CAMDLESS-BAY

Camdless-Bay - így nevezték James Burbank birtokát. Itt élt a gazdag ültetvényes, egész családjával. A birtok a Saint John folyó egyik öbléről, a Camdless-öbölről kapta a nevét. (Az angol nyelvben a „bay” szó öblöt jelent.) Ennek partján terült el Burbank ültetvénye Jacksonville fölött, a folyó túlsó partján. Mindössze három mérföldre feküdt ettől a fontos floridai várostól; az összeköttetés Jacksonville és az ültetvény között tehát igen egyszerű volt. Egy jó csónak, kedvező északi vagy déli széllel, menet az apály, jövet a dagály segítségével egy óra alatt megtette az utat Camdless-Baytől a duvali járás székhelyéig.

James Burbank Florida egyik legszebb ültetvényének tulajdonosa volt. Jelentékeny vagyont örökölt, s azt maga is gyarapította. A New York állammal határos New Jersey államban is nagy kiterjedésű birtokai voltak.

Az ültetvény szerencsés helyen feküdt. Ez a terület, a Saint John jobb partján, minden szempontból alkalmasnak bizonyult egy értékes gazdaság kifejlesztésére. Éppen csak ki kellett aknázni a természet adta kitűnő lehetőségeket. A földdarab a nagyüzemi gazdálkodás minden feltételének megfelelt. Minthogy a birtokot egy művelt, határozott, nagy munkabírású férfi vezette, aki megfelelő munkatársakkal és tekintélyes tőkével rendelkezett, a camdless-bayi ültetvény valóban felvirágzott.

Az ültetvény négyezer angol holdon terült el, kerülete tizenkét mérföld lehetett. Ha voltak is ennél nagyobb birtokok a déli államokban, jobban kezelt ültetvény aligha akadt. Ésszerűen és gazdaságosan építettek meg itt mindent: a lakóházakat, a melléképületeket, a lóistállókat, a marhaistállókat, a rabszolgaszállásokat, a csűröket, a magtárakat, a feldolgozó üzemeket, a műhelyeket, az utakat és a birtok legtávolabbi pontjától a kis kikötőig épült vasútvonalat.

Már az első pillantásra is meglátszott, hogy aki ezeket az építkezéseket tervezte és irányította: észak-amerikai volt. A camdless-bayi uradalommal csak a legjobb virginiai vagy karolinai birtokok versenyezhettek.

Az ültetvény értékét növelte a talaj változatossága. A magas fekvésű részek inkább a gabonaneműeknek kedveztek, a mélyebben fekvő földeken kávé- és kakaócserje termett, a sókban gazdag síkságokon a rizs és cukornád talált alkalmas talajra.

A hosszú szálú és kitűnő minőségű georgiai és floridai gyapot, mint tudjuk, nagyon keresett cikk az európai és az amerikai piacokon. A Burbank-ültetvény egyik legfontosabb terméke a gyapot volt. Egyenletes távolságban, szabályos sorokban húzódtak a mályvára emlékeztető, halványsárga virágot termő, világoszöld levelű cserjék a gyapotmezőkön.

Gyapotszedés idején az egy-másfél holdas mezőkre kunyhókat ácsoltak. Ezekben laktak ilyenkor a kirendelt rabszolgák, férfiak, nők, gyermekek. Ők végezték a gyapotszedést, ami nagy figyelmet igénylő, igen aprólékos munka: a felpattant tokból ki kell húzni a gyapotpamacsokat ügyes mozdulattal, nehogy a rostok megrongálódjanak. Az összegyűjtött gyapotot napon megszárítják, majd a szálacskákról fogaskerekek és hengerek segítségével eltávolítják a reájuk tapadt magvakat; az így megtisztított anyagot vízi sajtóval bálákba préselik, összeabroncsozzák, és szállításra készen elraktározzák. A vitorlások és gőzhajók közvetlenül Camdless-Bay kikötőjében rakodhattak meg a kész bálákkal.

