Most hát tudta már a washingtoni kormány, hogy a Barbicane és Társai cég kísérletére hol kerül sor. A sürgöny valódiságában nem kételkedhettek. A zanzibári konzul nagyon megbízható hivatalnok volt, s így tudósítását minden fenntartás nélkül el kellett fogadni. Amellett később más, hasonló tartalmú sürgönyök is megerősítették a hírt. A North Polar Practical Association mérnökei valóban a Kilimandzsáró vidékének szívében, az afrikai Wamasaiban, valami száz mérföldre a nyugati partvidéktől, kissé az egyenlítői vonal alatt készültek éppen befejezni gigászi munkájukat.

Hogyan rendezkedhettek be titokban ezen az elhagyott vidéken, a híres hegység lábánál, melyet 1849-ben Rebviani és Krapf doktorok fedeztek fel, majd Otto Ehlers és Abbot nevű utazók másztak meg? Hogyan tudták itt felállítani műhelyeiket, felépíteni vasöntödéjüket, összeszedni a szükséges személyzetet? Mi módon sikerült kapcsolatot teremteniük a tartomány veszedelmes néptörzseivel, csalárd és kegyetlen uralkodóival? Nem tudni. S talán nem is fogja megtudni senki, mivel már csak néhány nap volt hátra a szeptember 22-i határidőig.

Mikor J. T. Maston megtudta Evangelina Scorbitt asszonytól, hogy a kilimandzsárói rejtélyt az imént leplezte le egy Zanzibárban feladott sürgöny, vashorgával csudálatosan zegzugos vonalat rajzolva a levegőbe, megjegyezte:

– Lárifári!... Egyelőre még nem lehet utazni sem telegráfon, sem telefonon, márpedig hat nap múlva... ratatatapatatabummbumm!... s a madárka benn lesz a kalitkában!

S ha valaki véletlenül meghallotta volna a Gun Club titkárának e robajos, hangutánzó szavát, mely úgy mennydörgött, mint valami Columbiad-lövés, valóban elcsudálkozott volna, hogy néha mennyi életerő marad ezekben az öreg tüzérekben.

J. T. Mastonnak mindenképpen igaza volt. Már nem volt elegendő idő, hogy rendőrségi embereket menesszenek Wamasaiba, letartóztatni Barbicane elnököt. Feltéve, hogy ezek az Algériából vagy Egyiptomból, sőt Adenből, Massuahból, Madagaszkárból vagy Zanzibárból útra kelő rendőrök gyorsan partra is szállhattak volna, számolniuk kellett a sajátos helyi nehézségekkel, a hegymászással járó késedelemmel s talán valamely teljhatalmú s hozzá még szerecsen szultán érdekéből támogatott személyzet ellenállásával.

Le kellett hát mondani arról az ábrándról, hogy a kísérletező letartóztatásával meg tudnák akadályozni a kísérletet.

De ha lehetetlen volt is ez, most már mi sem volt könnyebb, mint számba venni a szörnyű következményeket, mivel, íme, kiderült, hogy pontosan hol hajtják végre a kísérletet. Egyszerű számításon fordult meg az egész, igaz, elég bonyolult számításon, mely azonban nem haladta meg a pusztán algebristák s a tágabb értelemben vett matematikusok képességeit.

Mivel a zanzibári konzul sürgönye közvetlenül a washingtoni államminiszter címére érkezett, a szövetségi kormány eleinte titokban tartotta. Ugyanis azt akarta, hogy annak közlésével egyidejűleg már felvilágosítással is szolgáljon: miféle következményekkel járhat a tengely elmozdítása a tengerek szintjének egyenetlensége következtében. A földlakók ugyanakkor megtudják, minő sors vár rájuk, aszerint hogy a földkerekségnek ezen vagy azon a részén élnek.

Képzelhetni, mily türelmetlenül várták az emberek azt a pillanatot, mikor megtudhatják, mihez kell tartani magukat ebben az eshetőségben.

Szeptember 14-én megküldték a sürgönyt a washingtoni Matematikai és Csillagászati Társaság irodájának azzal a meghagyással, hogy hajítástani és földrajzi szempontból vonják le belőle végleg a következtetéseket. Harmadnapra rá már világos volt a helyzet. Erről az eredményről aztán tenger alatti kábeleken azonnal értesítették az Ó- és Újvilág nagyhatalmait. Ezer meg ezer napilapban megjelenve, a nagyvárosokban a legszenzációsabb címek alatt üvöltözték a két világrész rikkancsai.

