Nemo kapitány · Első rész

XIV.

A FEKETE ÁRAMLAT

Il luogo del capitolo nella Sala delle mappe: Japántól 300 mérföldre

Az útvonal térképe: Csendes-óceán
Az útvonal térképe: Csendes-óceán Nella Galleria →

A föld felületének több mint hetven százalékát, vagyis háromszáznyolcvanmillió négyzetkilométert tenger borít. Ennek az óriási tömegű víznek kétmilliárd-kétszázötvenmillió köbmérföld a köbtartalma, ami egy hatvan mérföld átmérőjű, három quintillió tonna súlyú gömbnek felel meg. E szám megértéséhez tudnunk kell, hogy a quintillió úgy aránylik a milliárdhoz, mint a milliárd az egyhez. Azaz: egy quintillióban annyi milliárd van, mint ahány egység a milliárdban. Ez a vízmennyiség tehát körülbelül annyi, amennyi víz a földteke összes folyóiban negyvenezer év alatt elfolyik.

Abban a geológiai korszakban, amikor a Föld kialakult, a tűz időszakára a víz időszaka következett. Kezdetben mindent elborított az óceán. Majd később, a sziluri korszakban, hegycsúcsok bukkantak ki lassanként a tengerből, szigetek emelkedtek ki s tűntek el megint a helyenként keletkező özönvízben, majd ismét megjelentek a víz felett, összeolvadtak, nagy kiterjedésű szárazföldeket, világrészeket alkottak. A szárazföld végül is megszilárdult, s azt a földrajzi alakzatot öltötte, amelyet ma látunk. A szárazföld harminchétmillió négyzetmérföld nagyságú, más szóval százharmincmillió négyzetkilométernyi területet hódított el az óceántól.

A szárazföldi alakulatok öt hatalmas részre osztják a tengert. Ezek pedig: az Északi- és Déli-Jeges-tenger, az Indiai-, Atlanti- és a Csendes-óceán.

A Csendes-óceán északról délre, a két sarkkör között s nyugatról keletre Ázsia és Amerika között terül el, száznegyvenöt hosszúsági fok kiterjedésben. Ez a legcsendesebb tenger; áramlatai lassúak és szélesek, dagály-apálya közepes, csapadéka bőséges. Ezt az óceánt kellett most a legkülönösebb körülmények között bejárnom.

– Professzor úr - szólt hozzám Nemo kapitány -, ha úgy tetszik, állapítsuk meg a Nautilus pontos helyzetét, amely egyben utazásunk kiindulópontja lesz. Háromnegyed tizenkettő van. Felszállok ismét a felszínre.

Nemo kapitány háromszor megnyomta a villanycsengő gombját. A szivattyúk megindultak: hajtották ki a vizet a tartályokból. A manométer mutatója egyre gyengülő nyomást jelzett: a Nautilus emelkedését mutatta. S a mutató egyszerre csak megállt.

– Felértünk - mondta a kapitány.

A középen levő feljáróhoz siettem, felmásztam a vaslépcsőn, s a nyitott fedélen át kiléptem a Nautilus tetejére.

A lapos tető csupán nyolcvan centiméternyire emelkedett ki a vízből. S valóban, a Nautilus orsó alakú orrával és farával hosszú szivarra emlékeztetett. Észrevettem, hogy pikkelyszerűen egymásra helyezett borítólemezeivel csakugyan a szárazföldön élő nagy csúszómászók pikkelyes hátához hasonlít. Így hát nagyon is érthető, hogy a *Nautilus*t a legjobb távcsövekkel is tengeri állatnak nézték.

A tető közepén egy csekély domborulat jelezte a hajótestbe félig besüllyesztett csónak helyét. Az orron és a faron két alacsony, rézsútos falú fülke emelkedett ki, vastag lencseüveg ablakokkal. Az egyikben a kormányos tartózkodik, a másikban van a hatalmas fényerejű reflektor, amely a Nautilus útját megvilágítja.

A tenger csodálatosan szép és csendes volt, az ég felhőtlen. Alig éreztem a hosszú testű hajón a hullámok lassú ringatását. Könnyű keleti szél fodrozta a vizet. A látóhatárról felszállott a pára, s így kedvező alkalom nyílt a megfigyelésre.

