Nemo kapitány · Második rész

XIX.

A GOLF-ÁRAMLAT

This chapter’s setting in the Map Room: The exit of the Bahama Channel

Ezt az április 20-án lezajlott rettentő jelenetet egyikünk sem fogja soha elfelejteni. Mélységesen megrendült lélekkel vetettem akkor papírra a szívbemarkoló eseményt. Ezt a leírást azóta egyszer már átdolgoztam. Azután Conseilnek és Nednek felolvastam. Mindkettőnek az volt a véleménye, hogy híven adtam elő a tényeket, de elbeszélésem nem elég megrázó. Hiába, az ilyen jelenet szemléletes leírására nem is vállalkozhat más, mint vérbeli író, mint „A tenger munkásai”-nak szerzője, a legjelesebb francia költő...1

Elmondtam, hogy Nemo kapitány sírva nézte a tengert. Szívét fájdalom marcangolta. Két társát vesztette el azóta, hogy felvett minket a hajójára. S milyen rettenetes halállal halt meg most ez a hűséges barát! Egy polip szörnyűséges erejű karja roppantotta össze, ott fulladt meg a vaskeménységű állkapcsok szorításában! És a kapitány nem is helyezhette őt örök nyugalomra társai mellé, a koralltemető csendes vizében!

Nekem az hasított leginkább a szívembe, amikor a küzdelem közepette a szerencsétlen matróz kétségbeesett sikoltását hallottam. Az én szegény honfitársam a halál markában megfeledkezett a hajón használt nyelvről, s végső pillanataiban hazája nyelvén, az anyanyelvén kiáltott segítségért! A Nautilus legénységének soraiban, ezek között a férfiak között, akik testestől-lelkestől a kapitány híveivé szegődtek, s éppúgy kerülik az embertársaikkal való érintkezést, mint a kapitány, egy honfitársam volt tehát! Ez volt-e vajon az egyetlen francia ebben a titokzatos szövetségben, amely nyilván különféle nemzetiségű egyénekből tevődött össze? Íme, ez is egyike azoknak a megfejthetetlen kérdéseknek, amelyek minduntalan nyugtalanítanak!

Nemo kapitány visszavonult a szobájába, s egy ideig most nem láttam. De tudtam, hogy nagyon szomorú s kétségbeesett lehet, s tépelődik... onnan tudom, mert a kapitány a hajó lelke, mert a Nautilus*on pontosan lemérhető a kapitány hangulata! S a *Nautilus most nem haladt határozott irányban. Ide-oda hányódott-vetődött a tengeren, mint a hullámok kényére-kedvére dobott holttest. A hajócsavart kiszabadították, mégis alig dolgozott. Hajónkat a véletlen szeszélye sodorta. A kapitány nem bírt elszakadni a nemrég lezajlott küzdelem színterétől, nem bírt megválni attól a helytől, ahol a tenger elnyelte egyik barátját!

Tíz nap múlt el így. A Nautilus csak május 1-én vágott határozottan északi irányba, miután elhaladt a Bahama-szigetek előtt, az azonos nevű csatorna bejáratánál. Most a legnagyobb tengeri áramlat - valóságos folyó - sodrában haladtunk, amelynek egészen sajátságos partjai, halai, hőmérsékleti viszonyai vannak. A Golf-áramlat irányát követtük.

A Golf-áramlat valóban olyan, mintha a maga külön medrében haladó folyam volna az Atlanti-óceán kellős közepén. Vize nem keveredik el az óceán vizével. Sós folyam, sósabb, mint a környező tenger. Átlagos mélysége háromezer láb, átlagos szélessége pedig hatvan mérföld. Egyes helyeken az áramlat sebessége óránként négy kilométer. Víztömege változatlan, s nagyobb, mint a földteke összes folyóinak vízmennyisége együttvéve.

