A fiatal vadászok legutóbbi kirándulásaik alkalmával több ízben megvizsgálták a szirteket, abban a reményben, hogy talán más üreget is fognak találni. Ha még egy barlangot fedeztek volna föl, ezt raktárul használhatták és elhelyezhették volna benne az anyagkészlet ama részét, amelyet kénytelenek voltak a szabad ég alatt hagyni. Miután azonban kutatásaik nem vezettek sikerre, vissza kellett térniük azon első tervre, hogy mostani lakhelyüket bővítsék ki és egy vagy több benyílót vágjanak Baudoin Ferenc barlangjának falába.

Gránitsziklában ez teljes lehetetlenség lett volna, de a mészkőben, amelybe a véső és a hegyes fejsze könnyen behatolt, meg lehetett próbálni a dolgot. A munka időtartama közönyös volt. Legalább lesz foglalatosságuk a hosszú téli napok alatt és talán el is készülhetnek vele, mielőtt a szép évszak visszatérne, ha nem történik se beomlás, se beszivárgás, amitől leginkább félhetnek.

Lőpor alkalmazására nem lesz szükség. A kéziszerszámok elegendők lesznek, miután sikerrel használtattak, mikor a tűzhely kürtője számára kellett lyukat vágni a sziklába. Ezenfelül Baxternek sikerült, igaz ugyan, hogy nagy fáradsággal, kiszélesíteni a Francia-barlang nyílását is annyira, hogy ráalkalmazhatták a Sloughi egyik ajtaját a ragasztékokkal együtt. Végre a bejárástól jobbra és balra két szűk ablakot, vagyis inkább nyílást vágtak a falba, amely egyfelől több világosságot bocsátott be, másfelől előmozdította a levegő keringését.

A rossz idő már egy hét előtt beállott. Erős viharok dühöngtek a szigeten, amelyek azonban a Francia-barlangot szerencsés fekvésénél fogva közvetlenül nem érték. Az esős és heves zivatarok nagy zajjal vonultak át a parti szirtek fölött. A vadászok csakis a tó szomszédságában vették üldözőbe a vadat, a kacsákat, vízityúkokat, bíbiceket, harisokat stb. A tó és a folyó még nem volt ugyan befagyva, de a zivatarok után egyetlen derült éjszaka száraz hidege is elég lesz ahhoz, hogy jégpáncéllal borítsa be a vizek tükrét.

A fiatal fiúk legtöbbnyit kénytelenek lévén a barlangban tartózkodni, elkezdhették a kibővítési munkákat és május 27-én hozzá is fogtak.

Mindenekelőtt a jobb oldali falon kezdték meg vésőkkel és csákányokkal a munkát.

– Ha rézsútos irányban dolgozunk - jegyzé meg Briant -, talán sikerül a tó felőli oldalon egy második bejárást vágni a Francia-barlangba. Ily módon a barlang környékét könnyebben szemmel tarthatnánk, és mikor a rossz idő miatt az egyik oldalon ki nem mehetünk, legalább a másikon kijuthatnánk a szabadba.

Ez, amint látjuk, kétségkívül nagy nyereség volna biztonság és célszerűség szempontjából, s kétségkívül a terv végrehajtása se látszott lehetetlennek.

Belül a keleti oldaltól legföljebb negyven- vagy ötvenlábnyi szélességű szikla választotta el a barlangot. Csak egy folyosót kellene tehát vágni ebben az irányban, amely az iránytű segélyével lenne megállapítandó. A munka alatt mindenekelőtt arra kell ügyelni, hogy beomlás ne idéztessék elő. Baxter ezenfölül azt indítványozta, hogy mielőtt az új üreget kellőleg kiszélesítenék, csak egy szűk nyílást vágjanak, amelynek kibővítése későbbre maradhat. A Francia-barlang két szobáját aztán összekötnék egy szűk folyosóval, amely mind a két oldalon elzárható volna és amelybe egy vagy két sötét mellékpincét vágnának. Nyilvánvalóan ez a terv volt a legcélszerűbb, mert egyéb előnyöktől eltekintve, lehetővé tette a kőzet óvatos kipuhatolását és a munka idején való abbahagyását, ha valamely hirtelen vízbeszivárgás mutatkoznék.

