Passepartout nem várja meg, hogy gazdája kétszer megismételje parancsát

A Saville Row lakosai ugyancsak elámultak volna, ha másnap azt hallják valakitől, hogy Mr. Fogg ismét elfoglalta lakását. A ház minden ajtaja, ablaka zárva volt. Az épületen kívülről semmi változás. Phileas Fogg ugyanis, miután eltávoztak a pályaudvarról, megparancsolta Passepartout-nak, vásároljon be, azután hazatért.

A gentleman, természetének megfelelően, szenvtelenül fogadta a reá zúduló csapást. Tönkrement! Tönkre egy ügyetlen detektív miatt! Biztos léptekkel futotta be hosszú útját, leküzdött ezer akadályt, szembeszállt ezer veszéllyel, sőt arra is talált időt, hogy útközben jót tegyen; és most, mielőtt révbe érne, elbukott egy előre nem sejtett eseményen, amellyel szemben föl sem vértezhette magát - iszonyú! Tetemes összeget vitt magával, amikor elindult; alig pár fillérje maradt. Minden vagyonából csupán a Baring testvéreknél letétbe helyezett húszezer fontja van meg, és éppen ennyivel tartozik a Reform Clubban kollégáinak. A fogadáson amúgy is aligha gazdagodott volna meg, annyi költség merült fel útja során, és valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy meggazdagodhat - azok közé tartozott, akik a dicsőség kedvéért fogadnak -, most azonban, hogy elvesztette a fogadást, koldusbotra jutott. A gentlemannek különben is kész volt a terve a továbbiakra. Tudta, mi lesz a kötelessége.

A Saville Row-i ház egyik szobáját Mrs. Audának tartották fenn. Az ifjú hölgy kétségbe volt esve. Mr. Fogg bizonyos célzásaiból arra következtetett, hogy a gentleman valami végzetes tervet forgat a fejében.

Hiszen közismert, milyen sajnálatos szertelenségekre kaphatók néha ezek a bogaras angolok, ha valamilyen rögeszme hatása alá kerülnek. Így aztán Passepartout gondosan szemmel tartotta gazdáját, de úgy, hogy az észre ne vegye.

A derék fiú azonban mindenekelőtt felsietett szobájába, és kioltotta a nyolcvan nap óta égő gázt. A levélszekrényben megtalálta a gázművek számláját, és úgy gondolta, itt az ideje, hogy véget vessen az effajta költekezésnek, amiről igazán csak ő tehet.

Eltelt az éjszaka. Mr. Fogg lefeküdt, de vajon aludt-e? Mrs. Auda mindenesetre egy pillanatra sem talált nyugalmat. Passepartout házőrző kutyaként őrködött gazdája ajtajában.

Másnap reggel Mr. Fogg behívta, és szűkszavúan megparancsolta neki, legyen gondja Mrs. Auda reggelijére. Ő csupán egy csésze teát és pirítóst kért. Mrs. Auda lesz szíves megbocsátani, hogy nem vehet részt a reggelin és az ebéden, de minden percre szüksége van, mert rendet akar teremteni dolgaiban. Nem, nem hagyja el szobáját. Arra azonban kéri Mrs. Audát, engedje meg, hogy este néhány szót válthasson vele. Így hát Passepartout megkapta a napiparancsot, s engedelmeskednie kellett, ez volt a dolga. De csak nézte, nézte a gazdáját, aki most is éppoly szenvtelen volt, mint bármikor, és nem tudta rászánni magát, hogy távozzon a szobából. Szíve csordultig volt, furdalta a lelkiismeret és talán még sosem érezte ily világosan, hogy a jóvátehetetlen kudarcért őt terheli a felelősség. Igen! Mert ha idejében szól Mr. Foggnak, ha feltárja Fix terveit, Mr. Fogg nyilván nem cipeli magával Fixet Liverpoolig, akkor pedig...

Passepartout lába alól egészen kicsúszott a talaj.