Maury parancsnok ismerte fel, hogy a Golf-áramlat valóban hol ered. Kiindulási pontja - ha ez a meghatározás jobban tetszik - a Gascogne-i öbölben2 van. A még halovány színű s langyos vízből itt keletkezik az áramlat. A Golf-áramlat délnek tart, végighalad Afrika egyenlítői partja mentén, vize a forró égövi napon felmelegszik, majd átszeli az Atlanti-óceánt; a brazil parton a San Roque-fok érintése után kétfelé ágazik. Egyik ága felveszi az Antillákat mosó tenger forróságát is. Itt kezdődik kiegyenlítő szerepe: ez abból áll, hogy egyensúlyi helyzetet teremt a földgömb különböző hőmérsékletű tengerei között, a trópusi tengerek vizét elkeveri az északi tengerek vizével. A Mexikói-öbölben szinte forráspontig melegszik fel, azután az amerikai part mentén északnak halad, egész Új-Fundlandig; itt a Davis-szoros hideg áramlása eddigi irányától eltéríti - visszakanyarodik megint az óceánba, s a földteke egyik nagy délkörét követve toxodromikus3 vonalat ír le, majd a 43° táján két ágra szakad. Az egyik ág az északkeleti passzátszelek térítésében visszafordul az Azori-szigetekhez s a Gascogne-i öbölbe - míg a másik ág Írország és Norvégia mellett elhaladva, enyhíti e tájak hőmérsékletét, s északnak térve túlhalad a Spitzbergákon. Itt hőmérséklete négy fokra csökken, s jégmentessé teszi az Északi-sarki-tenger vizét.

A Nautilus most ezen az óceánban áramló folyamon hajózott. A Golf-áramlata Bahama-csatornából kilépve tizennégy mérföld széles, háromszázötven méter mély, sebessége pedig nyolc kilométer óránként. Északnak haladva sebessége egyenletesen csökken. Reméljük, hogy szabályos áramlása nem változik meg, mert ha a Golf-áramlat sebessége és iránya változnék - mint ahogy azt egyesek észlelni vélték -, az európai országok hőmérsékleti viszonyaiban beláthatatlan következményekkel járó zavarok keletkeznének.

Déltájban felmentem a tetőre Conseiljel. Beszéltem neki a Golf-áramlat sajátosságairól. Mikor befejeztem a magyarázatomat, szóltam neki, mártsa meg a kezét az áramlat vizében.

Conseil engedelmeskedett, s nagyon meglepődött, hogy a keze nem érez se hideget, se meleget.

– Ez onnan van - mondottam -, hogy amikor a Golf-áramlat kilép a Mexikói-öbölből, hőmérséklete alig különbözik a vér hőmérsékletétől. A Golf-áramlat olyan, mint valami hatalmas, nagy fűtőkészülék, amely lehetővé teszi, hogy Európa partjai örökösen zöldellő növényzet díszébe öltözzenek. S ha hihetünk Maurynak, a Golf-áramlat melegével, ha az teljesen kihasználható lenne, folyékony állapotban lehetne tartani egy akkora olvasztott vasfolyamot, mint az Amazonas vagy a Missouri.

A Golf-áramlat sebessége e pillanatban másodpercenként két méter huszonöt centiméter volt. Az áramlat annyira elüt a környező tengertől, hogy sűrített vize kiemelkedik az óceán szintjéből; szintkülönbség keletkezik a hideg víz és az áramlat meleg vize között. Ennek a sötét színű s igen gazdag sótartalmú víznek tiszta indigókékje erősen üti a környezet zöld habjait. A határvonal olyan éles, hogy a Karolina-szigetek magasságában a Nautilus vágósarkantyúja a Golf-áramlat vizét hasította, míg a hajócsavar még az Atlanti-óceán vizét csapdosta.

