Van Guitt úr új fogásai.

Az ezredes váratlan elutazása nyugtalanságba ejtett. Világos volt, hogy e lépése a multtal van kapcsolatban, melyet mi végkép bezárultnak tartottunk. Csalódtunk. Ő még mindig bosszújára gondolt.

Arról, hogy kövessük, keresésére induljunk, szó sem lehetett. Fel sem találhattuk volna; s ő nyilván nélkülünk akart menni. Akaratát tisztelnünk kellett. Csak Kalagáni, kinek könnyű sebe gyorsan gyógyult, fejezte ki sajnálatát a fölött, hogy az ezredes, kalauzul, nem őt választotta, ki a himalájai erdőség minden zege-zugát ismeri... Megnyugtatott egyébiránt, hogy nincs mitől tartanunk az ezredest illetőleg, Nána-Sahib, utolsó emberéig, végkép elpusztult erről a környékről.

Augusztus ismét olyan esősen kezdődött, hogy a Hod kapitány szava szerint még a békák is náthát kaptak. Mindent összevéve, mégis kevesebb esőnk volt, mint júliusban s annál fogva az idő kedvezőbb volt vadászkirándulásainkra a Tarjániba. Abban bizonyosak voltunk, hogy az ezredes augusztus vége előtt visszatér, mert e hó végével el kellett hagynunk a Himaláját s vissza kellett térnünk Bombay felé. Van Guitt Mátyás is ugyanakkor szándékozott elhagyni a vidéket; bizton számított rá, hogy állatseregletét kiegészíti addig még a hiányzó egy oroszlánnal, két tigrissel s két leopárddal.

Egyelőre azonban a várt ragadozók helyett, egy más vad lépett a sorompók közé. Augusztus 4-én egy szép bozontos medve fogatta meg magát, tőrei egyikében. Éppen a králban voltunk mi is, mikor a csikarik a kerekes kalickában a foglyot betolták.

– Eh, kell is nekem ez a lompos! - mondta a vad-szállító, vállat vonva. - Mit csináljak én ezzel a lusta mihasznával? Az európai piacon csak az amerikai s a jeges medve kelendő. Ennek a tartása többe kerül nekem, mint amennyin eladhatom, ha ugyan akad is vevője. - Kell önnek, - Hod kapitány? - szívesen átengedem.

– De hát mit csináljak vele én? - kérdezte a kapitány.

– Hát csináltasson beafsteak-at belőle.

– Medve-beafsteak? jó, ha a medve le van lőve; de azért ölni le, hogy egy szeletet vágjunk belőle - nem fizeti ki magát. Tartsa meg a medvéjét!

– Biz én nem tartom; akkor inkább szabadon eresztem, - mondta Van Guitt úr. - S intett a csikariknak, hogy nyissák ki a ketrecet s bocsássák el a medvét.

Intett s a csikarik a ketrecet kinyitották és a medve, mintha szégyenlené, hogy senkinek sem kell, lesütött fővel ballagott ki rácsos fogházából. Feje bólintása, amint az erdő felé vette útját, mégis mintha némi köszönetet akarna kifejezni, melyet szende morgásával is jelentett.

– Ez jó tett volt, Van Guitt úr, - mondta Banks, - meglátja ez önnek szerencsét fog hozni.

Banks nem is tudta mily igazat mond. Augusztus 6-ika meghozta a vadszállító jutalmát nemes tetteért. E napon, egész társaságban, Van Guitt úr, Hod kapitány és én, Fox, Storr és Kalagáni kíséretében, reggel óta egy sűrű kaktusz- és leutiskus-berket hajtottunk, midőn egyszerre félig elfojtott ordítások vonták magokra figyelmünket. Fegyvereinket azonnal lövésre készítettük s a sűrűnek tartottunk, honnan az ordítások hallatszottak.

Ötven lépésnyire haladtunk, midőn Van Guitt úr megállított. Az ordítások hangjából ő bizton megértette mi történt s megítélte a helyzetet. Hod kapitányhoz fordulva, oly hangon, mely kérő és parancsoló volt egyszerre, így szólt hozzá:

– Csak semmi fölösleges lövést!

