasból; annyival is könnyebb lenne a helyzetük, talán meg is oldódna. Ha a főnökök kitörnék a nyakukat, a banda magától feloszlana.

Volna, ha volna. Csakhogy a kráter mellől nem a texasiak zuhantak le, mindössze egy hatalmas kvarcszikla vált le a hegy pereméről.

A zuhanó kőtömb egy kiálló szirtnek ütődött, összetört és a szikladarabok a fák koronája közt a lombok alatt rejtőző táborra hulltak.

Summy Skim nem tudott uralkodni magán és felordított; Ben Raddle már hiába tapasztotta tenyerét a bátyja szájára.

Vajon megsebesült valaki a kanadai aranyásók közül, akiknek táborát ez a „bombatámadás” érte? Ben Raddle és Summy Skim ezt nem tudhatta. A táborból azonban semmiféle zaj sem hallatszott.

A lehulló szikla megriasztott azonban egy lovat. Az elszakította a kötőfékét, kirohant az erdőből, a csatorna felé fordult, egyetlen lendülettel átugrott rajta, és kivágtatott a mezőségre.

A Golden Mount tetejéről kiáltások hallatszottak. Hunter és Malone szólították az embereiket.

Vagy öten-hatan hajoltak ki a plató peremén, és élénk taglejtésekkel tárgyaltak. Mozdulataikból világosan kiderült, hogy Hunter már tudja: rajtuk kívül mások is táboroznak a Mackenzie torkolatvidékén. Az a ló csakis abból a táborból szabadulhatott el, amely ott rejtőzik valahol a hegy lábánál.

– Átkozott állat! - csikorgott Summy.

– Az biza - hagyta rá Ben Raddle. - Miatta ezt a játszmát elvesztettük... vagyis inkább csak az első menetet.

Summy a tekintetével is, a kezével is megsimogatta a karabélyát.

– Majd a másodikat másképp játsszuk - dörmögte a foga közt.