A KÉTTESTŰ ÉLET

Történetünknek mindeddig volt egy érthetetlennek látszó, rejtélyes mozzanata. Itt az ideje, hogy erre is kitérjünk. Az olvasó látni fogja, hogy mire képesek egyes emberek, ha gonosz hajlamuk agyafúrt értelemmel párosul, és úgy tereli őket a bűn útjára.

Zermah, amikor hirtelen benyitott a nagy szobába, két egyforma férfit látott maga előtt: két ikertestvért.

Hol születtek? Ők maguk sem tudták pontosan. Valami kis faluban, Texas államban. Nevükhöz úgy jutottak, hogy szülőföldjük nevének utolsó betűjét megváltoztatták. Így lett „Texas”-ból „Texar”.

Texasról tudjuk, hogy az Egyesült Államok egyik nagy kiterjedésű déli állama a Mexikói-öböl partján. Valamikor Mexikóhoz tartozott. Véres harcok után, amerikai segítséggel elszakadt Mexikótól, és 1845-ben, John Tyler elnökségének idején az Egyesült Államokhoz csatlakozott.

A csatlakozás előtt tizenöt esztendővel a texasi partvidék egy kis falujában két elhagyott gyermeket találtak. Idegenek vették magukhoz őket, kegyelemkenyéren nőttek fel.

Mindenkinek azonnal feltűnt a két gyermek rendkívüli hasonlatossága. Ugyanaz a hang, ugyanaz a viselkedés, egyforma arcvonások, egyforma mozdulatok. Azonosak voltak hajlamaik és már gyermekkorban megmutatkozó gonosz ösztöneik is.

Semmit sem tudunk arról, hogy milyen családban nevelkedtek, jártak-e valaha iskolába. Texas függetlenségének kikiáltása után sok nomád család barangolt szerte az országban. Talán egy ilyen kóborló családban nőtt fel az ikerpár is.

A két Texar mindig arra vágyott, hogy teljes szabadságban éljen. Amikor úgy látták, hogy már nincs szükségük támogatásra, kereket oldottak. Az idő tájt ketten együttvéve sem voltak huszonnégy évesek. Felcsaptak tolvajnak, és ettől kezdve lopásból éltek. A földeken, a tanyákon elcsenték, amit lehetett, hol egy kis kenyeret, hol valami gyümölcsöt. Így készültek későbbi életükre: a rablásra és az útonállásra.

Egy ideig gyakran látták őket a texasi falvakban és tanyákon, ismert gonosztevők társaságában; azok már ekkor is jól hasznosították a két testvér csodálatos hasonlatosságát. Utóbb nyomuk veszett, s nem mutatkoztak többé a vidéken.

Múltak az évek. A Texar testvéreket hamarosan elfeledték, még nevükre sem emlékeztek. Amikor Floridában már javában emlegették a rosszhangzású Texar nevet, akkor sem derült ki, hogy a két testvér a texasi partvidéken élte le gyermekéveit.

S ez érthető is, hiszen eltűnésük óta senki sem látott két Texart. Emögött már ravasz cselszövés lappangott, amelyre a továbbiakban még visszatérünk. Ez a cselszövés volt minden gaztettük alapja, s tudjuk, milyen nehéz volt felderíteni és megtorolni ezeket a gaztetteket.

Amíg ezt a kettősséget nem sikerült felfedni, és nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a két testvér egy jó évtizedig - mintegy húszéves korától harmincéves koráig - távol élt egymástól, nem is derült fény gaztetteikre. Vagyont akartak szerezni, és az eszközökben nem voltak válogatósak. Ritkán találkoztak, s akkor is mindig a legnagyobb titokban, hol Amerikában, hol a világ valamelyik más részén, ahová sorsuk éppen vetette őket.

Köztudomású volt az is, hogy az egyik Texar - nem tudhatni, melyik, talán mind a kettő - valamikor rabszolga-kereskedő volt. Hajószámra szállították vagy inkább szállíttatták a néger rabszolgákat Afrika partjairól az Egyesült Államok déli részébe. Ezekben az üzletekben tulajdonképpen afféle közvetítők voltak; összekötők az emberkereskedelemmel foglalkozó hajóskapitányok és a partvidéki rabszolgakufárok között.