– Fogg úr, kedves gazdám - tört ki -, átkozzon meg! Az én hibám, hogy...

– Senkit sem vádolok - szólt Phileas Fogg rendkívül nyugodtan. - Elmehet.

Passepartout távozott a szobából, felkereste az ifjú hölgyet, és tájékoztatta gazdája szándékairól.

– Asszonyom - tette hozzá -, én tehetetlen vagyok, teljesen tehetetlen! Nem tudom befolyásolni gazdám akaratát. De talán kegyed...

– Én, én hogyan tudnám? - felelte Mrs. Auda. - Mr. Foggot senki sem befolyásolhatja! Észrevette ő talán, hogy az iránta érzett hálától túlcsordul a szívem?... Talán lelkembe látott valaha?... Arra kérem, barátom, ne hagyja magára egyetlen pillanatra sem. Azt mondja, ma este beszélni óhajt velem?

– Igen, asszonyom, valószínűleg arról, mi módon biztosíthatná a kegyed helyzetét Angliában.

– Várjunk - válaszolt elgondolkozva az ifjú hölgy.

Így azután ezen a vasárnapon olyan volt a Saville Row-i ház, mintha lakatlan volna, és most fordult elő első ízben, mióta Phileas Fogg itt lakott, hogy amikor a parlament tornyában fél tizenegyet ütött az óra, a gentleman nem indult el a Reform Club felé.

De miért is ment volna a klubba? Kollégái már amúgy sem várták. Phileas Fogg december 21-én, vagyis tegnap este, azon a végzetes szombati napon, nyolc óra negyvenöt perckor nem jelentkezett a Reform Club szalonjában, tehát elvesztette a fogadást. Még a bankárjához sem kellett elmennie, hogy átvegye tőle a húszezer fontot. Ellenfeleinek birtokában volt a csekkje, rajta saját kezű aláírása, csupán néhány sort kell a Baring testvéreknek eljuttatnia, s a húszezer fontot nyomban javukra írják.

Mr. Foggnak tehát nem volt miért eltávoznia, és így nem is távozott. Szobájában maradt, és rendezgette iratait. Passepartout szünet nélkül fel s alá kószált a Saville Row-i ház lépcsőin. Úgy érezte, megállt az idő. Hallgatózott gazdája ajtaján, és nem is álmodta, hogy ez tulajdonképpen tolakodás! Be-belesett a kulcslyukon, és azt hitte, joga van hozzá. Passepartout minden pillanatban katasztrófától tartott. Olykor eszébe jutott Fix, de most már egészen másképpen gondolt rá. Nem haragudott a detektívre. Mint mindenki, Fix is téves véleményt alkotott Phileas Foggról, és csupán kötelességét teljesítette, amikor üldözőbe vette és letartóztatta, ő pedig... egészen összeomlott, ha erre gondolt, és az emberek aljának érezte önmagát.

Mikor azután már túlságosan kínozta az egyedüllét, kopogtatott Mrs. Auda ajtaján, bement, némán leült az egyik sarokban, és elnézte az ifjú hölgyet, aki most is gondolataiba merült.

Este fél nyolc tájban Mr. Fogg érdeklődött, tiszteletét teheti-e Mrs. Audánál, és néhány pillanat múlva négyszemközt maradt a szobában az ifjú hölggyel.

Phileas Fogg széket hozott, és Mrs. Audával szemben a kandalló mellé ült. Vonásain nem tükröződött semminemű indulat. Visszatérése után Mr. Fogg pontosan ugyanolyan volt, mint mielőtt útnak indult. Ugyanoly nyugodt, ugyanoly szenvtelen.

Öt percig némán üldögélt. Azután Mrs. Audára emelte tekintetét.

– Asszonyom - kezdte -, megbocsátja, hogy áthoztam Angliába?

– Ó, Fogg úr... - felelte Mrs. Auda, és igyekezett elfojtani szívdobogását.