A Burbank-ültetvénynek a gyapoton kívül fontos terméke volt a kávé és a cukornád is. A kávét ezer-ezerkétszáz cserjével beültetett parcellákon termelték. A kávébokor virága a spanyol jázminra emlékeztet, termése pedig akkora, mint egy kisebb cseresznye. A termésekben két mag van, ezt kell kiszedni és megszárítani.

A birtok ingoványos síkságain kilenc-tizennyolc láb¹ magas nádszálak erdeje ringott, felnyúló buzogányuk úgy hullámzott a levegőben, mint a nyargaló huszárok sisakforgója. Ez volt a cukornád. Camdless-Bayben a cukornád termesztésére különös gondot fordítottak. A folyékony nyerscukrot a déli államok fejlett cukorfinomító üzemei dolgozták fel. De feldolgozták a cukorszirupot másképpen is: ebből készült a melaszpálinka: a rum, vagy ananászlé és narancsnedv hozzáadásával: a nádibor. A cukornád is jövedelmező üzletágnak bizonyult, ámbár a gyapotterméstől messze elmaradt.

Busás hasznot hajtott James Burbanknek ezenkívül a kakaó, a kukorica, a burgonyához hasonló batáta, az édesrépa, az indiai búza, a dohány, valamint a két-háromszáz holdon termelt rizs is.

De volt a birtoknak még egy kincse, amelynek hozama feltétlenül elérte, sőt talán meg is haladta a gyapotból származó jövedelmet: a szinte kimeríthetetlen erdőség. A fahéjat adó cimetfa, a borscserje, a narancsfa, a citromfa, az olajfa, a fügefa, a mangófa, a kenyérfa mellett dúsan termettek a floridai félszigeten nagyszerűen meghonosítható európai gyümölcsfák is.

A birtokon levő erdőkben rendszeresen folyt a fakitermelés. Gazdagon tenyészett itt a börzsönfa, az olyannyira keresett mexikói szilfa, a majomkenyérfa, a vérvörös indákon vörös virágot nyitó korallfa, a fekete diófa, egy sárga virágú gesztenyefaféle, az örökzöld tölgy, a hajóépítéshez, különösen a váz fa alkatrészeinek készítéséhez, valamint árbocfának használatos ausztráliai fenyő, és még egy különleges fenyőféle, amelynek termései petárdaként durrogtak a déli napsütésben, azután az ernyős koronájú fenyő, a tulipánfa, a jegenyefenyő, a cédrus és főként a Floridában annyira elterjedt ciprus, amely hatvan-száz mérföld hosszúságú erdőket alkot a félszigeten.

James Burbank az ültetvény több pontján nagy teljesítményű fűrésztelepet létesített. A birtokán átvezető patakokon, a Saint John mellékfolyócskáin gátakat építtetett, hogy vízesések szakítsák meg a patak csendes folyását. A vízesések bőséges hajtóerőt szolgáltattak a fűrésztelepeknek. Ezek pedig egy év alatt annyi gerendát, deszkát és pallót készítettek, amennyivel akár száz teherszállító hajót is színültig lehetett volna megrakni.

S ne feledkezzünk meg a nagy kiterjedésű, kövér rétekről, amelyeken lovak, öszvérek és szarvasmarhák legeltek. Az istállótrágya a birtok minden szükségletét fedezte.

A szárnyasok világa az egész félszigeten igen változatos volt. Nemcsak felsorolni, de még elképzelni is igen nehéz volna azt a sokféle szárnyast és madarat, amely Camdless-Bayt (és egész Floridát) benépesítette. A fák felett fehér fejű óriás sasok terjesztették ki szárnyukat; éles rikoltásuk úgy hangzott, mint valami repedt trombita hangja. Az erdőben vérengző keselyűk és szuronyszerűen hegyes csőrű óriásgémek repdestek.

