ANTEKIRTTA

Tizenöt órával azután, hogy az Elektrik 2. elhagyta a tripoliszi partot, Antekirtta őrszemei jelezték a jövetelét, és délután a hajó már a kikötőben horgonyzott.

Könnyű elképzelni, milyen fogadtatásban részesült a doktor derék társaival együtt!

S habár Száva most már túl volt a veszélyen, elhatározták, hogy egyelőre titokban tartják, milyen szálak fűzik Antekirtt doktorhoz.

Sándor Mátyás gróf nem akarta elárulni kilétét, amíg művét teljesen be nem fejezi. De már arra a hírre, hogy Péter, akit a doktor fiává fogadott, Száva vőlegénye, a lakosság öröme minden oldalról megható formában nyilvánult meg mind a városházán, mind Artenak városkában.

Azt is könnyű elképzelni, mit élt át Báthoryné, amikor annyi megpróbáltatás után megölelhette Szávát! A lány egyébként hamar meggyógyult, néhány nap boldogság már megtette a hatását.

Nem kétséges, hogy Pointe Pescade az életét kockáztatta. De mivel ezt egészen természetesnek találta, nem tűrt el semmiféle hálálkodást - legalábbis szóban. Báthory Péter olyan erősen ölelte meg, és Antekirtt doktor olyan hálásan nézett a szemébe, hogy nem is akart hallani egyébről. Ráadásul szokása szerint a kaland minden érdemét Cap Matifoura hárította.

– Őneki kell köszönetet mondani! - ismételgette. - Ő csinált mindent! Ha az én Capom nem végezte volna olyan ügyesen azt a gyakorlatot a rúddal, soha nem tudok egy ugrással belendülni annak a csirkefogó Szidi Hazamnak a házába, és Sándor Száva összezúzza magát a földön, ha az én Capom nincs ott, és el nem kapja!

– Nono!... Nono!... - dörmögte Cap Matifou. - Ez már túlzás, hát az egész ötlet...

– Hallgass, Capom - folytatta Pointe Pescade -, az ördögbe is! Nem vagyok én olyan erős, hogy ekkora bókokat kapjak, te viszont... Gyerünk, végezzük a magunk dolgát!

Cap Matifou elhallgatott, visszafordult a szép házába, és mégis elfogadta a köszönetnyilvánításokat, hogy meg ne bántsa az ő kis Pointe Pescade-ját!

Úgy döntöttek, hogy Báthory Péter és Száva esküvőjét igen rövid időn belül, december kilencedikén megtartják. Ha Péter Száva férje lesz, mindent megtesz, hogy elismertesse felesége jogát Sándor Mátyás gróf örökségére. Torontálné levele semmi kétséget nem hagyott a lány származásával kapcsolatban, és ha szükséges, a bankárból is ki tudnak szedni hasonló nyilatkozatot. Magától értetődik, hogy ezt az előírt határidő letelte előtt kell bizonyítani, hiszen Sándor Száva még nem érte el a jogai elismertetéséhez szükséges életkort. Csak hat hét múlva tölti be tizennyolcadik évét.

Egyébként hozzá kell tenni, hogy tizenöt év óta egy politikai fordulat következtében - amely nagyon kedvezett a magyar ügynek - a helyzet lényegesen megenyhült; különösen vonatkozik ez arra, hogy Sándor Mátyás gróf oly gyorsan és oly régen elfojtott vállalkozása milyen emléket hagyott néhány államférfiban.

A spanyol Carpena és Torontál Simon bankár sorsáról csak akkor döntenek majd végérvényesen, ha Sárkány is bevonul cinkosai társaságába, az antekirttai erőd börtönébe. És akkor beteljesedik az igazságszolgáltatás munkája.