Nem láttunk magunk előtt semmit. Sem zátonyt, sem szigetet. Az Abraham Lincoln is eltűnt. Az óceán végtelen pusztasága terült el előttünk.

Nemo kapitány szextánsával megmérte a nap magasságát, hogy ebből az adatból majd kiszámítsa a földrajzi szélességet. Azután néhány percig várt, hogy megállapítsa, mikor delel a nap. Feszülten figyelt: egy arcizma se rezdült. Mintha márványból faragott kéz fogná a műszert.

Nemo helymeghatározást végez
Nemo helymeghatározást végez Nella Galleria →

– Dél van - szólalt meg egyszerre a kapitány. - Nos, ha úgy tetszik, mehetünk, professzor úr...

Még egy utolsó pillantást vetettem a tengerre. A víz a japán partvidék közelségében kissé sárgásra színeződött. Lementem ismét a vaslépcsőn a nagy szalonba.

A kapitány most meghatározta a hajó helyzetét. A kronométer segítségével kiszámította a hosszúsági fokot, s a korábbi észleleteiről készített grafikonon ellenőrizte számításait.

– A 37° 15’ nyugati hosszúság mentén haladunk, professzor úr...

– Melyik délkörtől számítva?1 - kérdeztem hirtelen, remélvén, hogy a kapitány válaszából talán kiderül, hogy melyik ország szülötte.

– Több kronométerem van, professzor úr - felelte. - Az egyik a párizsi, a másik a greenwichi, a harmadik a washingtoni időt mutatja. Az ön tiszteletére most a Párizsra beállított kronométert fogom használni.

Semmit sem tudtam meg a válaszból. Meghajlással köszöntem meg a megtiszteltetést. Nemo kapitány tovább beszélt:

– A Nautilus a párizsi délkörtől számított 37° 15’ nyugati hosszúság és a 30° 7’ északi szélesség mentén halad. Tehát körülbelül háromszáz mérföldnyire vagyunk a japán partoktól. Ma november 8-a van, most déli tizenkét óra. Tenger alatti felfedező útra indulunk, professzor úr.

– Isten legyen velünk! - kiáltottam.

– Most pedig - folytatta a kapitány - itt hagyom önt a könyvek között. Megadtam az útirányt: kelet-északkelet, ötven méter mélységben. Itt vannak a részletes térképek, azokon figyelemmel kísérheti utunkat. A szalon rendelkezésére áll. Engedje meg, hogy most visszavonuljak.

Nemo kapitány meghajolt és távozott. Egyedül maradtam gondolataimmal, s ezek szüntelenül a Nautilus parancsnoka körül forogtak. Megtudom-e valaha is, melyik nemzet fia ez a különös ember, aki avval kérkedik, hogy a földön sehová sem tartozik? Gyűlöletet táplál az emberiség iránt, s talán irtózatos bosszúra készül - de mi ébresztette a gyűlöletet? Ki ez az ember? Félreismert tudós? Lángész, akit „nagyon megbántottak”, ahogyan Conseil mondta? Új Galilei?2 Vagy egyike azoknak a tudományos kutatóknak, mint az amerikai Maury, akiknek pályáját derékba törték a levert forradalmak? Még nem tudom. A véletlen dobott a Nautilus fedélzetére, Nemo kapitány kezében tartja az életem: s ő hűvösen ugyan, de emberséggel fogadott. Csak éppen nem ragadta meg a feléje nyújtott kezem. S nem nyújtotta nekem a magáét.

Egy óra hosszat töprengtem, de nem jutottam közelebb az izgalmas titok megfejtéséhez. Pillantásom azután az asztalra kiterített nagy planiszférikus térképre3 esett. Ujjam a hosszúsági és szélességi körök most meghatározott keresztezési pontjára helyeztem, s belemerültem a térkép tanulmányozásába.

Nemcsak a szárazföldön, hanem a tengeren is vannak folyamok. Sajátságos áramlatok, hőmérsékletükről, színükről ismerhetők fel: legismertebb köztük a Golf-áram. A tudomány öt fő áramlatot jelöl meg a világtengereken: egyik az Atlanti-óceán északi részén vonul, a második a déli részén, a harmadik a Csendes-óceán északi részén, a negyedik a déli részén és az ötödik az Indiai-óceán déli részén. Volt egykor valószínűleg egy hatodik áramlat is, az Indiai-óceán északi részén, amikor a Kaszpi-tenger és az Aral-tó az ázsiai nagy tavakkal egyetlen összefüggő vízterületet képezett.