Jól jövedelmezett-e az üzlet? Nem tudhatni. De ebből aligha szerezhettek vagyont. Az üzletág forgalma egyre zsugorodott, s végül teljesen megszűnt. A művelt világ barbárságnak minősítette s fokozatosan eltörölte a rabszolga-kereskedelmet. A két testvér is kénytelen volt más jövedelmi forrást keresni.

Nagy vagyonra vágytak, bármilyen áron. A kincseket hajszolták, de mindeddig sikertelenül. A két kalandor most új eszközhöz folyamodott. Elhatározták, hogy csodálatos hasonlatosságuk segítségével szerzik meg a régen áhított gazdagságot.

Az ikerpárok gyermekkori hasonlatossága felnőtt korra rendszerint csökken, esetleg teljesen el is tűnik.

A Texar testvéreknél nem ez történt. Testi-lelki hasonlatosságuk, ha nem is fokozódott a korral, de nem is változott, vagyis: tökéletesen egyformák maradtak. Sem arcvonásaik, sem testalkatuk, sem mozdulataik vagy hanglejtésük alapján nem lehetett megkülönböztetni őket.

Ezt a természeti adottságot használta fel a két testvér sötét bűncselekményeik leplezése érdekében. Arra számítottak, hogy ha egyiküket gyanúba fogják, és vád alá helyezik, a másik segítségével könnyen alibit bizonyíthat. Míg az egyik végrehajtja az előre kitervelt bűncselekményt, a másik valamilyen nyilvános helyen mutatkozik. A vádlottat, aki ezzel tökéletesen igazolja ártatlanságát, szükségszerűen felmentik. Csak arra kellett ügyelniük, hogy egyiküket se fogják el a bűncselekmény színhelyén. Tettenérés esetén ugyanis nem hivatkozhattak volna alibire, és az egész cselszövés hamar kiderült volna.

Miután mindenben megállapodtak, az ikrek átköltöztek Floridába, ahol senki sem ismerte őket. A félsziget főként azért vonzotta a két Texart, mert ezen a területen az indiánok még mindig kemény harcot vívtak az amerikaiakkal és a spanyolokkal. A Texar testvérek úgy vélték, hogy ez a zavaros helyzet kedvez szándékaiknak.

A két Texar 1850-ben vagy 1851-ben bukkant fel először a floridai félszigeten. Tulajdonképpen csak egy Texarról beszélhetünk. Tervüknek megfelelően ugyanis sehol sem mutatkoztak egy időben. Senki sem gyanította, hogy két testvér él ugyanegy néven.

De nemcsak személyük kettősségét fedte sűrű titok. Éppen így titokban tartották állandó búvóhelyüket is.

Az olvasó már tudja, hogy a Fekete-öböl rejtekében ütöttek tanyát. Előzőleg gondosan átkutatták a Saint John mindkét partját, s egyik ilyen felderítő útjukon rábukkantak az öböl középső szigetére és az elhagyott őrházra. Ide telepedtek néhány rabszolgájukkal együtt, akik azonban nem ismerték a két Texar titkát.

Egyetlen embert avattak be kéttestű életük rejtélyébe: Squambót. Az indián kutyahűséggel szolgálta a két testvért, gondolkozás nélkül végrehajtotta minden parancsukat, és kipróbált megbízhatóságával, feltétlen titoktartásával méltó cinkosa volt az ikerpárnak.

A két testvér természetesen sohasem jelent meg egyszerre a Fekete-öbölben. Azt is tudjuk, hogy üzeneteiket nem postán küldték egymásnak. Vékony hártyapapíron leveleztek, s az összesodort papírlapot egy falevél erezetébe csúsztatták. A falevelet azután egy bizonyos tulipánfa meghatározott ágára tűzték.

Ez a fa a Fekete-öböllel szomszédos lápos vidék partszegélyén állt. Squambo minden reggel óvatosan felevezett a mocsárig. Ha a Fekete-öbölben tartózkodó Texar írt a másiknak: az indián feltűzte a falevélbe csúsztatott üzenetet a fára. Ha viszont a másik testvér írt emennek: Squambo ott találta a levelet a megbeszélt faágon, és visszaevezett vele az őrházba.

Az ikrek, alighogy megérkeztek Floridába, máris szövetségre léptek a félsziget legzüllöttebb elemeivel. Közönséges gonosztevők tömörültek köréjük: bűntársaikká váltak egy sereg rablásban és betörésben, s cinkosaik és híveik maradtak akkor is, amikor a két testvér a polgárháborúban játszott szerepet. A banditákat hol az egyik, hol a másik testvér vezette, s így ezek sem tudták meg soha, hogy a Texar nevet két iker viseli.