Három napig, május 27-ikétől 30-ikáig a munka eléggé kedvező viszonyok közt folyt. A meszes kőzetet csaknem késsel lehetett vágni. Kénytelenek is voltak alátámasztott gerendákkal megerősíteni, ami nem csekély munkát adott. A törmeléket azonnal kihordták, nehogy a munkánál akadályul szolgáljon, habár helyszűke miatt nem is dolgozhatott minden kar egyszerre a sziklavájásban, mégse henyélt senki. Mikor az eső és a hó megszűnt, Gordon s a többiek a tutaj szétszedésével foglalatoskodtak, hogy a padló és a talp egyes részeit az új berendezkedésnél felhasználhassák. Hasonlóképpen szemmel tartották a szikla sarkában felhalmozott tárgyakat, amelyeket a kátrányos ponyvák a zivatarok dühe elől csak nagyon hiányosan óvtak meg.

A munka tehát lassankint, bár nem kínos tapogatódzások nélkül haladt előre; az újonnan vágott nyílás máris négy- vagy ötlábnyi mélységig jutott el, mikor 30-ikán délután váratlan esemény történt.

Briant, aki a földön guggolt, mint egy bányamunkás, a kőzet belsejében tompa zörejt vélt hallani.

Félbeszakította munkáját és figyelmesen hallgatódzott... Újra hallotta a neszt.

A folyosóból kijönni, Gordon és Baxterhez közeledni, akik a barlang nyílásánál álltak és közölni velük az esetet, alig néhány pillanat műve volt.

– Káprázat volt! - mondá Gordon. - Azt hitted, hogy...

– Menj oda magad, Gordon - viszonzá Briant -, tartsd a füledet a kőfalhoz és hallgatózzál.

Gordon bemászott a szűk lyukba és néhány pillanat múlva ismét előjött.

– Nem tévedtél - mondá. - Én is távoli morajt hallottam.

Baxter is hallgatódzott, és visszatérvén társaihoz, így szólt:

– Vajon mi lehet ez?

– Nem tudom elképzelni! - felelé Gordon. - Értesítenünk kell Doniphant és a többieket.

– A kicsinyeket ne! - mondá Briant. - Nagyon megijednének.

Éppen valamennyien visszatértek ebédre és így a kicsinyek előtt sem lehetett titkolózni, ami nem csekély aggodalmat okozott.

Doniphan, Wilcox, Webb, Garnett egymásután bebújtak a nyílásba, de a nesz megszűnhetett, mert semmit se hallottak és már-már azt hitték, hogy társaik tévedtek.

Elhatározták, hogy a munkát nem fogják félbeszakítani és csakugyan folytatták is, mihelyt az ebédnek vége lett.

Egész estig semmit se hallottak, de kilenc óra tájban a moraj a falon keresztül újból, tisztán hallatszott.

E pillanatban Phann befutott a lyukba és felborzadt szőrrel rohant ki ismét belőle, a fogai felett szétnyílt ajkai nagy izgatottságot árultak el. Hevesen ugatott, mintha a kőzet belsejéből felhangzó morajra akart volna válaszolni.

A kicsinyek aggodalma valóságos rémületté nőtt. Az angol gyermekek képzeletét folyvást az északi országok legendáival táplálják és bölcsőjük körül mindenféle gnómok, lidércek, valkűrök, szellemek és vízi tündérek járják a boszorkánytáncot. Dole, Costar, sőt Jenkins és Iverson se tagadták, hogy a félelemtől remegnek. Briant, miután hiába igyekezett eloszlatni rémületüket, az ágyba parancsolta őket, de a szegény gyermekek csak nagyon későn bírtak elaludni s aztán álmodtak mindenféle kísértetekről és természetfölötti lényekről, amelyek a szirt mélyében laknak.

Gordon és a többiek halk hangon beszélgettek a különös tüneményről. Több ízben konstatálhatták, hogy nem szűnt meg és Phann folyvást rendkívül izgatott volt.

