Észak Dél ellen · MÁSODIK RÉSZ
XIV.
A SZÖKÉS
A Texar testvérek uralkodtak magukon, ámbár Zermah láttára mérhetetlen düh öntötte el őket. Gyermekkoruk óta, Squambo kivételével talán soha senki nem látta együtt őket. S most halálos ellenségük nyitotta rájuk az ajtót. Első gondolatuk az volt, hogy rávetik magukat a félvér nőre, s a helyszínen megölik, hogy így őrizzék meg kéttestű életük titkát.
A gyermek megmozdult Zermah karján, felemelte kezét, és kétségbeesve kiáltott fel:
– Félek!... Félek!...
A két testvér szinte egyszerre intett Squambónak. Az indián a félvér nőhöz lépett, durván megragadta, belökte a másik szobába, és rázárta az ajtót.
A következő percben az indián már ismét ott állt a két Texar előtt. Tekintete és testtartása egyaránt kifejezte, hogy csak parancsot vár, s annak feltétlenül engedelmeskedik.
A váratlan jelenet azonban megzavarta az ikreket. A két vakmerő és erőszakos férfi most habozott. Mindegyikük a másik szeméből akarta kiolvasni a döntést.
Zermah eközben visszafektette fekhelyére a kislányt. Lecsillapodott, visszanyerte hidegvérét. A kis szoba sarkába húzódott, ismét az ajtóra tapasztotta a fülét, hogy kihallgassa, mit tárgyalnak a szomszédban. A most következő percekben az életükről határoznak ott!
Csakhogy a két Texar és Squambo kiment a wigwamból, s Zermah már nem hallhatta beszélgetésüket.
Odakint eközben ezek a mondatok hangzottak el:
– Zermah-nak meg kell halnia!
– Meg kell ölnünk! Hiszen ha megszökik, vagy ha kiszabadítják az északiak, elvesztünk! Igen: meg kell halnia!
– Most? - szólt Squambo.
S azzal mindjárt elő is rántotta széles pengéjű kését, és indult a wigwam felé. Az egyik Texar azonban utánaszólt.
– Várj egy kicsit! Zermah-t bármikor eltehetjük láb alól. Most még szükségünk van rá. Ha meghal, ki gondozza a gyermeket? Várjunk, amíg mást találunk a helyébe. Előbb vegyük fontolóra a helyzetünket. Dupont parancsára egy északi alakulat cirkál a cipruserdőben. Nos: kémleljük ki mindenekelőtt a sziget és a tó környékét. Hiszen ez a század délnek tart, s egyáltalán nem bizonyos, hogy errefelé veszi az útját. Ha mégis erre kanyarodik, még mindig van időnk a menekülésre. Ha nem, akkor itt maradunk. Hadd nyomuljon a csapat egyre mélyebben Florida belsejébe. Ezzel csak időt nyerünk, hogy összegyűjtsük a környéken szétszórt fegyveres csapatokat. S akkor azután Dupont tengerészei nem menekülhetnek többé! Mi leszünk az erősebbek, s szökés helyett mi vesszük üldözőbe őket. Visszavonulási útjukat könnyen elvágjuk. Ezúttal másként történik majd minden, mint legutóbb a Kissimmee-tónál! Ott néhány tengerész még elmenekülhetett, itt azonban egy sem jut ki majd a gyűrűből!
Az adott körülmények között csakugyan ez volt a legésszerűbb terv. A környéken számos déli fegyveres csoport tanyázott. Lesték az alkalmat, hogy mikor csaphatnak le az északiakra.
Az egyik Texar, néhány emberrel, felderítőútra indul. Visszatérése után eldöntik majd, hogy a Carneral-szigeten maradjanak-e, vagy visszavonuljanak a Sable-fok vidékére. Fél nap múlva határoznak. Zermah-t addig az indiánra bízzák. Squambo pedig, a felderítőút eredményétől függetlenül, a kellő pillanatban egy tőrdöféssel biztosítja a félvér nő titoktartását.
– A gyermekre vigyázni kell - tette hozzá az egyik Texar. - Az az érdekünk, hogy életben maradjon. Dy nem érthette meg azt, amit Zermah megértett. S ha egyikünk Howick kezébe kerülne, ez a kislány lesz a túsz: James Burbank minden kívánságunknak eleget tesz majd, csakhogy leányát visszakapja. Nemcsak a teljes büntetlenséget biztosítja számunkra, hanem ráadásul annyi váltságdíjat is fizet, amennyit követelünk.