De miközben a doktor azt latolgatta, hogyan érhetné el célját, a helyzet parancsolóan előírta, hogy gondoskodjék a telep biztonságáról. Kirenaikai és tripoliszi megbízottai jelezték, hogy a szenuszita mozgalom egyre nagyobb mértékben terjed, főként a benghazi körzetben, amely igen közel fekszik a szigethez. Az egész vidék másodfőnökeivel különfutárok kötötték össze a Dzsaghbubot, „az iszlám világ új sarkát”, ahogy Duveyrier hívta ezt az új központi Mekkát, ahol Szidi Mohamed el-Mahdi, a Rend jelenlegi nagymestere székelt. Mivel ezek a szenusziták valójában a régi berber kalózok leszármazottjai, és minden ellen halálos gyűlöletet éreznek, ami európai, a doktornak minden oka megvolt az óvatosságra.

Vagy nem a szenusziták műve az a számos gyilkosság, amelyet az elmúlt húsz év során Afrikában elkövettek? 1863-ban Beurman halt meg Kanemban, Van der Decken és társai a Dzsuba folyón 1865-ben, Alexine Tinné kisasszony hozzátartozóival együtt Vadi Abedzsasban ugyanabban az évben, Dournaux-Duperré és Youbert az In-Azhar forrás mellett 1874-ben, Paulmier Bouchard és Minoret atyák In-Kalán túl 1876-ban, Richard, Morat és Pouplard atyák a gadameszi misszióból Azdzser északi részén, Flatters ezredes, Masson és Dianous kapitányok, Guiard doktor, Beringer és Roche mérnökök a warglai úton 1881-ben - és mindez azért történt, mert arra ösztönözték a vérengző szektatagokat, hogy a szenuszita elveket a bátor felfedezőkkel szemben is alkalmazzák.

Gyakran beszélgetett erről a doktor Báthory Péterrel, Luigi Ferratóval, hajórajának kapitányaival, a rendőrség vezetőivel és a sziget főtisztviselőivel. Ellen tud állni Antekirtta a kalózok támadásának? Igen, nyilvánvalóan, de csak akkor, ha a támadók száma nem túl jelentős, mert erődítéseinek építését még nem fejezték be egészen. Másrészt érdekében áll-e a szenuszitáknak, hogy megkaparintsák a szigetet? Igen, hiszen ez a kulcsa az egész Sidra-öbölnek, amelyet Kirenaika és Tripolisz partjai vesznek körül.

Ki felejtette volna el, hogy Antekirttától délkeletre két mérföld távolságra fekszik a Kencraf szigetecske? Ez a kis sziget, amelynek megerősítésére már nem maradt idő, veszélyt jelentett arra a valószínű esetre, ha egy hajóraj hadműveleti bázisául használnák fel. Éppen ezért a doktor elővigyázatosságból aláaknáztatta. És most rettenetes robbanóanyaggal töltötték meg a sziklás földbe ásott aknákat.

Egy elektromos szikra, amelyet a tenger alatti kábelon kap Antekirttáról, elegendő, hogy Kencraf szigetecske mindenestül megsemmisüljön, mindazzal együtt, ami csak a felszínén található.

A sziget védelmének érdekében a következőképpen jártak el: a parti ütegek készenlétben álltak, s csak a tüzéreknek kellett őrhelyüket elfoglalniuk. A középső csúcs kis erődje is felkészült messze hordó ágyúival. A kis kikötőt a szűk kikötőbejárat vizébe lemerített számos akna védte. A Ferrato és három Elektrik minden eshetőségre felkészült, akár támadás kivédésére, akár az ostromlók flottájának üldözésére.

De a szigetnek a délnyugati partja továbbra is sebezhető pont maradt. Ezen a részen is bekövetkezhet partraszállás, és ide nem tudnak tüzelni sem az ütegektől, sem a kis várerődből.

Ez jelentette a fő veszélyt, és valószínűleg túl késő volt már ahhoz, hogy elkezdjék a szükséges védelmi munkálatokat.

De bizonyos-e, hogy a szenusziták Antekirtta megtámadására gondolnak? Végeredményben ez mégis nagy vállalkozás volna, veszélyes hadjárat, amely jelentős felszerelést követel meg. Luigi szerette volna azt hinni, hogy nem következik be. Ezt meg is mondta egyszer, amikor a doktor, Péter és ő szemlét tartott a sziget erődítéseinél.

