Meeting¹ San Franciscóban. Futó benyomások

Reggel hét óra volt, amikor Phileas Fogg, Mrs. Auda és Passepartout partra szállt az amerikai kontinensen, ha ugyan így nevezhetjük az úszó mólót, melyre a hajó kitette őket. Ezek a mólók követik az ár-apály mozgását, és megkönnyítik a hajók ki- és berakodását. Minden elképzelhető nagyságú clipperek² horgonyoznak itt, steamerek valamennyi nemzet képviseletében, továbbá több emeletes steamboatok, melyek a Sacramentón és mellékfolyóin közlekednek. Egész Mexikót, Perut, Chilét, Brazíliát, Európát, Ázsiát és a Csendes-óceán szigetvilágát behálózó kereskedelem termékei gyűlnek itt halomba.

Passepartout oly boldog volt, hogy végre amerikai földet ér, hogy úgy gondolta, gyönyörű szaltó mortaléval³ kell partraszállását megünnepelnie. Ám a móló padlózata oly szúette volt, hogy csaknem átlyukasztotta, midőn ráesett. A derék fiú ugyancsak megrökönyödött, hogy ilyen furcsa módon „lép” az Újvilág földjére, és hatalmasat kiáltott, hangjával csapatostul riasztva fel a mólók törzsvendégeit: ezernyi ezer kormoránt és pelikánt.

Mr. Fogg, mihelyt partra szállt, azonnal megtudakolta, mikor indul New Yorkba az első vonat. Este hatkor, mondták neki. Egy teljes napot tölthetett hát San Franciscóban. Kocsit rendelt Mrs. Audának és saját magának. Passepartout felült a bakra, s a jármű három dollár fejében máris indult az International Szállóba.

Passepartout a magas kocsibakról kíváncsian figyelte a nagy amerikai várost; elvonultak szeme előtt a széles utcák, szép sorjában az alacsony épületek, az angolszász gótika stílusában épült imaházak és templomok, roppant dokképületek, palotaszerű, részint fa-, részint téglaraktárak; tengernyi kocsi, omnibusz, villamos-”car”⁴ nyüzsgött az utcákon, a járdákon pedig nem csupán amerikaiak és európaiak, hanem kínaiak és hinduk sürögtek-forogtak: egy több mint kétszázezer lakosú város egész sokadalma.

Passepartout-t meglehetősen meglepte a látvány. Ő még az 1849-es várost, a legendák városát képzelte maga elé, banditák, gyújtogatók, gyilkosok gyülekezőhelyét, akiket a társadalom söpredékéből egyetlen hatalmas, vásári sokadalomba toboroz az aranyláz; akik jobb felől revolvert, bal felől bicskát tesznek az asztalra, és aranyrögökben kártyáznak. De a „régi szép idő” lejárt. San Francisco olyan volt, mint akármelyik nagy kereskedőváros. Őrség vigyázott a városháza magas tornyában, a derékszögben kereszteződő utcák és sugárutak fölött; a tereken zölden virulnak a fák; kínai városnegyed is van; mintha ékszerdobozban hozták volna ide, egyenest a Mennyei Birodalomból. Sombreróknak⁵, a placer-kifutók divatja szerinti vörös ingeknek, tolldíszes indiánoknak nyoma sincs már sehol, annál több a cilinder és fekete frakk, tömérdek gentleman viseli, akiket lázas tevékenység fűt. Egyik-másik utca mentén, így például a Montgomery Streeten - ez itt a londoni Regent Streetnek, a párizsi Boulevard des Italiens-nak, a New York-i Broadwaynek felel meg - fényűző boltok sorakoznak, kirakataikban a világ valamennyi árucikke megtalálható.

Amikor Passepartout megérkezett az International Szállóba, úgy érezte, mintha ki sem tette volna a lábát Angliából.

A szálloda földszintjét óriási, tágas „bar” foglalta el, büfészerű helyiség, gratis⁶ rendelkezésére áll minden járókelőnek. Szárított húsokban, osztrigalevesben, kétszersültben és chestersajtban válogathat itt a fogyasztó, elő sem kell vennie az erszényét. Csupán akkor fizet, ha kedve támad némi frissítő italt, ale-t, portóit vagy Xerest fogyasztani. Passepartout úgy találta, ez a szokás „igazi amerikai”.

A szállónak kényelmes étterme volt. Mr. Fogg és Mrs. Auda helyet foglalt az asztalnál, és szurokfekete négerek apró tálacskákban bőséges ebédet szolgáltak fel nekik.

Ebéd után Phileas Fogg, Mrs. Auda kíséretében, a szállóból az angol konzuli hivatalba ment, hogy láttamoztassa útlevelét. Inasa odakint várta, és azt kérdezte, nem volna-e tanácsos néhány tucat Enfield karabélyt vagy Colt pisztolyt vásárolni, mielőtt felszállnak a Nagy Nyugati Vasútra. Passepartout azt hallotta, hogy holmi sziúk és paunik szokták megállítani a szerelvényeket, akárcsak Spanyolországban a vonatrablók. Mr. Fogg azt válaszolta, fölösleges óvatosság, de ráhagyta, tegyen úgy, ahogy jónak látja. Azután elsietett a konzuli hivatalba.