A planiszférikus térképen megjelölt ponton haladt át az egyik áramlat, amelyet a japánok Kuro-Sivónak neveznek: a Fekete Folyam. A trópusi nap függőleges sugaraitól felmelegített Bengáli-öbölből indul ki, kidöntött kámforfákat s mindenféle forró égövi hordalékot sodorva magával, áthalad a Malacca-szoroson, s az ázsiai part mellett elhúzva, bekanyarodik a Csendes-óceán északi részébe, s az Aleut-szigetekig vonul. Mély, indigókék, meleg vize mint sötét folyam szeli át az óceán tereit. A Nautilus az áramlat közepén halad. Tekintetemmel követtem útját, s elképzeltem, mint ragad magával a végtelen Csendes-óceánon... Tűnődésemből egyszerre csak valami nesz ébresztett fel. Megnyílt a szalon ajtaja. Társaim léptek be a terembe.

Szinte kővé dermedt mind a kettő a küszöbön, amikor a szalonban felhalmozott csodás kincsekre esett a tekintetük.

– Hol vagyunk? - kiáltott fel a kanadai. - Talán bizony a quebeci múzeumba tévedtem?

– Én inkább úgy vélném, hogy a Sommerard-palotában4 vagyunk, a tanár úr engedelmével! - ámuldozott Conseil.

– Kedves barátaim - józanítottam ki őket -, nem vagyunk Kanadában. Sem Franciaországban. - Intettem, lépjenek be. - A Nautilus fedélzetén vagyunk, barátaim, mégpedig ötven méterrel a tenger színe alatt.

– Hát... ha a tanár úr mondja, akkor biztosan úgy van - felelte Conseil. - De hát én még életemben nem láttam ilyet. Csak bámulok.

– Bámulhatsz is, kedves fiam. Nézz csak körül. Itt azután bőven akad osztályoznivalód.

Conseilt nem sokat kellett biztatnom. A derék fiú máris az üvegszekrények elé állt, s kétrét görnyedve mormolta a természetrajzi szakkifejezéseket: haslábúak osztálya, kürtcsigák családja, porceláncsigák neme... És így ment ez vég nélkül...

Ned Land, akit a kagylótan édeskeveset érdekelt, arról faggatott, hogyan folyt le beszélgetésem Nemo kapitánnyal. Rájöttem-e már, kicsoda, honnan jött, hová megy, milyen mélységekbe ragad bennünket a hajója? Ezer kérdéssel ostromolt, amelyekre nem tudtam válaszolni.

Elmondtam Ned Landnek mindent, amit tudok, jobban mondva, hogy mi mindent nem tudok, s megkérdeztem tőle, hogy ő mit látott, mit hallott.

– Semmit sem láttam, semmit sem hallottam! felelte a kanadai. - Még a hajó legénységét sem láttam. Talán bizony villanyra jár az is?

– Villanyra???

– Szavamra mondom, ezen sem csodálkoznék. Mondja, tanár úr - makacskodott Ned Land, mert még nem adta fel tervét -, mondja, igazán nem tudja, hány ember van a fedélzeten? Tíz? Húsz? Ötven? Száz?

– Nem tudom. Fogalmam sincs róla, Land mester. Egyébként higgye el, okosabb, ha a tervéről egyelőre lemond. A *Nautilus*t úgysem tudja kezébe keríteni, de nem is menekülhet innen. Ez a hajó a modern ipar remeke: én a magam részéről nagyon sajnálnám, ha nem láthattam volna! Hány ember cserélne boldogan velünk, már csak azért is, hogy ezen a csodálatos hajóúton részt vegyen! Nyughasson már. Igyekezzünk, hogy minél többet lássunk abból, ami körülöttünk történik.

– Mit láthatunk? - csattant fel a szigonyos. - Semmit! Ebből a vasbörtönből semmit sem láthatunk. Vakok módjára járunk, vakok módjára úszunk a tengeren...

Alighogy társam ezt kimondta, a szalon elsötétedett. Koromfekete éjszaka vett körül bennünket. A mennyezetvilágítás oly hirtelen aludt ki, hogy szememben szúró fájdalmat éreztem, mintha csak éppen megfordítva - teljes sötétségből egyszerre vakító világosságba kerültem volna.