A folyó mellett, a parti nádasok között, a félelmetes bambuszok árnyékában nádi- és vízimadarak nyüzsögtek: rózsaszínű és skarlátvörös flamingók, hófehér íbiszek, amelyek mintha valami ősi egyiptomi oszlopokról szálltak volna alá; óriásira nőtt pelikánok, tengeri csérek, megszámlálhatatlan változatban; bóbitás és zöld prémes rákászok, bíbor tollú, barna pihés, fehér pettyes kolimadarak, aranyos színekben csillogó jégmadarak, búvármadarak, vízityúkok, sipító vadkacsák, rucák, lilék; nem is beszélve a viharmadarakról, az ollócsőrűekről, a hollófélékről, a sirályokról, amelyeket egy-egy szélroham olykor a Saint John folyóig kergetett. De akadt itt néha még úgynevezett repülőhal is, az ínyencek kedvenc csemegéje.

A réteken csak úgy nyüzsgött a sok sárjáró, a mocsári szalonka, a repülő festőpalettához hasonló piros, kék, zöld, sárga, fehér tollú gyöngytyúk, csombókos kakas, fogoly meg fehér tollú, piros lábú galamb.

Akadtak a birtokon ehető húsú, vadon élő négylábúak is; a mezőkön egy hosszú farkú nyúlfajta élt: átmenet az európai vadnyúl és a házinyúl között, az erdőkben pedig dámvadfalkák tenyésztek.

S végül volt itt mosómedve, teknősbéka, faraómacska, és sajnos: nagyon sok mérges kígyó is.

Ezek a fajták képviselték az állatvilágot a gyönyörű camdless-bayi birtokon, nem számítva a rabszolgákat: az ültetvényeken dolgozó néger férfiakat és nőket - mert vajon a rabszolgaság szörnyű intézménye nem süllyesztette-e állati sorba azokat az emberi lényeket, akiket adni-venni lehetett, mint a barmot?

Hogyan lehetséges, hogy James Burbank, a rabszolga-felszabadítás híve, még nem szabadította fel ültetvénye rabszolgáit? Hogyan lehetséges ez, amikor maga is az északiak pártján volt, és az északiak győzelmében reménykedett? Visszariadna-e rabszolgáinak felszabadításától, amennyiben ezt a körülmények lehetővé tennék? Nem, semmiképpen sem! Pedig ez már csak hetek, sőt talán napok kérdése volt. Hiszen az északi hadsereg a félszigettel határos állam több fontos pontját már elfoglalta, és megkezdte a floridai hadműveletek előkészítését.

James Burbank egyébként már eddig is minden lehetőt megtett, hogy emberi életet biztosítson a camdless-bayi rabszolgáknak. Az ültetvényen mintegy hétszáz néger dolgozott, férfiak és nők. Tágas, tiszta faépítményekben laktak, megfelelő ellátásban részesültek, s ki-ki korához és erejéhez mért munkát végzett. A jószágigazgató és a gazdatisztek utasítást kaptak, hogy igazságosan és emberségesen bánjanak a rabszolgákkal. A négerek jobban is dolgoztak, mint másutt, pedig a testi fenyítés Camdless-Bayben nem volt divatos.

Burbank szomszédai ellenséges szemmel nézték ezt a rendszert, amely szöges ellentétben állt a legtöbb floridai ültetvény szokásaival. Érthető tehát, hogy Burbank nehéz helyzetben volt, főként ebben az időszakban, amikor a rabszolgaság kérdését a fegyvereknek kellett eldönteniük.

Az ültetvényen sokan dolgoztak. A személyzet egészséges és kényelmes faházakban lakott. Ezek a faházak ötvenes csoportokban épültek, folyók és patakok mentén, s az egész birtokon mintegy tíz-tizenkét tanyát vagy telepet alkottak. Itt éltek a négerek, családostul. Egy-egy család valamennyi tagja a lehetőség szerint ugyanegy munkahelyen dolgozott, a földeken, erdőkben vagy üzemekben. A családoknak tehát munkaidő alatt sem kellett szétszóródniuk.