Kétszáz lépésnyire sem jutott Phileas Fogg, amikor „csodálatos véletlen folytán” Fixbe botlott. A detektív úgy tett, mintha rendkívül meglepné a dolog. Micsoda? Mr. Fogg vele együtt kelt át a Csendes-óceánon, és egyszer sem találkoztak a hajón! Fix mindenesetre végtelen szerencséjének tartja, hogy viszontláthatja a gentlemant, akinek oly nagy hálával tartozik; őt is visszaszólítják Európába ügyei, és nagyon boldog lenne, ha ilyen kellemes társaságban folytathatná útját.

Mr. Fogg azt válaszolta, hogy részéről a szerencse. Fix pedig - mivel nem akarta szem elől veszteni - arra kérte, engedje meg, hogy velük tekinthesse meg ezt az érdekes San Franciscót.

Mr. Fogg megengedte.

Így hát Mrs. Auda, Phileas Fogg és Fix együtt sétált az utcákon. Kisvártatva ismét a Montgomery Streeten jártak; mindenfelől tömegestül tódult ide a nép. Megszámlálhatatlan sokaság mindenütt: járdákon, az úttest közepén, a villamossíneken - coach⁷-ok és omnibuszok szakadatlan jövés-menése sem zavart senkit -, a boltok ajtajában, a házak ablakában, sőt még a tetőkön is. Reklámemberek járkáltak fel s alá a csoportok között. Zászlókat, szalagokat lengetett a szél. Kiáltozás harsant mindenfelől:

– Éljen Kamerfield!

– Éljen Mandiboy!

Éppen meeting volt. Fix legalábbis ezt gyanította, és Mr. Fogg-gal is közölte feltevését.

– Talán jobb volna, uram - javasolta -, ha nem keverednénk a tolongásba. Itt nem sok jóra számíthatunk.

– Helyes - felelte Phileas Fogg -, a pofon akkor is pofon, ha politikából adják!

Fix illendőnek találta mosolyogni a megjegyzésen, s hogy mindent lássanak, de mégse keveredjenek a tülekedésbe, Mrs. Audával és Phileas Fogg-gal együtt egy teraszra szolgáló lépcső felső pihenőjén helyezkedtek el, a Montgomery Street fölött. Szemben, az utca túlsó felén, egy szénkereskedő rakodója s egy petróleumárus boltja között jókora szabadtéri iroda telepedett meg; szemlátomást ez volt a tömeg mozgolódásának célpontja.

De mire volt jó ez a meeting? Milyen alkalomból rendezték? Phileas Foggnak sejtelme sem volt róla. Magas rangú katonai vagy polgári tisztviselőt, állami kormányzót vagy kongresszusi tagot választottak talán? A városban oly feszült és szenvedélyes volt a hangulat, hogy esküdni lehetett volna erre.

E pillanatban nagy hullámzás támadt a tömegben. Minden kéz a levegőbe emelkedett. Egyik-másik keményen ökölbe szorult, majd nagy kiáltozás közepette erőteljesen felemelkedett, és újra meg újra lesújtott - kétségkívül erélyes módja a szavazásnak. A sokaság örvényleni kezdett és meghátrált. A zászlók meginogtak, egy pillanatra eltűntek, és ronggyá tépve merültek fel újra. A csődület kavargása egészen a lépcsőig hatolt, és úgy imbolygott a sok fej, mint a tenger felszíne, amikor szélroham szántja végig. A fekete kalapok száma szemlátomást egyre-másra fogyatkozott; mintha eredeti méretük is javarészt megváltozott volna.

– Meeting ez, a vak is látja - mondta Fix -, nyilván országos fontosságú ügyben hívták össze. Nem csodálnám, ha megint az Alabama-ügyet feszegetnék, jóllehet már egyszer lezárták.

– Meglehet - felelte Mr. Fogg egyszerűen.

– Mindenesetre - folytatta Fix - két bajnok viaskodik egymással, a jeles Kamerfield s a kiváló Mandiboy.

Mrs. Auda Phileas Foggba karolva meglepetten figyelte a viharos jelenetet, és Fix éppen meg akarta tudakolni egyik szomszédjától, mi okozza ezt a szenvedélyes felbolydulást, amikor még vadabb lett a tolongás. Kétszeres erővel harsogott az éljen, melyet káromkodások cifráztak. A zászlórudak támadó fegyverré alakultak. Kezet már nem lehetett látni, csak öklöket. Kocsik, omnibuszok benn szorultak a csődületben, tetejükön lendületes ökölcsapások hullottak jobbra-balra. Tárgyak röpködtek a levegőben. Csizmák, cipők szálltak alacsony röppályán, és mintha egy-egy revolver is bele-beledörrent volna, jó hazai módra, az általános üvöltözésbe.

A tumultus mind közelebb került a lépcsőhöz, és hullámai felcsaptak az első lépcsőfokokra. Az egyik pártot nyilván visszaszorították, de a közönséges néző nem tudhatta, vajon Mandiboy vagy Kamerfield kerekedett-e felül.