Némán vártunk. Meg sem moccantunk. Nem tudtuk, miféle újabb, kellemes avagy kellemetlen meglepetés érhet itt még bennünket. Egyszerre csak valami súrlódás neszét hallottuk, mintha a Nautilus falán a tolóajtók megnyíltak volna.

– Végünk van! - szólalt meg Ned.

A terem egyszerre megvilágosodott. Két oldalról, két hosszú, téglalap alakú nyíláson át áramlott be a fény. A víz elektromos fénysugarak özönében ragyogott. Két kristályüveg-lemez választott csak el bennünket a tengertől. Megremegtem: mi lesz, ha a törékeny üvegfal betörik? Aztán láttam, hogy az üvegfal erős rézkeretbe van szerelve, s ezáltal óriási az ellenállóképessége.

Egy mérföldnyi körzetben tisztán láthatóan tárult fel előttünk a tenger. Tündéri látvány! Toll azt le nem írhatja. Ki festheti le a csodálatos fényhatások játékát az átlátszó vízben, amint a ragyogás fokozatosan szivárványossá enyhül, fent és lent, az óceán mélyebb és magasabb rétegeiben!

Mindenki tudja, hogy a tenger átbocsátja a fényt. Sokkal tisztább, mint a sziklából fakadó forrás. A vizében lebegő parányi ásványi és szerves anyagok még csak növelik átlátszóságát. A Csendes-óceán egyes részein, az Antilláknál, száznegyvenöt méternyi mélységben is bámulatos tisztán látható a hajóról a homokos tengerfenék; úgy látszik, háromszáz méter az a határ, amelyen túl már nem hatol le a napsugár. De a *Nautilus*t körös-körül víz környékezi, s az elektromos fényforrás bent, a hullámok ölén árasztja sugarait. Nem is fényárban tündöklő vízben, hanem folyékony fényben úsztunk.

Ehrenberg föltevése szerint a tengerfenéket a foszforeszkáló parányok miriádjai világítják meg. Az bizonyos, hogy csodálatosabb látvány, mint az óceán mélysége, nincs sehol a világon. Ezt a csodát láttam meg most a fény ezernyi játékában. A szalon mindkét oldalán egy-egy ablak nyílt a rejtelmes mélységre. A sötétségbe borult szalonból még ragyogóbbnak tűnt a víz, s mi úgy néztük a kristályablakon át ezt a tündöklést, mintha egy óriási akvárium üvegfala előtt állnánk.

Kilátás a Nautilus ablakából
Kilátás a Nautilus ablakából Nella Galleria →

Az volt az érzésünk, hogy a Nautilus egy helyben áll. Semmi sem jelezte kint a mozgást. De voltak pillanatok, amikor láttuk, hogy a hajó vágósarkantyújával kettészelt víztömeg szédületes gyorsasággal rohan el mellettünk.

Bámulva, elragadtatva könyököltünk az üvegfal párkányára. Egyikünk sem törte meg a döbbenetes csendet. Conseil egyszerre csak megszólalt:

– No, Ned barátom, az imént mindenáron látni akartál valamit. Most aztán van mit nézned.

– Hát ez érdekes! Nagyon érdekes! - mondta a kanadai. Mintha valaki elfújta volna a haragját, nem gondolt már szökésre, hanem teljesen átadta magát az igézetes látványnak. - A világ végéről is érdemes idejönni, hogy ezt meglássa az ember!

– Ó, de gyönyörű! - áradt belőlem a lelkesedés. - Most már megértem ennek az embernek az életét! Megteremtette a maga külön világát - milyen csodálatos, milyen gyönyörű ez a világ!

– No de hol vannak a halak? Egyetlen halat se látok! - jegyezte meg a kanadai.

– Mit érdekelnek téged a halak, öregem! Hiszen egyetlen fajtát sem ismersz! - mondta Conseil.

– Hogy én ne ismerném a halakat? Halászember vagyok, vagy mi!

A két barát között erre parázs vita támadt: mindketten ismerték a halakat a maguk módja szerint.

