Mióta elkövették azt a tévedést, mit J. B. K. Lowenthal oly kegyetlenül leleplezett és amely első balesetet csak még jobban fokozott, mikor nem sikerült a kísérletük a Nemzetközi Konferencián való részvételre - az élet semmi örömöt sem nyújtott többé Dean Forsyth úrnak és Sydney Hudelson doktornak. Elfelejtették őket, egyszerre visszasüllyedtek a közönséges átlagemberek sorába. S a közönség mostani közömbösségét nagyon nehéz volt elviselniök, mikor annyira hozzászoktak már a dicsőség kábulatához.

A maradék híveikkel való beszélgetéseikben dühösen szidták a tömeg vakságát és az érvek rettenetes tömegével igyekeztek megvédelmezni álláspontjukat. Ha hibát követtek is el, ok ez már rá, hogy szemrehányásokat tegyenek nekik? A szigorú kritikus J. B. K. Lowenthal is tévedett és végül őneki magának is be kellett ismernie a tehetetlenségét! Mindebből csak az látszik, hogy a meteor rendkívüli jelenség. Nem magától értetődő tehát, hogy abnormális eseteknél nagyon könnyű hibát elkövetni? Ilyenkor nem szabad aztán oly szigorú mértékkel mérni...

– Hogyne, hogyne! - erősítgették az utolsó hívek.

Ami pedig a Nemzetközi Konferenciát illeti? Hát el lehet képzelni nagyobb igazságtalanságot, minthogy megtagadta tőlük a jogvédelmet?... Rendben van, az a feladatuk, hogy elővigyázati intézkedéseket tegyenek a világ pénzügyi rendjének a megőrzésére! De hogyan vonhatják kétségbe a meteor felfedezőjének jogát? Ha nem a felfedezők hívják fel a világ figyelmét rá, akkor talán soha észre sem veszik a meteort és leesett volna a Földre, anélkül, hogy előre látták volna.

– S én vagyok, aki felfedezte! - erősítette energikusan Dean Forsyth úr.

– Én vagyok az! - állította a maga részéről nem kevesebb eréllyel Hudelson doktor.

– Úgy van! - bizonyítgatták ismét a hívek.

Bármennyire is vigasztaló volt ez a zártkörű elismerés a két csillagász számára, nem tudta pótolni a nagy tömeg rajongó lelkesedését. Mivel azonban tisztára lehetetlenség volt számukra minden egyes járókelőt megállítani és meggyőzni az igazukról, mégis meg kellett elégedniük a nagyon is meggyérült csodálóik kis csoportjának tiszteletével.

Az elszenvedett csalódások azonban mégsem csökkentették a versengő kedvüket, hanem ellenkezőleg. Minél inkább kétségbe vonták a meteorra formált igényeik jogosultságát, annál hevesebben igyekeztek azok védelmére kelni. Minél kevésbé vették komolyan a követelőzéseiket, annál inkább erősködtek amellett, hogy ők a meteor egyedüli és kizárólagos tulajdonosai.

Ebben a hangulatukban minden kibékülés lehetetlennek látszott, s nem is gondolt rá senki sem. Így azután napról napra nagyobb lett a szakadék az elválasztott jegyespár között is.

Forsyth és Hudelson urak hangosan híresztelték, hogy utolsó leheletükig tiltakozni fognak az ellen a rablás ellen, aminek áldozatul esnek és szükség esetén elmennek a legnagyobb fórumig is. Így tehát nagyszerű komédiára volt kilátás. Egyik részén Dean Forsyth, másikon Hudelson doktor, s mindkettejükkel szemben az egész világ. Ez lesz aztán nagy pör!... Ha ugyan megtalálják majd az illetékes törvényszéket...

Az egykori két jó barát, most elkeseredett ellenség, most már ki sem mozdult házából. Mérgesen és magányosan élve minden idejüket a csillagvizsgáló tornyukban, s annak erkélyén töltötték. Itt módjuk volt virrasztani a meteor fölött, amely elvette józan eszüket, napjában többször végignézhették, amint zavartalanul folytatta ragyogó pályafutását az égbolt mélységeiben. Csak nagyon ritkán szállottak alá a magasságaikból, ahol legalább védelmet találtak legközelebbi környezetük ellen, amelynek nyílt ellenséges hangulata újabb keserűséggel szaporította azokat a keserűségeket, amiknek áldozatául képzelték magukat.

