Ursiclos Aristobulus.

Ha ép oly sok fürdővendég gyült volna is össze Obanban, mint a mennyi Brighton, Margate vagy Ramsgate partvidékein szokott összecsődülni, az oly nagyrabecsült személyiség, mint a milyen Ursiclos Aristobulus, ott sem maradhatott volna észrevétlenül.

A nélkül, hogy versenytársai szinvonalára emelkedhetnék, Oban azért mégis kedvelt tartózkodási helye az Egyesült királyság naplopóinak. A mulli tengerszorosnál való fekvése, az éles nyugati szelek ellen védett helyzete, miután azok közvetlen hatását Kerrera sziget ellensulyozza, sok idegent vonz ide. Sokan persze azért jönnek, hogy a gyógyerejü vizben tényleg erősödjenek, mások meg, mint valami központban telepednek itt le, a honnan az utak Glasgowba, Invernessbe és a Hebridák legkiválóbb szigetei felé ágaznak szét. Megemlitendő még, hogy Oban nem képez valami kórházfélét, mint sok más fürdőhely; a legtöbben, kik a meleg időket itt szeretik eltölteni, teljesen egészségesek és az ember itt nincs kitéve annak, mint bizonyos fürdőhelyeken, hogy whistpártiját két beteggel és egy halottal játsza.

Oban létezése alig nyulik vissza ötven esztendőre; tereinek fekvésén, házainak berendezésén és utczáinak elhelyezésén tehát egészben véve az ujkor jellegét viseli. Mindamellett normann izlésü, csinos harangtoronynyal ellátott temploma, a sürü folyondárok által ellepett dunolly-i várkastély, melynek falai észak felé egy különálló sziklabérczen nyulnak a magasba, fehér házainak és tarka nyaralóinak látképe, a mint az a város mögött elnyuló dombok lánczolata mögül kikandikál, végül pedig öbleinek csöndes vize, melyen elég sok elegáns kéjladik himbál, mindez együttvéve kedves, változatos képet nyujt.

Ez évben, de kiváltkép augusztus havában, rengeteg sok turistája és fürdővendége volt a kis városnak. A legjobb vendéglők egyikének névsorozatában már hetek óta a többé-kevésbé ismert nevek közt dumfriesi Ursiclos Aristobulus ur nevét is ott lehetett olvasni.

Huszonnyolcz éves »személyiség« volt, ki, ugy látszott, sohasem volt fiatal és arra volt hivatva, hogy talán soha meg ne vénüljön. Ez az ember kétségkivül olyan korban jött napvilágra, melyben később állandóan meg kellett maradnia. Modora sem rokon-, sem ellenszenves nem volt; arcza »közönséges«, mint az a körözésekben szokott lenni: haja pedig, férfivoltára való tekintettel, kissé túlszőke; szemüvegei alól rövidlátó szemek ragyognak ki; aztán meg az orra oly rövid, hogy nem is lehet az ő arczához illő orrnak tartani. Abból a százharminczezer hajszálból, melylyel minden emberi fejnek az ujabb számitások szerint birnia kell, legfelebb csak hatvanezer maradt meg neki. Göndör szakállszőr környezte arczát és ajkait, a mi egy kissé majomszerüvé tette képét. Ha az lett volna, csinos majomnak tartották volna és talán annak, a ki a Darvinisták fokozatán még hiányzik, hogy az állatoknak az emberekkel való összekötő kapcsát képezze.

Ursiclos Aristobulusnak sok pénze és vagyona, de még több eszméje volt. Sokkal műveltebb lévén fiatal tudós létére, ki gyakran nem tud egyebet, mint másokat a mindeneket felölelő bölcsességével untatni, több természettani, vegytani, csillagászati és mennyiségtani ismeret egyesült benne, mint irodalmi. Bár alapjában teljesen igénytelen, gyakran tökéletesen bolond volt. Főmániája, vagy ha ugy tetszik, monomániája az volt, hogy a legalkalmatlanabb időben és a legalkalmatlanabb helyen magyarázott meg mindent, a mi a természetrajzzal bármiféle összefüggésben volt; egyszóval, pedáns ember volt akárhány, legkevésbé kedves tulajdonsággal. Közvetlenül nem nevették ugyan ki, mert ő maga képtelen volt nevetni, de kinevették háta megett, mert ép az a hibája látszott nevetségesnek. Senkisem lett volna méltatlanabb, mint ez a fiatal ember, arra, hogy az angol szabadkőmüvesek jelszavait: Audi, vide, tace! (Hallj, láss és hallgass) fogadja el a maga részéről is. Ő nem hallott, nem látott és nem hallgatott sohasem. Hasonlattal élve, mely Walter Scott hazájában igen alkalmasnak látszik, Ursiclos Aristobulus az ő positiv industrialismusával inkább Jarvie Nicol falusi biróra emlékeztetett, mint annak költői rokonára, Rob-Roy Mac-Gregorra.