– Én nem így látom... - felelte Antekirtt doktor. - A mi szigetünk gazdag, a Szirtiszek tengerének egész környékét uralja. Már csak ezért is előbb-utóbb megtámadják, mert a szenuszitáknak nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy a kezükre kerüljön!

– Egészen biztos - tette hozzá Péter - és erre az eshetőségre fel kell készülnünk.

– De a közeli támadástól főként azért tartok - folytatta a doktor -, mert Sárkány a kuanokhoz tartozik, és azt is tudom, hogy mindig az ő szolgálatukban állt mint külföldi ügynökük. Nos, barátaim, ne felejtsétek el, hogy Pointe Pescade a moqaddem házában kihallgatta Szidi Hazam és Sárkány beszélgetését. Ebben a beszélgetésben többször is előfordult az Antekirtta név, és Sárkány jól tudja, hogy ez a sziget Antekirtt doktoré, vagyis azé a férfié, akitől retteg, azé, akire ráuszította Zironét az Etna lejtőin. Mivel ott Szicíliában nem sikerült a terve, semmi kétség, hogy itt újból próbálkozik, mégpedig jobb körülmények között!

– Személy szerint is gyűlöli önt, doktor úr - kérdezte Luigi -, és ismeri önt egyáltalán?

– Lehetséges, hogy látott Raguzában - felelte a doktor. - Mindenesetre azt tudnia kell, hogy abban a városban kapcsolatban álltam a Báthory családdal. Továbbá, amikor Pointe Pescade megszöktetni készült Szávát Szidi Hazam házából, azt is megtudta, hogy Péter életben van. Mindezt nyilván kapcsolatba hozta egymással, és nem kételkedhet abban, hogy Péter és Száva Antekirttára menekült. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy ellenünk uszítsa az egész szenuszita hordát, amelytől semmiféle irgalmat nem várhatunk, ha sikerülne megkaparintaniuk szigetünket!

Ez az érvelés nagyon is valószerű volt. Sárkány még bizonyára nem tudta, hogy a doktor azonos Sándor Mátyás gróffal, de éppen eleget tudott ahhoz, hogy igyekezzék elrabolni tőle az artenaki birtok örökösnőjét. Így nem is lenne meglepő, ha arra uszítja a kalifát, hogy hadjáratot készítsen elő az antekirttai telep ellen.

Eközben eljött a december harmadika, és még semmi jel sem mutatott közeli támadásra.

Egyébként örömük, hogy végre együtt vannak, ábrándokba ringatta valamennyiüket, csak a doktort nem. Báthory Péter és Száva közelgő házasságának gondolata foglalt el minden szívet és agyat. Ki ne igyekezett volna meggyőzni magát, hogy a rossz napok elmúltak, és nem jönnek vissza soha többé?

Mi tagadás, Pointe Pescade-ot és Cap Matifout is elragadta az általános biztonság érzete. Annyira örültek a mások boldogságának, mintha örökös varázslatban élnének.

– Ezt el sem lehet hinni! - ismételgette Pointe Pescade.

– Mit nem lehet elhinni? - kérdezte Cap Matifou.

– Hogy te is tőkepénzes lettél, Capom! Bizony, most már azon kell törnöm a fejem, hogy megházasítalak!

– Engem?

– Igen... szép kis asszonykát kerítünk neked.

– Miért kicsit?...

– Igazad van... Nagy, hatalmas, szép asszonyt!... Mi?!... Cap Matifouné!... Majd elmegyünk érte Bergengóciába!

De amíg Cap Matifou megházasodik, amíg végül is találnak majd neki méltó párt, Pointe Pescade Péter és Sándor Száva házasságával törődött. A doktor engedélyével azon töprengett, hogy népünnepélyt rendez, vásári játékokkal, énekkel és tánccal, tüzérségi sortüzekkel, nagy, szabadtéri lakomával, szerenáddal az új házasoknak, fáklyásmenettel, görögtűzzel. Ezt rá lehetett bízni. Ebben ő szakértő volt. Ragyogó lesz! Sokáig beszélnek majd róla! Az idők végezetéig beszélnek róla!

