KÖZEL A CÉLHOZ

Október 10-én már kilencedszer kelt fel a nap azóta, hogy a bárka ismét megkezdte útját a Dunán lefelé. Az elmúlt nyolc nap alatt csaknem hétszáz kilométert tettek meg. Közel jártak már Ruszcsukhoz, és estére meg is érkeznek.

Mintha semmi változás nem történt volna a bárkán, rajta most is ugyanaz a két utas: Serge Ladko és Dragos Károly. Az egyik megint visszavedlett Borus Demeter horgásszá, a másik pedig a kedélyes bécsi Jägerré.

De Borus Demeter úgy játszotta szerepét, hogy útitársa számára is megnehezítette a színlelést. Serge Ladkónak csak egy vágya volt, az, hogy minél előbb Ruszcsukba érjen. Éjjel-nappal evezett, és cseppet sem vigyázott arra, hogy a látszatot megőrizze. Nem hordott már szemüveget, abbahagyta a borotválkozást és a hajfestést is, úgyhogy külsején egyre szemmel láthatóbbak voltak a fogsága alatt megkezdődött változások. Fekete haja egyre jobban kiszőkült, és tekintélyes szőke szakállt eresztett.

Egészen természetes lett volna, ha Dragos valamiképpen kifejezi meglepetését útitársa átváltozásának láttán. A nyomozó azonban nem szólt semmit. Minthogy végsőkig ki akart tartani azon az úton, amelyre lépett, semmi zavaró mellékkörülményt nem volt hajlandó észrevenni.

Amikor ismét találkozott Serge Ladkóval, Dragos Károly korábbi meggyőződése már nagyon megingott, kevésbé hitt régi útitársa bűnösségében.

Először a Szalkán lefolytatott nyomozás keltett benne kételyeket. Dragos ugyanis maga is utánanézett a dolognak. Őt nem lehetett olyan könnyen megnyugtatni, mint az esztergomi rendőrbiztost. Személyesen hallgatta ki Szalka lakóit, és a tőlük kapott válaszok ugyancsak zavarba ejtették.

Az minden kétségen felül állott, hagy valamivel korábban egy Borus Demeter nevű ember telepedett le Szalkán, ahol életmódjáról semmi különöset nem tudtak mondani. Arról is meggyőződhetett, hogy ez a Borus Demeter kevéssel a sigmaringeni horgászverseny előtt eltávozott Szalkáról. De vajon látták-e Borus Demetert Szalkán a verseny után? Pontosabban: látták-e az augusztus 29-ére virradó éjszakán? Erre vonatkozóan szomszédainak ugyan úgy rémlett, hogy augusztus vége felé egyik éjszaka világosságot láttak kiszűrődni a horgász házából, amely már több mint egy hónapja zárva volt. Biztosat nem mertek állítani. Ezek a bizonytalan és homályos állítások természetesen csak erősítették a nyomozó kétségeit.

Tisztázni kellett még egy harmadik pontot is. Ki volt az az ember, akivel az esztergomi rendőrbiztos a gyanúsított által megadott címen beszélt? Erre nézve Dragos képtelen volt felvilágosítást szerezni. Minthogy Borus Demetert elég jól ismerték Szalkán, éjszaka kellett érkeznie és távoznia is, ha egyáltalán ott járt, mert senki nem látta. Ez a már önmagában is titokzatos körülmény igen gyanússá vált, amikor Dragos elővette az egyik kocsmárost, és tőle megtudta azt, hogy szeptember 12-én este, vagyis három órával az esztergomi rendőrbiztos látogatása előtt, egy ismeretlen ember érdeklődött Borus Demeter címe után. A rejtély tovább bonyolódott. De ennél is zavarosabbá vált az ügy, amikor a kocsmáros a kérdések pergőtüzében olyan személyleírást adott erről az emberről, amely minden részletében megegyezett a dunai rablóbanda vezérének személyleírásával, legalábbis úgy, ahogy a bandavezért általában leírták.

Dragos Károly mindezt elég furcsának találta. Itt valami sántít! Ösztönösen érezte, hogy ördögi fondorlattal áll szemben, melynek célját nem ismerte ugyan, de elképzelhetőnek tartotta, hogy e fondorlat áldozata nem más, mint a zimonyi fogdában ülő gyanúsított.