Ámde a felföld melyik leánya volna az, miss Campbellt sem véve ki, a ki Rob Royt nem helyezte volna Jarvie Nicol fölébe?

Ursiclos Aristobulus olyan volt tehát. Már hogy jutott eszébe Melvill-testvéreknek ez a majom, hogy őt még törvényes unokaöcscsükké is fel akarják avatni? Egyáltalán mint tetszhetett meg a derék és érdemes hatvanasoknak? Egyedül és tisztán azért talán, mert ő volt az első, ki efféle ajánlattal állt eléjük unokahugokat illetőleg. Naiv elragadtatásukban Sam és Sib testvérek azt mondhatták egymásnak:

»Ez jó családból származó, gazdag fiatal ember, ki szabadon rendelkezhetik a vagyonnal, mely örökség utján szüleiről és rokonairól reászállt és kiben azonkivül rendkivül sok tudományos kincs rejlik. Ez aztán pompás férj lenne a mi Ilonánk részére! A házasság magától fog létesülni; hisz teljesen helyesnek kell bizonyulnia, ha egyszer mi helyesnek tartjuk!«

Roppant ravaszoknak is tartották magukat, hogy miss Campbellt - hála az ő badar kivánságának, a zöld sugarat illetőleg - Obanba csábithatták. Itt, a nélkül, hogy a dolog előkészitettnek látszanék, véletlenül ismét találkozni fog Ursiclos Aristobulussal és megujul az ismeretség, mely annak elutazása és távolléte óta megszakadt.

A Melvill-testvérek most miss Campbellel együtt a Helensburgh-telepet a Caledonian-szálló legszebb szobáival cserélték fel. Ha Obanban való tartózkodásuk esetleg hosszabbra nyulna, ajánlatosabb lenne talán, hogy a várost környező magaslatok egyikén épült villát béreljenek; addig is azonban Bess asszony és a hű Patridge segélyével Mac-Fyne mester házában találtak szerfelett kényelmes és lakályos otthont. A további elhatározás függőben maradt.

Igy tehát a megérkezésüket követő másnap reggel, ugy kilencz óra felé, a Melvill-testvérek az öbölnek kikötő gátjával szemben eső Caledonian-szálló előcsarnokából léptek ki a partra. Miss Campbell még az első emeleten levő szobájában pihent, távolról sem sejtve, hogy bácsijai csak Ursiclos Aristobulus keresésére indultak el hazulról.

Az elválaszthatlanok lementek a partra és pontos tudomással birván arról, hogy »jelöltjük« az öböl északi felén épült egyik szállóban lakik, amaz épületek felé indultak.

Meg kell adni, hogy őket bizonyos sejtelem vezérelte. Mert tényleg, alig tiz perczczel a házból való kilépésük után, Ursiclos Aristobulus urral találkoztak, ki minden reggel tudományos sétát tett a dagály legutóbbi áradásai felé és olyan banális módon szoritott velük kezet, a mi igen gyakran valósággal gépiesen szokott történni.

– Ursiclos ur! mondá a két Melvill-testvér egyszerre.

– Ah, Melvill urak! felelt Aristobulus oly hangon, melynek tulajdonkép az ő meglepetését kellett kifejeznie. Melvill urak... itt... Obanban?

– Tegnap este óta, felelt Sam testvér magyarázólag.

– És szerencsénknek tartjuk, Ursiclos ur, hogy ily kitünő egészségben látjuk, mondá Sib testvér.