Tudjuk, hogy a halak a gerincesek ágazatának utolsó osztálya. Pontos meghatározásuk így szól: „Kettős érrendszerű gerincesek, vérük hideg, kopoltyúval lélegzenek, és a vízben élnek. Két különálló csoportba oszthatók, a csontos és a porcogós halak csoportjába, aszerint, hogy csontos vagy porcogós csigolyákból áll-e a hátgerincük.”

A kanadai talán hallott valamit harangozni csontos meg porcogós halakról, Conseil azonban teljesen tájékozott volt ebben a kérdésben, s most, hogy Neddel összebarátkozott, bántotta, hogy a cimborája kevesebbet tud, mint ő. Elő is vette mindjárt:

– Öregem, te jó halász vagy, ügyes halász vagy, jól megszigonyozod a halat. El is ejtettél egy sereget. De fogadni mernék, hogy azért osztályozni nem tudnád őket.

– Dehogynem - felelte nagy komolyan a szigonyos: - Kétféle hal van: ehető és nem ehető.

– Ez az osztályozás csak annak érdekes, aki a hasát szereti. Mondd csak, tudod-e, mi különbség van a csontos és a porcogós halak között?

– Ezt még tudom, öcsém.

– Hát azt meg tudnád-e mondani, hogy ez a két nagy alosztály milyen rendekre oszlik?

– Tudja a fene - felelte a kanadai.

– Hát akkor ide figyelj, öregem, és jól jegyezd meg, amit mondok.5 A csontos halak hat rendre oszlanak. Először: a tüskésszárnyúak. Felső állkapcsuk teljesen kifejlett, kopoltyújuk fésű alakú. A tüskésszárnyúak rendjéhez tizenöt család tartozik. Vagyis az ismert halfélék háromnegyed része. Jellegzetes példány: a közönséges sügér.

– Elég jóízű - felelte Ned Land.

– Másodszor - folytatta Conseil - a hasúszók. A hasúszóknak a has alatt, a melluszonyuk mögött hasuszonyaik vannak, amelyek nem tapadnak a vállcsonthoz. Ez a rend öt családra oszlik. Az édesvízi halak nagy része ide tartozik. Jellegzetes példány: a ponty meg a csuka.

– Hát az is hal? - legyintett a kanadai, mert semmire se becsülte az édesvízi halakat.

– Harmadszor - folytatta Conseil rendületlenül - a karúszók. Hasuszonyaik a melluszonyok alatt vannak, és közvetlenül a vállcsonthoz tapadnak. Ez a rend négy családra oszlik. Jellegzetes példány: a sima lepényhal, a csupasz nyelvhal, a rombuszhal, a félszegúszó és a többi.

– Kitűnő! Kitűnő - kiáltotta a szigonyos. Ő csak az ízletesség szempontjából osztályozta a halakat.

– Negyedszer - folytatta Conseil, akit nem lehetett egykönnyen kihozni a sodrából -, negyedszer: az uszonynélküliek. Testük hosszú, hasuszonyaik nincsenek, bőrük vastag, többnyire sikamlós. Ehhez a rendhez egyetlen család tartozik. Jellegzetes példány: az angolna és a sajgatóhal.

– Közepes! Közepes! - legyintett kezével Ned Land.

– Ötödször - hadarta Conseil - a bojtkopoltyúsok. Teljes fogazatuk van, és állkapcsuk szabadon mozog, kopoltyújuk a kopoltyúív mentén kis pamacsokban, párosával van elhelyezve. Ehhez a rendhez csak egy család tartozik. Jellegzetes példány: a csikóca és a szárnyas lovacska.

– Ehetetlen! Ehetetlen! - mondta a szigonyos.

– Hatodszor - fejezte be előadását Conseil - a forrt állkapcsúak. Állkapocscsontjuk mereven hozzá van rögzítve a rágószervet képező maxilla6 oldalához; a szájpadlásív varrattal illeszkedik be a koponyába, ennek folytán merev. Ennek a rendnek nincsenek valódi hasuszonyai. Két család tartozik hozzá. Jellegzetes példányok: a nyúlfejű gömbhal és a holdhal.

– A kutyának sem kell! - kiáltotta a kanadai.

– Érted most már a felosztást, öregem? - kérdezte az én tudós inasom.

– Kukkot se értettem az egészből, édes öcsém - felelte a szigonyos. - Azért csak folytasd, mert nagyon érdekes.