Ez a benyomása még inkább megerősödött, amikor Zimonyba visszatérve tudomást szerzett a vizsgálat menetéről. Húsznapos magánzárka után a vizsgálat egyetlen lépéssel nem jutott előbbre. Egyetlen bűntársnak sem jutottak nyomára, egyetlen tanú sem ismerte fel határozottan a foglyot. Így továbbra sem volt ellene más terhelő adat, mint az, hogy külsejét igyekezett álcázni, és hogy egy női arckép volt a birtokában, amelyen a Serge Ladko név szerepelt.

Ha ezeket a terhelő adatokat más ténykörülmények is alátámasztották volna, akkor bizonyára döntően estek volna a latba. De így magukban nem sokat értek. Hiszen nem feltétlen tisztességtelen dolog rejlik amögött, hogy a révkalauz álcázta külsejét, és magánál tartotta ezt az arcképet.

Ezek a kételyek Dragosban szinte magától értetődően növelték a szánalom érzését, így történt aztán, hogy szíve mélyéig megrendítette az a szinte gyermeki bizalom, melyet Serge Ladko tanúsított iránta, mikor újból összetalálkoztak. Pedig e találkozás körülményei olyanok voltak, hogy a révkalauz joggal kételkedhetett volna akár legjobb barátjában is.

De különben is, miért ne férhetett volna meg az emberi együttérzés Dragos hivatásbeli kötelességének gyakorlásával, és azzal, hogy Serge Ladkóval együtt ismét bárkára száll? Ha ugyanis Borus Demetert valóban Ladkónak hívják, és ha ez a Ladko valóban gonosztevő, akkor Dragos a közelében marad, kinyomozhatja bűntársait is. Ha pedig Borus Demeter ártatlan, rajta keresztül talán mégis el lehet jutni az igazi bűnösökhöz, akiknek a horgász - legalábbis a szalkai esetből erre lehetett következtetni - szálka volt a szemében.

Ez a kissé nyakatekertnek látszó érvelés nem volt egészen logikátlan. Serge Ladko szánalmas megjelenése, az az emberfeletti bátorság, amit szökése közben tanúsított és különösen az a közvetlen, emberi önfeláldozás, amellyel segítségére sietett, ugyancsak hozzájárult Dragos felfogásának megváltozásához. Végtére is életét köszönhette ennek a szerencsétlen embernek, aki itt áll előtte, zihálva a fáradtságtól, vérző tenyérrel, és beesett arcáról csak úgy szakad a veríték. Csak nem küldheti vissza a poklok mélyére? A nyomozó erre képtelen volt elszánni magát.

– Jöjjön velem! - válaszolt a szökevény örömkiáltására, és a folyó felé indult vele.

Az elmúlt nyolc nap alatt a két útitárs nem sok szót váltott egymással. Serge Ladko majdnem mindig hallgatott, és teljes erővel azon volt, hogy a bárka útját minél gyorsabbá tegye.

Fél mondatokban, melyet szinte harapófogóval kellett kihúzni belőle, mégis beszámolt azokról az érthetetlen kalandokról, amelyeken átment, mióta az Ipoly torkolatánál jártak. Elmesélte hosszú fogságát a zimonyi börtönben és azt, hogy előzőleg még érthetetlenebb körülmények között egy idegen dereglyén tartották fogságban. Hazudtak tehát mindazok, akik azt állították, hogy Budapest és Zimony között látták őt, hiszen ez alatt az idő alatt végig gúzsba kötve tartották egy dereglyén.

Ennek az elbeszélésnek hallatára Dragos Károlynak az ügyről alkotott korábbi véleménye még jobban megváltozott. Szinte öntudatlanul összefüggést érzett Borus Demeter elrablása és egy másik Borus Demeter szalkai felbukkanása között. Kétségtelen, hogy a horgász valakinek útjában állt, és egy számára ismeretlen ellenség volt a sarkában, akinek személyleírása mintha ráillett volna az igazi banditavezérre.