– Ó, köszönöm, uraim, - bizonyára értesültek már a tegnap érkezett sürgönyről?

– Sürgöny? kérdé Sam testvér. Talán már a Gladstone-kormány...

– Itt nem a Gladstone-kormányról van szó, felelt Ursiclos Aristobulus meglehetősen odavetőleg, hanem egy meteorologiai táviratról.

– Vagy ugy! felelt a két bácsi egyszerre.

– Igenis. Azt üzentetik abban, hogy a Svinemünde felett nehezedő depressió jelentékeny eséssel inkább északnak fordult. Központja ma Stockholm felett van, a hol a barometrum, mely egy hüvelykkel - egyenlő huszonöt milliméterrel, hogy a tudósok közt szokásos tizedes rendszert kövessük - esett, már csak huszonnyolcz hat tized hüvelyk, azaz kétszázhuszonhat millimétert mutat. Ha mindjárt Angliában és Skócziában meglehetősen azonos maradt is a légnyomás, Valentiában mégis egy tizeddel és Stornowayban két tizeddel esett tegnap.

– És ez a depressió?... kérdé Sam testvér.

– Mire enged következtetést?... tette hozzá Sib testvér.

– Hogy a szép időjárás már nem sokáig fog tartani, felelt Ursiclos Aristobulus és hogy az eget valószinüleg nemsokára az északi atlanti óczeán kigőzölgése fogja boritani a délnyugati széláramlatok egyidejü jelentkezése mellett.

Melvill-testvérek megköszönték az ifju tudósnak, hogy ez érdekes jóslatokat közölte velük és azt következtették ezekből, hogy a zöld sugarat elég sokáig fogják várhatni, a mi ismét oly körülmény, mely nem volt rájuk nézve valami nagyon kellemetlen, mert ennek Obanban való tartózkodásukat kellett jóval meghosszabbitania.

– És önök eljöttek, uraim?... kérdé Ursiclos Aristobulus, miután egy parti kavicsot emelt fel, melyet a legnagyobb figyelemmel nézegetett.

A bácsik a világ minden kincseért sem zavarták volna e tanulmányban.

De a mikor a silex már odaszegődött az ifju tudós zsebeiben levő többi kovákhoz, Sib testvér igy szólt:

– Mi azzal a nagyon természetes szándékkal jöttünk, hogy kis ideig itt maradjunk.

– És meg kell jegyeznünk, mondá Sam testvér, hogy miss Campbell is elkisért bennünket...

– Ah, miss Campbell! kiáltott Ursiclos Aristobulus. - Azt hiszem, ez a silex a gaëlei időkből származik... - még nyomok vannak rajta... valóban, szerfelett fogok örülni, hogy miss Campbellt ujra láthatom!... légköri vasból. E rendkivül enyhe éghajlat kitünő hatással lesz reá.

– Ő különben egész jól van, jegyzé meg Sam testvér és távolról sincs szüksége, hogy talán egészségét kelljen helyreállitania.

– Sebaj, válaszolt Ursiclos Aristobulus. A levegő itt kitünő. Semmi komma huszonegy éleny, semmi, hatvankilencz légeny csak igen kevés vizgőzzel, csak ép annyival, a mi élettanilag előnyös. Szénsavnak csak nyomai vannak. Én mindennap vegyelemzek.

A Melvill-testvérek ebben miss Campbell iránt nyilvánuló gyöngéd figyelmet véltek látni.

– De, kérdé Ursiclos Aristobulus, ha önök, uraim, nem egészségi tekintetből jöttek Obanba, szabad-e tudnom, mily okból hagyták el Helensburgh telepüket?

– Nincs okunk, hogy ön előtt titkoljuk, már csak a helyzetre való figyelemmel sem, a melyben vagyunk... felelt Sib testvér habozva.

– E helyváltoztatásban szabad-e a különben nagyon természetes óhajtást látnom, hogy nekem alkalom adassék, hogy miss Campbellel gyakrabban és oly viszonyok közt találkozhassam, melyek közt jobban megismerkedhetünk és kölcsönösen jobban megbecsülhetjük egymást? kérdé a fiatal ember, félbeszakitva a megkezdett mondatot.