Az áramlat az élőlények egész világát sodorja magával. A Földközi-tengerben annyira elterjedt argonauták népes csapatokban vándorolnak vizében. A porcos halak között legérdekesebbek voltak a ráják; testük nagy, huszonöt láb hosszú, rombusz alakú, a hosszú, mozgékony fark testének csaknem egyharmada. Érdekesek voltak az egyméteres kis cápák is, kurta, kerek fejükkel, több sorban nőtt, hegyes fogaikkal; olybá tűntek, mintha testüket pikkely borítaná.

A csontos halak között szürke ajakoshalakat figyeltem meg, amelyek ezen a tájon otthonosak; továbbá gyűrűs durbincsokat, amelyeknek a szivárványhártyája úgy villog, mint a tűz; nagy, tüskés farkú, apró fajtájú, egy méter hosszú fűrészhalakat is láttam, amelyek halk kis rikkantásokat hallatnak; láttam arannyal és ezüsttel ékített kék aranymakrahalakat, szivárványos szépségű papagájhalakat; színeik versenyre kelhetnek a forró égövi tájak legszebb madarainak színpompájával. Láttam háromszögletes fejű pillangóhalakat, kékes színű, pikkely nélküli rombuszhalakat, görög T alakú, sárgán csíkozott béka fejű, sárga farkú szárnyashalakat, különféle lazacokat, karcsú testű, lágyan csillogó pérhalakat - s láttam még egy gyönyörű halat: az amerikai lovaghalat, amelynek tarkapikkelyes teste olyan, mintha csupa rendjellel meg érdemrendszalaggal volna feldíszítve. Ez az állat az amerikai nemzet hazájának partjain otthonos - noha ebben az országban meglehetősen lefitymálják a kitüntetéseket meg a rendjeleket.

Hozzáteszem még, hogy éjjel a Golf-áramlat vize, különösen viharos időben, úgy foszforeszkált, hogy ragyogása versenyre kelt a mi villamos ívlámpánk fényével!

Május 8-án még az északi Karolina-sziget szélességén, a Hatteras-fok magasságában jártunk. A Golf-áramlat szélessége itt 75 mérföld, mélysége kétszáztíz méter. A Nautilus cél nélkül bolyongott a tengeren. Az volt a benyomásom, hogy a hajón megszűnt minden ellenőrzés. Nem tagadom, ilyen körülmények között alighanem sikerülhet most a szökés. Az emberlakta partokon bárhol könnyen menedéket lelünk. Gőzhajók szelték szakadatlanul a tenger hullámait; ezek a hajók New Yorkból vagy Bostonból a Mexikói-öbölbe tartottak. Rövidjáratú kis kétárbocosok futottak éjjel-nappal rakományukkal, az amerikai part különböző pontjaira igyekezve. Bízvást remélhettük, hogy bármelyik szívesen felvesz minket a fedélzetére. Kedvező alkalom kínálkozott most a szökésre, noha a *Nautilus*t harminc mérföld távolság választotta el az Egyesült Államok partjaitól.

Volt azonban egy bosszantó körülmény, amely teljességgel lehetetlenné tette a kanadai tervének megvalósítását. Nagyon rossz volt ugyanis az idő. Hajónk most a viharzónához közeledett, ahol gyakoriak a forgószelek és a ciklonok: a viharokat éppen a Golf-áramlat idézi elő. Könnyű csónakon a háborgó tengerre merészkedni: biztos halál. Ezt maga Ned Land is beismerte. De a kanadaiban csak úgy forrt a fojtott indulat, emésztő honvágy gyötörte. Kínlódására egyetlen orvosság volt csupán: a szökés.

– Tanár úr - szólt hozzám ezen a napon -, ennek a dolognak most már véget kell vetni. Egyszer s mindenkorra tisztázni akarom a helyzetet. Nemo kapitány folyvást távolodik a szárazföldtől és északnak tart. Kijelenteni magának, a Déli-sarkból is éppen elegem volt, az Északi-sarkra pedig nem vagyok hajlandó követni a maga barátját.

– Mit csináljunk, Ned? Megszökni pillanatnyilag lehetetlen.