Dragos így lassan-lassan közelebb jutott az igazsághoz. Bár következtetéseinek helyességét sehogy sem tudta ellenőrizni, korábbi gyanakvása napról napra csökkent.

De egy pillanatig sem gondolt arra, hogy elhagyja a bárkát, visszaforduljon, és új nyomon kutasson tovább. Hivatásának gyakorlása közben kifejlődött ösztöne azt súgta neki, hogy jó nyomon van, és ha ártatlan is a horgász, valamiképpen köze van a dunai rablóbanda ügyéhez. A Duna felső folyásának vidékén most teljes volt a nyugalom, és az újabban elkövetett bűntények azt bizonyították, hogy a banditák is lejjebb ereszkedtek a folyón, legalábbis Zimony környékéig. Valószínűnek látszott, hogy Borus Demeter fogva tartásának ideje alatt is folytatták útjukat lefelé.

Dragos nem tévedett. Iván Striga ugyanis továbbhajózott a Fekete-tenger felé, és amikor a halászbárka elhagyta Zimonyt, a dereglyének már tizenkét napos előnye volt vele szemben. Ezt az előnyt azonban fokozatosan elveszítette, mert a két hajó közötti távolság egyre jobban csökkent. Serge Ladko emberfeletti erőfeszítései nyomán a bárka napról napra, percről percre feltartóztathatatlanul közeledett a dereglyéhez.

A révkalauz egyetlen célt látott maga előtt: Ruszcsukot, egyetlen gondolat vezérelte: Natsa. Gondolatait csak ez foglalkoztatta, ezért nem álcázta tovább külsejét. De különben is mi haszna lett volna ebből? Letartóztatása és szökése után a Borus Demeter név éppen olyan veszélyes volt, mint a Serge Ladko név. Akár egyik, akár másik nevet viseli, most már csak titokban mehet Ruszcsukba, különben nyomban letartóztatják.

A nagy iparkodás annyira lekötötte, hogy az elmúlt nyolc nap alatt egy pillantást is alig vetett a folyam partjai felé. Belgrádot, amelynek neve szó szerint „Fehérvárt” jelent, csak azért méltatta figyelemre, mert itt van a szerb határ, amelyen túl Róna Lázár magyar vizsgálóbíró keze már nem ér el. Ez a város egy domboldalon fekszik, melynek tetején a Konak, vagyis a fejedelmi palota emelkedik. Előtte fekszik a hatalmas forgalmú külváros. Óriási tömegekben özönlik ide az áru. Belgrád után hősünk már se nem látott, sem nem hallott.

Nem látta sem Szemendriát, Szerbia hajdani fővárosát, melyet most a környező szőlők tesznek híressé, sem Colombalt városát, melynek határában egy barlangot mutogatnak. A monda szerint Szent György ide vitte be a megölt sárkány tetemét. Nem látta Orsovát sem, melyen túl a Duna két, azóta független királysággá alakult, volt török tartomány között folyik. Nem látta a Vaskaput, ezt a híres szorost, ahol a Duna partjait négyszáz méter magasba nyúló meredek sziklafalak szegélyezik. A Duna itt zuhogva ömlik, és tajtékozva korbácsolja a medréből kiemelkedő sziklatömböket. Nem látta meg Vidint, az első számottevő bolgár várost, sem Nikopolit és Szisztovát, a két másik jelentősebb várost, amelyek mellett még el kellett hajózniuk, mielőtt Ruszcsukba értek volna.

Serge Ladko szívesebben hajózott most a szerb partok mentén, mert itt nagyobb biztonságban érezte magát.

Valóban, egészen a Vaskapuig sehol nem zaklatta a rendőrség.

Csak Orsovánál állította meg ismét a dunai révkapitányság egyik csónakja. Serge Ladko elszorult szívvel tett eleget a felszólításnak, hogy álljon meg, és törte a fejét, mit válaszol majd az elkerülhetetlennek látszó kérdésekre.

De egyetlen kérdést sem intéztek hozzá*.* Dragos Károly mondott valamit a rendőrkülönítmény egyik vezetőjének, mire az tiszteletteljesen meghajolt, és már szó sem volt a bárka átkutatásáról.

