Mindenekelőtt: elképzelhető-e, hogy az Északi-sarkon kőszénbányák vannak?

Ez volt az első kérdés, mely a logikus gondolkodásra valamennyire is képes emberek agyában megvillant.

– Miért volna kőszén a Sark környékén? - kérdezték egyesek.

– Miért ne volna? - válaszolták mások.

Tudvalevő, hogy szénrétegek földünk felületének számos pontján előfordulnak. Európa különböző tájain bőven van belőlük. Mindkét Amerika nagy mennyiséggel rendelkezik, s talán az Egyesült Államok van vele leggazdagabban ellátva. Egyébként van Afrikában, Ázsiában s Óceániában is.

Amilyen mértékben előrehalad a földkéreg megismerése, olyan mértékben fedeznek fel új és új rétegeket a legrégibb talajokban, kőszenet a későbbi széntartalmú talajokban, stipitet másodrendű talajokban, barna kőszenet harmadrendűekben. Ásványi eredetű tüzelőanyagban sok száz évig nem lesz hiány.

A szénbányászat az egész világon évi négyszázmillió tonna szenet termel, ebből Angliára magára százhatvanmillió tonna jut. Ez a fogyasztás még csak nő az ipar egyre nagyobb szükségleteivel. Ha a villamosság mint hajtóerő helyettesíteni fogja is a gőzt, ennek az erőnek kitermeléséhez még mindig ugyanannyi kőszénre lesz szükség. Az ipar gyomra csak szénből él; nem eszik egyebet. Az ipar „szénevő” állat, táplálni kell.

Aztán meg az a szén nem csupán tüzelőanyag, hanem földanyag is, melyből a tudomány ez idő szerint különféle használatra rengeteg első- és másodrendű terméket nyer. A laboratóriumok tégelyeiben átalakított szénnel lehet festeni, cukrozni, fűszerezni, párologtatni, tisztítani, fűteni, világítani s ékesíteni, gyémánt alakjában. Olyan hasznos, akár a vas, sőt még hasznosabb.

Szerencsére nem kell félnünk, hogy a vas valaha is elfogy, hiszen maga a földgolyó is ebből áll.

S csakugyan, a Földet, bizonyos izzó cseppfolyósság állapotában, többé-kevésbé szénnel elegyes vastömegnek kell tekintenünk, melyet folyékony szilikát borít, üveghabféle, amilyent szirteken és a hullámok taraján láthatunk. A többi érc, akárcsak a víz meg a kő, csak igen csekély mértékben szerepel földgolyónk összetételében.

De míg a vasfogyasztás világvégeztéig biztosítva van, a kőszénnel nem így állunk, sőt távolról sem. Tájékozott embereknek, akik a jövővel még akkor is számot vetnek, mikor több száz esztendőről van szó, fel kell kutatniuk a kőszéntelepeket mindenütt, ahol csak az előrelátó természet távoli geológiai korszakokban létrehozta őket.

– Helyes! - válaszoltak az ellenlábasok.

Mert biz az Egyesült Államokban, mint másutt is, vannak olyanok, akik irigységből vagy gyűlöletből mindent ócsárolnak, nem is számítva azokat, akik pusztán azért ellenkeznek, mert szeretnek ellenkezni.

– Helyes! - szóltak az ellenlábasok. - De mi a csudának lenne szén az Északi-sarkon?

– Hogy mi a csudának? - válaszoltak Barbicane elnök hívei. - Azért, mert M. Blandet elmélete szerint a Nap térfogata a földkéreg kialakulásának korszakában valószínűleg akkora volt, hogy az egyenlítő és a sarkok hőmérséklete közti különbséget észre se lehetett venni. Akkoriban még végtelen erdők borították a Föld északi területeit, jóval az ember megjelenése előtt, mikor planétánk még alá volt vetve a hő és a nedvesség állandó hatásának.

Hírlapok, folyóiratok és képeslapok különös odaadással a társulat iránt, ezt tárgyalták ezer különféle cikkben, hol tréfás hangon, hol tudományosan. Nos, ezek az erdők, amelyek a Földet végleges kialakulása előtt megrázkódtató forgatagok idején süllyedtek el, az idő, a vizek és a belső hő befolyása révén valószínűleg kőszénrétegekké alakultak át. Mi sem valószínűbb tehát annál a feltevésnél, hogy a Sarkon gazdag kőszénrétegek vannak, s csak arra van szükség, hogy a bányász réselőnyársa feltárja őket.

De a tények, a letagadhatatlan tények is emellett szóltak. Olyan gyakorlati szellemű emberek, akik egyáltalán nem áltatják magukat holmi valószínűségekkel, nem vonhatták kétségbe e tényeket, melyek alapján joggal kutatnak az Északi-sarkvidék különféle fajtájú szénlelőhelyei után.