– Nagyon helyes, felelt Sib. Ugy véltük, hogy ily módon könnyebb lesz közös czélunkat elérnünk...

– Teljesen egyetértek önökkel, uraim, monda Ursiclos Aristobulus. Itt, a semleges területen, miss Campbell és én a legkedvezőbb alkalmat fogjuk találni, hogy egymással beszélgethessünk, pl. a tenger mozgásairól, a szelek irányáról, a hullámok mozgásáról, az időjárás és más természeti tünemények változásairól, melyeknek őt a legnagyobb mérvben érdekelniök kell.

Miután a Melvill-testvérek megelégedéssel mosolyogtak egymásra, beleegyezésük és hozzájárulásuk jeléül meghajtották magukat és kijelentették, hogy Helensburgh-telepre visszatérésük után, igen nagy szerencséjüknek tartanák ha szeretetreméltó vendégüket más czim alatt üvdözölhetnék ott.

Ursiclos Aristobulus azt felelte, hogy a szerencse még inkább az övé lesz és hogy ez annál jobban illik terveibe, mert a kormány a Clydeben ép most végeztet nagyobb kotrási munkálatokat Helensburgh és Greenock közt, mely alkalommal villanyos világitást szándékoznak alkalmazni, a hol tehát uj villanygépekkel is kisérletek fognak történni. Ha már egyszer a telepen lesz majd, azok alkalmazását kényelmesen fogja megfigyelhetni és kiszámithatja használati hatásukat is.

A Melvill-testvérek kénytelenek voltak elismerni, hogy a körülmények e találkozása kiválóan kedvez az ő terveiknek. A telep szünóráiban az ifju tudós könnyen megfigyelheti majd a nagy tudományu, érdekes munkálatok különféle fázisait.

– De önöknek mégis csak valami ürügyet kellett használniuk, kérdé Ursiclos Aristobulus, hogy ide jöhessenek, mert miss Campbell bizonyára semmikép sem várja, hogy engem itt találjon Obanban?

– Persze, hogy kellett, felelt Sib testvér és azt az ürügyet maga miss Campbell szolgáltatta nekünk.

– No lám, lám! kiáltott az ifju tudós és melyik az az ürügy?

– Oly természeti tünemény megfigyeléséről van szó nála, melyre nézve Helensburghban nincsenek meg a feltételek.

– Valóban, uraim, tört ki Ursiclos Aristobulusból, mialatt szemüvegét a helyére tolta, már ez is bizonyitja, hogy miss Campbell és én köztem bizonyos rokonszenves hasonlatosság van. Szabad megtudnom, hogy miféle tünemény az, melyet Helensburghban semmikép sem lehet tanulmányozni?

– Az a tünemény egész egyszerüen a zöld sugár, felelt Sam testvér.

– A zöld sugár? kiáltott Ursiclos Aristobulus meglepetve, hisz én azt soha még emliteni sem hallottam! Engedjék tovább kérdeznem, hogy miben áll az a zöld sugár?

A Melvill-testvérek ugy, a hogy tudták, megmagyarázták a tüneményt, melyet a »Morning Post« kevéssel ezelőtt olvasói figyelmébe ajánlott.

– Eh, mondá Ursiclos Aristobulus, ez csak egyszerü különlegesség minden érdekesség nélkül, a mi már inkább a mulattató fisikának kissé gyermekes terére tartozik.

– Hisz miss Campbell is fiatal leány, mentegetődzött Sib testvér és ő e tüneménynek kétségkivül túlzott jelentőséget látszik tulajdonitani...

– Mert addig férjhez sem akar menni, a mig nem látta, jegyezte meg Sam testvér.

– Nos, jól van hát uraim, henczegett Ursiclos Aristobulus, megmutatjuk neki az ő zöld sugarát!

Erre a part közelében, réteken keresztül vezető uton, mindhárman visszatértek a Caledonian-szállóba.