– Azt hiszem, nem árt, ha visszavonulunk - szólt Fix, aki nem akarta, hogy „emberét” fejbe kólintsák, vagy verekedésbe keveredjen. - Ha Anglia is benne van a dologban, és minket felismernek, nagyon meleg lehet a talpunk alatt a talaj!

– Angol polgárt... - kezdte Phileas Fogg.

De nem fejezhette be a mondatot. Háta mögött, a lépcsőhöz vezető teraszon velőtrázó üvöltés harsant fel. „Hip, hip, hurrá! Éljen Mandiboy!” - kiabálták. Befutottak a választók egyik csoportjának segédcsapatai, és oldalba támadták Kamerfield híveit.

Mr. Fogg, Mrs. Auda és Fix két tűz közé került. Már késő volt, nem menekülhettek. Az ólmos botokkal, husángokkal felfegyverkezett áradatot nem lehetett megállítani. Phileas Foggot és Fixet, miközben az ifjú hölgyet védelmezték, kis híján eltiporták. Mr. Fogg szokása szerint most is szenvtelenül próbált védekezni: buzgón forgatta azt a fegyvert, mellyel a természet minden angol karját felszerelte, de hiába. Egy vörös kecskeszakállas, pirospozsgás, széles vállú, jól megtermett fickó - nyilván ő lehetett a bandavezér - rémítő öklét Mr. Foggra emelte, és nem kis kárt tehetett volna a gentlemanben, hogyha Fix merő önfeláldozásból magára nem vállalja az ökölcsapást. Abban a szempillantásban tyúktojásnyi púp keletkezett a detektív cilindere alatt, amely szánalmasan palacsintává lapult.

– Jenki! - szólt Mr. Fogg, és mélységesen megvető pillantást lövellt az ellenfél felé.

– English! - felelte az.

– Még találkozunk!

– Amikor parancsolja.

– Neve?

– Phileas Fogg. S az öné?

– Stamp Proctor ezredes.

A dagály elvonult. Fix feltápászkodott, a ruháját ronggyá tépték, de komolyabb sérülést nem szenvedett. Útiköpenye egy nagyobb s egy kisebb részre szakadt, nadrágja egy bizonyosfajta indián gatyára emlékeztetett, melyet - már ilyen a divat - csupán akkor ölt magára a bennszülött, hogyha előzőleg eltávolította a fenekét. Mrs. Auda azonban végül is ép bőrrel átvészelte a kalandot, egyedül Fix szerzett be egy derekas ökölcsapást.

– Köszönöm - mondta Mr. Fogg a detektívnek, amint a tömegből kijutottak.

– Nincs mit - felelte Fix -, de menjünk.

– Hová?

– Valami készruha-boltba.

Csakugyan indokolt volt a javaslat. Phileas Fogg és Fix ruhája rongyokban lógott, mintha a két gentleman is a jeles Kamerfield és Mandiboy ügyében vitézkedett volna.

Egy óra múlva tisztességes öltözékben, jól fésült állapotban kerültek elő. Azután visszatértek az International Szállóba.

Passepartout már várta gazdáját; közben egy fél tucat hatlövetű, központi vezérlésű forgópisztolyra tett szert. Amikor Mr. Fogg társaságában megpillantotta Fixet, az arca elkomorult. Mikor azonban Mrs. Auda néhány szóban elmondta, mi történt, Passepartout megbékélt. Úgy látszik, Fix már csakugyan nem ellenség, hanem segítőtárs. Lám, megtartja szavát.

Estebéd után coach-ot hívattak; ez szállítja majd a pályaudvarra az utasokat és poggyászaikat. Amikor éppen kocsira szálltak volna, Mr. Fogg ezt kérdezte Fixtől:

– Nem látta azóta ezt a Proctor ezredest?

– Nem - felelte Fix.

– Visszajövök Amerikába, és megtalálom - szólt Phileas Fogg szenvtelenül. - Angol polgár nem tűrheti, hogy így bánjanak vele.

A detektív elmosolyodott, és nem válaszolt. Amint látjuk, Mr. Fogg az a fajta angol volt, aki odahaza nem tűri a párbajt, de külföldön megverekszik a becsületéért.

Háromnegyed hatkor az utasok a pályaudvarra értek, és indulásra készen találták a vonatot.

Mr. Fogg éppen be akart szállni a kocsiba, amikor megpillantott egy vasutast. Odalépett hozzá.

– Kedves barátom, ugye, ma valami verekedés volt San Franciscóban? - kérdezte tőle.

– Meeting volt, uram - felelt a vasutas.

– Pedig úgy vettem észre, meglehetős nyugtalanság uralkodott az utcán.

– Egyszerű meeting volt; választásra készülődnek.

– Nyilván vezérkari főnököt választanak? - kérdezte Mr. Fogg.

– Dehogy, uram, békebírót.

E válasz hallatára Mr. Fogg fellépett a kocsira, s a vonat teljes gőzzel tovarobogott.