Donellan őrnagy és titkára néhány nap múlva éppen erről beszélgettek négyszemközt A két jóbaráthoz címzett vendégfogadó legsötétebb zugában.

– Eh! - szólt Dean Toodrink - vajon igaza lenne-e ennek a Barbicane-nek, akit Berry felköt még egyszer?

– Valószínű - válaszolt Donellan őrnagy -, sőt merem állítani, hogy egészen bizonyos.

– De hiszen akkor a sarkvidék kiaknázásával vagyont lehet szerezni!

– Minden bizonnyal! - felelte az őrnagy. - Észak-Amerikának hatalmas ásványi tüzelőanyag-telepei vannak, amellett gyakran jeleznek újabbakat, így hát kétségtelen, hogy a Föld méhe még rengeteg kincset rejt, Toodrink úr. Hiszen a sarki szárazföldek nyilván az amerikai kontinens függelékei. Alakulatra, külsőre ugyanazok. Szemléltetőbben szólva: Grönland az Újvilág nyúlványa, s bizonyos, hogy Grönland úgy függ össze Amerikával, mint...

– Mint ahogy a ló feje - mert hiszen ilyen a formája - a ló testével összefügg - jegyezte meg Donellan őrnagy titkára.

– Hogy ne felejtsem - folytatta Toodrink -, Nordenskiöld professzor, a grönlandi területeken végzett kutatásai alkalmával, barna kőszénnel elegyes, homokkőből és palás kőszénből való üledékes alakulatokat fedezett fel, melyek nagy mennyiségű kövült növényt tartalmaznak. A dán Stoënstrup csupán Disko kerületben hetvenhét telepre bukkant, hol bőven vannak növénykövületek, elvitathatatlan maradványai annak a hatalmas vegetációnak, mely egykor páratlan szaporasággal lepte el az Északi-sark környékét.

– De feljebb?... - kérdezte Dean Toodrink.

– Feljebb vagy még távolabb, északi irányban - felelte az őrnagy -, kézzelfogható jelek szerint szintén van kőszén, s úgyszólván csak le kell hajolni érte. Ha tehát a szén ennyire el van terjedve a sarki vidékek felületén, nem következtethető-e szinte teljes bizonyossággal, hogy a kőszénerek egészen a földkéreg mélyéig érnek?

Donellan őrnagynak igaza volt. Mivel alaposan ismerte az északi-sarki földtörténeti alakulatok kérdését, ezen a területen ő volt a legingerlékenyebb angol. S talán még sokáig beszélt volna erről a témáról, ha észre nem veszi, hogy a vendégfogadó törzsvendégei mindenáron ki akarják hallgatni a szavait. Ezért hát Dean Toodrinkkal nagy bölcsen begombolkoztak, miután titkára még ezt az utolsó megjegyzést tette:

– Nem tűnt fel önnek valami, Donellan őrnagy?

– Micsoda?

– Azt várta volna az ember, hogy majd mérnökök s legfeljebb hajósok szerepelnek ebben a vállalkozásban, mivel az Északi-sarkról meg a széntelepekről van szó, s a végén kisül, hogy tüzérek irányítják az egészet!

– Csakugyan! - válaszolt az őrnagy. - Ez aztán igazán meglepő!

Közben a lapok reggelenként újra meg újra megemlékeztek a szénlelőhelyekről.

Széntelepek? S vajon melyek? - kérdezte a Pall Mall Gazette a North Polar Practical Association érveit fitymáló angol nagykereskedelem által sugalmazott dühös cikkekben.

Melyek? - válaszolták a charlestoni Daily News szerkesztői, Barbicane elnök elszánt hívei. - Mindenekelőtt azok a szénlelőhelyek, melyeket Nares kapitány fedezett fel 1875-76-ban, a szélesség 84°-a határán, s ugyanakkor olyan telepeket is, melyek nyárfában, bükkfában, ostorménfában, mogyorócserjében s tobozosban gazdag miocén flóráról tanúskodnak.

– Hát 1881-84-ben - tette hozzá a New York Witness -, Greely hadnagynak a Lady Franklin-öbölben végzett expedíciója alkalmával nem fedeztek-e fel honfitársaink egy széntelepet, közel a Conger-erődhöz, a Watercourse-révnél? Hát Pavy doktor nem állíthatta-e joggal, hogy ezen a vidéken vannak széntartalmú lerakódások, nyilván a természet bölcs előrelátásából, hogy majd egy szép napon szembeszálljanak e vigasztalan tájak hidegével?