– Megint csak visszatérek a régebbi ötletemhez. Beszélnünk kell a kapitánnyal. Maga egy árva szót sem szólt neki, amikor a maga szülőföldje vizein jártunk. Most, hogy az én hazám vizein járunk, hát majd én beszélek vele. Ha elgondolom, hogy a Nautilus pár nap múlva Új-Skócia magasságába ér, s hogy ott Új-Fundland felé egy széles öböl van, s hogy ebbe az öbölbe ömlik bele a Szent Lőrinc-folyam, s hogy ez a folyam az én folyóm, mert ennek a folyamnak a partján épült Québec, az én szülővárosom - ha erre gondolok, hát csak úgy forr bennem a düh, és ökölbe szorul a kezem. Megmondom magának, tanár úr, én inkább a tengerbe vetem magam, de ezen a hajón tovább nem maradok! Megfulladok itt! Nem bírom tovább!

A kanadainak fogytán volt már a türelme. Ez az erőtől duzzadó férfi sehogyan sem bírt beletörődni a hosszú rabságba. Arca napról napra komorabb, ő maga egyre mogorvább lett. Nagyon is megértettem, mennyire szenved ez az ember, hiszen már engem is elfogott a honvágy. Csaknem hét hónapja vagyunk már a *Nautilus*on, azóta semmi hír nem érkezett hozzánk a szárazföldről. Most, hogy Nemo kapitány teljesen visszavonult, hogy a polipokkal való küzdelem után a hangulata úgy megváltozott, s hogy annyira hallgatag lett, már én is más szemmel láttam a dolgokat. Az első napok lelkesedése lelohadt. Csak az olyan halvérű ember, mint Conseil, törődhet bele ebbe a helyzetbe; örökösen a víz alatt élni, cetek és egyéb tengeri állatoknak való környezetben! Azt hiszem, ha a derék fiúnak tüdő helyett kopoltyúkat ültetnének a testébe, pompás hal válnék belőle!

– Nos, tanár úr? - unszolt Ned, látván, hogy nem felelek.

– Azt kívánja tehát, kérdezzem meg Nemo kapitánytól, milyen szándékai vannak velünk?

– Azt, tanár úr.

– Ne törődjem vele, hogy Nemo kapitány egyszer már világosan közölte velünk, hogy mi a szándéka?

– Ne törődjön vele, tanár úr. Véglegesen tisztázni akarom a helyzetemet. Ha magának úgy kellemesebb, beszéljen csak az én megbízásomból, az én nevemben.

– Csakhogy én ritkán találkozom mostanában a kapitánnyal. Az az érzésem, hogy kerül engem.

– Egy okkal több, hogy felkeresse őt.

– Majd beszélek vele, Ned.

– De mikor? - faggatott a kanadai.

– Majd ha találkozunk.

– Mondja, Aronnax úr, akarja, hogy én keressem meg a kapitányt? Beszéljek én vele?

– Nem, majd inkább én. Holnap...

– Nem holnap, hanem még ma - mondta Ned Land keményen.

– Rendben van. Még ma felkeresem a kapitányt - feleltem a kanadainak. Ha Ned Land beszél vele, menthetetlenül elrontja a dolgunkat.

A kanadai erre magamra hagyott. Mindenképpen beszélnem kell a kapitánnyal, elhatároztam tehát, hogy nem halogatom a dolgot. Szeretek minél hamarább túlesni a kellemetlen megbízásokon.

Visszamentem a szobámba. A fal mögött lépteket hallottam. A kapitány tehát a szobájában tartózkodik. Nem szalaszthatom el ezt az alkalmat, hogy találkozzam vele. Kopogtam az ajtaján. Semmi válasz. Ismét bekopogtam, majd lenyomtam a kilincset, s benyitottam hozzá.