Így már könnyebb megérteni a Texar-féle alibiket. Ha a hatóságok valamiféle bűncselekmény miatt vádat emeltek valamelyik Texar ellen, az, a kettős élet segítségével, könnyen igazolhatott vitathatatlan alibit.

A történetünket megelőző időszakban is több ízben került sor erre. A banditák például egyszer felgyújtottak egy majort. James Burbank és Zermah határozottan felismerte a tettest a spanyol személyében. A saint-augustine-i bíróság mégis felmentette a vád alól, mert Texar számos tanúval bizonyította, hogy a bűncselekmény időpontjában Jacksonville-ben tartózkodott, a Torillo kocsmában.

Ugyanez történt Camdless-Bay ostroma után is. Hogyan vezethette volna Texar a fosztogatókat a Castle-House ellen, hogyan rabolhatta volna el a kis Dyt és Zermah-t, ha ugyanakkor fogoly volt Fernandina előtt, az északi hajóraj egyik naszádján?

A haditörvényszék csak egyet tehetett: felmentette, noha sok bizonyíték szólt ellene, s Alice Stannard esküvel erősítette meg terhelő vallomását.

De ha egy nap kiderül is a Texar fivérek kettős élete, soha senki sem állapíthatná meg, hogy a két iker közül melyik követte el ezt vagy azt a bűncselekményt. Valójában mindkettő egyformán bűnös volt, mindkettő egyformán részese azoknak a merényleteknek, amelyek az utóbbi években rémületben tartották Észak-Floridát. A különbség csupán annyi, hogy a két testvér felváltva volt hol tettes, hol pedig bűnrészes. Így hát bármelyikre vagy akár mindkettőjükre sújt is le a törvény - a büntetés igazságos lesz.

A jacksonville-i eseményekben, a zendülés után, amikor elkergették a város törvényes vezetőit, a két fivér valószínűleg felváltva játszotta ugyanazt a szerepet. Amikor az I. számú Texar távol volt valamilyen bűncselekmény érdekében, a II. számú Texar helyettesítette a város vezetőségében. Híveiknek természetesen sejtelmük sem lehetett a személycseréről, feltehető tehát, hogy egyenlő részük volt az északi telepesek ellen elkövetett merényletekben és a rabszolga-felszabadítással rokonszenvező déli ültetvényesek üldözésében.

Mindkettőjüknek egyaránt tájékozottnak kellett lennie minden esemény felől. Mindig tudniuk kellett, hogy mi történik az Unió középső államaiban, ahol a polgárháború hadállásaiban gyakran következtek be váratlan fordulatok. S éppen így ismerniük kellett minden floridai eseményt is. Jelentékeny befolyásuk volt a fehér lakosság egy részére, a félszigeten élő spanyolokra, sőt a rabszolgatartást pártoló amerikaiakra is, egyszóval: a mindenre kapható elemekre.

Mindez szükségessé tette, hogy rendszeresen levelezzenek, és gyakran találkozzanak egymással. E titkos találkozókon beszélték meg küszöbönálló vállalkozásukat, majd elváltak, hogy előkészítsék a megfelelő alibit.

Így történhetett, hogy egy és ugyanazon a napon az egyik Texar fogoly volt egy északi hajón, a másik pedig nyugodtan irányíthatta Camdless-Bay ostromát. Az olvasó már tudja, hogy ezek után a saint-augustine-i haditörvényszék sem tehetett mást: fel kellett mentenie a vád alá helyezett spanyolt.

Ismeretes az is, hogy a két fivér csodálatos hasonlóságát nem mosta el az idő múlása. De a véletlen ellen egyikük sem védekezhetett. Valami baleset vagy sebesülés örök nyomot, örök megkülönböztető jelet hagyhatott egyik vagy másik fivéren. Egy ilyen különös ismertetőjel természetesen veszélyeztette volna üzelmeiket.

Az ilyen kalandos életben mindig előfordulhat némely szerencsétlen véletlen. De ha annak szembeötlő nyoma marad: a két iker nem játszhatja többé felváltva ugyanazt a szerepet.

Ha tehát valamelyikkel netán ilyen baleset történt: a megkülönböztető jelet nyomban el kellett tüntetniük, hogy semmit se veszítsenek hasonlatosságukból.