Minden tanya élén egy-egy gazdatiszt állt. Ő vezette a maga kis községét, afféle igazgatói, ha így tetszik: polgármesteri hatáskörrel, az ültetvények központjából kapott rendelkezések szerint. Ez a központ a camdless-bayi uradalmi birtok volt. Területét védőfalnak is beillő, sűrűn levert, magas cölöpökből álló kerítés övezte, amelyet csaknem eltakart a buja floridai növényzet. Itt emelkedett a Burbank család háza.

Félig lakóház, félig kastély, amelyet joggal neveztek „Castle-House”-nak, minthogy az angol nyelvben a castle szó kastélyt, a house szó pedig lakóházat jelent.

Camdless-Bay hosszú évtizedek óta a Burbank család birtoka volt. A főépületet várszerűen megerősítették még azokban az időkben, amikor a birtokosok joggal félhettek indián támadástól. Hiszen Jessup tábornok nemrég még kemény harcban védelmezte Floridát a szeminolok ellen. Ezek a nomád törzsek - amelyek a telepesektől régebben elszenvedett bántalmazásokért a maguk módján álltak bosszút - hosszú időn át rengeteg gyötrelmet okoztak az ültetvényeseknek. Előbb kifosztották, aztán kegyetlenül legyilkolták őket, végül felperzselték otthonaikat. Gyakran még a városokat is megtámadták és kirabolták. Sok helyütt ma is láthatók a romok, a vérengző indiánok vándorútjának nyomai. Camdless-Baytől alig tizenöt mérföldre, a Mandarin-tanya közelében, ma is ott áll a „véres ház”, ahol egy Motte nevű ültetvényest feleségével és három leányával együtt megskalpoltak, és lemészároltak az indiánok.

A fehérbőrűeknek és vörösbőrűeknek ez a pusztító háborúja azonban immár véget ért. A legyőzött szeminolok visszahúzódtak a Mississippi nyugati partjaira. Ez idő tájt már alig lehetett hallani róluk. Csak egy-egy elszigetelt banda bolyongott Dél-Florida ingoványai között. A félszigetnek már nem kellett félnie a vérengző indiánoktól.

Mindez megmagyarázza, hogy miért építettek valaha várszerű lakóházakat az ültetvényesek. Ha az indiánok váratlanul megtámadtak egy birtokot, az épületnek kellett védelmet nyújtania mindaddig, amíg a szomszédos városokban vagy falvakban szervezett önkéntes egységek megérkeztek. Ezt tartották szem előtt a Castle-House építésekor is.

A Castle-House a Saint John folyótól délre néhány száz méternyire emelkedő kis dombon épült, háromholdas, bekerített park közepén. Mély víziárok és magas védőfal övezte. Egyetlen bejárata volt: a körbefutó víziárok fölé vert híd.

A domb mögött, a lejtőkön, gyönyörű facsoportok álltak, lombjaik dúsan zöldellő keretet fontak a park köré. Camdless-Bay hajóállomásától fiatal bambuszfasor vezetett a kert felé; az ágak összeértek, csúcsíves boltozatba fonódtak, s így a kikötőtől a pázsit széléig valóságos fedett sétány húzódott. Bent a parkban, a fák között, a zöld gyepszőnyeget fehér korláttal szegélyezett utak keresztezték. Valamennyi sétány a Castle-House főbejáratához vezetett, ahol is tágas, homokkal felszórt térségbe torkollt.

A kastély meglehetősen szabálytalan és szokatlan épület volt, szeszélyesen furcsa részletekkel. De a lényeg az, hogy lakói néhány órán át minden külső segítség nélkül megvédelmezhették, még akkor is, ha a támadók netán áttörnék a cölöpkerítést, s közvetlenül az épületet fognák ostrom alá. Földszinti ablakait vasrács védte. A homlokzati főbejárat szilárd volt, akár egy várkapu. A ház fala márványkőből épült. Egyes pontjain kiugró tornyok könnyítették meg a védők dolgát. Ezekből az őrtornyokból ugyanis a fegyveresek oldalirányból is tüzelhettek a támadókra.

