Nemo kapitány · Első rész

XX.

A TORRES-SZOROS

Il luogo del capitolo nella Sala delle mappe: Torres-szoros

A december 27-ről 28-ra virradó éjjel a Nautilus nagy sebességgel távolodott el Vanikoro partjaitól. Nyugat felé haladt, s három nap alatt tette meg azt a hétszázötven mérföldet, amely a La Pérouse-szigetcsoportot Új-Guinea délkeleti csúcsától elválasztja.

1868. január 1-én Conseil kora reggel feljött hozzám a Nautilus tetejére.

– A tanár úr engedelmével boldog új esztendőt kívánok - köszöntött a derék fiú.

– Hát ez nagyon kedves, úgy csinálsz, mintha Párizsban volnék, a Jardin des Plantes-beli dolgozószobámban. Köszönöm a jókívánságokat, és hasonlóval viszonzom. Azt szeretném csak megkérdezni tőled, hogy te, fiam, mit értesz jelenlegi körülményeink között „boldog új esztendő”-n? Vajon meghozza-e ez az év számunkra börtönünkből a szabadulást? Vagy pedig éppenséggel a mi rendkívüli utazásunk folytatását hozza meg?

– Nem tudom, mit feleljek a tanár úrnak. Rendkívüli dolgokat láttunk ezen az utazáson, két hónap óta bizony egy pillanatig sem unatkoztunk. És az út napról napra egyre érdekesebb lesz: ami utóbb történik, az mindig csodálatosabb, mint ami előtte volt, és ha ez így megy tovább, nem tudom, hogy a végén még mit élünk meg. Szerintem soha az életben nem lesz többé alkalmunk ilyesmit látni.

– Nem, Conseil, soha.

– No, meg aztán Nemo kapitány úrról sem mondhatom, hogy sok vizet zavar. Olyan, mintha itt se volna. Illik is rá a neve: Senki kapitány.

– Úgy van, fiam.

– Hát én azért a tanár úr engedelmével úgy vélem, hogy az lenne csak a boldog új esztendő, ha mindent, de mindent megláthatnánk...

– Mindent, édes fiam? Az kissé soká tartana. Ned Land hogyan vélekedik erről a dologról?

– Ned Land pontosan az ellenkező nézeten van - felelte Conseil. - Neki gyakorlati az észjárása, és ő sokat ad a gyomrára. Folyton csak a halakat nézni és folyton csak halat enni, ez őt nem elégíti ki. Se bor, se kenyér, se hús - ez nincsen az ő ínyére. A kanadaiak marhasülthöz szoktak, s a derék férfiú azt nagyon hiányolja, no, meg egy-egy kupica pálinkától sem szokott ő megijedni!

– Én, fiam, ezeket a gyomorbeli örömöket igazán nem hiányolom. Nagyon jól megszoktam az itteni ellátást.

– Én is - felelte Conseil. - Minden vágyam, hogy itt megmaradhassak, Ned Landnek pedig minden vágya, hogy megszökhessek. Ha tehát az új esztendő nem hoz jót a számomra, akkor az ő számára éppenséggel jót hoz - és megfordítva. Tehát kettőnk közül egyik egész biztosan jól jár. Azt kívánom tehát a tanár úrnak, amiben nagyobb öröme telik.

– Köszönöm, Conseil. Csak arra kérlek, hogy az újévi ajándékozást halasszuk későbbre. Elégedj meg egyelőre egy barátságos kézszorítással. Egyebem pillanatnyilag nincs.

– Ennél bőkezűbb ajándékot nem kaphatok - felelte Conseil.

A derék fiú ezzel el is ment.

11 346 mérföldet futottunk be január 2-ig azóta, hogy a japán vizeket elhagytuk. A Nautilus most Ausztrália északkeleti partjánál, a veszedelmes Korall-tengerben hajózott. Néhány mérföldnyi távolságban haladt a félelmetes zátony mentén, amelyen Cook hajói 1770. június 10-én kis híján elpusztultak. Cook hajója egy sziklára futott, s csak azért nem süllyedt el, mert a hajótestbe belefúródott koralldarab levált a sziklatömbről, s a léket eltömte.