– De vajon túléli-e a kislány Zermah halálát? - kérdezte az indián.
– Ne félj, jó kézben lesz - felelte az egyik Texar. - Majd csak akad egy indián nő, aki átveszi Zermah szerepét.
– Rendben van! De a legfontosabb mégis az, hogy Zermah el ne árulhasson bennünket!
– Bármi történjék, hamarosan meg kell halnia!
A tanácskozás ezzel véget ért, és Zermah hallotta, hogy a két testvér visszatér a wigwamba.
A szerencsétlen nőnek szörnyű éjszakája volt. Tudta, hogy halálra ítélték. Mégsem magára gondolt. Saját sorsáért nem aggódott, hiszen bármikor kész volt életét feláldozni a Burbank családért. De mi lesz a kislánnyal? Itt marad, kiszolgáltatva e szívtelen, durva embereknek! S még ha Texaréknak érdeke fűződnék is ahhoz, hogy a gyermek életben maradjon, túlélheti-e a kislány a megpróbáltatásokat Zermah szerető gondoskodása nélkül?
S közben egy pillanatra sem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy szökniük kell: menekülniük, mielőtt Texar elválasztaná a gyermektől. Akarva, nem akarva folyton ez járt a fejében, ez kísértett a képzeletében, ez szorongatta a szívét.
S a félvér nő a végtelen hosszúnak tetsző éjszakában egyre a szökés tervét szövögette. A kihallgatott párbeszédből többek között azt is megtudta, hogy egyik Texar reggel, fegyvereseinek kíséretében, felderítőutat tesz a tó környékén. Útjuk csak akkor lehet eredményes, ha a felderítő csoport szükség esetén szembeszállhat a közelgő északi tengerészszázaddal. Viszont ilyen körülmények között Texarnak szüksége van minden emberére, még a bátyjával érkezett fegyvereseket is magával kell vinnie. A másik Texar ellenben feltétlenül a szigeten marad, már csak azért is, hogy senki ne lássa testvérével együtt. Meg aztán őriznie is kell a wigwamot.
Zermah elhatározta, hogy ebben az időpontban kísérli meg a szökést. Talán sikerül valamiféle fegyvert szereznie. Ha rajtaütnek, habozás nélkül használni fogja.
Így telt el az éjszaka. Kintről sokféle zaj szűrődött be, de Zermah nem tudta megkülönböztetni egymástól a különböző hangokat. Még mindig abban reménykedett, hogy Howick kapitány csapata idejében megérkezik, és ártalmatlanná teszi Texart.
A kislány valamivel hajnal előtt felébredt. Kissé kipihente magát, Zermah vizet adott neki, s ez felfrissítette.
A félvér nő hosszan nézte a gyermeket. Mintha utoljára látná. Magához szorította. Ha ebben a percben lép be valaki, hogy elszakítsa őket egymástól, Zermah olyan elszántan hadakozott volna, mint az anyaoroszlán, ha a kölykét védi.
– Mi bajod, édes Zermah? - kérdezte a gyermek.
– Semmi... Semmi!... - suttogta a nő.
– És anya?... Mikor látjuk megint?
– Nemsokára - felelte Zermah. - Talán még ma!... Ne félj, kicsikém, remélem, hogy estére már messze leszünk...
– Kik azok az emberek, akiket éjszaka láttám?
– Jól megnézted őket? - kérdezte most Zermah.
– Igen... Nagyon féltem tőlük!
– De emlékszel rájuk, ugye? Észrevetted, mennyire hasonlítanak egymáshoz?
– Láttam, Zermah!
– Jól jegyezd meg, s mondd majd meg édesapádnak és bátyádnak, hogy nem egy Texar van, hanem kettő. Annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy meg sem lehet különböztetni egymástól őket.
– De hiszen ezt te is megmondhatod! - felelte a kislány.
– Igen, én is!... De ha nem lennék ott, mondd meg te! El ne felejtsd!
– Miért ne lennél ott? - kérdezte a kislány.
Odasimult a félvér nőhöz, és átölelte, mintha soha nem akarna elválni tőle.
– Ott leszek, drágám, persze hogy ott leszek!... Most pedig jól figyelj! Lehet, hogy elmegyünk innen... Hosszú út áll előttünk! Erősnek kell lennünk!... Gyere, reggelizzél meg!
– És te?
– Én már reggeliztem, miközben te aludtál. Nem vagyok éhes.
Valójában aznap még nem evett semmit. Izgalmában egy falat sem csúszott volna le a torkán.