Beléptem a szobájába. A kapitány, munkába merülve, az íróasztalnál ült. Nem is hallotta, hogy beléptem. Feltettem magamban, addig nem megyek ki innen, míg nem beszéltem vele. Az íróasztalához léptem. Ő hirtelen felkapta a fejét, összeráncolta homlokát, s elég barátságtalanul így szólt hozzám:

– Hogy kerül ön ide? Mit akar tőlem?

– Beszélni akarok önnel, kapitány úr.

– Látja, uram, most nincs időm: dolgozom. Én nem háborgatom önt, ha vissza akar vonulni, nem kérhetek én is öntől ennyi előzékenységet?

A fogadtatás nem volt nagyon biztató. De el voltam szánva, hogy mindent végighallgatok, hogy azután én is megmondhassam a magamét.

– Kapitány úr - feleltem hűvösen -, sürgős ügyben kell önnel beszélnem. Nincs módomban halogatni ezt a megbeszélést.

– Miről kíván velem beszélni? - mondta gúnyosan a kapitány. - Talán valami új felfedezést tett, s ez elkerülte a figyelmemet? Újabb titkokat tárt fel ön előtt a tenger?

Így sosem fogjuk megérteni egymást. De még mielőtt valamit válaszolhattam volna, Nemo kapitány az asztalnál fekvő kéziratra mutatott, s hangot váltva, komolyan így szólt hozzám:

– Nézze csak ezt a több nyelven megírt kéziratot, Aronnax úr. A tengeren folytatott tanulmányaim összefoglalását tartalmazza. Ha a sors is úgy akarja, ez a kézirat nem pusztul el velem együtt. Aláírtam a nevemet, s hozzáfűztem az életem történetét. Az írást elhelyezem majd egy kis készülékben, amely nem merülhet el a vízben, s az utolsó ember, aki mindenkit túlél a *Nautilus*on, a tengerbe veti ezt a készüléket - hadd jusson el oda, ahová a hullámok sodorják.

Nemo kapitány a közlésen tehát aláírta a nevét! S megírta az élete történetét! Egy napon mégiscsak világosság derül e férfiú féltve őrzött titkára! Csakhogy most minden másnál jobban érdekelt, hogyan térhetnék rögtön a tárgyra.

– Kapitány úr - feleltem -, én csak helyeselhetek minden meggondolást, amely erre az elhatározásra készteti. Az ön tudományos kutatásai eredményeinek nem szabad kárbaveszniök. Csakhogy a közlésnek ezt a módját én roppant kezdetlegesnek tartom. Ki tudja, hová sodorja a szél a készüléket? Ki tudja, kinek a kezébe kerül? Nem tudna valami jobbat kieszelni? Nem volna-e lehetséges, hogy ön vagy az önéi közül valaki...?

– Nem, soha! - vágott szavamba hirtelen a kapitány.

– Én és a társaim szívesen vállaljuk a kézirat megőrzését, és ha ön szabadon enged bennünket...

– Hogy én szabadon engedjem magukat? - mondta Nemo kapitány s felállt.

– Úgy van, kapitány úr, s éppen erről akartam önnel beszélni. Hét hónap óta tartózkodom társaimmal az ön hajóján, s ma egyenesen megkérdezem öntől a magam meg a társaim nevében: örökre itt szándékozik-e tartani bennünket?

– Aronnax úr - mondta Nemo kapitány -, ma is csak azt felelhetem, amit hét hónap előtt válaszoltam önnek: aki a *Nautilus*ra szállt, az a hajót többé el nem hagyhatja.

– Ön rabszolgaságra kárhoztat bennünket!

– Nevezze úgy, ahogy önnek jólesik.

– Igen, de a rabszolgák mindenütt jogot formálnak arra, hogy visszaszerezzék a szabadságukat! És nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, amely meghozhatja nekik a szabadságot!

– Ki vitatja el ezt a jogukat? - felelte Nemo kapitány. - Kívántam-e valaha is önöktől, hogy ígérettel vagy fogadalommal kössék le magukat?