Végre a fáradtság erőt vett rajtuk és mindnyájan lefeküdtek, Briant és Moko kivételével. Aztán reggelig mély csöndesség uralkodott a Francia-barlangban.

Másnap mindenki jókor talpon volt. Baxter és Doniphan bebújtak a lyuk legmélyéig. Semmiféle nesz se hallatszott. Az eb nyugodtan járt fel és alá és semmi kedvet se mutatott nekiugrani a falnak, mint tegnap.

– Fogjunk újból a munkához - mondá Briant.

– Úgy van - viszonzá Baxter - lesz időnk félbeszakítani, ha valamely gyanús neszt hallunk.

– Nem lehetséges-e - jegyzé meg Doniphan -, hogy valamely forrás zúgása volt, mely a kőzeten folyik keresztül?

– Ez esetben most is hallanunk kellene, pedig nem halljuk - mondá Wilcox.

– Igaz - felelé Gordon - s én inkább azt hiszem, hogy a szél hatol be a szirtek tetejének valamely nyílásán.

– Menjünk föl a szirtre - mondá Service -, talán fölfedezhetjük...

Az indítvány elfogadtatott.

Mintegy ötvenlépésnyire a barlangtól, egy tekervényes ösvényen föl lehetett menni a sziklák tetejére. Baxter és két vagy három társa néhány perc alatt fölértek a szirttetőre és előrementek a Francia-barlang fölött levő fennsíkig. A fáradságuk kárba veszett. E domborulaton, amelyet alacsony és sűrű fű borított, nem találtak semmiféle hasadékot, amelyen akár a légáramlat, akár a víz behatolhatott volna. És mikor visszatértek, éppoly keveset tudtak a sajátszerű tünemény felől, amelyet a kicsinyek egyszerűen természetfölötti csodának tartottak.

A kővágást estig tovább folytatták. A tegnapi morajt nem lehetett többé hallani, noha Baxter észrevette, hogy a sziklafal, amely eddig tompa hangot adott, most oly hangot ad, mintha üreg volna mögötte. Talán valamely természetes üreg volna ebben az irányban és a folyosó ebbe szakadna be? És talán ebből az üregből hallatszott volna a moraj? E föltevés éppen nem volt lehetetlen, sőt óhajtandó volt, hogy valónak bizonyuljon, mert ez esetben a barlang kibővítési munkái nagyban megkönnyíttetnének.

Elképzelhető, hogy mindnyájan nagy hévvel láttak a munkához és e nap a legfáradságosabb napok egyike volt. De mindazonáltal minden különösebb esemény nélkül végződött, csupán Gordon konstatálta este, hogy a kutyája eltűnt.

Phann rendszerint az étkezések pillanatában hűségesen meg szokott jelenni a gazdája széke mellett és az este ez a hely üres maradt.

Szólították Phannt... Phann nem jelent meg.

Gordon kiment a barlang elé... hívta kutyáját... Hiába.

Doniphan és Wilcox elfutottak, az egyik a folyópartra, a másik a tó felé. Phannak nyoma se volt.

Hiába kutatták fel a Francia-barlang környékét néhány száz lépésnyi területen! ... Phannt nem találták sehol.

Kétségtelen volt, hogy az eb nem hallhatta meg Gordon hangját, különben bizonnyal legalábbis ugatott volna... Vajon eltévedt-e? Ez alig volt föltételezhető. Vagy valamely ragadozó állat ölte meg? Ez lehetséges volt, sőt az eltűnését is legegyszerűbben ez magyarázta meg.

Este kilenc óra volt. Mély sötétség borult a szirtekre és a tóra. El kellett szánniuk magukat, hogy félbeszakítják a kutatásokat és visszatérnek a Francia-barlangba.

Valamennyien visszatértek tehát, nagyon nyugtalanul - de nemcsak nyugtalanul, hanem rendkívül leverten is. Elszomorította őket az a gondolat, hogy az értelmes állat talán örökre eltűnt.

Némelyek leheveredtek a fekhelyükre, mások leültek az asztal körül és eszükbe se jutott az alvás. Úgy rémlett előttük, mintha még inkább egyedül és elhagyatva volnának, még távolabb hazájuktól és családjaiktól.