S jelt adva, hogy maradjunk kissé vissza, néhány lépést tett még előre a sűrűbe:

– Oroszlán! - kiáltott észrevehető örömmel. Intett, hogy kövessük.

Valóban, egy erős faágról lecsüngő kötél hurkában egy hatalmas hím-oroszlán vergődött. Nem amolyan sörényes hím-oroszlán, mint afrikai testvérei, de valódi indiai oroszlán, amilyent éppen keresett állatsereglete kiegészítésére.

Hod kapitány első mozdulata volt: célozni, lőni. Van Guitt erélyesen rákiáltott:

– Ne lőjjön kapitány - az egekre! ne lőjjön!

– De -

– Mondom ne! Ez oroszlánt az én mesterséges hurkom fogta meg; tulajdonom, mellyel rendelkezem.

Igaza volt. Egy erős, de hajlékony ág végére kemény kötél volt erősítve, végében mozgó hurokkal; e hurok nyílásában egy a földhöz erősített tálban úgy volt a csalétek elhelyezve, hogy az állat, amint akár szájával, akár lábával hozzányúl, az ág csapóját megmozdítsa, az ág visszapattanjon, a hurok az állat nyakára vagy lábára szoruljon s az meg legyen fogva. Ily egyszerű készülékkel sokkal több vadat fognak Indiában, mint az ember gondolná. Többnyire nyakán rántja az állatot a hurok s ilyenkor egy perc alatt megfojtja, tökéletesebben, mint a hóhér az akasztófára ítéltet. Olykor lábát marjítja ki s örökre bénává teszi az erdő fejedelmét. De nem egyszer történik, hogy az állat épségében nem esik hiba s néhány napi pihenéssel kiheveri kisebbszerű rándulását. A jelen esetben is így történt s Van Guitt úrnak teljes volt öröme, midőn Kalagánit a králba küldve, két csikari csakhamar a két erős bivaly által vont kerekes kalickával tért vissza, melybe a nemes foglyot, nem minden vesződség nélkül, végre is sikerült szerencsésen betuszkolni.

E naptól kezdve a vad-szállítót nem is hagyta el szerencséje.

Augusztus 11-én egyszerre két leopárd fogódott meg, éppen abban a csaptatóban, melyből Van Guitt urat első találkozásunkkor kiszabadítottuk volt. Két szép csita, abból a fajtából, melynek egy szép példánya a rohilkándi laposon acél-óriásunkat is megtámadta volt. Már még csak a két tigris hiányzott, hogy a Van Guitt úr szállítmánya teljes legyen.

Augusztus 15-ike volt. Munro ezredes még nem tért vissza; semmi hír felőle. Banks nyugtalankodni kezdett hosszas elmaradásán. De nem volt mit tennünk. Hod és Fox úgy látszik örültek, hogy vadászidényük meghosszabbítódik. Folytatták vadászkirándulásaikat. A kapitány már 48-ik, Fox 39-ik tigrisét ejtette el. Mind a kettő remélte, hogy nem hagyja el a Himaláját, míg e számokat a megfelelő «kerek számokra» ki nem egészítik.

Augusztus 20-án Van Guitt úrnak is sikerült a még hiányzó két tigris közül egyet megfogni és pedig ezúttal azon vermek egyikében, melyeket eddig e vadaknak vagy ösztönből vagy vigyázat következtében sikerült elkerülniök. A tigrisvermeket szokatlanul mélyre kell ásni, tizenöt-húsz lábnyira is, hogy a belezuhant, éppoly fürge, mint erőteljes állat ki ne vergődhessék belőlük. Éppen azért gyakran történik, hogy a nagy esés következtében egy vagy más csontjuk is törik. Tíz eset közül kettő marad éppen. Van Guitt úr ebben is szerencsés volt. Tigrisének semmi nagyobb baja nem esett.

Már csak egy tigris kellett, hogy a szállítás teljes legyen s a jól megrakodott szállító Bombay felé indulhasson. Az is megjött; de mily áron! Ezt azonban részletesebben kell elbeszélnünk, - mert ez állatot drágán, nagyon drágán kellett Van Guitt úrnak megvásárolnia!