Nem sokkal floridai megtelepedésük után az egyik Texart baleset érte egy éjszakai merénylet során. Egy, a közelben leadott lövés megperzselte a szakállát. A másik Texar azonnal leborotváltatta a magáét, hogy arca csupasz legyen, akár a testvéréé. Ezt az esetet már említettük, azzal a Texarral kapcsolatban, aki történetünk elején a Fekete-öböl őrházában tartózkodott.

Ehelyütt kell magyarázatot adnunk egy másik eseményre is. Az olvasó nyilván emlékszik arra, hogy egy éjszaka, még a Fekete-öbölben, Zermah megleste a spanyolt, amint az éppen karját tetováltatta. Miért tette ezt Texar?

Nem ok nélkül. Amikor ugyanis az egyik szeminol törzs elfogott egy floridai utascsoportot, s mindegyik fogoly bal karjára kitörölhetetlen jelet tetovált, az egyik Texar is az utasok között volt. A jel rajzát kiszabadulása után azonnal eljuttatta a Fekete-öbölbe, és Squambo a másik Texar bal karjára is reátetoválta az ábrát. Így a hasonlatosság továbbra is teljes maradt.

Ha az I. számú Texarnak netán levágták volna a fél karját, talán a II. számú Texar is alávetette volna magát a műtétnek.

A Texar fivérek tíz éven át folytatták ezt a kéttestű életet.

Ügyesek voltak, óvatosak, s minden alkalommal sikerült is kijátszaniuk a floridai igazságszolgáltatást.

Vajon sikerült-e a két testvérnek ily módon meggazdagodnia? Valamelyes vagyont bizonyosan összeszedtek. A fosztogatásokból és a rablásokból elég csinos összeget raktak félre. A pénzt a Fekete-öböl erődjének egyik titkos kamrájában őrizték. A spanyol előrelátó volt: amikor a Carneral-szigetre menekült, mindenét magával vitte. S ha innen is tovább kell szöknie, a Bahama-szoros túlsó partjára, pénzét akkor sem felejti majd a wigwamban...

A két Texar azonban még kevesellte vagyonát. Tervük az volt, hogy ha meggazdagszanak, egy napon végül is átköltöznek valamelyik európai országba vagy egy másik észak-amerikai államba, s ott teljes biztonságban élvezik a gazdagság gyönyöreit.

Amikor a Texar fivérek megtudták, hogy Dupont tengernagy hamarosan kivonja csapatait Floridából, úgy érezték, hogy itt a kedvező alkalom: most még az eddiginél is jobban megszedhetik magukat. Elhatározták, hogy busás váltságdíjjal fizettetik meg az északi ültetvényesekkel a washingtoni kormány néhány hetes uralmát. Felkészültek a fordulatra. S ha egyszer megint Jacksonville-ben lesznek: híveik s a most háttérbe szorult déliek segítségével hamarosan visszaállítják hatalmukat. Annak idején lázadás segítette őket a város élére; egy újabb lázadás révén alkalomadtán ismét visszanyerhetik hatalmukat.

Texarék más, biztosabb módon is jelentékeny vagyont szerezhettek volna, talán nagyobbat, mint amilyenről valaha is álmodoztak.

Zermah csábító javaslatot tett az egyik Texarnak. Miért nem fogadta el? Miért nem adja vissza szüleinek a kis Dyt? James Burbank bizonyosan egész vagyonát feláldozná gyermekéért. Ünnepélyes ígéretet tenne, hogy nem jelenti fel a spanyolt, és semmiképpen sem próbálja megtorolni gaztetteit.

Csakhogy a két Texarban még a pénzsóvárságnál is erősebb volt a gyűlölet. Meg akartak gazdagodni, ez igaz, de mindaddig nem akarták elhagyni Floridát, míg bosszút nem álltak a Burbank családon.

Az olvasó most már ismeri a Texar fivérek titkát. Nincs más hátra, mint a történet befejezése.

Talán felesleges is elmondanunk, hogy Zermah azonnal megértett mindent, mihelyt szemben találta magát a két férfival. Az eseményekre egyetlen pillanat alatt fény derült. A félvér nő mozdulatlanul állt a szobában a gyermekkel, dermedten, mintha földbe gyökeredzett volna a lába. Szerencsére a tágasabb szoba friss levegőjén a gyermek magához tért, és fulladozása megszűnt.

Zermah viszont tudta, hogy elveszett.

A két testvér titkának felfedezésével kimondta maga felett a halálos ítéletet.