De mindez a gyönyörű terv füstbe ment.

A december harmadikáról negyedikére virradó éjszaka - szép éjszaka volt, bár vastag felhők bontották az eget - villanycsengő szólalt meg Antekirtt doktor dolgozószobájában, a városházán.

Este tíz óra volt.

Erre a jelre a doktor és Péter kiment a szalonból, ahol az estét töltötték Báthorynéval és Sándor Szávával. Amikor a dolgozószobába léptek, megállapították, hogy a hívás arról a megfigyelőállomásról jön, amelyet az Antekirtta közepén emelkedő dombon állítottak fel. Nyomban beszélgetés kezdődött a telefonon keresztül.

Az őrség jelezte, hogy a szigettől délkeletre hajóraj közeledik, amelyet még alig lehet kivenni a sötétben.

– Össze kell hívni a tanácsot! - mondotta a doktor.

Tíz perc sem telt bele, a doktor, Péter, Luigi, Narsos és Köstrik kapitányok meg a rendőrség vezetői a városházára érkeztek. Ott közölték velük, mit észlelt a szigeti őrség. Negyedóra múlva a kikötőbe siettek, és mindnyájan megálltak a nagy gát végénél, ahol a móló fényei világítottak.

Mivel ez a pont nem feküdt magasan a tenger szintje fölött, innen nem lehetett látni azt a hajórajt, amelyet a középső csúcson felállított megfigyelők könnyen észrevehettek. De ha erősen megvilágítanák a délkeleti látóhatárt, nyilván megállapíthatnák a hajók számát, és látni lehetne azt is, milyen körülmények közt igyekeznek partot érni.

De nem lenne hátrányos felfedni a sziget helyét? Antekirtt doktornak nem ez volt a véleménye. Ha ugyanis a várt ellenség közeledik, úgysem vaktában jön, ismeri Antekirtta fekvését, és semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy el is érje.

Működésbe hozták hát a készülékeket, és a nyílt tengerre irányított két fényszóró segítségével a látóhatár hirtelen széles körzetben megvilágosodott.

Az őrség nem tévedett. Legalább kétszáz vízi jármű közeledett csatasorban, karcsú háromárbocosok, nagyobb vitorlások, kétárbocosok, szivacshalászhajók és más kis hajók. Semmi kétség, ez a szenusziták hajóraja volt, amelyet a kalózok a tengerpart minden kikötőjéből toboroztak össze. Mivel szél nem fújt, evezőkkel igyekeztek a sziget felé. Ezt a viszonylag kis utat Antekirtta és Kirenaika között a szél segítsége nélkül is meg lehetett tenni. A nyugodt tenger még csak kedvezett szándékaiknak, mert így jobb körülmények között szállhatnak partra.

Ebben a pillanatban a hajóraj még négy-öt mérföldre délkeletre járt. Így hát napkelte előtt nem érhet partot. A partraszállás különben is elővigyázatlanság lett volna, akár a kikötőbe akarnak betörni, akár azt tervezik, hogy horgonyt vetnek Antekirtta déli partján, amelyet nem tudtak kellőképpen védeni, amint erről már szó esett.

Amikor ezt megállapították, a fényszórók kialudtak, és a környék újra homályba borult. Meg kellett várni a reggelt.

Eközben a doktor parancsára a milícia minden tagja elfoglalta őrhelyét.

Készen álltak az első összecsapásra, amelytől talán az egész harc kimenetele függ.

Annyi bizonyos, hogy a támadók most már nem gondolhattak meglepetésszerű támadásra, hiszen a szigetről a fényszórók segítségével megállapíthatták számukat és helyzetüket.

Az éjszaka utolsó óráiban az őrség a legnagyobb gonddal őrködött. Még többször is kivilágították a látóhatárt, s ez lehetővé tette a hajóraj helyzetének pontos felderítését.