Ursiclos Aristobulus nem akarta az alkalmat elmulasztani, hogy a Melvill-testvérek előtt ki ne fejtse, mily csekélységeken függ mindig a nők szelleme és egyidejüleg, bárcsak nagyjában, részletesen vázolta a teendőket, melyek hamisan felfogott neveltetésük érdekében szükségesek, bár bizonyára nem hitte, hogy a férfiakéval szemben kevesebb velőállománynyal biró és egészen más sejtnövetrendszert feltüntető agyuk csak valaha is alkalmassá válhatnék a valóban magas szinvonalu spekulácziókra. De a nélkül, hogy ily messzire fejlődnének, különös nevelési módszer, valóságos training útján talán mégis csak tökéletesiteni lehetne némileg, habár a mióta a világ fennáll, még soha egy nő sem tünt fel oly találmánynyal vagy felfedezéssel, mint pl. Aristoteles, Euklides, Hervey, Hanenhman, Pascal, Newton, Laplace, Arago, Humphrey Davy, Edison, Pasteur, stb. Ezután különféle természeti jelenségek magyarázgatására tért át és sokat fecsegett omni re scibili - miss Campbellt persze egyetlen szóval sem emlitve.

Melvill-testvérek áhitattal hallgatták, annál készségesebben, mert képtelenek lettek volna arra, hogy az egy szuszra elmorzsolt monologba, melyet Ursiclos Aristobulus a szükséges hm! hm! közbeszurásával czifrázott fel, csak egyetlen szót is csusztassanak.

Igy értek körülbelül száz lépésnyi közelbe a Caledonian-szállóhoz, a hol pár pillanatra megálltak, hogy egymástól elbucsuzzanak.

E pillanatban szobájuk ablakában ifju alak tünt fel. Roppant elfoglaltnak látszott, ha ugyan önmagával tehetetlen nem volt. Majd egyenesen maga elé, majd jobbra, majd balra nézett és kétségkivül olyan szemhatárt keresett, milyent nem tudott találni.

Miss Campbell - mert hisz ő volt az - egyszer csak megpillantja a bácsikat. Az ablak nyomban és csörrenve becsapódott és pár percz mulva az ifju leány, karjait keresztbe fonva, szerfelett komoly arczczal, redős homlokkal, lejött a partra.

Melvill-testvérek egymást nézték. Mi baja lehet Ilonának? Ursiclos Aristobulus jelenléte okozza talán ezt a rendkivüli izgatottságot?

A fiatal tudós ezalatt egy lépéssel közelebb jött és gépiesen üdvözölte miss Campbellt.

– Ursiclos Aristobulus ur - mondá Sam testvér és némi formasággal bemutatta a tudóst.

– A ki tisztán egy szerencsés véletlen folytán... ép Obanban tartózkodik, tette hozzá Sib testvér.

– Ah... Ursiclos ur!

Miss Campbell alig ereszkedett le annyira, hogy a köszöntést viszonozza.

Aztán mindjárt odafordult a lehető legnagyobb zavarban maradt bácsikhoz, a kik azt sem tudták, hogy hányadán vannak.

– Kedves bácsik! mondá nagyon komolyan.

– Kedves Ilona, feleltek a bácsik észrevehetően nyugtalan hangon.

– Ugy-e bár, mi Obanban vagyunk? kérdé.

– Igen... persze... Obanban.

– A Hebridák tengere partján?

– Ugy van.

– Nos jól van, egy óra mulva már nem leszünk itt.

– Egy óra mulva?

– Hát főfeltételül nem korlátlanul szabad szemhatárt követeltem én?

– Nem tagadja senkisem, kedves leány...

– Nem lennétek szivesek nekem megmutatni, hogy hol az a szemhatár?

A Melvill-testvérek zavarodottan forogtak mindenfelé.

Egyenes irányban, délnyugotnak, északkeletnek, az összehalmozódott sziklák közt seholsem volt a legcsekélyebb szabad tér sem, a hol az ég és a viz összetalálkozhatott volna. Seil, Kerrera és Kiszmore szorosan összefüggő hidat képeztek az egyik szárazulatról a másikra. Akarva, nem akarva, be kellett ismerni, hogy a kivánt és megigért szemhatár Obanban nem létezik.

A bácsik, a part hosszában tett sétájuk alkalmával erre nem is gondoltak. Igy hát meglepetésüknek azzal a két skót felkiáltással adtak kifejezést, melyek a hatalmas csalódással egyesült rossz kedvet jelzik.

– Pooh! - kiáltott az egyik és...

– Pswha! - felelt a másik.