Nagyon szerettem volna megtekinteni ezt a háromszázötven mérföld hosszúságú korallszirtet; a tenger itt mindig nyugtalan, mennydörgésszerű robajjal csapódik a hatalmas hullámverés a sziklás partnak. De még mielőtt a sziklabástya elé értünk volna, a Nautilus ferde szárnyai segítségével óriási gyorsasággal lemerült a nagy mélységbe, s így semmit sem láthattam ezekből a magasba meredő, korallképződményű falakból. Be kellett érnem azzal, hogy a hálók gazdag zsákmányában gyönyörködjem. Szép számban fogtak germonokat s akkora makrélákat, mint a tonhal; kékes hasukat harántcsíkos sávok gyűrűzik, amelyek csak addig látszanak, míg a hal eleven. A halak csapatostól követtek bennünket, s kitűnő, ízletes fogásokat szolgáltattak asztalunkra. A háló szemeiben fennakadt puhányok és virágállatok között különböző fajtájú nyolcsugaras virágállatocskákat találtam, meg tengeri sünöket, tengeri kalapácsokat, sarkantyúkat és tengeri napórát. A növényvilágot szép tengeri hínárok képviselték; a többi között szíjmoszatok, amelyeket teljesen belepett a pórusaikból kiszivárgó nyálka.

Két nappal azután, hogy áthaladtunk a Korall-tengeren, vagyis január 4-én, megpillantottuk Új-Guinea partjait. Nemo kapitány ekkor közölte velem, hogy a Torres-szoroson át az Indiai-óceánba szándékozik hajózni. Többet egy árva szóval sem mondott. Ned Land nagyon megörült a hírnek; közeledünk tehát - úgy vélte - az európai tengerekhez.

A Torres-szoroson való átkelés nemcsak a sok sziklazátony miatt veszedelmes, hanem a partoknál gyakran felbukkanó vad bennszülöttek miatt is kockázatos vállalkozás. Ez a szoros választja el Új-Hollandiát a nagy Pápua-földtől, amelyet Új-Guineának is neveznek.

Új-Guinea négyszáz mérföld hosszú és harminc mérföld széles; területe negyvenezer négyzetmérföld, s a déli szélesség 0° 19’-től a 10° 2’-ig és a hosszúság 128° 23’-től a 146° 15’-ig terjed. Délben, amikor a másodkapitány a napmagasságot mérte, megpillantottam az Arfalx-hegység teraszosan emelkedő s hegyes, magános ormokban végződő csúcsait.

A Nautilus a földteke legveszedelmesebb tengerszorosának bejáratához ért: ide még a vakmerő hajósok is alig merészkednek behatolni. Luiz Paz de Torres a Melanéziát1 övező déli tengerről való visszatértében vágott át ezen a szoroson, ahol 1840-ben Dumont d’Urville korvettjei zátonyra futottak, és az emberekkel együtt majdnem elpusztultak. A Nautilus azonban minden veszéllyel dacolva haladt a korallszirtek felé.

A Torres-szoros körülbelül harmincnégy mérföld széles, de vizéből minduntalan kisebb-nagyobb zátonyok, sziklák meredeznek ki, ezért jóformán hajózhatatlan. Nemo kapitány minden óvintézkedést megtett, hogy áthaladhasson rajta. A Nautilus most közepes sebességgel a víz felszínén haladt. A csavar, mint valami cet farka, lomhán csapdosta a vizet.

Felhasználtuk társaimmal az alkalmat, s felmentünk a tetőre, körülnézni. Most sem volt fenn senki. A kormányosfülkében, ha jól láttam, maga Nemo kapitány állt; maga vezeti tehát hajóját a veszélyes úton.

A Nautilus körül vadul háborgott a tenger. A délkeletről északnyugatra haladó, két és fél mérföld sebességű áramlás irtózatos robajjal tört meg a mindenfelől kimeredező korallszirteken.

– Tyű, hogy háborog a tenger! - mondta Ned Land.