– A porcogós halaknak csak három rendjük van - hadarta Conseil a mondókáját rendületlen nyugalommal.

– Annál jobb! - lélegzett fel Ned.

– Először: a szájtátó halak. Állkapcsuk összeforrt, mozgatható gyűrűt képez, számos kopoltyúnyílásuk van. Ehhez a rendhez csak egy család tartozik; jellegzetes példánya az orsóhal.

– Ezt szeretem - mondta Ned Land.

– Másodszor: a cápafélék. Kopoltyújuk a szájtátó halakéhoz hasonlít, de alsó állkapcsuk mozgatható. Az osztályban ez a legfontosabb rend, két család tartozik hozzá. Jellegzetes példány: a rája és a cápa.

– Micsoda! - kiáltott fel Ned. - A ráját meg a cápát ugyanabba a rendbe rakod? Én azt mondom, kedves öcsém, ez így nincs rendben. A cápa fel fogja falni a ráját.

– Harmadszor: a tokfélék - folytatta Conseil. - Egyetlen kopoltyúnyílásukat redő takarja. Ehhez a rendhez négy nem tartozik. Jellegzetes példány: a kecsege.

– Jól van, öcsém, utoljára hagytad a legfinomabbat - legalábbis az én ízlésem szerint. Végeztél?

– Végeztem, öregem - felelte Conseil. - De vedd tudomásul, hogy aki ennyit tud, az még semmit sem tud, mert a családok még fajokra, alfajokra, változatokra oszlanak...

– No hát, öcsém - mondta a szigonyos, arcát az ablaküvegre tapasztva -, hadd lássam, mire mégy a tudományoddal? Ide nézz!

– Ejha! - kiáltott fel Conseil. - Mennyi hal! Mintha csak egy akvárium előtt állnánk!

– Dehogyis! - ráztam a fejem. - Az akváriumban rabságban élnek a halak, ezek meg szabadok, mint a levegőben a madár.

– No, öcsém - fordult Ned Land az inasomhoz -, ez itt miféle hal? Hát ez? És ez?

– Azt én nem tudom megmondani - felelte Conseil. - Ez a gazdámra tartozik.

A derék fiú, bár szenvedéllyel űzi az élőlények osztályozását, mégsem természetrajztudós: erős a gyanúm, hogy még a tonhalat sem tudja megkülönböztetni a makrélától. Ezzel szemben a kanadai tétovázás nélkül megnevezte az ablak előtt elúszó halakat.

– Ez egy íjhal volt - mondottam.

– Mégpedig kínai íjhal! - csapott le rám Ned Land.

– Az íjhalak neméhez, a keménybőrűek családjához, a forrtállcsontúak rendjéhez tartozik - mormolta Conseil.

Annyi szent, ha ezek ketten, Ned és Conseil, összerakhatnák a tudományukat, kitelne belőlük egy kitűnő természetrajztudós!

A kanadainak valóban igaza volt. Lapos testű, barkás bőrű, tüskés hátsörényuszonyos íjhalak rajzottak a Nautilus körül, négysoros tüskével meredező farkukat csapdosva. Csodaszép testüket, amely hátukon szürke, hasukon fehér, aranyos pettyek tarkítják; csak úgy csillogtak a sötét, kavargó vízben. Egy csapat rája kígyózott el közöttük, mintha hullámtaréjt kergetett volna tova a szél. S nagy örömömre egyszerre csak megpillantottam egy sárgás hátú, halványrózsaszín hasú kínai ráját, szeme mögött a három tüskével. Lacépède7 idejében még kétségbe vonták e ritka fajta létezését: ő maga is csak egy japán fametszetgyűjteményből ismerte ezt a halat.

Tengeri halak
Tengeri halak Nella Galleria →

Két óra hosszat követte a *Nautilus*t a vízi sereg. Tüneményesen szép halak rajzottak el az üvegablak előtt, bámulatos gyorsasággal szelve a vizet; a játékosan szökdellő tengerlakók közül felismertem a zöld ajakoshalat, a feketén csíkozott bajuszos vörösmárnát, a kerek farkú, lilán pettyezett, fehér hátú olajos gébet, a csodaszép, kék testű, ezüst fejű japán makrélát, a fémesen csillogó aranyazúrt, amelynek már a neve is mindent megmond, a kék-sárga uszonyú, csíkos durbincsot, a fekete csíkos durbincsot, a gyűrűs durbincsot, amelynek mutatós, szép testét hat fekete gyűrű övezi, a csőrös szájú tengeri szalonkát, melynek egyes példányai méternyi hosszúságot is elérnek, a japán szalamandrát, a hat láb hosszú, apró szemű, kígyótestű, nagy szájú, hegyes fogú tüskés murénát... és a többit...