A kapitány keresztbefont karral nézett a szemembe.

– Kapitány úr - folytattam -, mindkettőnk ízlésével ellenkezik, hogy még egyszer szóba hozzuk ezt a kérdést. De ha már szóba került, járjunk most a végére. Ismétlem, nemcsak énrólam van szó. Számomra a tudományos munka nagy könnyítést jelent, teljesen leköti a figyelmemet, lelkesít, és olyan szenvedélyes odaadással merülök el benne, hogy minden egyébről megfeledkezem. Csak úgy, mint ön, kapitány úr, én magam is az az ember vagyok, aki kész teljes ismeretlenségben élni, azzal a halvány reménnyel, hogy egy napon majd örökül hagyhatom a világnak tudományos munkám eredményeit - rábízva azokat, egy kétes értékű készülékbe zárva, a habok és a szél szeszélyes játékára. Egyszóval: kapitány úr, én bámulom önt, és szívesen követem önt sajátságos életútján, amelyet bizonyos szempontból nagyon is megértek. De vannak az ön életében olyan mozzanatok is, amelyek bonyolultak és fölötte titokzatosak - és a valóság az, hogy itt csupán a társaim meg én nem osztozunk az ön titkaiban. Mi nem egy alkalommal a szívünkbe zártuk önt, az ön bánata nem egyszer megrendített bennünket, tanúi voltunk az ön lángeszű és bátor tetteinek, s ilyenkor lelkesedtünk önért - de mindannyiszor magunkba kellett fojtanunk rokonszenvünk legcsekélyebb megnyilvánulását is, pedig azt a szép és a jó mindig kiváltja az emberből, akár baráttól, akár ellenségtől tapasztalja. Nos, ön idegeneknek tekint bennünket mindennel kapcsolatban, ami az ön személyére vonatkozik, s ez a bizalmatlanság teljesen lehetetlenné teszi itt a helyzetünket még a magam számára is, de főként Ned Land számára. Minden ember megérdemli, hogy törődjenek vele, már csak embervolta miatt is. Gondolt-e már ön arra, hogy az olyan természetű emberben, mint a kanadai, aki szereti a szabadságot s gyűlöli a rabszolgaságot, miféle bosszúterveket érlelhet ez a helyzet? Tudja-e, miket forgat a fejében ez az ember? S hogy mit képes kockáztatni, megkísérelni?...

Elhallgattam. Nemo kapitány felállt.

– Mit törődöm én azzal, hogy Ned Land miket forgat a fejében, hogy mit fog megkísérelni? Én hívtam talán őt a hajómra? Talán a magam örömére tartom itt a *Nautilus*on? Ami pedig önt illeti, Aronnax úr, ön azok közé tartozik, akik mindent megértenek - még a hallgatást is. Ezzel már meg is feleltem a kérdésére. Ön első ízben tárgyalt velem erről a kérdésről, többé ne is hozakodjon elő vele. Mert ha még egyszer szóba hozná, meg sem hallgatom.

Erre aztán visszavonultam. Ettől a naptól fogva nagyon feszült lett a helyzetünk. Társaimnak beszámoltam a kapitánnyal folytatott beszélgetésemről.

– Most már tudjuk, hogy semmit sem várhatunk ettől az embertől - mondta Ned Land. - A Nautilus Long Island felé közeledik. Akármilyen az idő, megszökünk.

Az ég azonban mindinkább elsötétedett. Közelgő szélvihar jeleit észleltük. Tejfehér volt a levegő. A laza pehelyfelhők mögött gomolyfelhőrétegek tornyosultak a látóhatáron. S másfajta, mélyenjáró felhők is futottak sebesen az égen. Háborgott a tenger, hosszú, emeletes hullámok dagasztották a vizet. Eltűnt minden madár, csak a viharmadarak keringtek felettünk. A barométer erősen süllyedt, s nagy légköri feszültséget jelzett. A viharpohárban levő keverék felbomlott a légkört betöltő elektromosság hatására.