– Mint egy megvadult ló - mondottam én. - Nem tudom, hogy a Nautilus hogyan fogja megnyergelni.

– Átkozott kapitánya! - folytatta a kanadai. - Nagyon biztos lehet a dolgában! Akkora koralltömböket látok itt, hogy pozdorjává törik a hajója, ha csak hozzájuk súrlódik is!

Helyzetünk valóban igen veszélyes volt, de a Nautilus ördöngös ügyességgel siklott előre a tajtékzó hullámokkal elöntött zátonyok között. Nem követte pontosan az Astrolabe és a Zélée útját, amely Dumont d’Urville számára csaknem végzetessé vált, hanem északabbra haladt; a Murray-szigetet megkerülve visszakanyarodott délnyugatra, a Cumberland-átjáró felé. Azt hittem, egyenesen befordul ide, de a hajó ekkor északkeletnek fordult, s egy sereg, szinte ismeretlen sziget között kanyarogva, a Tound-sziget és a Rossz Csatorna felé hajózott.

Már attól tartottam, hogy Nemo kapitány, őrülettel határos merészségében, ezen a szűk úton vezeti tovább a *Nautilus*t, ahol Dumont d’Urville két korvettje megfeneklett, amikor másodszor is hirtelen irányt változtatva egyenesen nyugatnak vágott a Geboroar-sziget felé.

Délután három órakor a dagály tetőpontjára ért, a hullámok egymásra tornyosultak. Közeledtünk a sziget felé. Még ma is magam előtt látom zöldellő pandanusszal2 borított partszegélyét. Két mérföldnyire lehettünk ekkor a parttól.

Egy hirtelen lökés földhöz vágott. A Nautilus megállt. Kissé bal felé dőlve megfeneklett egy zátonyon.

Feltápászkodtam, s első pillantásom Nemo kapitányra és a másodtisztre esett. A hajó helyzetét vizsgálták, s érthetetlen nyelvükön tárgyaltak valamit.

Íme, ez volt a helyzet: két mérföldnyire jobb felől Geboroar szigete látszott; partja, mint valami óriási ölelő kar, északtól nyugat felé kerítette be a tengert. Délről és keletről, a visszavonuló dagályból már kimeredeztek a korallszirtek. Teljesen megfeneklettünk, méghozzá olyan tengeren, ahol az ár és az apály csak közepes, s ez a körülmény semmi esetre sem könnyíti meg a *Nautilus*nak, hogy ismét vízre emelkedjék. A szilárd borítás azonban minden sérüléstől megóvta a hajót. De sem alámerülni nem bírt, sem ajtaját kinyitni nem lehetett; az a veszély fenyegette, hogy örök időkre a zátonyon ragad - akkor pedig befellegzett Nemo kapitány tengeralattjárójának!

Ezek a gondolatok cikáztak át fejemen, amikor a kapitány nyugodt, kényelmes léptekkel odajött hozzám. Bámulatos, mekkora önuralma van ennek az embernek: még csak izgatottnak vagy bosszúsnak sem látszik.

– Baleset? - kérdeztem.

– Nem, csak váratlan akadály.

– De ez az akadály esetleg mégis azzal a következménnyel jár, hogy ön kénytelen lesz visszatérni a földre - mondottam.

Nemo kapitány különös tekintetet vetett rám, s határozottan nemet intett. Ezzel minden szónál világosabban megmondta, hogy soha, semmi körülmény nem kényszerítheti arra, hogy valaha is szárazföldre tegye a lábát. Aztán így szólt hozzám:

– Megnyugtathatom, professzor úr, hogy a Nautilus nincs veszedelemben. S még olyan tájakra viszi önt, ahol feltárulnak szeme előtt az óceán sosem látott csodái. Utazásunk legelején vagyunk még, s nem szeretném, ha ilyen hamar meg kellene válnom az ön megtisztelő társaságától.

– Csakhogy a Nautilus dagály idején feneklett meg, kapitány úr - folytattam, fülem mellett eresztve el a gunyoros szavakat. - A Csendes-óceánon pedig a dagály nem erős, és ha a Nautilus nem tud szabadulni a holtsúlytól - ami, úgy gondolom, lehetetlen - nem látom, hogyan emelkedhetik megint a vízre.