Francis Gordont visszatartották a gyermekkor szép emlékei, és nem hagyta el az Erzsébet utcai házat többé, azonban egyetlen szót sem szólt a bátyjához. Ebédeltek, vacsoráztak minden szó vagy beszéd nélkül. Mitz maga sem nyitotta ki többé a száját és nem engedte szabadjára ékesszólását, úgyhogy a ház csöndes lett és szomorú, akárcsak egy kolostor.

Hudelson doktornál sem alakultak kedvezőbben a családi viszonyok. Lou az apja könyörgő tekintetének dacára is megingathatatlanul duzzogott, Jenny pedig szakadatlanul sírt, hiába próbálta lecsillapítani őt az anyja. Hudelsonné csak sóhajtozott és az időben bízott, hogy majd megjavul a helyzet, amely éppoly kínos volt, mint amilyen nevetséges.

Hudelsonnénak igaza volt, mert mint mondják, az idő mindent meggyógyít. Meg kell azonban állapítanunk, hogy ebben az esetben az idő bizony nem nagyon sietett, hogy a két boldogtalan család ügyét rendbehozza. Ha Dean Forsyth urat és Hudelson doktort nem is hagyta hidegen a szemrehányás, ami körülvette őket, azért ez még mindig nem okozott nekik akkora szomorúságot, mint ahogyan más körülmények között fogadták volna családjuk neheztelését. A rögeszméjük közömbösséggel vértezte fel őket minden olyan dologgal szemben, amely nem a meteorjukra vonatkozott. Hej ez a meteor!... Szívüknek minden sóhaja a meteornak szólt...

Milyen olthatatlan kíváncsisággal olvasták minden nap J. B. K. Lowenthal közleményeit és különösen a Nemzetközi Konferencia üléseiről szóló tudósításokat! Ebben a konferenciában a közös ellenségeik gyűltek össze, s ezekkel szemben ők is egyesültek az egyforma, izzó gyűlöletben.

Egyre fokozódó megelégedéssel vették tudomásul a hírekből, hogy milyen nehézségek merültek fel már az előkészítő ülések alatt is, s a kárörömük egyre nagyobb lett, amint megtudták, hogy milyen lassan, milyen bonyodalmas utakon haladt a végül véglegesen megalakult Nemzetközi Konferencia a megegyezés felé, amely megegyezés bizony egyre kétségesebbnek és egyre bizonytalanabbnak látszott.

Köznapi nyelven mondva valóban sorsjátékot tartottak most Washingtonban.

Már a második ülésen egészen bizonyosnak tartotta mindenki, hogy még az előkészítő tárgyalások is óriási nehézségeket idéznek fel, s aligha vezetnek majd jó végre. Az albizottságok alapos szakvéleményeinek dacára eleve bizonyosnak látszott, hogy ha meg is egyeznének, a megegyezést nagyon bajosan lehetne a gyakorlatban megvalósítani.

Az első határozott javaslat, amely felmerült, az volt, hogy azé az országé legyen a meteor, ahová majd le fog esni. Ez a javaslat egyértelmű volt azzal, hogy sorsjátékot csináljanak egyetlen óriási nyereménnyel.

Ezt a javaslatot Oroszország tette meg, s csatlakozott hozzá Anglia és Kína is, vagyis a legnagyobb kiterjedésű államok. A javaslat azonban, mint parlamenti nyelvben mondják, vegyes érzelmeket keltett. A többség nem volt hajlandó elfogadni és ezért az ülést fel kellett függeszteni. Erre aztán megkezdődtek a titkos megbeszélések, a kulisszák mögött való intrikák... Végül is Svájc javaslatára azt határozták el nagy szótöbbséggel, hogy ebben a kényes kérdésben a döntést egyelőre későbbre halasztják.