„Mi fog történni?”

Ez a kérdés vetődött fel mindenféle nyelven, a szélrózsa minden irányában.

A Matematikai és Csillagászati Társaság megbízható válasza így hangzott:

„SÜRGŐS FIGYELMEZTETÉS

A Barbicane elnök és Nicholl kapitány által tervezett kísérlet a következő: szeptember 22-én, helyi idő szerint éjfélkor egy huszonhét centiméteres ágyúnál egymilliószorta nagyobb ágyúval, száznyolcvanezer tonnás lövedékkel s kétezernyolcszáz kilométeres kezdő sebességet biztosító lőporral visszacsapódást fognak előidézni.

Ez a lövés kissé a napéjegyenlőségi vonal alatt, körülbelül a szélesség 34°-a felett, a párizsi délkörtől nyugatra, a Kilimandzsáró-hegylánc tövén dördül el, s ha dél felé irányul, a földgolyó felületére a következő mechanikai hatást fogja gyakorolni:

A Föld forgása és a lökés egymásra hatása következtében új forgási tengely jön létre, és mivel a régi tengely, J. T. Maston számításai szerint, 23° 28’-nyire helyet változtat, az új tengely függőleges lesz az ekliptika síkjára.

Most már vajon mely pontokon lesz az új tengely két sarka? Mivel a lövés helye ismeretes, ezt könnyű volt kiszámítani, s ki is számították.

Az új tengely sarka északon Grönland és a Grinnel-földje között helyezkedik el, sőt a Baffin-tengernek azon a részén, ahol jelenleg a Sarkkör halad át. Délen viszont az antarktikus körön végződik a tengely, néhány foknyira az Adélie-földtől keletre.

Ilyen körülmények között az új Északi-sarktól kiindulva, egy új zérus délkör vonul majd érzékelhetően Írországban Dublinon, Franciaországban Párizson, Szicíliában Palermón, Tripolis partjain a Grande Syrte-öblön, Darfurban Obeidón, a Kilimandzsáró-hegyláncon, Madagaszkáron, a Csendes-óceánban Kerguélen szigetén, az új antarktikus sarkon, Óceániában, a Cook- és a Társaság-szigeteken, az angol Columbia partjain a Quadra és Vancouver-szigeteken, Új-Bretagne-on és a Melville-félszigeten át az Északi-sark körüli területekig.

A Baffin-tengertől az Adélie-földig haladó új forgási tengely létrejötte következtében új egyenlítő keletkezik, mely fölött a Nap oly módon rója mindennapi útját, hogy se jobbra, se balra nem tér le róla. Ez a napéjegyenlőségi vonal Wamasaiban a Kilimandzsárón, az Indiai-óceánon, Indiában kissé Calcutta fölött, Goán és Chicacolán, a sziámi királyságban Mangalán, Tonkingban Keshón, Kínában Hongkongon, a Csendes-óceánban a Rasa-szigeten, a Marshall-, Gaspar-, Rico-, Walker-szigeteken, az Argentin Köztársaságban a Kordillerákon, Brazíliában Rio de Janierón, az Atlanti-óceánban a Szentháromság- és Szent Heléna-szigeteken, Kongóban a Saint Paul-de-Loandán halad át, s végül a Kilimandzsáró mögött eléri a wamasai területeket.

Miután az új egyenlítő az új tengely létrehozása által így meghatároztatott, könnyű volt megtárgyalni a tengerek szintkülönbségének kérdését, ami a földlakók közbiztonságára nézve annyira fontos.

Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a North Polar Practical Association igazgatói nagyon szívükön viselik, hogy a művelet hatását a lehető legnagyobb mértékben enyhítsék. Mármost, ha a lövés északi irányban történik, ennek következményei a Föld legcivilizáltabb területei számára lesznek végzetesek. Ellenben, ha déli irányban, káros hatását csak a kevésbé népes és elvadult részek érzik meg - legalábbis ami a tenger alá kerülő területeket illeti.

Lássuk mármost, hogyan oszlanak meg a medrükből kicsapó vizek annak következtében, hogy a földteke a régi sarkokon be volt horpadva!

A földgömböt két nagy kör fogja kettéosztani, melyek a Kilimandzsárónál és a napéjegyenlőség óceánjában levő ellenpólusánál derékszögben metszik egymást. Így négy körszelet alakul: kettő az északi, kettő a déli földgömbön, olyan vonalaktól elválasztva, melyeken a szintkülönbség semmivé válik.