– Igaza van, professzor úr, a dagály itt valóban nem erős - felelte a kapitány. Csakhogy a Torres-szorosban még másfél méter különbség van a dagály és az apály szintje között. Ma január 4-e van, öt nap múlva telihold lesz. Nagyon csodálkoznék, ha a barátságos bolygó meg nem dagasztaná akkor kellőképpen a tengert, hogy hajóm ismét vízre kerüljön. Nos, én rábízom magam a dagályra.

E szavak után Nemo kapitány másodtisztjével együtt a vaslétrához sietett, s eltűnt a hajó belsejében. A Nautilus mozdulatlanul feküdt a zátonyon, mintha a korallpolipocskák már örök időkre beágyazták volna elpusztíthatatlan cementjükbe.

Zátonyon a Torres-szorosban
Zátonyon a Torres-szorosban Nella Galleria →

– Nos, uram? - lépett hozzám Ned Land, miután a kapitány elment.

– Hát, kedves barátom, várjuk meg nyugodtan a 9-i dagályt. A hold állítólag szíves lesz ismét vízre emelni bennünket.

– Ennyi az egész?

– Ennyi.

– A kapitány nem is próbál horgonyt vetni? Nem próbálja meg láncokon levontatni a hajót a zátonyról? Egyáltalán, nem követ el mindent, hogy visszasodródjunk?

– Mire jó az? A dagály majd visszasodor bennünket! - felelte Conseil jámborul.

A kanadai egy pillantást vetett cimborájára, majd vállat vont. A tapasztalt tengerésznek más volt a véleménye.

– Uram - fordult hozzám -, higgye el, ha én mondom: ez az ócskavas többé az életben nem fog sem a tengeren, sem a tenger alatt járni. Legfeljebb arra jó, hogy kilószámra eladják. Szerintem elérkezett tehát a pillanat, amikor faképnél hagyjuk a kapitányt.

– Kedves barátom - feleltem a szigonyosnak -, én jobban megbízom a derék Nautilus*ban, mint maga. Majd meglátjuk öt nap múlva, mit várhatunk a csendes-óceáni dagálytól. A szökést azért meg lehetne éppen kísérelni, ha az angliai vagy a provence-i partok integetnének nekünk a távolból. Ám Új-Guinea partvidékén egészen más a helyzet. Ráérünk majd a végső szükségben szökésre gondolni, ha a *Nautilus sehogy sem mozdulhat el, amit én rendkívül súlyos körülménynek tekintenék.

– Puhatolózzunk legalább - erősködött Ned Land. - Nézze, itt ez a sziget. A szigeten fák vannak. És a fák alatt négylábú, szárazföldi állatok; megannyi bordaszelet és vesepecsenye! Vásik már a fogam egy kis jó húsra.

– Ned barátomnak ebben feltétlenül igaza van - mondta Conseil. - Itt egyezik a véleményünk. Nem tudná a tanár úr a barátjánál kieszközölni, hogy vitessen ki bennünket egy kicsit a szárazföldre? Már úgyis elszoktunk a szárazon való járástól.

– Megkérhetem, de úgyse egyezik bele - feleltem.

– Próbálja csak meg a tanár úr - mondta Conseil. - Legalább kitapasztaljuk, mit ér a kapitány kedvessége.

Nemo kapitány, legnagyobb meglepetésemre, igen előzékenyen, sőt kedvesen megadta a kért engedélyt, és még csak azt sem kívánta tőlem, hogy ígéretet tegyek a visszatérésre. Igaz, nagyon kockázatos dolog lett volna Új-Guinea földjén át a szökés - én semmi esetre sem adtam volna Ned Landnek ilyen tanácsot. Inkább a Nautilus foglyai legyünk, mint hogy az új-guineai bennszülöttek kezei közé kerüljünk.