Egyszerre a mély csend közepette új zaj hallatszott. Ezúttal olyan volt, mintha ordítás lett volna, csaknem egy percig tartó.

– Innét, erről az oldalról jön a hang! - kiáltá Briant és gyorsan behatolt az újonnan vájt folyosóba.

Mindnyájan felugráltak, mintha valamely váratlan tünemény megjelenésére lettek volna előkészülve. A kicsinyek a fejükre húzták a takaróikat.

Briant csakhamar visszatért e szavakkal:

– Itt egy üregnek kell lenni, amelynek a kijárása a szirt tövében van.

– És amely valószínűleg állatoknak szolgál éjjeli szállásul - tevé utána Gordon.

– Úgy kell lenni! - viszonzá Doniphan. - Holnap reggel azonnal meg is fogjuk indítani a nyomozásokat.

E pillanatban ugatás hallatszott, szintén a szikla belsejéből, mint az imént az ordítás.

– Hátha Phann van itt és valamely állattal küszködik? - kiáltá Wilcox.

Briant ismét visszament a folyosóba s a fülét a kőfalhoz illesztvén, hallgatózott... Semmi nesz!... De akár Phann volt ott, akár nem, kétségtelenül volt egy második üreg, amelynek kijárással kellett bírni.

E kijárás nyilván csak egy volt, elfödve a szirt tövében tenyésző bokroktól.

Az éj elmúlt anélkül, hogy újból hallatszott volna akár a csaholás, akár az ordítás.

Hajnalban minden irányban felkutatták a szirtek tövét, úgy a tó, mint a folyó felé anélkül, hogy kutatásaiknak több eredménye lett volna, mint a szirttetőn a tegnapiaknak.

Phann nem jelent meg, bármennyire hívták és keresték is a Francia-barlang környékén.

Briant és Baxter egymással váltakozva ismét munkához láttak. Az ásó és a csákány nem pihent. Délelőtt a szűk folyosó kétlábnyival mélyebb lett. A két fiú koronként szünetelt és hallgatódzott... de nem hallott semmit.

A délben félbeszakított munkát egy órakor folytatták. Megtörtént minden óvintézkedés azon esetre, ha az utolsó csákányütés a sziklafalat átlyukasztván, rést nyitott volna valamely állatnak. A kicsinyeket kiküldték a folyópartra. Doniphan, Wilcox és Webb a puskáikkal és revolvereikkel felfegyverkezve készen álltak minden eshetőségre.

Két óra tájban Briant csákánya áthatolt a mészkövön, amely beszakadt és meglehetősen tágas nyílást képezett. Briant azonnal visszatért a társaihoz, de mielőtt a száját kinyithatta volna, a lyukon és a folyosón keresztül egy állat rohant a barlangba.

Phann volt!

A szegény állat azonnal egy vízzel telt dézsához futott és mohón ivott belőle. Aztán a farkát csóválva, az izgatottság minden jele nélkül elkezdett ugrándozni Gordon körül. Nem kellett tehát félni semmitől.

Briant ekkor egy lámpát vett elő és behatolt a folyosóba, Gordon, Doniphan, Wilcox, Baxter és Moko kíséretében. A következő pillanatban mindnyájan átmentek a résen, amelyet a mészkőfal beomlása nyitott és egy sötét üregbe jutottak, amelybe nem hatolt be semmiféle külső világosság.

Egy második barlang volt ez, magasságra és szélességre nézve egyenlő a Francia-barlanggal, de ennél sokkal mélyebb. A padlatát ötven négyszöglábnyi kiterjedésben finom homok borította.

Miután ezen üregnek látszólag semmiféle kijárása se volt a szabadba, attól lehetett tartani, hogy a levegője nem alkalmas a belélegzésre. De miután a lámpa lángja vígan égett, világos volt, hogy a külső levegő mégis behatolhat. És különben hogyan juthatott volna be Phann a barlangba, ha nem volna kijárása?

E percben Wilcox lábai egy mozdulatlan és hideg tárgyba ütköztek. Hogy mozdulatlan és hideg volt, arról a keze érintése által győződött meg.

