Hector Servadac · MÁSODIK RÉSZ

NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET

melyből megtudjuk, hogy egy regény végén nem mindig a főhősök házasodnak össze

– Kapitány uram! Algéria!

– És Mostaganem!

Ez volt a két francia első szava, mikor a többiekkel együtt ők is visszanyerték az eszméletüket.

Megmagyarázhatatlan csoda révén - de hiszen minden csoda megmagyarázhatatlan - valamennyien épségben voltak.

Servadac kapitány és a legénye nem tévedett: a naprendszerben tett kétéves kirándulásuk után csaknem pontosan ott értek földet, ahonnan elindultak.

Alig két kilométernyire voltak Mostaganemtől.

Fél órával később Servadac kapitány meg a társai beértek a városba.

Mostaganem lakóin - legnagyobb meglepetésükre - semmi izgalom nem látszott, békésen végezték napi munkájukat. Reggel nyolc óra volt, a Nap a régi helyén, a keleti látóhatáron tündökölt. A földgolyón jele sem volt annak, hogy valami szokatlan történt, de még annak sem, hogy lakói valami szokatlan eseményre várnának.

– Ejnye - mondta Servadac kapitány -, nem tudtak volna az üstökös közeledtéről?

– Úgy látszik, kapitány uram! - csóválta a fejét Ben-Zuf. - És én még azt képzeltem, hogy diadalmenetben vonulunk be!

A városkapuban Servadac kapitány összetalálkozott két bajtársával, a második lövészezred őrnagyával és a nyolcadik tüzérezred kapitányával.

Valósággal egymás karjába estek.

– Servadac! - kiáltotta boldogan az őrnagy.

– Bizony, én vagyok!

– S honnan jön, kedves barátom, s hol volt ilyen sokáig?

– Elmondanám szívesen, de nem hinnének nekem! Tételezzük fel hát, hogy álmodtam!

Hector Servadac ennél többet nem volt hajlandó mondani, viszont megkérdezte, mi van azzal a bizonyos hölggyel, aki miatt párbajozni akart volna Timasef gróffal.

– Férjhez ment, kedves barátom, férjhez ment a hölgy! - mondta az őrnagy.

– Hallja ezt, gróf úr! Hallja? Ezek után igazán örülök, hogy nem párbajoztunk!

– És én mennyire örülök, hogy minden hátsó gondolat nélkül, barátként szoríthatok önnel kezet, kapitányom! - válaszolt melegen a gróf.

– Így legalább nem kell befejeznem azt a rémes szerelmes verset! - örvendezett Servadac kapitány, s a két hajdani vetélytárs immár örök barátként rázott kezet.

Egyébként Timasef gróf sem volt hajlandó nyilatkozni a velük megesett rendkívüli históriákról, melyek közül a legérthetetlenebb a távozásuk és a visszatérésük volt. És végképp nem értették, miként lehetséges az, hogy a Földközi-tenger partján még csak jele sem volt a változásnak.

Határozottan okosabban teszik, ha hallgatnak arról, amit átéltek.

Másnap az oroszok elindultak haza Oroszországba, a spanyolok meg Spanyolországba, s Timasef gróf fejedelmi ajándékkal vett tőlük búcsút, hogy ezentúl soha többé ne kelljen félniük a nélkülözéstől.

Az öreg Hakhabut meg eltűnt valahol a nagyvilágban, de az is lehet, hogy indult haza Poroszországba.

– No meg az is lehet, hogy Amerikába megy, és ott majd föllép a cirkuszban, ő lesz a naprendszerből hazajáró kísértet! - mondta Ben-Zuf.

És Palmyrin Rosette?

Ha a többiek hallgattak, bezzeg beszélt ő valamennyiük helyett!

Csillagászkollégái tagadták, hogy a Gallia valaha is föltűnt volna az égbolton. Ez az üstökös különben sincs lajstromozva, nem tud róla senki. A dühös professzor két évvel később vaskos kötetben jelentette meg beszámolóját a Galliáról és személyes tapasztalatainak meg kalandjainak a történetét.

Európa tudósai azonban csak a vállukat vonogatták, sőt válaszul a professzor könyvére Egy hipotézis története cím alatt később megjelent egy másik könyv, mely Palmyrin Rosette munkáját az azt megillető helyre tette.

A professzor haragja ezúttal nem ismert határt. Közölte, hogy azóta is látta nemcsak a Galliát, hanem a Galliáról levált részt is, mely a tizenhárom angollal együtt most is ott kering a világűrben. Sohasem törődött bele, hogy nem lehet köztük ő is.

Hector Servadac és Ben-Zuf a Montmartre dombján sétálgatva, mikor biztosak lehettek abban, hogy senki sem hallja meg őket, néha elbeszélgettek rendkívüli kalandjaikról.

– Talán mégiscsak álmodtuk az egészet - mondta Ben-Zuf.

– Ezer ördög! Kezdem magam is ezt hinni! - válaszolt a kapitány.

Aztán egy szép napon a már őszülő Hector Servadac feleségül adta fogadott gyermekét, az azóta szép ifjú lánnyá serdült Ninát Pablóhoz. A fiatalok gyerekkorukban kerültek össze, és soha többé nem váltak el.

Sokáig éltek, boldogok voltak, s csöppet sem bánták, hogy nem lett belőlük Ádám és Éva, egy új világ első emberpárja.

.oOo.

A mű végére értél. Elolvastad?

Hogy tetszett ez a mű?

Értékeld te is!

Sürgöny

Feladó-hivatal: a világháló · Rendeltetési hely: a Nautilus fedélzete

0 szó · díj: 0 krajcár (a pontokból STOP lesz)