A révkalauznak még csak eszébe sem jutott elcsodálkozni afölött, hogy egy egyszerű bécsi polgárnak így engedelmeskedik a karhatalom. Örült, hogy megúszta a vizsgálatot, és szinte természetesnek találta Jäger tekintélyét, mely most oly nagy hasznára volt. Nem is meglepetéssel, inkább növekvő türelmetlenséggel nézte, hogy az útitársa és a rendőrök közötti beszélgetés hosszúra nyúlik.

A folyami rendőrség most kettőzött éberségről tett tanúságot, mert erre kapott utasítást a zimonyi fogoly szökése miatt haragvó Róna vizsgálóbírótól, de magától Dragos Károlytól is. A Dunán közlekedő hajókat lépten-nyomon feltartóztatták az egymás után felállított ellenőrző helyeken, melyek közül Orsova különösen fontos volt. A Duna medrének szűkülete ezen a ponton nagyon megkönnyítette az ellenőrzést, és lehetetlen volt, hogy bármilyen hajó is átjusson itt anélkül, hogy töviről hegyire át ne vizsgálnák.

Dragos bosszúsan értesült beosztottjától, hogy ezek a kutatások semmi eredménnyel nem jártak. Ugyanakkor megtudta azt is, hogy két nappal előbb újabb bűntényt, egy elég nagy betörést követtek el román területen a Jirel-folyó torkolatánál, majdnem pontosan szemben Rahova bolgár várossal.

Ezek szerint tehát a dunai rablóbandának sikerült átbújnia a rendőrség hálóján. A banda különben nemcsak aranyat és ezüstöt rabolt, hanem mindenféle más értékes holmit, úgyhogy nagy helyet foglaló zsákmányt hurcolhatott magával.

Annál érthetetlenebb volt, hogy a rendőrség nem tudott a nyomára bukkanni, hiszen az ellenőrzés alól egyetlen hajó sem bújhatott ki.

De mégiscsak ez történt.

Dragost valóban elképesztette ez az ördöngösség. De a tények magukért beszéltek, és a gonosztevők újabb gaztettei világosan elárulták, hogy a banda lefelé halad a Dunán.

Minden jel arra mutatott, hogy a bárka utasainak sietnie kell. A legutóbbi betörés színhelye és időpontja azt bizonyította, hogy a gonosztevőknek legalább háromszáz kilométeres előnyük van. Figyelembe véve azt az időt, amely alatt Borus Demeter tétlenségre kárhoztatva ült a börtönben, miközben a dunai banda tovább haladt lefelé, kiszámíthatták, hogy a banditák alig feleakkora sebességgel haladtak, mint Serge Ladko és Dragos Károly. Nem látszott tehát lehetetlennek, hogy beérjék őket.

Haladéktalanul folytatták hát útjukat, és október 6-án már hajnalban átlépték a bolgár határt. Serge Ladko, aki eddig mindig a jobb part mentén haladt, most amennyire csak lehetett, a román part közelében ereszkedett lefelé, de Lom-Palamka után egy nyolc-tíz kilométeres mocsaras szakasz miatt nem lehetett a román part közelében hajózni.

Akármennyire is gondolataiba merült, Serge Ladko figyelmét nem kerülhették el azok a gyanús jelenségek, amelyeket azóta tapasztalt, amióta a bolgár vizekre értek. A folyó vizét ugyanis török zászló alatt hajózó nagy gőzdereglyék, monitorok, sőt ágyúnaszádok szelték. Ez a nagy jövés-menés már annak a háborúnak előkészületeihez tartozott, amely körülbelül egy év múlva tört ki Törökország és Oroszország között. A törökök máris szigorú ellenőrzést vezettek be a Dunán, ahova később egész hajórajt vezényeltek.

Bár a helyzete mindenképpen kockázatos volt, a révkalauz inkább a török hajókat kerülte, még ha így a román hatóságok kezébe kerülne is. De azt remélte, hogy Jäger majd itt is éppúgy védelmet jelent, mint Orsovánál.