Tengeri halak
Tengeri halak Nella Galleria →

Elragadtatva bámultuk a csodás látványt: fel kellett minduntalan kiáltanunk ámulatunkban, mert ehhez foghatót még sohasem láttunk. Ned megmondta a halak nevét, Conseil osztályozta őket, én meg szinte önkívületben gyönyörködtem fürge, játékos mozdulataikban s gyönyörű formáikban. Sosem volt még alkalmam ezeket a halakat elevenen, természetes elemükben, a vízben megfigyelnem.

Káprázott a szemünk ekkora csoda láttán: nem is sorolhatom fel, hogy mennyiféle hal siklott el az ablak előtt: a japán és a kínai tenger gazdag seregszemléje vonult el előttünk. Nincs a levegőnek annyi madara, amennyiféle hal a Nautilus körül rajzott: bizonyára a tündöklő villanyfény vonzotta őket ide.

A szalon egyszerre csak kivilágosodott. A vasfalak összecsukódtak. Eltűnt előlünk a bűvös látvány. Soká elmerengtem még a látottakon, majd pillantásom egyszerre csak a falon függő műszerekre esett. Az iránytű még mindig észak-északkelet felé mutatott; a feszmérő öt atmoszféranyomást jelzett, amely ötven méter mélységnek felel meg; az elektromos sebességmérőről pedig leolvastam, hogy a hajó óránként tizenöt mérföld sebességgel halad.

Nemo kapitányt vártam. De nem mutatkozott. Az órára pillantottam. Öt óra volt.

Ned Land és Conseil visszatért kabinjába, s én is a szobámba mentem. Asztalomon várt a vacsorám. A következő fogásokból állt: a legfinomabb teknősbékaleves, hófehér, omlós húsú márna - remekül elkészített máját, külön tálalva, ínyenc csemegének szánták; továbbá holocantus-szelet, amely szerintem a lazacnál is ízletesebb volt.

Az estét írással, olvasással, gondolkodással töltöttem. S amikor ebbe is belefáradtam, leheveredtem puha tengerifűágyamra, s mély álomba merültem. A Nautilus némán siklott tovább a rohanó Fekete Folyam sötét sodrában.

Note

  1. Valamennyi hosszúsági kör (másként délkör vagy meridián) egyforma hosszú lévén, bármelyik tekinthető kezdő meridiánnak. Régebben a Kanári-szigetek egyikén áthaladó hosszúsági kört választották ennek, újabban a greenwichi csillagvizsgáló kupoláját keresztezőt ↩
  2. Nagy olasz természettudós (1564-1642). Sok üldöztetésben volt része, mert azt állította, hogy a Föld mozog a Nap körül ↩
  3. Planiszférikus térkép: a földgömb ábrázolása sík lapon ↩
  4. Alexandre du Sommerard (1779-1842) régész híres gyűjteményét tartalmazó palotája Clunyben ↩
  5. Az itt következő osztályozás nem felel meg a mai rendszertani elveknek, mert nem veszi tekintetbe a fejlődési sorrendet, és a kezdetlegesebb formákat összekeveri a magasabb szervezettségűekkel ↩
  6. Állkapocs, latinul ↩
  7. Francia természettudós (1756-1825) ↩

Eri attento?

  1. Hogyan nevezik a japánok a meleg áramlatot, amelyen a Nautilus áthalad?

  2. Melyik délkörtől számítja Nemo a hosszúságot?

  3. Mihez hasonlítja Aronnax a szalon ablakán át látott vizet?

  4. Hogyan osztályozza Ned a halakat?

  5. Mire akarja Nemo felhasználni a pontos helymeghatározást?

Qual è il tuo personaggio preferito?

Ventimila leghe sotto i mari – tra i personaggi principali

Telegramma

Ufficio di partenza: World Wide Web · Destinazione: a bordo del Nautilus

0 parole · tariffa: 0 kreuzer (i punti diventano STOP)