IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

Sándor Mátyás gróf lerótta háláját Maria és Luigi Ferratónak. Báthoryné, Péter és Száva végre egymásra talált. A jutalmazás után már csak a büntetés maradt hátra.

A szenusziták kiűzését követő néhány nap alatt a sziget lakossága tevékenyen dolgozott, hogy mindent helyrehozzon. Péter, Luigi, Pointe Pescade és Cap Matifou - vagyis azok, akik közvetlenül vettek részt e drámai eseményekben - jelentéktelen karcolásoktól eltekintve épek és sértetlenek voltak. Pedig nem kímélték magukat, ez bizonyos. De nagy volt az öröm, amikor összetalálkoztak Sándor Szávával, Maria Ferratóval, Báthorynéval és az öreg szolgával a városháza előcsarnokában. A harc elesettjeinek megadták az utolsó tisztességet, aztán a kis telep újra élhette boldog életét, amelyet nyilván senki sem zavar meg többé. A szenusziták vészes vereséget szenvedtek, és Sárkány, aki erre a hadjáratra biztatta őket Antekirtta ellen, már nincs velük, hogy gyűlöletre és bosszúra sarkallja őket.

Antekirtt doktor egyébként elhatározta, hogy rövid időn belül kiegészíti a sziget védelmi rendszerét. Nem csupán Artenakot oltalmazzák meg így, de a szigeten sem lesz többé egyetlen pont sem, ahol partra lehetne szállni. De arra is gondot fordítanak majd, hogy odahívjanak új telepeseket, akiknek ez a gazdag kis föld valódi jólétet biztosít.

Báthory Péter és Sándor Száva esküvőjének útjából elhárult minden akadály. Az esküvőt december kilencedikére tűzték ki, és a kitűzött napon meg is tartják. Épp ezért Pointe Pescade újrakezdte a mulatság előkészületeit, amelyeket megszakított a kirenaikai kalózok támadása.

Közben halogatás nélkül ítélkezni kellett Sárkány, Torontál Simon és Carpena felett. Külön-külön börtönözték be őket a kis erőd kazamatáiban, s így azok azt sem tudták, hogy mindhárman Antekirtt doktor hatalmában vannak.

December hatodikán, két nappal a szenusziták veresége után a doktor elővezettette őket a városháza nagytermébe, ahol ő Péterrel és Luigival együtt egy szögletben állt.

Egy rendőrszakasz fedezete mellett a foglyok itt találkoztak először az artenaki bíróság előtt, amely a sziget főhivatalnokaiból állt.

Carpena nyugtalannak látszott, de megőrizte sunyi arckifejezését, jobbra-balra fürkésző pillantásokat vetett, és rá sem merte emelni tekintetét bíráira.

Torontál Simon igen leverten hajtotta le fejét, és ösztönösen kerülte régi cinkosának tekintetét.

Sárkányt egyetlen érzés töltötte el - a düh, hogy ennek az Antekirtt doktornak a keze közé került.

Luigi ekkor a bírák elé lépett, szót kért, és a spanyolhoz fordult.

– Carpena - mondotta -, én vagyok Luigi Ferrato, annak a rovignói halásznak a fia, akit árulásod juttatott a steini börtönbe, ahol meg is halt!

Carpena egy pillanatra kiegyenesedett. A harag első indulatában fejébe szállt a vér. Így hát Maria volt az, akit felismerni vélt a Manderaggio sikátoraiban, Máltán, és Luigi Ferrato, a fivére helyezi őt vád alá!

Péter is előrejött, és legelőször a bankár felé nyújtotta karját.

– Torontál Simon - mondotta -, én Báthory Péter vagyok, Báthory Istvánnak, annak a magyar hazafinak a fia, akit Sárkánnyal, cinkosával együtt aljasul feljelentett a trieszti osztrák rendőrségen, és akit halálba küldött!

Aztán Sárkányhoz:

– Én vagyok az a Báthory Péter, akit meg akart gyilkolni a raguzai utcán! Én vagyok a vőlegénye Szávának, Sándor Mátyás gróf lányának, akit tizenöt évvel ezelőtt elraboltatott az artenaki kastélyból!

