Egy megállapodásról, melynek értelmében Phileas Fogg és Passepartout kölcsönösen gazdává, illetve inassá fogadja egymást

1872-ben a Saville Row 7. szám alatt (Burlington Gardens) - e házban halt meg 1814-ben Sheridan - Phileas Fogg esq.,¹ a londoni Reform Club tagja lakott, aki, bár nyilvánvalóan minden igyekezetével azon fáradozott, hogy semmivel ne irányítsa magára a közfigyelmet, mégis a klub egyik legkülönösebb és legfigyelemreméltóbb tagja volt.

Az egyik legnagyobb és legdicsőbb angol szónok utóda lett tehát ez a rejtélyes Phileas Fogg, akiről senki nem tudott semmit, legföljebb azt, hogy igen derék ember, és az angol felsőbb körök egyik férfiszépsége.

Byronhoz szokták hasonlítani, legalábbis arcra, mert lába kifogástalanul ép volt - csakhogy ez a Byron-arc bajuszt viselt; szenvtelen Byron-fő: egy ezredévig is dacol az öregedéssel.

Angolnak angol volt, az bizonyos, de hogy londoni-e, az már kevésbé. Soha nem látták sem a tőzsdén, sem az Angol Bankban, sem a City más kifizetőhelyén. London dokkjaiba és kikötőibe sosem futott be hajó, melynek gazdája ő lett volna. Fogg úr egyetlen intéző bizottság névsorában sem szerepelt. Nevét nem ismerték sem ügyvédi körökben, sem a Temple-ben, sem Lincoln’s-innben, sem Gray’s-innben. Nem folytatott ügyvédi tevékenységet sem a főszámvevőszéki bíróságon, sem a királyi, sem a pénzügyi bíróságon, sem az egyházi törvényszéken. Sem ipari vállalkozó, sem üzletember, sem kereskedő, sem földbirtokos nem volt. Nem volt tagja sem az *Angol Királyi Akadémiá*nak, sem a *Londoni Akadémiá*nak, sem a *Jogi Akadémiá*nak, sem az Ő Kegyes Felségének közvetlen támogatását élvező *Egyesült Művészeti és Tudományos Akadémiá*nak. Egyszóval nem tartozott semmiféle egyesülethez, bár ezek ugyancsak burjánzanak Anglia fővárosában, kezdve a *Szájharmonikaegyesület*től egészen az *Entomológiai Egyesület*ig, mely elsősorban az ártalmas rovarok pusztításának célját tűzte zászlajára.

Phileas Fogg a Reform Club tagja volt, semmi más.

Aki csodálná, hogy kerülhetett ez a titokzatos gentleman e tekintélyes társaság tagjai közé, az érje be annyival, hogy a Baring testvérek ajánlására, akiknél korlátlan hitele volt. Ez egymagában kezeskedik „szolidságáról”, melyet annak köszönhetett, hogy csekkjeit rendszeresen látra² fizették, a folytonosan „követel” egyenleget mutató folyószámlája terhére.

Szóval gazdag volt Phileas Fogg? Kétségkívül. De a legjobban értesültek sem tudták, hogyan szerezte vagyonát, Mister Fogghoz fordulni pedig e kérdéssel igazán a legkevésbé sem lett volna ildomos. Elég annyi, hogy nem volt pazarló, de nem is fukarkodott; ahol nemes, hasznos vagy nagylelkű célt kellett támogatni, ő mindig megtette a magáét, csendben, sőt névtelenül.

Így hát nála kevésbé közlékeny természetű gentlemant talán még sosem hordott hátán a föld. A lehető legkevesebbet beszélt, és ez a hallgatagság még titokzatosabbnak mutatta. Pedig életmódjában nem volt semmi titokzatos, de éppen mivel szinte matematikai pontossággal csinálta mindig ugyanazt, az emberek képzelete kielégületlen maradt, és szeretett volna a külszín mögé hatolni.

Utazgatott valaha? Igen valószínű, mert a világ térképe, mondhatni, a kisujjában volt. Egész különleges módon ismerte földünk legtávolibb zegzugait is. Amikor eltűnt vagy eltévedt utazókról beszélgettek a klubban, ő nagy ritkán közbeszólt, és röviden, világosan és szűkszavúan a helyes irányba terelte a társalgást; leszögezte, mi a tényekhez legközelebb álló valószínűség, és szavait mintha egy hatodik érzék diktálta volna: az események mindig őt igazolták. Úgy látszott, minden földet bejárt - legalábbis képzeletben.

Egy mindenesetre bizonyos: Phileas Fogg hosszú évek óta nem mozdult ki Londonból. Azok a szerencsések, akik valamivel közelebbről ismerhették, azt állították, hogy még nem akadt emberfia, aki valaha másutt látta volna, mint a lakásától a klubhoz vezető egyenes úton: ezen sétált végig naponta. Két szórakozása volt: újságot olvasott és whistezett. Ezen a természetének annyira megfelelő, csendes kártyajátékon gyakran nyert, nyeresége azonban sosem vándorolt erszényébe, hanem jótékonysági alapját növelte tetemes összegekkel. Különben meg kell jegyezni, hogy Mister Foggot nyilván a játék és nem a nyereség érdekelte. A játékot harcnak tekintette, küzdelemnek valamilyen nehézség ellen, de mozgolódás, helyváltoztatás, fáradság nélküli küzdelemnek - s ez igen jól vágott természetéhez.