Ezt a javaslatot tehát csak akkor akarták újra tárgyalni, ha nem tudnak megegyezni más, méltányosabb osztozkodó elvben.

Csakhogy miként lehetett ebben a kérdésben meghatározni azt, hogy mi a méltányos és mi nem! A kérdés igazán rendkívül kényes!

A Nemzetközi Konferencia anélkül, hogy bármilyen végleges megállapítás szűrődhetett volna le a vitából, egyre-másra tartotta a hiábavaló üléseit, amelyek közül egyik-másik olyan viharos volt, hogy Harvey úr kénytelen volt felállani és otthagyni az elnöki széket és így felfüggeszteni a tárgyalást.

Ha ezzel a módszerrel most még sikerült is a gyűlés felhevültségét lecsillapítani, nagy kérdés volt, hogy később is elég lesz-e majd erre a célra? A lelkek túlizgatottságából, a kifejezések hevességéből következtetve, aligha. Valóban az általános kilátások nagyon sivárok voltak és nagyon lehetségesnek látszott az, hogy végül is a fegyverekre kell bízni a döntést. Ez pedig bizonyára nagyon káros hatással lenne a Nemzetközi Konferenciában képviselt államok méltóságára.

Különben ez a botrány egészen logikus következménye is volt a dolgoknak, s nem volt ok rá, hogy bízzanak az általános izgalom lecsillapodásában. Ez az izgatottság inkább fokozódott napról-napra, mert a meteor lezuhanása, J. B. K. Lowenthal mindennapos jelentései alapján, mindennap egyre bizonyosabbnak látszott.

Vagy egy tucat nagy feltűnést keltő közlemény után, amelyek arról szóltak, hogy milyen meglepő boszorkánytáncot jár a meteor s ezzel együtt mennyire kétségbe van esve a megfigyelője, egyszerre mintha fellélegzett volna a tudós.

Hirtelen június 11-ről 12-ikére virradó éjjel, nyilvánvalóan visszaadta a meteorcsillagásznak a régi lelki nyugalmát azzal, hogy abbahagyta a fantasztikus vándorlását és újból a szabályos és állandó erők hatása alatt folytatta pályáját, minden zavar nélkül, a józan ész számításai alapján. Ettől a perctől kezdve J. B. K. Lowenthal, aki tíz napon keresztül szinte bele volt már bolondulva a rendkívüliségébe, későbbi időkre halasztotta annak megvizsgálását, hogy mi okozta a bajokat, s visszanyerte a szellemi nyugalmát, a matematikusoknak ezt az örökségét.

Késedelem nélkül tudatta a világot arról, hogy visszatértünk a rendes kerékvágásba s ettől a naptól kezdve a tudósításai rendszeresen hírül adták a meteor pályájában észlelhető egyenletes változások mérvét. A meteor pályája most ismét elkezdett az északkelet-délnyugat irány felé fordulni, és a távolsága olyan haladvány szerint csökkent, amelyet már ismertek, de törvényszerűségét egyelőre még nem lehetett megállapítani. A leesés valószínűsége ennek következtében egyre nagyobb lett, s ha még nem is volt feltétlenül bizonyos, csak napokon múlott, hogy eldőljön.

Ez aztán hatalmas ok volt arra, hogy a Nemzetközi Konferencia minél jobban siettesse a munkája befejeztét.

A bostoni obszervatórium tudós igazgatója a július 5-e és 14-e közt kiadott közleményeiben egyre bátrabban mert jövendölni. Mindennap nyíltabban és kevésbé burkoltan jelezte, hogy a meteor pályájában újabb és nagyon jelentős változás állt be, s hogy minden valószínűség szerint a közönség a legközelebbi jövőben meg fogja tudni az ezzel járó következményeket.

Pont ezen a július 14-iki napon jutott el a Nemzetközi Konferencia az igazi zsákutcába.

Minden tekintetbe jövő javaslatot gondosan megtárgyaltak és elvetettek, s erre nem maradt többé semmi anyag sem a további tárgyalásra. Felvessék újra azt a kérdést, amit már minden oldalról megvilágítottak és mégsem értek el semmi eredményt?