Torontál Simont mintha lebunkózták volna, amikor felismerte a halottnak hitt Báthory Pétert.

Sárkány pökhendi mozdulatlanságban keresztbe font karral állt, csak szempillája remegett.

Sem Torontál, sem Sárkány nem válaszolt egyetlen szóval sem. De mit felelhettek volna áldozatuknak, aki mintha sírjából lépett volna elő, hogy vádolja őket?!

Egészen más volt, amikor Antekirtt doktor is felkelt, és komor hangon ezt mondta:

– Én pedig Szathmár László és Báthory István társa vagyok, akiket a maguk árulásával kivégeztek a pisinói várerődben. Száva apja vagyok, akit elraboltak, hogy vagyonát megkaparintsák!... Én vagyok Sándor Mátyás gróf!

Ennek a kijelentésnek a hatása olyan volt, hogy Torontál Simon térde földig rogyott, Sárkány pedig kétrét görnyedt, mintha önmagába akarna bújni.

Aztán a három vádlottat sorra kihallgatták. Bűneiket egyáltalán nem tagadhatták, de megbocsátani sem lehetett nekik. A bíró emlékeztette Sárkányt, hogy a sziget megtámadása, amelyet egyéni érdekből indított, nagyszámú áldozatot követelt, és ezeknek vére bosszúért kiált. Aztán a vádlottak szabadon védekezhettek, majd a bíró a törvényeknek megfelelően kihirdette az ítéletet.

– Torontál Simon, Sárkány, Carpena, önök okozták Báthory István, Szathmár László és Andrea Ferrato halálát! Mindhármukat halálra ítéljük!

– Ahogy tetszik! - felelte Sárkány, akiben ismét felülkerekedett az arcátlanság.

– Kegyelem! - kiáltotta gyáván Carpena.

Torontál Simonnak arra sem volt ereje, hogy megszólaljon.

A három vádlottat visszavezették börtönükbe, ahol tovább őrizték őket.

Hogyan halnak meg ezek a nyomorultak? Főbe lövik őket a sziget egyik sarkán? Akkor bemocskolják Antekirttát az árulók vérével! Épp ezért elhatározták, hogy Kencraf szigetecskén történik a kivégzés.

Ezen az estén az egyik Elektrik, Luigi Ferrato parancsnokságával és tíz emberével, fedélzetére vette és a kis szigetre szállította őket, ahol napfelkeltéig várnak a kivégzőosztag érkezésére.

Sárkány, Torontál és Carpena méltán hihette, hogy ütött az órájuk. Ezért a partraszálláskor Sárkány egyenesen Luigihoz fordult.

– Ma estére tervezik?...

Luigi nem felelt. A három elítéltet magukra hagyták, és már éjszaka volt, amikor a Ferrato visszatért Antekirttára.

Most hát megszabadították a szigetet az árulóktól. Kencraf szigetecskét húsz mérföld választotta el Antekirttától, a menekülés lehetetlen volt innét.

– Ezek reggelig biztosan felfalják egymást! - jegyezte meg Pointe Pescade.

– Pfuj! - tette hozzá Cap Matifou utálattal.

Így telt el az éjszaka, de a városházán meglátszott, hogy Sándor gróf egy pillanatig sem pihent. Bezárkózott szobájába, s csak reggel öt órakor ment le az előcsarnokba, ahová tüstént hívatta Báthory Pétert és Luigit.

Egy fegyveres osztag várakozott a városháza udvarán, s ekkor parancsot kaptak, hogy szálljanak hajóra és induljanak el Kencraf szigete felé.

– Báthory Péter, Luigi Ferrato - szólalt meg Sándor gróf -, igazságosan ítéltük halálra ezeket az árulókat?

– Igen, megérdemlik a halált! - felelte Péter.

– Igen! - felelte Luigi is. - Az ilyen nyomorultak nem érdemelnek könyörületet!

– Hát győzzön az igazság, és az Isten bocsásson meg nekik, mert az emberek ezt nem tehetik meg!...

Alig mondta ki Sándor gróf e szavakat, amikor borzalmas robbanás rázta meg a városházát és az egész szigetet, mintha földrengés történt volna.