1. Az északi félgömb:

Az első gömbszelet a Kilimandzsárótól nyugatra, magába fogja foglalni Afrikát a Kongótól Egyiptomig, Európát Törökországtól Grönlandig, Amerikát az angol Columbiától Peruig és Brazíliáig, San Salvador magasságában, végül az Atlanti-óceánnak egész déli részét, beleértve a napéjegyenlőség területeinek zömét is.

A második gömbszelet a Kilimandzsárótól keletre, Európa legnagyobb részét öleli fel, a Fekete-tengertől Svédországig, az európai és ázsiai Oroszországot, Arábiát, India legnagyobb részét, Perzsiát, Beludzsisztánt, Afganisztánt, Turkesztánt, a Mennyei birodalmat, Mongóliát, Japánt, Koreát, a Fekete-tengert, a Kaspi-tengert, a Csendes-óceán északi részét, Észak Amerikában Alaszkát és az északi-sarki területeket, melyeknek birtoklását sajátos módon az amerikai *North Polar Practical Association*nek engedélyezték.

2. A déli földgömb:

A harmadik körszelet a Kilimandzsárótól keletre, magában foglalja Madagaszkárt, a Marion-szigeteket, a Kerguélen-, Szent Móric-, Társaság-szigeteket, India valamennyi szigetét, az antarktikus óceánt, egészen az új sarkig, a Malacca-félszigetet, Jávát, Szumátrát, Borneót, a Szunda-szigeteket, a Fülöp-szigeteket, Ausztráliát, Új-Zélandot, Új-Guineát, Új-Kaledóniát, a Csendes-óceán déli részét és annak számos szigettengerét, csaknem a jelenlegi délkör 160°-áig.

A negyedik gömbszelet a Kilimandzsárótól nyugatra, fel fogja ölelni Afrika déli részét a Kongótól és a Mozambik-csatornától a Jóreménység fokáig, a déli Atlanti-óceánt a szélesség 80°-áig, egész Dél-Amerikát Pernambucótól és Limától Bolívián, Brazílián, Uruguayon, az Argentin Köztársaságon és Patagónián át a Tűzföldig, a Malouines-szigeteket, Sandwicht, Shetlandet és a Csendes-óceán déli részét, a szélesség 160°-ától keletre.

Ez lesz a földgömbnek a négy, szintkülönbség nélküli vonalaktól elválasztott körszelete.

Most már az a kérdés, hogy a négy gömbszelet felületén miféle következményekkel jár, ha a tengerek más helyre kerülnének.

E négy gömbszelet mindegyikén van egy központi hely, ahol a hatás maximumát éri el, akár oda ömlenek a tengerek, akár onnan húzódnak el.

Valóban, J. T. Maston számításai teljes pontossággal megállapították, hogy a maximális szintkülönbség ezeken a pontokon el fogja érni a 8415 métert, és innen a gömbszeletek határát jelentő semleges vonalakig a különbség egyre kisebbedik. A Barbicane elnök által megkockáztatandó kísérletnek az általános közbiztonság szempontjából ezeken a központi helyeken lesznek a legsúlyosabb következményei.

Mindkét hatást meg kell vizsgálnunk a maga következményeiben.

A két, az északi és a déli földgömbön egymással szemközt fekvő gömbszeleten a tengerek elhúzódnak, és a másik két, mindkét félgömbön egymással hasonlóan ellenlábas gömbszeleteket árasztják el.

Az első gömbszeleten: az Atlanti-óceán csaknem egészen kiürül, és mivel az apadás maximális pontja körülbelül a Bermudák magasságában van, a meder láthatóvá lesz, amennyiben a tenger mélysége ezen a helyen 8415 méternél alacsonyabb. Következőleg Amerika és Európa között nagy területek bukkannak fel, melyeket az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Spanyolország és Portugália kebelezhetnek be, földrajzi terjedelmük arányában, ha ezek a nagyhatalmak alkalmasnak tartják. De meg kell jegyeznünk, hogy a vizek süllyedése folytán a levegőréteg éppannyira süllyedni fog. Tehát Európa, valamint Amerika partvidéke olyan magasra emelkedik, hogy még a maximális pontoktól 20-30°-nyira fekvő városoknak sem jut több levegő, mint amennyi jelenleg egy mérföldnyi magasságban az atmoszférában van. Ezek a városok, hogy csak a legfőbbeket vegyük: New York, Philadelphia, Charleston, Panama, Lisszabon, Madrid, Párizs, London, Edinburgh, Dublin stb. Egyfelől csupán Kairó, Konstantinápoly, Danzig, Stockholm, másfelől a nyugat-amerikai partvidék városai tartják meg normális helyzetüket az általános felszínhez képest. A Bermudákon éppúgy hiányozni fog a levegő, mint ahogy azoknak a léghajósoknak hiányzik, akik 8000 méter magasságig fel bírnak szállni, s mint ahogy a Himalája legmagasabb ormain hiányzik. Tehát itt teljesen lehetetlen lesz élni.