Vihar a Golf-áramlaton
Vihar a Golf-áramlaton In the Gallery →

Május 12-én tört ki a vihar, éppen abban az órában, amikor a Nautilus alig néhány mérföldnyire New York kikötőbejáratától, Long Island magasságában hajózott. Módomban van leírni a vihart, mert Nemo kapitány nem menekült a szélvész elől a tenger csendes mélységébe, hanem valamely érthetetlen szeszély folytán a felszínen szállt szembe a tomboló elemekkel.

A szél teljes erővel dühöngött. Délnyugat felől fújt, sebessége másodpercenként tizenöt méter volt. Délután három óra tájt huszonöt méterre fokozódott a sebessége. Ez már szélvihar volt.

Nemo kapitány a tetőn helyezkedett el: keményen állta a szélrohamok lökéseit. Kötelet csavart dereka köré, és a korláthoz kötözte magát, hogy a hajón átcsapó rettenetes hullámok le ne sodorják. Én is felkapaszkodtam a tetőre, s lekötöztem magam, s nem tudom, mi keltett bennem nagyobb csodálatot: a tomboló vihar látványa, vagy ez a páratlan ember, aki szembeszáll a viharral?

Mélyenjáró, nagy felhőrongyok söpörtek végig a háborgó tenger hullámain, s meg-megmártóztak a vízben. Nem láttam már a kis közbenső hullámokat, amelyek a nagy hullámvölgyek mélyén képződnek. Csak hosszú, hömpölygő, fekete hullámok dagadoztak, annyira tömörek voltak, hogy a tarajuk nem omlott szét. A hullámhegyek magassága egyre nőtt, hullám hullámra támadt, s a Nautilus hol oldalra feküdt, hol árboc módjára felágaskodott, irtózatosan dülöngött és bukdácsolt.

Öt óra tájt zuhogó eső ömlött alá az égből, de nem csendesítette le sem a szél, sem a víz háborgását. Bősz orkán dühöngött a tengeren, a szél sebessége másodpercenként negyvenöt méterre nőtt. A szárazföldön házakat dönt el ez az orkán, leveri a tetőről a cserepeket, vasrácsokat tör be, ágyúkat mozdít ki a helyükből. A Nautilus derekasan állta a tomboló vihart, s eszembe juttatta egy tudós mérnök szavait: „Nincs az a jól megszerkesztett hajó, amely szembeszállhat a tengerrel!” A fékevesztett hullámok a kősziklát is szétrombolták volna: de a mi hajónk, ez a mozgékony, engedelmes, kötélzet és árboc nélküli karcsú acélorsó bátran szembeszállhatott a tomboló viharral.

Figyelmesen vizsgáltam a háborgó tenger hullámait. Tizenöt méter magasságra tornyosultak, hosszúságuk százötven-százhetvenöt méter volt, terjedési sebességük pedig tizenöt méter másodpercenként, vagyis fele akkora, mint a szélsebesség. A hullámok ereje annál inkább emelkedett, minél mélyebb volt a tenger. Most értettem csak meg, milyen szerepük van e nagy hullámoknak: magukba zárják a levegőt, s leszorítják a tenger mélyébe, ahová életet visz az oxigén. Kiszámították, hogy e hatalmas erejű hullámok négyzetlábanként háromezer kilogramm nyomást is kifejthetnek az ellenálló felületekre. Ezek a hullámok a Hebridáknál kimozdítottak helyéből egy nyolcvannégyezer font súlyú sziklatömböt. S az 1864. december 23-i viharban félig romba döntötték Yeddót, a japán várost, majd hétszáz kilométeres óránkénti sebességgel száguldva, ugyanazon a napon az amerikai partokon törtek meg.