A támadók minden bizonnyal sokan voltak. Az is bizonyos, hogy nem rendelkeztek elegendő hadianyaggal ahhoz, hogy az antekirttai ütegekkel felvegyék a versenyt. Ágyúik nemigen lehettek. De a harcosok számát tekintve, és mivel a támadók vezetője a sziget több pontján indíthatott ostromot, a szenusziták nagy veszélyt jelentettek.

Végül lassanként megvirradt, és az első napsugarak eloszlatták a ködöt a látóhatáron.

Minden tekintet a nyílt tengert figyelte, Antekirttától délre és délkeletre.

A hajóraj ekkor hosszú, félkör alakú vonalba fejlődött, mintha körül akarná zárni a szigetet. Nem kevesebb, mint kétszáz hajó közeledett, közöttük harminc-negyven tonnás is akadt. Összesen ezerötszáz-kétezer ember fért el rajtuk.

Öt órakor a hajóraj Kencraf sziget magasságába ért. Vajon kikötnek-e ott a támadók, és berendezkednek-e rajta, mielőtt megrohannák a szigetet? Ha ezt tennék, ez igen szerencsés fordulat volna. A doktor parancsára lerakott aknák ha nem is döntenék el az egész hadjáratot, de legalább már az első pillanatban kétségessé tennék a szenuszita támadás sikerét.

Fél óra telt el nagy aggodalomban. Már azt hitték, hogy a hajók, amelyek lassan közelednek a szigetecskéhez, ott kikötnek... De nem így történt. Egy hajó sem kötött ki ott, és az ellenséges csatavonal még jobban elkanyarodott dél felé, és jobb kéz felől elhagyta Kencrafot. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy egy órán belül közvetlenül támadják meg, jobban mondva özönlik el Antekirttát.

– Most pedig készüljünk fel a védekezésre - mondta a doktor a kis védősereg vezetőinek.

Jelt adtak, és az emberek mindenfelől sietve visszatértek a városba, és elfoglalták előre kijelölt helyüket.

A doktor utasítására Báthory Péter a déli erődítmények parancsnokságát vette át, Luigi a keletiekét. A sziget védőit - legfeljebb ötszáz embert - úgy osztották el, hogy bárhol akarna is betörni a városba az ellenség, mindenütt szembe tudjanak szállni vele. Antekirtt doktor készenlétben állt, hogy bárhol megjelenjék, ahol szükség van rá.

Báthoryné, Sándor Száva, Maria Ferrato a városháza előcsarnokában maradt. A többi asszonyról úgy döntöttek, hogy ha a várost megrohannák, meneküljenek gyermekeikkel a kazamaták mélyére, ahol semmitől nem kell tartaniuk, még akkor sem, ha az ostromlók néhány ágyúval is rendelkeznének.

Kencraf sziget kérdése eldőlt - és sajnos, Antekirtta hátrányára -, de a kikötő még hátravolt. Ha a flotta arra törekedne, hogy behatoljon, a két védőgát kis erődjei kereszttűz alá vehetnék, és a Ferrato ágyúinak, az *Elektrik*ek torpedóinak, a kikötőbejáratban lerakott aknáknak a segítségével elbánhatnak vele. Még szerencse lenne, ha a támadás erről az oldalról indulna.

De - amint ez nyilvánvaló volt - a szenusziták vezére tökéletesen ismerte Antekirtta védelmi berendezéseit, és jól tudta, milyen könnyű partra szállni a sziget déli részén. Ha megkísérli a közvetlen támadást a kikötő ellen, az azonnali és teljes pusztulásba rohan. Ezért úgy tervezte, hogy a sziget déli részén köt ki, mert ez a part nagyon is alkalmas volt az ilyen hadműveletre. Így, miután elkerülte a kikötő szűk bejáratát, és ott nem esett kelepcébe, mint ahogy lemondott arról is, hogy támaszpontot létesítsen Kencraf szigetén, a hajórajt nagy evezőcsapásokkal Antekirtta gyönge pontjai felé irányította.