Briant odatartotta a lámpát.

– Egy sakál hullája! - kiáltá Baxter.

– Igen! Egy sakál, amelyet kétségkívül a mi derék Phannunk fojtott meg - viszonzá Briant.

– Ez tehát a magyarázata annak, amit mi nem bírtunk megmagyarázni! - mondá Gordon.

De ha egy vagy több sakál ezt a barlangot választotta rendes lakhelyéül, vajon milyen nyíláson jöttek be ide? A nyílást mindenáron föl kellett fedezni.

Briant a Francia-barlangon keresztül kiment a szabadba, és végighaladt a szirt mellett, a tó felőli oldalon. Folyvást kiáltozott, míg végre társai a második üregből hasonló kiáltásokkal feleltek. Ily módon fedezte föl, egészen a föld színén, a bokrok közt azt a szűk nyílást, amelyen át a sakálok belopóztak. De mióta Phann utánuk ment, egy részleges leomlás történt, amely elzárta a lyukat, amint a fiúk csakhamar meggyőződtek róla.

Mindent meg lehetett tehát magyarázni, a sakálok ordítását és a kutya ugatását. Szegény Phann huszonnégy óráig nem jöhetett ki az üregből.

Mily nagy volt az öröm! Nem csupán Phann tért vissza ifjú gazdáihoz, de roppant munkától is megkíméltettek! „Egészen készen” kaptak - mint Dole mondá - egy tágas üreget, amelynek létezését Baudoin Ferenc nem is sejthette. Mihelyt a nyílást kibővítik, egy második kijárásuk lesz a tó felé. Ez nagymértékben meg fogja könnyíteni a közlekedést. Az újonnan fölfedezett üregben egybegyűlt fiúk hangos hurrákban törtek ki, amely közé Phann vidám csaholása vegyült.

Roppant hévvel fogtak a munkához, hogy a szűk folyosót kényelmesen használhatóvá tegyék. Mindenekelőtt átszállították az új barlangba - melyet „csarnoknak” neveztek el - az ágyakat, és szabályosan elhelyezték a fövenyen, ahol térben nem volt hiány. Aztán szépen elrendezték a Sloughi bútorait, a pamlagokat, a zsölyeszékeket, az asztalokat, szekrényeket stb. - s ami nagyon fontos volt, a jacht szalonjában és hálótermében talált kályhákat, amelyeket úgy helyeztek el, hogy a tágas üreg befűthető legyen. Egyúttal kitágították a tó felé való kijárást is - amely munka Baxternek nem csekély fáradságába került - és ráalkalmazták a jacht egyik ajtaját. Az említett ajtó mellett két nyílást is vágtak, amelyeken át nappal elég világosság hatolt be a csarnokba, míg este a mennyezetről aláfüggő hajólámpa világította meg a helyiséget. A régi barlang „raktár”-nak kereszteltetvén, ide szállították az összes anyagkészletet.

Mindezen berendezkedések két hetet vettek igénybe s éppen jókor készültek el vele. Az eddig csendes idő hirtelen megváltozott. Noha még nem állt be a nagyon is szigorú tél, az erős zivatarok teljesen lehetetlenné tették a szabadban való tartózkodást.

A szél annyira dühöngött, hogy a tó vize úgy hullámzott, mint a tenger, annak ellenére, hogy a parti szirtek némileg megvédték. A hullámok oly zajosan háborogtak, hogy akármilyen dereglye vagy halászbárka okvetlenül elveszett volna. A ladikot kénytelenek voltak kihúzni a partra, nehogy a víz elsodorja. A folyó vizei, amelyeket a vihar visszaszorított, koronként azzal látszott fenyegetni, hogy elborítják a partot és elhatolnak a szikla tövéig. Szerencsére sem a raktárterem, sem a csarnok nem voltak kitéve a vihar rohamainak, minthogy a szél nyugatról fújt. A kályhák és a tűzhely, amelyekben a jelentékeny készletben levő száraz fa égett, teljesen kielégítőleg működtek.