A gyermek megreggelizett, azután megint lefeküdt.
Zermah lekuporodott a szoba egyik sarkában, ahol a fal nádfonatában egy kis rést talált. Egy órán át figyelte, hogy mi történik a wigwam körül. Számára most ez volt a legfontosabb.
Kint indulásra készülődtek. Az előkészületeket az egyik Texar irányította. Összeállította a felderítő osztagot, amelyet maga szándékozott a cipruserdőbe vezetni. A másik Texar nyilván elbújt a wigwamban vagy a sziget egyik zugában, hogy senki meg ne lássa.
Legalábbis így gondolta Zermah, hiszen tudta, hogy az ikrek féltve rejtegetik kettős életük titkát. Az egyik Texar tehát a szigeten marad, valószínűleg ez őrzi majd őt és a gyermeket.
Amint látni fogjuk, Zermah nem tévedett.
A fegyveresek és a rabszolgák a wigwam előtt gyülekeztek. Vagy ötvenen lehettek, várták a parancsot az indulásra.
Kilenc óra tájban megkezdődött az átkelés a túlsó partra. Elég sokáig tartott, minthogy egyszerre csak öt-hat ember fért el a ladikban. Zermah látta, amint kis csoportokban leereszkednek a partra, majd egy idő múlva felkapaszkodnak a másik oldalon. A csatorna vizét nem láthatta a keskeny résen át, minthogy a tó szintje alacsony volt, és a sziget magasan kiemelkedett belőle.
Texar utolsónak maradt. De végül ő is lement a ladikhoz. Az egyik kutya követte. A felderítőúton nyilván szükségük lesz a kutya kitűnő szimatára. A másik véreb, gazdája intésére visszaloholt a wigwamhoz, mintha megértette volna, hogy az ő gondjára bízzák a házat.
Néhány perc múlva már a túlsó parton tűnt fel Texar. Rövid időre megállt, összeállította a csapatot. Majd elindultak. Az élen Squambo haladt, nyomában a véreb. Az óriás nádak hamarosan eltakarták őket. Az egyik néger alighanem visszaevezett a ladikkal a szigetre, nehogy a csapat távollétében bárki is átkelhessen a csatornán. Zermah azonban sehol sem látta ezt a rabszolgát; talán lent maradt a parton.
A félvér nő nem habozott tovább. Dy felébredt. Szánalmas látvány volt. Lesoványodott testén csak úgy lógott a sok viszontagságban elrongyolt öltözet.
– Gyere, kedvesem! - szólt Zermah.
– Hová? - kérdezte a gyermek.
– Az erdőbe... Talán találkozunk apáddal, bátyáddal... Ugye, nem félsz?
– Melletted soha! - felelte a kislány.
A félvér nő óvatosan kinyitotta az ajtót. A szomszéd szobából semmi nesz sem szűrődött át, így hát remélte, hogy Texar nincs a wigwamban.
A szoba valóban üres volt.
Zermah mindenekelőtt valami fegyvert keresett. El volt szánva arra, hogy bárki próbálja is feltartóztatni, használni fogja fegyverét.
Széles pengéjű, indián vadászkés hevert az asztalon. Felkapta, és ruhája alá rejtette. Egy kevés szárított húst is vett magához, hogy legalább néhány napig legyen mit enniük. Most már csak a wigwamból jusson ki! A nádfal kis résén a csatorna felé kémlelt. Teremtett lélek sem járt arra. Nem látta a vérebet sem.
A helyzet kedvezett, Zermah megkísérelte kinyitni a külső ajtót.
Az ajtó nem nyílt. Kívülről volt bezárva.
Zermah, a gyermekkel a karján, azonnal visszatért a szobába. Nem maradt más hátra, mint kitágítani a lyukat, amelyet éjszaka vágott a wigwam nádfalába. Elég könnyen sikerült. Hiszen most már kése is volt, egyszerűen elvagdoshatta a nádfonatot. Nesztelenül dolgozott.
De eközben folyton a véreb járt az eszében. Az egyik kutya itt maradt a szigeten. Most nem mutatkozik, de mi történik, ha kilépnek a szabadba? Lehet, hogy a kutya azonnal odarohan, és reájuk veti magát. Zermah jól tudta, hogy ez a kutya a tigrisnél is veszélyesebb!
Mégsem habozhatott. Amikor már eléggé tágnak ítélte a nyílást, karjába vette a gyermeket, s szenvedélyesen átölelte. A kislány gyöngéden megcsókolta a félvér asszonyt. Megértette, hogy menekülniük kell.