Mihelyt a doktor ezt a tervet felismerte, megtette a szükséges intézkedéseket. Köstrik és Narsos kapitányok torpedónaszádjukra szálltak, és néhány matrózukkal kifutottak a kikötőből.

Negyedórával később a két Elektrik az ellenséges hajóraj közepébe rohant, megtörte a csatasort, a levegőbe repített öt-hat hajót, és vagy egy tucatot elsüllyesztett. De a támadók száma olyan tekintélyes volt, hogy a két kapitány, hogy elkerülje azt a veszélyt, hogy hajójukat megcsáklyázzák, parancsot adott: térjenek vissza a védőgátak oltalmába.

Eközben a Ferrato kifutott, és lőni kezdte a hajókat; de tüze, az ütegekével együtt, amelyek hasznosan avatkozhattak be, nem tudta megakadályozni ennek a nagy tömeg kalóznak a partraszállását. Noha már sokan elpusztultak, és vagy húsz hajójuk elsüllyedt, több mint ezer ostromló ért partot a déli sziklákon, amelyeket a nyugodt tengeren könnyű volt megközelíteni.

Ekkor már az is kiderült, hogy a szenuszitáknak tüzérségük is volt. A legnagyobb háromárbocosok néhány, gördülő ágyútalpakra szerelt tábori üteggel rendelkeztek. A szárazföldre is tudták szállítani az ágyúkat a partvidéknek ezen a részén, amely a város ágyúinak, sőt még a központi domb erődjében levő ágyúknak is a lőtávolságán kívül esett.

A doktor a legjobban kiugró ponton helyezkedett el, és innen figyelemmel kísérte az egész hadműveletet. A rendelkezésére álló, viszonylag kis sereggel nem tudta volna megakadályozni a partraszállást. De mivel ők a falak védelmében mégis erősebbek voltak, az ostromlók helyzete, bármilyen számosan léptek is partra, egyre nehezebbé vált.

A szenusziták könnyű tüzérségükkel együtt két oszlopba fejlődtek. Jöttek, nem is fedezve magukat, az arab embernek azzal a bátorságával, vakmerőségével és fanatizmusával, amelyet a halálmegvetés, a fosztogatás reménye és az európaiak gyűlölete táplált bennük.

Amikor lőtávolba kerültek, az ütegek ontani kezdték tüzüket, gránátokat és kartácsokat. Több mint százan elestek, de a többi nem hátrált meg. Felállították tábori ágyúikat, és réseket kezdtek ütni egy falszárnyban, a befejezetlen déli bástya sarkánál.

Vezetőjük nyugodtan irányította a harcot, míg katonái sorban hullottak el körülötte. Sárkány mellette buzdított a támadásra, és a falon támadt résbe hajtott néhány száz embert.

Antekirtt doktor és Báthory Péter messziről felismerték. Ő is rájuk ismert.

Eközben az ostromlók tömege előrenyomult a leomlott falrész felé, amely most szabad utat engedett. Ha sikerül átjutniuk ezen a résen, ha elárasztják a várost, az ellenállásra túl gyönge ostromlottak kénytelenek lennének feladni a megerősített helyeket. A győzelmet általános mészárlás követné, e kalózok vérengző hajlamát ismerve.

Rettenetes kézitusa alakult ki ezen a ponton. A doktor parancsára Báthory Péter, aki szenvtelen volt a veszélyben, és szinte sebezhetetlen a golyók záporában, társaival együtt csodálatos bátorságról tett tanúságot. Pointe Pescade és Cap Matifou olyan vakmerően segítette őket, hogy azt csak szerencséjük múlta felül, és így elkerülték a golyókat.

A Herkules egyik kezében késsel, a másikban fejszével széles kört vágott maga körül.

– Bátran, Capom, bátran!... Vágd őket! - kiabálta Pointe Pescade, aki szüntelenül töltötte és elsütötte revolverét, amely úgy szólt, mint valami kereplő.

De az ellenség nem engedett. Többször is visszaszorult a résen kívülre, míg végül is majdnem áthatolt rajta, már-már elözönlötte a várost, amikor a háta mögött nagy riadalom támadt.

