Hector Servadac · MÁSODIK RÉSZ

NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET

melyből megtudjuk, hogy egy regény végén nem mindig a főhősök házasodnak össze

– Kapitány uram! Algéria!

– És Mostaganem!

Ez volt a két francia első szava, mikor a többiekkel együtt ők is visszanyerték az eszméletüket.

Megmagyarázhatatlan csoda révén - de hiszen minden csoda megmagyarázhatatlan - valamennyien épségben voltak.

Servadac kapitány és a legénye nem tévedett: a naprendszerben tett kétéves kirándulásuk után csaknem pontosan ott értek földet, ahonnan elindultak.

Alig két kilométernyire voltak Mostaganemtől.

Fél órával később Servadac kapitány meg a társai beértek a városba.

Mostaganem lakóin - legnagyobb meglepetésükre - semmi izgalom nem látszott, békésen végezték napi munkájukat. Reggel nyolc óra volt, a Nap a régi helyén, a keleti látóhatáron tündökölt. A földgolyón jele sem volt annak, hogy valami szokatlan történt, de még annak sem, hogy lakói valami szokatlan eseményre várnának.

– Ejnye - mondta Servadac kapitány -, nem tudtak volna az üstökös közeledtéről?

– Úgy látszik, kapitány uram! - csóválta a fejét Ben-Zuf. - És én még azt képzeltem, hogy diadalmenetben vonulunk be!

A városkapuban Servadac kapitány összetalálkozott két bajtársával, a második lövészezred őrnagyával és a nyolcadik tüzérezred kapitányával.

Valósággal egymás karjába estek.

– Servadac! - kiáltotta boldogan az őrnagy.

– Bizony, én vagyok!

– S honnan jön, kedves barátom, s hol volt ilyen sokáig?

– Elmondanám szívesen, de nem hinnének nekem! Tételezzük fel hát, hogy álmodtam!

Hector Servadac ennél többet nem volt hajlandó mondani, viszont megkérdezte, mi van azzal a bizonyos hölggyel, aki miatt párbajozni akart volna Timasef gróffal.

– Férjhez ment, kedves barátom, férjhez ment a hölgy! - mondta az őrnagy.

– Hallja ezt, gróf úr! Hallja? Ezek után igazán örülök, hogy nem párbajoztunk!

– És én mennyire örülök, hogy minden hátsó gondolat nélkül, barátként szoríthatok önnel kezet, kapitányom! - válaszolt melegen a gróf.

– Így legalább nem kell befejeznem azt a rémes szerelmes verset! - örvendezett Servadac kapitány, s a két hajdani vetélytárs immár örök barátként rázott kezet.

Egyébként Timasef gróf sem volt hajlandó nyilatkozni a velük megesett rendkívüli históriákról, melyek közül a legérthetetlenebb a távozásuk és a visszatérésük volt. És végképp nem értették, miként lehetséges az, hogy a Földközi-tenger partján még csak jele sem volt a változásnak.

Határozottan okosabban teszik, ha hallgatnak arról, amit átéltek.

Másnap az oroszok elindultak haza Oroszországba, a spanyolok meg Spanyolországba, s Timasef gróf fejedelmi ajándékkal vett tőlük búcsút, hogy ezentúl soha többé ne kelljen félniük a nélkülözéstől.

Az öreg Hakhabut meg eltűnt valahol a nagyvilágban, de az is lehet, hogy indult haza Poroszországba.

– No meg az is lehet, hogy Amerikába megy, és ott majd föllép a cirkuszban, ő lesz a naprendszerből hazajáró kísértet! - mondta Ben-Zuf.

És Palmyrin Rosette?

Ha a többiek hallgattak, bezzeg beszélt ő valamennyiük helyett!

Csillagászkollégái tagadták, hogy a Gallia valaha is föltűnt volna az égbolton. Ez az üstökös különben sincs lajstromozva, nem tud róla senki. A dühös professzor két évvel később vaskos kötetben jelentette meg beszámolóját a Galliáról és személyes tapasztalatainak meg kalandjainak a történetét.

Európa tudósai azonban csak a vállukat vonogatták, sőt válaszul a professzor könyvére Egy hipotézis története cím alatt később megjelent egy másik könyv, mely Palmyrin Rosette munkáját az azt megillető helyre tette.

A professzor haragja ezúttal nem ismert határt. Közölte, hogy azóta is látta nemcsak a Galliát, hanem a Galliáról levált részt is, mely a tizenhárom angollal együtt most is ott kering a világűrben. Sohasem törődött bele, hogy nem lehet köztük ő is.

Hector Servadac és Ben-Zuf a Montmartre dombján sétálgatva, mikor biztosak lehettek abban, hogy senki sem hallja meg őket, néha elbeszélgettek rendkívüli kalandjaikról.

– Talán mégiscsak álmodtuk az egészet - mondta Ben-Zuf.

– Ezer ördög! Kezdem magam is ezt hinni! - válaszolt a kapitány.

Aztán egy szép napon a már őszülő Hector Servadac feleségül adta fogadott gyermekét, az azóta szép ifjú lánnyá serdült Ninát Pablóhoz. A fiatalok gyerekkorukban kerültek össze, és soha többé nem váltak el.

Sokáig éltek, boldogok voltak, s csöppet sem bánták, hogy nem lett belőlük Ádám és Éva, egy új világ első emberpárja.

.oOo.

Ha llegado al final de la obra. ¿La ha leído?

¿Qué le ha parecido esta obra?

¡Dé también su valoración!

Telegrama

Oficina de origen: la red mundial · Destino: a bordo del Nautilus

0 palabras · tarifa: 0 kreuzers (los puntos se convierten en STOP)