Gordon és társai időközben a folyosót kibővítették és két mély fülkét vágtak, amelyek közül az egyiket ajtóval lehetett elzárni. Ide helyezték el a lőszereket, hogy elhárítsák a felrobbanás veszélyét. Szükségtelen mondanunk, hogy a nandu számára is tartottak fenn egy szögletet a raktárteremben, addig is, míg künn építhetnek neki egy rekeszt.

Ámde mindezen munkák közben a szellemiekről is gondoskodni kellett. Senki se tudhatta, mennyi ideig lesznek kénytelenek a szigeten maradni. És ha valamikor megmenekülnek, mily megnyugtató lesz az az öntudat, hogy nem tékozolták el az időt haszon nélkül. A jacht könyvtárában talált könyvek segélyével a nagyok gyarapíthatták ismereteiket és egyúttal oktathatták a kicsinyeket is. Ez a feladat hasznosan és kellemesen fogja valamennyiüket foglalkoztatni a hosszú téli estéken.

Azonban, a program elkészítését megelőzőleg még egy újabb intézkedés történt. Éspedig a következő:

Június 10-én este, vacsora után mindnyájan egybegyűltek a csarnokban, a jól befűtött kályhák körül, s szóba került annak a szüksége, hogy nevet adjanak a sziget különböző földrajzi pontjainak.

– Ez nagyon hasznos és gyakorlati dolog volna -, mondá Briant.

– Igen, adjunk neveket - kiáltá Iverson -, éspedig válasszunk lehetőleg csinosakat.

– Így cselekedtek az összes valóságos és képzeleti Robinsonok is - jegyzé meg Webb.

– Valóban, barátim - mondá Gordon -, mi nem is vagyunk egyebek...

– ...mint a Robinsonok nevelőintézete! - kiáltá Service.

– Ezenfelül - folytatá Gordon - ha nevet adunk az öbölnek, a patakoknak, az erdőknek, a tónak, a parti szirtnek, a mocsaraknak, a hegyfokoknak, akkor sokkal könnyebben is fogjuk magunkat tájékozhatni.

– Sloughi-öböl már van, ott ahol a hajónk partra vetődött - mondá Doniphan -, és úgy hiszem, e nevet meg kellene hagynunk, mert már hozzászoktunk.

– Minden bizonnyal - mondá Cross.

– Valamint a Francia-barlang neve is meg fog maradni ama szerencsétlen ember emlékére, akinek a helyét elfoglaltuk.

Ez ellen még Doniphan se tett kifogást, noha az indítvány Briant-tól származott.

– Hát a folyót, amely a Sloughi-öbölbe szakad, hogyan fogjuk nevezni? - kérdé Wilcox.

– Zéland-folyónak - mondá Baxter. - E név eszünkbe fogja juttatni hazánkat.

– Elfogadjuk! ... Elfogadjuk!

Egyhangúlag elfogadtatott.

– Hát a tavat? - kérdé Garnett.

– Miután a folyó a Zéland nevet kapta - mondá Doniphan - adjunk a tónak oly nevet, amely a családunkat juttassa eszünkbe, és nevezzük el Családi-tónak.

Ez az indítvány is közfelkiáltással elfogadtatott.

Amint látjuk, az egyetértés teljes volt, és így könnyű volt az elnevezést végezni. A parti szirt az Auckland-domb nevet kapta. A hegyfokot, melynek tetejéről Briant kelet felé tengert vélt fölfedezni, a saját indítványára felruházták az Áltenger-foka névvel.

Ezenkívül még a következő elnevezések fogadtattak el:

Verem-erdő lesz az erdő ama része, ahol a nandut megfogták a veremben - Iszapos-erdő lesz a Sloughi-öböl és a parti szirtek között levő rész - Déli-mocsár lesz neve a sziget déli részén elterülő mocsaras vidéknek - Gát-patak lesz a kispatak, amelyen egymás mellé rakott kövekből készült kis átjáró vezet keresztül - Vihar-part lesz a sziget ama része, ahol a hullámok a jachtot kivetették - végre Sport-terasz lesz a folyó és a tó közt létező térség, amely a csarnok előtt mintegy pázsitos teret képezett és a programban bővebben megjelölendő testgyakorlatok számára tartatott fenn.