Sándor gróf, Péter és Luigi kirohant, a megrémült lakosság pedig kimenekült a házakból.

Hatalmas láng- és füstcsóva tört az ég felé, és kőzápor zúdult a környékre. A kövek lehulltak a sziget körül, felkorbácsolták a tengervizet, és a levegőben vastag felhő lebegett.

A kis Kencraf szigetből nem maradt semmi, de a három elítéltből sem, akiket a robbanás elpusztított.

Mi történt hát?

Az olvasó is emlékszik arra, hogy a szenusziták partraszállására számítva aláaknázták a szigetet, de arra is gondoltak, hogy az Antekirttába vezető tengeri kábel megszakadhat, ezért elektromos készülékeket ástak a földbe, és ha valaki ezeket a lábával megérinti, a panklasztittal megtöltött aknák egyszerre felrobbannak.

Így is történt. Az egyik elítélt véletlenül hozzáért egy ilyen készülékhez. Ekkor következett be a sziget teljes és azonnali pusztulása.

– Isten meg akart kímélni minket a kivégzés borzalmától! - mondotta Sándor Mátyás gróf.

Három nap múlva megtartották Báthory Péter és Sándor Száva esküvőjét az artenaki templomban. Ezúttal Antekirtt doktor saját nevét írta alá: Sándor Mátyást. Most már ezt a nevet viselheti, hiszen igazságot szolgáltatott.

Néhány szó is elég e történet befejezéséhez.

Három héttel később Báthory Szávát elismerték Sándor gróf zárolt javainak örököséül. Torontálné levele, a bankár írásbeli vallomása, amely elbeszélte a kislány elrablásának körülményeit és célját, elégséges volt, hogy megállapítsák az azonosságot. Mivel Száva még nem töltötte be tizennyolcadik életévét, az erdélyi Kárpátokban fekvő birtok megmaradt részét visszakapta.

Egyébként Sándor gróf maga is visszatérhetett volna birtokára, mert időközben a politikai elítéltek kegyelmet kaptak. De ha most már nyilvánosan ismét Sándor Mátyás is lett, azért a nagy antekirttai család vezetője kívánt maradni. Ott akarta eltölteni életét, azok körében, akik szeretik.

A kis telep, hála az újabb erőfeszítéseknek, csakhamar megnövekedett. Egy esztendő sem telt bele, lakossága megkétszereződött. Tudósok, feltalálók jöttek, akiket Sándor gróf hívott meg, hogy ott hasznosítsák találmányaikat, amelyek az ő tanácsai és vagyona nélkül haszontalanok maradtak volna. Épp ezért Antekirtta hamarosan a Szirtiszek tengerének legjelentősebb pontja lett, és védelmi rendszerének befejezésével biztonsága teljessé vált.

Mit mondhatnánk még Báthorynéról, Maria és Luigi Ferratóról, mit mondhatnánk Péterről és Száváról, akik boldogabbnak érezték magukat, semhogy azt le tudnánk írni?... És mit mondhatnánk Pointe Pescade-ról és Cap Matifouról, akik a legtekintélyesebb antekirttai telepesek közé számítottak? Legfeljebb azt sajnálják, hogy nem nyílik több alkalmuk feláldozni magukat azért az emberért, aki ilyen életet biztosított nekik!

Sándor Mátyás gróf teljesítette feladatát, s ha nem kíséri Báthory István és Szathmár László emléke, éppoly boldog lett volna, amilyen egy nemes lelkű ember csak lehet ezen a földön, amikor boldogságot áraszt maga körül.

Ne keressen senki az egész Földközi-tengeren, sem a föld egyetlen más tengerén - még a Szerencsés-szigetcsoportban sem - olyan szigetet, amely virágzásában felvehette volna a versenyt Antekirttával!... Hiábavaló fáradság volna!

És Cap Matifou, boldogságának súlya alatt, meg is kérdezte:

– Tulajdonképpen megérdemeljük ezt a boldogságot?...

– Nem, Capom!... De mit tegyünk?... Bele kell nyugodnunk! - felelte Pointe Pescade.

.oOo.