Éjjel még ádázabbul tombolt a vihar. A barométer 710 milliméterre süllyedt, mint 1860-ban, a Réunion-szigeten, egy ciklon idején. Alkonyatkor egy nagy hajó tűnt fel a látóhatáron. Keservesen küszködött a viharban; csekély gőzzel haladt, hogy a hullámok fel ne borítsák. Valószínűleg a New York-Liverpool vagy a New York-Le Havre útvonalon közlekedő gőzhajók egyike volt. Csakhamar elnyelte szemünk elől a sötétség.

Este tíz órakor lángba borult az ég. Hatalmas villámok cikáztak át a levegőn. Szemem nem bírta elviselni a vakító fényt. De Nemo kapitány szembenézett a lobogó villámokkal, kitárta mellét a viharnak. Irtózatos robajlás töltötte el a levegőt, sokféle zajból összetevődő hang: a harsogva szétomló hullámok, az üvöltő szél, a mennydörgés fülsiketítő tombolása. Minden oldalról megrohant minket a szél; a keletről támadó forgószél északnak, nyugatnak, majd délnek fordult s ismét keletről jött vissza, a déli félgömb forgószél-viharaival ellentétes irányban kavarogva.

Nemo a viharban
Nemo a viharban In the Gallery →

Ó, ez a Golf-áramlat! Méltán nevezték el a viharok királyának! Mert a Golf-áramlat fölött terjengő, különböző hőmérsékletű levegőrétegek idézik elő ezeket a félelmetes viharokat.

A felhőszakadást villámzápor követte. Szikrázó, lobogó tűzcsóvákban hullottak alá a mennykövek. Nemo kapitány pedig csak állta a tomboló vihart; talán a halált kereste, a hozzá méltó halált várta, mikor sújtja agyon a villám. Az irtózatosan bukdácsoló Nautilus felágaskodott, vágósarkantyújának acélrúdja, mint valami villámhárító, a levegőbe meredt; láttam, amint hosszú, tüzes szikrák pattannak ki a végéből.

Teljesen kimerülten, összetörve, hason kúszva igyekeztem a lépcső lejáratához. Felnyitottam a fedőlapot, s lementem a szalonba. A vihar ekkor tetőpontjára hágott. A Nautilus belsejében sem lehetett talpon állni.

Nemo kapitány éjfél felé lejött a tetőről. Hallottam, hogy lassan megtelítik a víztartályokat; a Nautilus csendesen leszállt a háborgó tenger felszínéről a mélybe.

A szalon ablaka mellett figyeltem a megrettent, óriási halakat; mint megannyi kísérteties árny, suhantak tova a lobogó fényben világló vízben. Szemem láttára csapott agyon néhány nagy halat a villám!

A Nautilus egyre mélyebbre szállt. Azt hittem, tizenöt méter mélységben már csendes vízbe ér. De nem. A felső vízréteg oly rettenetesen háborgott, hogy ötven méterre kellett leszállnunk a tenger mélyébe, hogy végre megpihenhessünk.

S milyen csend, milyen békesség, milyen nyugalom honolt itt a mélyben! Ki gondolná, hogy fent az óceánon rettenetes vihar tombol?

Notes

  1. Victor Hugo nagy francia író (1802-1885) ↩
  2. Más néven: Vizcayai-öböl (Spanyolország északnyugati és Franciaország délnyugati partvonala között) ↩
  3. Görög szó: olyan ferde vonal, amely a földgömb felületén a délköröket mindig ugyanolyan szögben metszi ↩

Were you paying attention?

  1. Mire jön rá Aronnax a polipcsata után a legénységről?

  2. Hol éri a Nautilust a vihar?

  3. Mit felel Nemo Aronnax kérésére, hogy engedje el őket?

  4. Mit mutat Nemo Aronnaxnak az asztalon?

Who is your favourite character?

Twenty Thousand Leagues Under the Seas – from the main characters

Telegram

Origin office: the World Wide Web · Destination: aboard the Nautilus

0 words · charge: 0 kreuzers (periods become STOP)