– Engedje meg, hogy befejezzem - folytatta Mr. Fogg. - Amikor úgy gondoltam, hogy ily messzire eltávolítom arról a földről, ahol annyi veszély környezte kegyedet, még gazdag voltam, és úgy terveztem, rendelkezésére bocsátom vagyonom egy részét. Boldog, szabad élet várt volna kegyedre. De koldusbotra jutottam.

– Tudom, Fogg úr - válaszolt az ifjú hölgy -, és most én kérdezem: megbocsátja-e, hogy követtem útján, s ezzel talán - ki tudja? - magam is akadályoztam útját, és kudarcának részese lettem...

– Asszonyom, kegyed nem maradhatott Indiában, és mindig veszélyben forgott volna az élete, amíg oly messze nem jut, ahol már nem érhetik el ezek a fanatikusok.

– Ön tehát, Fogg úr - folytatta Mrs. Auda -, be sem érte annyival, hogy megmentett a szörnyű haláltól, hanem úgy gondolta, még azzal is tartozik nekem, hogy idegen földön megalapozza biztonságomat?

– Igen, asszonyom - felelte Fogg -, azonban ellenem fordultak az események. Ennek ellenére kérem, engedje meg, hogy azt a keveset, amim maradt, rendelkezésére bocsássam.

– De kedves Fogg úr, most önnel mi lesz? - kérdezte Mrs. Auda.

– Nekem, asszonyom - felelte hidegen a gentleman -, nincs szükségem semmire.

– Mégis, uram, hogyan ítéli megjövendő helyzetét?

– Ahogy meg kell ítélnem - válaszolta Mr. Fogg.

– Olyan embernek, mint ön - folytatta Mrs. Auda -, a nélkülözéstől nyilvánvalóan nem kell félnie. Jó barátai...

– Nincsenek barátaim, asszonyom.

– Rokonai...

– Már azok sincsenek.

– Akkor sajnálom önt, Fogg úr, mert a magány igazán szomorú. Akinek senkije sincs, hogy kiönthesse szívét... pedig azt mondják, hogy kettesben még a nélkülözés is elviselhetőbb!

– Azt mondják, asszonyom.

– Fogg úr - szólt erre Mrs. Auda felállva és a gentlemannek, nyújtva kezét -, akarja, hogy valaki egy személyben rokona és barátja legyen? Akarja, hogy a felesége legyek?

Erre már Mr. Fogg is felállt a helyéről. Valami szokatlan fény csillant fel szemében, s mintha remegett volna az ajka. Mrs. Auda nézte a férfit. A nemes lelkű nő mindenre kész volt, hogy megmentse azt, akinek mindent köszönhetett; pillantásának őszintesége, egyenessége és szelíd határozottsága először csak bámulatba ejtette, majd teljesen lenyűgözte Phileas Foggot. Egy pillanatra lehunyta szemét, mintha nem akarná, hogy ez a pillantás még inkább lelke mélyére hatoljon... Aztán ismét az asszonyra tekintett, és ennyit mondott csupán:

– Szeretem... Igen, mindarra, ami számomra szent a világon, szeretem, és kegyedért mindenre kész vagyok!

– Ah!... - sóhajtott Mrs. Auda, és szívére tapasztotta kezét.

Csöngettek Passepartout-ért. Passepartout máris jött. Mr. Fogg még mindig kezében tartotta Mrs. Auda kacsóját. Passepartout mindent megértett, és széles ábrázata felragyogott, mint amikor a nap delelőre hág a trópusokon.

Mr. Fogg azt kérdezte tőle, nincs-e még nagyon késő, átmehet-e Samuel Wilson főtisztelendő úrhoz, a Marylebone-templom plébánosához.

Passepartout mosolya fülig szaladt.

– Ehhez sosincs késő - felelte.

Még csak nyolc óra öt perc volt.

– Tehát holnap, hétfőn! - szólt gazdájához.

– Holnap, hétfőn? - kérdezte Mr. Fogg az ifjú hölgyre pillantva.

– Holnap, hétfőn! - felelte Mrs. Auda.

Passepartout elrobogott.