Zermah kibújt a nyíláson. Körülnézett, hallgatózott. Semmi nesz. A kis Dy követte dajkáját.
Ebben a pillanatban kutyaugatás hallatszott valahonnan messziről, valószínűleg a sziget nyugati részéről. Zermah felkapta a gyermeket. Torkában érezte a szívét. Tudta, hogy csak akkor érezhetik valamelyes biztonságban magukat, ha már elérték a túlsó partot, és elrejtőztek a nádasban.
A menekülés legnehezebb szakasza most állt előttük. Amíg a wigwamtól a csatornáig vezető, alig százlépésnyi utat megteszik, könnyen megláthatja őket akár Texar, akár az a rabszolga, aki a szigeten maradt.
Szerencsére, a wigwamtól jobbra sűrű bozót húzódott a csatornáig, egészen a ladik kikötőhelyéig.
Zermah úgy határozott, hogy ezen a sűrű bozóton át igyekszik lejutni a partra. Azonnal nekivágott a bozótnak. Az embermagasságú bokrok lombjai összezárultak a menekülők mögött. Az ugatás elhalt.
Keserves út volt ez, a bozóton át. Egymásba fonódott ágak szövevényén kellett keresztülvergődniük. Zermah-n pillanatok múlva cafatokban lógott a ruha, keze vérzett. Nem törődött vele, csak az volt a fontos a számára, hogy a gyermeket meg ne sértsék a hosszú tövisek. A bátor nő szisszenés nélkül tűrte a fájdalmat.
Hiába óvta azonban a gyermeket, a kislány kezét, karját is többször felsebezték a gallyak. Dy nem panaszkodott, még egy jajszót sem hallatott.
Rövid volt az út, talán ha összesen hatvan méter, mégis legalább fél óráig tartott, amíg leértek a csatornához.
Zermah itt megállt, ismét körülnézett. Előbb a wigwam környékét, majd az erdő szegélyét vette szemügyre a nádason át.
Senkit sem látott a sziget magas fái alatt. A túlsó parton nyoma sem volt Texarnak és társainak. Azok már mélyen jártak az erdőben, talán kétmérföldnyire is eltávolodtak a parttól. Jó néhány óráig nem térnek vissza, ha csak nem ütköznek északi előőrsökbe.
De Zermah tudta, hogy semmiképpen sem hagyták őrizetlenül a wigwamban. Texar - az, aki az előző este érkezett - a vérebbel együtt nyilván ott maradt a szigeten. Zermah egyébként nemrégiben ugatást is hallott; a kutya tehát ott kóborol valahol a fák között. Bármely pillanatban előugorhatik, és akárhonnan felbukkanhat maga Texar is.
De talán megelőzheti őket, s ha nagyon fürge, idejében elérheti a cipruserdőt!
Emlékszünk még arra, hogy Zermah, amikor reggel a felderítő csapat indulását és átkelését figyelte, nem látta a ladikot. A sűrű, magas nádas eltakarta előle a csatorna vizét.
Zermah mégis úgy okoskodott, hogy az egyik rabszolgának vissza kellett eveznie a ladikkal. A wigwam biztonsága azt kívánta, hogy a ladik a szigeten legyen, hiszen megeshetett, hogy Howick kapitány tengerészei elkerülik a felderítő csapatot, és a csatorna partjára jutnak.
De hátha mégis a túlsó parton maradt? Texarék talán arra számítanak, hogy az északiak üldözőbe veszik a felderítő csapatot. Ebben az esetben Texaréknak az az érdekük, hogy visszatéréskor minél gyorsabban átkelhessenek a csatornán; az óvatosság tehát azt kívánja, hogy a ladik a túlsó parton várakozzék.
Mit tegyen Zermah, ha csakugyan így áll a helyzet? Meneküljön a sziget sűrű erdejébe, s rejtőzködjék ott, amíg a spanyol útra kel, hogy új búvóhelyet keressen magának az Everglades lápvilágában? De ha Texarnak menekülnie kell, indulás előtt bizonyára tűvé teszi a szigetet, s felkutatja Zermah-t és a kisleányt. Sorsuk attól függ hát, hogy a ladik a szigeten van-e, és átkelhetnek-e rajta a túlsó partra.
Zermah-nak már csak néhány lépést kellett megtennie a nádason át. Leért a partra. Megtorpant...
A ladik a túlsó oldalon állt.