Ami a sziget egyéb pontjait illeti, ezeket később fogják elnevezni aszerint, ahogy egyes eseményeknek színhelyei lesznek.

Azonban célszerűnek tartották még nevet adni a Baudoin Ferenc földabroszán megjelölt főbb hegyfokoknak. Így keletkeztek az Északi-fok és a Déli-fok elnevezések.

Végre mindnyájan egyetértettek az iránt, hogy a szigettől nyugatnak a tengerből kiemelkedő három pontot Francia-, Brit- és Amerikai-foknak nevezzék el a francia, angol és amerikai nemzetek tiszteletére, amelyek a kis gyarmatban mindannyian képviselve voltak.

Úgy van! Gyarmatban! Ezt az elnevezést is indítványozták, emlékeztetésül arra, hogy a megtelepedés nem bírt többé ideiglenes jelleggel. A kezdeményezés e részben természetesen Gordontól származott, aki mindig inkább azzal volt elfoglalva, hogyan rendezzék be életmódjukat új hazájukban, mintsem a menekülés módjaival. A fiúk nem is voltak a Sloughi hajótörést szenvedett utasai, hanem a sziget telepítvényesei...

Igen, de milyen szigeten?... Nevet kell adni a szigetnek is.

– Nini!... én tudom, hogyan kellene elnevezni! - kiáltá Costar.

– Te tudod? - kérdé Doniphan.

– A kis Costar ugyancsak merész fiú - kiáltá Garnett.

– Bizonyosan a Baby-sziget nevet fogja indítványozni - mondá Service.

– Ne bántsátok Costart - mondá Briant -, és halljuk a gondolatát.

A gyermek egészen meg volt zavarodva és hallgatott.

– Beszélj, Costar - mondá Briant, és megnyugtatólag intett neki. - Bizonyos vagyok felőle, hogy a gondolatod jó.

– Nos hát - mondá Costar -, miután a Chairman-féle tanintézet növendékei vagyunk, nevezzük Chairman-szigetnek.

Valóban, jobb nevet nem is találhattak volna.

El is fogadták egyhangúlag, amire Costar nagyon büszke volt.

Chairman-sziget! Igazán, e névnek földrajzi hangzása volt és igen jól fog illeni valamely jövőben készülendő atlaszon.

Végre a keresztelési szertartás közmegelégedéssel befejeztetvén, elérkezett a lefekvés ideje, midőn Briant szót kért.

– Barátaim - mondá -, most, miután nevet adtunk a szigetünknek, nem volna-e célszerű főnököt is választanunk, aki azt kormányozza?

– Főnököt? - mondá Doniphan élénken.

– Igen! Úgy hiszem, jobban menne minden, ha egyiknek közülünk hatalma volna a többiek fölött - viszonzá Briant. - Ami minden országban célszerű, miért ne volna célszerű a Chairman-szigeten is?

– Igen! igen!... válasszunk főnököt! - kiálták a nagyok és kicsinyek egyhangúlag.

– Jól van, válasszunk főnököt - mondá Doniphan -, de csak bizonyos meghatározott időre... például egy évre!

– Amelynek elteltével azonban újból megválasztható legyen.

– Helyes! ... Kit válasszunk? - kérdé Doniphan kissé izgatott hangon.

Úgy látszott, mintha az irigy fiú csak attól félne, hogy a társai Briant-t választhatnák. E félelme azonban csakhamar eloszlott.

– Kit válasszunk? - viszonzá Briant. - Hát választhatnánk mást, mint a legbölcsebbet közülünk... Gordon barátunkat!

– Igen!... Igen!... Egy hurrát Gordonnak!

Gordon eleinte nem akarta elfogadni a megtiszteltetést, mert inkább szeretett szervezni, mint parancsolni. De megfontolván ama zavarokat, amelyeket a fiatal fiúk heves szenvedélyei jövőben okozhatnának, belátta, hogy a tekintélye nem lesz szükségtelen.

Így kiáltatott ki Gordon a Chairman-sziget kisgyarmatának főnökévé.