Már a legelső üléseken elvetették a megoldásnak azt a módját, hogy a meteort osszák fel az összes ország között a területük arányában. És mégis ez a megoldás felelt meg legjobban az igazságnak és az egyenlőségnek, amit épp el akartak érni, mert a nagyobb területű országoknak nagyobb a szükségletük is és ők a felosztásba való beleegyezésükkel nagyobb áldozatot is hoztak, ami viszont ellenszolgáltatást érdemelt. Mindamellett elvetették a javaslatot a nagyon sűrű népességű államok kérlelhetetlen ellenzésének hatása alatt.

Ezek viszont azt javasolták, hogy a felosztásnál ne a négyzetkilométereket vegyék alapul, hanem a lakosság számát. Ezt a javaslatot, amely annyiban volt igazságosabb a másiknál, hogy elismerte valamennyi embernek az egyforma jogosultságát, Oroszország, Brazília, Argentína és a többi ritka népességű ország ellenezte erőteljesen. Harvey elnök, a Monroe-elv meggyőződéses híve, nem tehetett egyebet, minthogy csatlakozott a két amerikai köztársasághoz, s ez az állásfoglalása eldöntötte a javaslat sorsát. Az egyik részen húsz szavazat, a másikon tizenkilenc, a mérleget a negatív oldalra billentette.

Egy pár olyan ország, amely rendezetlenebb pénzügyi viszonyokkal rendelkezett - azt hisszük, okosabban tesszük, ha nem soroljuk fel név szerint őket -, azt a javaslatot tették, hogy az égből lehulló aranyat olyan módon kellene szétosztani, hogy a felosztás után a Föld minden lakójára megközelítőleg egyforma vagyon jusson.

Erre az volt azonnal a válasz, hogy nagyon is szocialisztikus ízű a terv és amellett tulajdonképpen a lustákat jutalmazná meg, nem tekintve azt, hogy keresztülvitele gyakorlati szempontból tisztára lehetetlen a bonyolult osztozkodás miatt. Ez azonban mégsem akadályozott meg más szónokokat abban, hogy még jobban akarják komplikálni a dolgot, azt ajánlván a különböző módozatokat tekintetbe véve, hogy a felosztásnál mind a három tényezőt tekintetbe kell venni: a területet, népességet, vagyonosságot, mindegyiket az egyenlőség elvének megfelelő együtthatóval véve számításba.

Egyenlőség! Nem is beszéltek másról, mint erről. Az azonban már nem oly bizonyos, hogy szívből jött-e, és ez az oka annak, hogy valamennyi javaslatot elvetették abban a reményben, hogy idővel majd csak megtalálják a maguk számára a legjobbat.

Az utolsó szavazás június 14-ikén történt és ekkor néztek össze a delegátusok oly nagy zavarban, mert hát elfogyott minden téma.

Oroszország és Kína alkalmasnak találták a pillanatot arra, hogy kiássák eltemetett javaslatukat, azzal a különbséggel, hogy enyhítettek rajta a túlságos önző pontjaikban.

Most azt javasolták, hogy az égi milliárdok legyenek azé az országé, ahová a meteor leesik, de ez az ország köteles legyen a többieknek átadni belőle egy hányadot éspedig fejenként ezer frankot számítva minden lakosra.

Annyira el volt már fásulva mindenki, hogy talán még aznap este el is fogadták volna ezt a közvetítő indítványt, ha az Andorra Köztársaság obstrukciója nem hiúsította volna meg a döntést.

Egy hónap múlva, július 14-én újra összeültek, de a heves egyet nem értés miatt az elnök elrendelte a padsorok tökéletes kiürítését, azonban nem zárta be az ülést, másnapra halasztva a vita folytatását.

Ha az Andorra Köztársaság azt hitte - azon az állásponton, hogy az aranyat egyedül a lakosság számaránya szerint lehet felosztani -, hogy ügyes sakkhúzást csinált, mikor megakadályozta Oroszország javaslatának azonnal való megszavazását, akkor Andorra Köztársaság alaposan tévedett. Míg ez a javaslat biztosított az ő számára is valami pozitív, meghatározott mennyiséget, addig így kockáztatta azt a lehetőséget, hogy egyetlen petákot sem kap. Erre az eshetőségre nem gondolt Ramontcho úr, aki ezzel a legszebb alkalmat mulasztotta el a hallgatásra.