Másnap reggel rendelkezésünkre bocsátották a csónakot. Nem firtattam, hogy Nemo kapitány elkísér-e bennünket. Sőt, úgy gondoltam, hogy matrózt se adnak mellénk, hanem Ned Landnek kell kieveznie velünk a szigetre. A szárazföld alig két mérföldnyi távolságban volt, s a kanadai számára gyerekjáték lesz a könnyű csónakot elvezetni a sziklazátonyok között, amelyek csak a nagy hajók számára jelentenek komoly veszedelmet.

Másnap, január 5-én, meglazították a csónak rögzítőcsavarjait, kiemelték ágyából, s a fedélzetről leeresztették a tengerre. Két tengerész végezte ezt a műveletet. Az evezők már a csónakban voltak, s mi elfoglaltuk helyünket.

Reggel nyolc órakor baltával, puskával felfegyverezve ellöktük magunkat a *Nautilus*tól. A tenger elég nyugodt volt. Gyenge szél fújdogált a szárazföld felől. Conseil meg én megragadtuk az evezőket, s erőteljes csapásokkal húztuk a csónakot. Ned Land kormányozott bennünket a szirtzátonyok szűk átjáróiban. A könnyű csónak gyorsan siklott a vízen.

Ned mester nem tudott hova lenni örömében. Kiszabadult a börtönből - nem gondolt a visszatérésre.

– Húst eszünk! - ismételte minduntalan. - Húst eszünk és micsoda húst! Igazi vadpecsenyét! Kár, hogy kenyeret nem haraphatunk hozzá! Nem mondom, a hal is egész jó eledel, csak én már torkig vagyok vele. Egy szép darab, izzó parázson sült friss vadhús kellemes változatosság volna az étrendünkben.

– Hogy szereti a hasát! - mondta Conseil. - Úgy tud ételről beszélni, hogy az embernek kicsordul tőle a nyála.

– Kérdés, hogy találunk-e az erdőben vadat - mondtam. - Hátha akkora vadállatra bukkanunk, hogy a vadász megszalad előle?

– Olyan nincs, tanár úr - felelte a kanadai, s foga villogott a szájában. - Ha nincs más négylábú ezen a szigeten, hát tigrishúst eszem, igenis, tigris vesepecsenyét!

– Félelmetes vagy, öregem - mondta Conseil.

– Akármiféle állat kerül a puskacsövem elé, bizony leterítem! Akár négylábú, toll nélkül vagy kétlábú tollasjószág - beledurrantok! - fogadkozott Ned Land.

– No tessék! - feleltem. - Micsoda meggondolatlan kalandokba fog minket megint belesodorni, Ned mester?

– Sose féljen, tanár úr - felelte a kanadai. - Húzza csak meg jól azt az evezőt! Huszonöt perc alatt a legfinomabb pecsenyét fogom maguknak felszolgálni!

Fél kilencre a Nautilus csónakja szerencsésen átjutott a Geboroar-szigetet övező korallgyűrűn, s szép csendesen megülepedett a homokos partszegélyen.

Note

  1. Az Óceánia gyűjtőnévvel összefoglalt három nagy csendes-óceáni szigetvilág (Mikronézia, Melanézia, Polinézia) egyike. Az Admiralitás-szigetek, a Bismarck-szigetek, a Salamon-szigetek, az Új-Hebridák és Új-Kaledónia tartozik hozzá ↩
  2. Buján termő, magas trópusi növény. Főként tengerpartokon terem. Gyümölcse a narancsra emlékeztet ↩

Eri attento?

  1. Mi történik a Gueboroar-sziget mellett?

  2. Hová indul a csónak, míg a Nautilus a zátonyon vesztegel?

  3. Merre tervez Ned szökést?

  4. Hány mérföldet futottak be január 2-ig a japán vizek óta?

  5. Merre akar Nemo az Indiai-óceánba jutni?

Qual è il tuo personaggio preferito?

Ventimila leghe sotto i mari – tra i personaggi principali

Telegramma

Ufficio di partenza: World Wide Web · Destinazione: a bordo del Nautilus

0 parole · tariffa: 0 kreuzer (i punti diventano STOP)