Az épületen csak annyi ablak és ajtó volt, amennyi feltétlenül szükséges; a középső torony magasan kiemelkedett, csúcsán az Észak-Amerikai Egyesült Államok csillagos zászlója lengett; a falakba lőréseket vágtak; a falak alsó részét homorú lejtéssel építették; fent csipkés oromzat húzódott, a vastag falat átjárók törték meg; az épületet magas tető fedte. A Castle-House inkább várkastélyhoz hasonlított, mintsem vidéki lakóházhoz vagy nyaralóhoz.

Ezt kívánta lakóinak biztonsága abban a korban, amikor vad indián törzsek kalandoztak Florida földjén. Még föld alatti alagút is vezetett a Castle-House-ból a cölöpfal és a vízárok alatt a Saint John egyik kisebb öbléig, a Marino-öbölig. Végveszély esetében a ház lakói titokban elmenekülhettek a föld alatti alagúton át.

A szeminol törzsektől már nem kellett tartani. Kiszorultak a félszigetről, mintegy húsz esztendővel ezelőtt. De ki tudja, mit hoz a jövő? S ha az indián támadás veszélye elmúlt, nem kellett-e James Burbanknek most attól rettegnie, hogy honfitársai támadnak rá? Hiszen az északiak pártján volt, magányosan és elszigetelten a déliek világában, védtelen a polgárháború minden fordulatával szemben. Pedig ebben a háborúban bizony gyakran került sor véres és kegyetlen megtorlásra.

A nélkülözhetetlen védelmi berendezés a vár belső kényelmét nem érintette. A tágas szobákat, a pompás lakosztályokat gazdagon és ízlésesen rendezték be. A Burbank család olyan jólétet és nyugalmat élvezhetett ezen a gyönyörű vidéken, amilyent vagyon csak akkor biztosít, ha birtoklása fejlett szépérzékkel párosul.

A kastély mögött, a parkban, színpompás virágágyak húzódtak, egészen a cölöpkerítésig. Az indák és futónövények felkúsztak a cölöpökön, és ellepték a palánkot, a bokrok között ezer meg ezer kolibri repdesett. A park virágszőnyegein ott pompázott a trópusi éghajlat minden virága, növénye, amely illatával és színével gyönyörűséget szerezhet a sétálónak: narancs-, füge- és olajligetek, gránátalmák, magnóliák, illatot árasztó elefántcsontszínű kelyhükkel, az enyhe szélben hajladozó törpepálmák, violaszín árnyalatú kobeafüzérek, zöld tupearózsák, éles, zörgő kardlevelű, rózsaszín rododendron- és mirtuszbokrok, valamint óriási citrom-narancs, úgynevezett grapefruit-fák.

A kerítés mellett, a nagy ciprusok és baobabfák valóságos lombsátort vontak a gazdasági épületek fölé. Itt voltak az istállók, a kocsiszínek, az ólak; itt rendezték be a tehenészetet és a baromfiudvart. Még a forró déli nap sugarai sem hatoltak át a sűrű lombokon, s így a háziállatok nem sínylették meg a rekkenő nyári hőséget. A szomszédos patakokból elágazó csermelyek keresztül-kasul szeldelték a birtoknak ezt a részét; vizük egészséges, üdítő hűvösséget terjesztett.

A camdless-bayi uradalmi park és a hozzá tartozó kis gazdaság tehát pompásan kezelt része volt James Burbank nagy kiterjedésű birtokának. Cölöpkerítésén nem hatolt át a gyapottisztító gépek zakatolása, a fűrészmalmok zúgása vagy a favágó szekercék csattogása, semmiféle zaj ebből a hatalmas gazdaságból.

Csak a floridai állatvilág fáról fára szálló madarai juthattak át a kerítésen. Tarkabarka tollazatuk méltó versenytársa volt az égöv színpompás virágainak. A kerítés mögött éppen olyan szívesen fogadták ezeket a repdeső énekeseket, mint a közeli rétek és erdők szellőszárnyon érkező illatát.

Ilyen volt Camdless-Bay, James Burbank birtoka, Kelet-Florida egyik leggazdagabb ültetvénye.