Senki sem tudott róla, hogy Phileas Foggnak felesége vagy gyermeke volna - s ez megesik a legrendesebb emberrel is -; sem rokona vagy barátja - ami, valljuk be, már szinte ritkaság. Phileas Fogg egyedül élt a Saville Row-i házban; senki nem lépte át a küszöbét. Házi tűzhelye soha nem került szóba. Beérte egyetlen inas szolgálatával. Percnyi pontossággal, kiszabott időben a klubban ebédelt, vacsorázott, mindig ugyanabban a teremben, ugyanegy asztalnál; nem kínálta meg klubtársait, nem invitált meg asztalához idegent, csak aludni járt haza, pontban éjfélkor, és soha nem vette igénybe a Reform Club tagjainak rendelkezésére álló kényelmes vendégszobákat. Huszonnégy órából tízet otthonában töltött, alvással, öltözködéssel. Ha sétálni akart, csakis a klub előcsarnokának intarziás parkettján sétált, kimért léptekkel, vagy a körfolyosón, a kékkel üvegezett kupola alatt, mely húsz jón vörös márványoszlopra támaszkodik. Ebédje, vacsorája a klub konyhájából, éléstárából, készleteiből, halastavából, tejgazdaságából került ki; ezek látták el asztalát ízes falatokkal. A klub fekete frakkos, nesztelen járású, méltóságteljes inasai szolgálták ki; különleges porcelán edényekben, csodálatos damaszt asztalneműn: sherryjét, fahéjjal, fodormentával és cimettel³ kevert bordeaux-i vagy portói borát a klub kristálypoharaiból itta - ezeket a kristálypoharakat kizárólag a klub részére gyártották -; és végül, italainak kellő hűtéséről a klub jégverme gondoskodott; a jeget méregdrágán szerezték be az amerikai Nagytavakról. Ha azt, aki így él, különcnek nevezzük, meg kell hagyni, nem is olyan utolsó dolog a különcködés!

A Saville Row-i ház nem volt fényűző, de lakójának minden kényelmet biztosított. A ház rendben tartása egyébként, tekintettel a házigazda megállapodott életmódjára, igen kevés munkát adott. E téren azonban Phileas Fogg rendkívüli pontosságot, rendszerességet kívánt egyetlen inasától. Épp a mai napon, október 2-án bocsátotta el alkalmazottját, James Forstert, mert nagy bűnt követett el: nyolcvannégy Fahrenheit helyett nyolcvanhat fokra melegítette borotválkozóvizét. A házigazda most éppen a régi inas utódát várta, akinek tizenegy és fél tizenkettő között kellett jelentkeznie.

Phileas Fogg feszesen ült a karosszékben, két lábát összeszorította, mintha katonai dísszemlén volna, két kezét térdén nyugtatta, törzse egyenes volt, és emelt fővel figyelte az óra mutatóját - a bonyolult műszer az órákon, perceken és másodperceken kívül a napot, a hónapot és az évet is mutatta. Fél tizenkettőre járt; Mr. Fogg, mindennapos szokása szerint, pontban fél tizenkettőkor szokta elhagyni otthonát, hogy a Reform Clubba induljon.

Ebben a pillanatban kopogtattak a kis szalon ajtaján; jelenleg itt üldögélt Phileas Fogg.

James Forster jelent meg, az elbocsátott inas.

– Az új inas - jelentette.

Egy harminc év körüli fiatalember lépett be és köszönt.

– Ön, ugye, francia, és a neve John? - kérdezte tőle Phileas Fogg.

– Engedelmével, uram, a nevem Jean - felelt a jövevény -, Jean Passepartout vagy Talpraesett János; velem született tehetségem van arra, hogy mindig kivágjam magam: így ragadt rám ez a név. Azt hiszem, uram, rendes ember vagyok, de őszintén megmondom, elég sok mesterséget próbáltam. Voltam vándorénekes, cirkuszi műlovar, Léotard sem csinált különb halálugrást a lovon; voltam kötéltáncos, mint Blondin; aztán, hogy közhasznúbbá tegyem tehetségemet, felcsaptam tornatanárnak, és végül őrmesterként fejeztem be Párizsban, a tűzoltóságnál. Egy-két igen nevezetes tűzvész is szerepel előéletemben. Öt éve azonban elhagytam Franciaországot, és most, a családi élet örömeire vágyva, szobainas vagyok Angliában. Mivel épp mostanában állás nélkül maradtam, és megtudtam, hogy Phileas Fogg úr a legrendszeresebb és legotthonülőbb ember az Egyesült Királyságban, abban a reményben kopogtattam be uraságodhoz, hogy itt nyugodalmas életre találok, s még azt is elfeledhetem, hogy valaha Passepartout volt a nevem...

– Engem a Passepartout név nem zavar - válaszolt a gentleman. - Ismerőseim már beajánlották; jó információim vannak önről. Ismeri feltételeimet?

– Ismerem, uram.

– Helyes. Önnél most hány óra van?

– Tizenegy óra huszonkettő - felelte Passepartout, s egy óriási ezüstórát halászott elő feneketlen mellényzsebéből.

– Késik - szólt Mr. Fogg.

– Bocsásson meg, uram, ez lehetetlen.

– Négy percet késik. Lényegtelen. Fontos, hogy tudjuk az eltérést. Tehát e perctől, vagyis 1872. október 2-án, szerdán délelőtt tizenegy óra huszonkilenc perctől fogva ön nálam szolgálatban van.

Azzal Phileas Fogg felkelt, bal kezébe vette, majd gépiesen fejére tette kalapját, és szó nélkül távozott.

Passepartout hallotta, amint az utcai bejáró becsapódik: új gazdája lépett ki rajta; aztán még egyszer becsapódik: ezúttal elődje, James Forster távozott.

Passepartout egyedül maradt a Saville Row-i házban.