A Ferrato fél gőzzel haladva, három kötélhosszra közelítette meg a partot. Aztán rájuk irányította mozsarait, hosszú csövű vadászágyúját, Hotchkiss revolverágyúit, Gatlings golyószóróit, amelyek úgy kaszálták a támadókat, mint a gabonát a kasza, hátba támadta, gyilkos tűzzel lőtte őket a fövenyparton, ugyanakkor szétrombolta és elsüllyesztette a sziklák tövében horgonyzó, kikötött hajóikat.

Ez a váratlan rajtaütés óriási hatással volt a szenuszitákra. Nemcsak hátba támadták őket, de még a menekülés útját is elvágták, ha a Ferrato lövedékei darabokra tépik hajóikat.

A támadók ekkor megtorpantak a falrés előtt, amelyet makacsul védtek a népfölkelők. Már több mint ötszázan lelték halálukat a kavicsos parton, míg az ostromlottak alig vesztettek embert.

A támadók vezére megértette, hogy azonnal vissza kell térniük a tengerre, ha nem akarja kitenni társait a biztos és teljes pusztulásnak. Hiába igyekezett Sárkány a városra uszítani őket, parancsot kaptak a visszavonulásra. A szenusziták éppoly vakon hajtották végre a visszavonulási parancsot, mint ahogy meg is ölették volna magukat az utolsó szálig, ha azt parancsolják nekik.

De olyan leckét kellett adni ezeknek a kalózoknak, hogy soha életükben ne felejtsék el.

– Előre!... Barátaim!... Előre! - kiáltotta a doktor.

Péter és Luigi vezényletével vagy száz katonájuk vetette magát a menekülők után, amint sietve el akarták érni a partot. A Ferrato és a város ágyúinak kereszttüzében az ellenség megtört. Soraik felbomlottak, és a felé a hét-nyolc hajó felé rohantak, amelyeket a hajóágyúk tüze többé-kevésbé megkímélt.

Péter és Luigi különösen azon igyekezett a harc kellős közepén, hogy egyetlen embert kerítsen kézre. Ez az ember Sárkány volt. De élve akarták elfogni, és csak csoda folytán kerülték el a revolverlövéseket, amelyeket ez a nyomorult többször is leadott rájuk.

Eközben már úgy látszott, hogy a sors ismét azt akarja, hogy elkerülje az igazságszolgáltatást.

Sárkány és a szenusziták vezetője vagy tíz társukkal együtt egy kis négyárbocosra menekült, amelynek kötelét már eloldozták, és készen állt, hogy kifusson a nyílt tengerre. A Ferrato túl messze volt, és nem tudtak jelzést adni neki, hogy vegye üldözőbe.

E percben Cap Matifou észrevett egy tábori ágyút, amely talpáról leszerelve a homokban hevert.

Csupán egy pillanat műve volt, hogy odarohanjon ehhez a még töltött ágyúhoz, emberfeletti erővel felhúzza az egyik sziklatömbre, megtámassza, hogy megtartsa forgó tengelyénél fogva, aztán mennydörgő hangon felkiáltson:

– Gyere, Pescade, gyere gyorsan!

Pointe Pescade meghallotta Cap Matifou hívását, látta mit művel az ő Capja, megértette, odafutott, és ráirányította a négyárbocosra az ágyút, amelyet ez az élő talp tartott, és elsütötte.

A lövedék a hajó testét érte és beszakította... A Herkules még csak meg sem rezzent, amint az ágyúcső visszarúgott.

A szenusziták vezetője és társai a habok közé vetették magukat, és majdnem mind ott pusztultak. Sárkány a hullámverésben vergődött, amikor Luigi a tengerbe ugrott.

Egy perccel később Cap Matifou hatalmas keze bilincsként fonódott Sárkányra.

A győzelem teljes volt. Kétezer támadóból, akik a szigetet ostromolták, alig néhány száz menekült meg, és jutott vissza a kirenaikai partokra.

Biztosra vehették, hogy ezek a kalózok sokáig nem fenyegetik Antekirttát.