De egyszer sem került sor arra, hogy Jägernek érvényesítenie kelljen befolyását. Útjuknak ezt az utolsó szakaszát semmi sem zavarta meg, és október 10-én délután négy óra tájt bárkájuk végre megérkezett Ruszcsuk elé, amely homályosan bontakozott ki a Duna túlsó partján. A révkalauz ekkor a folyó közepére vezette a bárkát, majd napok óta első ízben abbahagyta az evezést, és lehorgonyzott.

– Mi történt? - kérdezte Dragos meglepetten.

– Megérkeztem - válaszolt szűkszavúan Serge Ladko.

– Hogyhogy megérkezett? De hát még nem vagyunk a Fekete-tengeren!

– Becsaptam magát, Jäger úr - jelentette ki kertelés nélkül Serge Ladko. - Eszem ágában sem volt egészen a Fekete-tengerig leereszkedni.

– Hogyhogy?! - csattant fel a detektív.

– Úgy, hogy kezdettől fogva az volt a tervem, hogy csak Ruszcsukig jövök. Most pedig ideérkeztünk.

– Hát hol van Ruszcsuk?

– Ott - válaszolt a révkalauz, és a távoli város felé mutatott.

– De hát akkor miért nem megyünk egészen odáig?

– Meg kell várnom az éjszakát. Üldözött vagyok. Világos nappal meglátnának, és azonnal letartóztatnának. Azonnal letartóztatnának.

A dolog kezdett érdekessé válni. Mégiscsak Dragos eredeti feltevése volna helytálló?

– Szóval úgy, mint Zimonyban? - mormolta.

– Igen, úgy, mint Zimonyban - bólintott Serge Ladko szenvtelenül. - De nem ugyanazért! Tisztességes ember vagyok, Jäger úr!

– Ezt nem vonom kétségbe, Borus úr, bár ritkán kell félnie a letartóztatástól annak, aki egyenes úton jár.

– Pedig én egyenes úton járok, Jäger úr - jelentette ki fagyosan Serge Ladko. - Ne haragudjon, hogy semmit nem mondhatok önnek erről. Megesküdtem magamnak, hogy titkomat megőrzöm. Állom is az esküt.

Dragos Károly bólintott, mint akinek az egész ügy közömbös. A révkalauz folytatta:

– Megértem, Jäger úr, hogy nem kíván bajba kerülni miattam. Ha úgy akarja, román területen partra teszem, így elkerülheti azokat a veszélyeket, melyek reám leselkednek.

– Mennyi ideig akar Ruszcsukban maradni? - kérdezte Dragos anélkül, hogy egyenesen válaszolt volna.

– Nem tudom - válaszolt Serge Ladko. - Ha minden jól megy, még napfelkelte előtt visszatérek a bárkára, de nem egyedül. Ha másként alakulna a dolog, hát nem tudom, mitévő leszek.

– Bárhogy is legyen, magával maradok - jelentette ki habozás nélkül Dragos.

– Ahogy tetszik - fejezte be a beszélgetést Serge Ladko.

Amint besötétedett, ismét evezni kezdett a bolgár part felé. Már teljesen sötét volt, amikor valamivel a város utolsó házai alatt partot ért.

Serge Ladko csak ment előre célja felé, mint akit ellenállhatatlan erő vonz. Szinte ösztönös mozdulatokkal, minden tétovázás nélkül tette azt, amit az adott körülmények között tennie kellett, mint aki másképpen nem is cselekedhetik. Semmit sem látott meg maga körül, azt sem, hogy útitársa eltűnik a bárka hálófülkéjében, mihelyt a vasmacskát felhúzták.

A külvilág megszűnt számára, csak az álmot látta, az álmot, amelyet a sötét éjszakában is napfény sugárzott be.

Ebben a napfényben látta házát és benne Natsát... Natsán kívül semmi a világon nem létezett számára.

Mihelyt a bárka orra partot ért, kiugrott, jó erősen kikötötte a csónakot, és gyors léptekkel eltávozott.

Dragos Károly azonnal előjött a fülkéből. Ő sem vesztegette idejét. Ki ismert volna rá az erélyes és határozott rendőrtisztre a nehéz mozgású, igazi magyar parasztban, aki most kilépett a fülkéből?

A detektív ugyancsak kiszállt a bárkából, és a révkalauz nyomába szegődve, megint munkához látott.