Ugyanez a helyzet az ellentétes gömbszeleten, mely felöleli az Indiai-óceánt, Ausztráliát s a Csendes-óceán egynegyedét, s ez részben el fogja lepni Ausztrália déli partvidékeit. Itt a szintkülönbség a Nuyt-föld meredekén lesz érezhető, s Adelaide és Melbourne lakói csak arra eszmélnek majd, hogy a tengerszint majdnem nyolc kilométerrel alacsonyabb városuk fekvésénél. A légréteg, mely ezután körülveszi őket, kétségtelenül nagyon tiszta lesz ugyan, de nem olyan sűrű, hogy lélegzéshez elegendő volna.

Általában ezek a változások lesznek a két körszeleten, a földgömbnek azon a részein, ahol a magasabbra emelkedés a többé-kevésbé kiürült tengerek medréhez képest végbemegy. Itt kétségtelenül új, tenger alatti hegységek ormaiból alakuló szigetek bukkannak fel majd, olyan részeken, melyeket a tengervíz nem hagy el egészen.

De ha a szárazföldnek a légkör magasabb zónáiba emelkedett részein ugyancsak előfordulnak kellemetlenségek, vajon mi lesz azokkal a területekkel, melyeket a betörő tengereknek kell elborítaniuk? A légköri nyomásnál alacsonyabb levegőréteg nyomásától még lélegzik az ember, ellenben néhány méternyire a víz alatt egyáltalán nem, márpedig a másik két körszeleten az lesz a helyzet.

A Kilimandzsárótól északkeletre eső körszeletben a maximális mélységpontja Irkutszkba kerül át, Szibéria kellős közepébe. Ettől a mai magasságánál 8415 méterrel alacsonyabbra merülő várostól kezdve, a tengerár egyre csökkenő mélységgel, az ázsiai Oroszország és India legnagyobb részét, Kínát, Japánt, az amerikai Alaszkát a Bering-tengerszoroson túl elárasztva, el fog jutni a semleges határig. Talán majd az Urál hegység csúcsai bukkannak fel kis szigetekként Európa keleti része fölött. Ezek a városok: egyfelől Pétervár, Moszkva, másfelől Calcutta, Bangkok, Saigon, Peking, Hongkong, Yeddo el fognak tűnni a változó sűrűségű víz nyomása alatt, mely azonban nagyon is elegendő ahhoz, hogy oroszokat, hindukat, sziámiakat, kokinkínaiakat és japánokat megfullasszon, hacsak idejében el nem költöznek.

A Kilimandzsárótól délnyugatra eső gömbszeleten nem lesznek annyira végzetes csapások, mivel a gömbszeleteket nagyrészt az Atlanti- és a Csendes-óceán borítja, melyek szintje a Malouines-szigettengernél 8415 méterrel fog emelkedni. Mindazonáltal hatalmas területek el fognak tűnni a mesterséges özönvíz következtében, többek közt Dél-Afrika szeglete, Alsó-Guineától és a Kilimandzsárótól a Jóreménység fokáig, s Dél-Amerikának Peruból, Közép-Brazíliából, Chiléből és az Argentin Köztársaságból álló háromszöge a Tűzföldig és a Horn-fokig. A patagónok, bármilyen magas növésűek is, nem bírnak elmenekülni az árvíz elől, menthetetlenül odavesznek, még csak arra sem lesz alkalmuk, hogy a Kordillerákra húzódjanak, melyeknek legmagasabb ormai sem fognak kiemelkedni ezen a földrészen.

Ezek tehát a földtekén a szinteltolódás - a tengerek új szintje alá süllyedés vagy az új szint fölé emelkedés várható következményei. Ezek azok az eshetőségek, melyekre az érdekelteknek el kell készülniük, hacsak Barbicane elnököt vétkes kísérlete végrehajtásában még idejében meg nem akadályozzák.”