A következő nap reggelén, július 15-én ugyanis olyan esemény következett be, amely nagyon alkalmas volt arra, hogy az egész Nemzetközi Konferenciát kompromittálja és kérdésessé tegyen minden eredményt.

Ha addig, amíg nem tudták, hogy hol fog leesni a meteor, lehetséges is volt tárgyalni mindenfajta osztozkodás lehetőségéről, mihelyt megszűnt a bizonytalanság, szó sem lehetett többé a barátságos megegyezésről. Nem lenne nagyon furcsa dolog, ha valaki arra akarná bírni a sorsjáték főnyereményének nyertesét, hogy most már ossza szét a nyereséget?

Az mindenesetre bizonyos, hogy az ilyen osztozkodás nem vihető végbe barátságosan. A sors által kiválasztott ország sohasem egyeznék bele önként az osztozkodásba. És Schnack urat, Grönland kiküldöttjét, soha senki rá nem vehette volna, hogy még egyszer megjelenjék a Nemzetközi Konferencia ülésén, mikor megtudta J. B. K. Lowenthal aznapi jelentéséből, hogy az ő hazája nyeri el a kóbor milliárdokat.

A bostoni csillagvizsgáló tudós igazgatója ezen a napon a következőket jelentette:

Tíz nappal ezelőtt írtunk a meteor pályájában újabban beállott jelentős változásokról. Ma módunkban van nagyobb határozottsággal térni rá ismét vissza, mert a közben letelt idő alatt meggyőződhettünk arról, hogy a változások végleges jellegűek, s a számítások alapján pontosan bejelenthetjük a következményeit.

A legnagyobb jelentősége annak a körülménynek van, hogy július 5-ike óta megszűnt az az erő, amely azelőtt hatott a meteorra. Ettől a naptól kezdve a legkisebb változást sem lehetett megfigyelni a pályájában s a meteor csak abban a mértékben jutott a földhöz közelebb, amely azokból a körülményekből adódik, amik közt jelenleg mozog. Mostani távolsága a Földtől körülbelül ötven kilométert tesz ki.

Ha a meteorra ható erő pár nappal előbb szünteti be a működését, akkor a meteor a centrifugális erő hatása alatt talán továbbra is meg tudta volna tartani a tőlünk való állandó távolságát. Jelenleg azonban már másként áll a dolog. A meteor sebessége, melyet egyre jobban csökkent a folyton sűrűsbödő légrétegek súrlódása, éppen csak annyira elég, hogy megtarthassa a jelenlegi pályáját. Megmaradna tehát a mostani magasságában, ha ugyanaz az ok, amely a sebességcsökkenést előidézte, vagyis a levegő ellenállása, nem tartana tovább is. Mivel azonban ez az ellenállás állandóan működik, most már bizonyos, hogy a meteor le fog esni a Földre.

Még tovább mehetünk.

A levegő ellenállása tökéletesen ismert és teljesen kitanulmányozott jelenség, tehát már most meg tudjuk állapítani a meteor esésének görbéjét. Feltéve, hogy váratlan események nem játszanak többé közre, amit az eddigi tények miatt nem állíthatunk teljes határozottsággal, jelen pillanatban megállapíthatjuk a következőket:

1. A meteor le fog esni.

2. Az esés augusztus 19-én délelőtt 11 óra és délután 1 óra között fog bekövetkezni.

3. Grönland fővárosa, Upernivik körül vont tíz kilométer sugarú körön belül fog a meteor lezuhanni.

Ha Robert Lecoeur abban a helyzetben volt, hogy tudomást szerezhetett J. B. K. Lowenthal eme közleményéről, akkor meg lehetett elégedve. Valóban ez a hír, mihelyt elterjedt, hallatlan felfordulást okozott a világ valamennyi börzéjén, és az ó- és újvilág minden aranybánya-részvénye legalább is az értékének négyötödével csökkent.