Érthető, hogy amikor bátor amerikai felfedezők tekintélyére hivatkozva, ilyen megdönthetetlen tények hangzottak el, Barbicane elnök ellenfelei nem tudtak többé mit válaszolni. Így hát a „miért lennének ott széntelepek?” hívei kezdtek zászlót hajtani a „miért ne lennének?” hívei előtt. Bizony van ott szén, s hozzá még valószínűleg bőven. A sark körüli talaj, hol egykor buja volt a vegetáció, rengeteg tüzelőanyagot rejt magában.

Ám a gáncsoskodók, ha a kőszenet illetőleg csatát vesztettek is, mivel kétségtelenül van kőszén Északon, most azzal vágtak vissza, hogy más szempontból vizsgálják a kérdést.

– Ám legyen! - mondta egy napon Donellan őrnagy egy szóbeli vita alkalmával, melyet ő kezdeményezett, mégpedig éppen a Gun Club termében, s melynek folyamán magától Barbicane őrnagytól kért felvilágosítást. - Ám legyen! Megengedem, magam is ezt vallom. Van kőszén az önök társulata által megszerzett területeken. De hát akkor fogjanak hozzá a kiaknázásához!...

– Hozzá is fogunk! - válaszolt nyugodtan Impey Barbicane.

– Lépjék át a szélesség 84°-át, melyen túl eddig még egyetlen felfedezőnek sem sikerült eljutnia!

– Átlépjük!

– Akkor hát jussanak el az Északi-sarkig!

– Eljutunk!

Még a legmegátalkodottabbak is ingadozni kezdtek, mikor hallották, hogy milyen hidegvérrel, mennyi önbizalommal válaszolt a Gun Club elnöke, s mily fennen hangoztatta a nézeteit. Olyan férfival akadtak most össze, aki semmit sem vesztett egykori mivoltából; higgadt volt, hideg, rendkívül komoly és megfontolt; pontos, mint egy óra, kalandos, de azért legkockázatosabb vállalkozásaiban is mindig volt valami gyakorlati ötlet.

Hogy Donellan őrnagy szörnyen szerette volna megfojtani az ellenfelét, ezt el lehet hinni azoknak, akik közelebbről ismerték ezt az érdemes, de féktelen úriembert. Bah! Kemény legény volt Barbicane elnök, testileg-lelkileg „mélyjáratú”, hogy Napóleon metaforáját használjuk; következőleg tudott az ár ellen úszni. És ellenségei, vetélytársai, irigyei nagyon is jól tudták ezt.

Mindazonáltal, mivel azokat, akik szeretnek rossz tréfát űzni, nem lehet megakadályozni abban, hogy kedvtelésüknek hódoljanak, az ingerültek ezen a módon kezdték ki az új társulatot. A legbadarabb terveket tulajdonították a Gun Club elnökének. A karikatúra is megtette a magáét, kivált Európában, főként az Egyesült Királyságban, mert ez nem bírta elviselni balsikerét abban a küzdelemben, melyben a dollár legyőzte a font sterlinget.

Ejha! Ez a jenki azt hajtogatja, hogy el fog jutni az Északi-sarkra! Ej, ej! Megtelepszik ott, ahova eddig senki emberfia nem tette be még a lábát! Ejnye, no! Méghogy ő kitűzi az Egyesült Államok lobogóját a földgolyónak arra az egyetlen pontjára, mely örökké mozdulatlan marad, miközben a többi mind kénytelen sodródni a napi körforgásban!

Nosza, a karikaturistákra is felvirradt a jó alkalom.

Európa nagyvárosaiban, a nagyobb könyvkereskedések és kioszkok ablakaiban, valamint az amerikai államszövetség számottevőbb városaiban - mert ez az ország a szó valódi értelmében szabad - krokik és rajzok jelentek meg, bemutatva Barbicane elnököt, amint a legképtelenebb módon igyekszik elérni az Északi-sarkot.

Az egyiken a vakmerő amerikai, a Gun Club valamennyi tagjától támogatva, kezében kapával, tenger alatti alagutat váj az elmerült jégtömegeken keresztül, az első jégtorlasztól az északi szélesség 84°-áig, hogy egyenesen a földtengely végénél bukkanjon fel újra.

Egy másik Impey Barbicane, J. T. Maston (akit igen jól eltalált a rajzoló) meg Nicholl kapitány kíséretében, léghajón száll le az annyira áhított helyre, s végül, szörnyű próbálkozások után, rengeteg veszély árán mind a hárman birtokba vesznek egy fél font súlyú széndarabot. Mindössze ennyi akadt a sark körüli híres széntelepeken.

A Punch című angol újságban J. T. Mastonról is jelent meg kroki; a karikaturisták őt is éppúgy célba vették, mint főnökét. Az Északi-sark mágneses ereje elkapta Maston fémkampóját, és visszavonhatatlanul a földhöz ragasztotta a Gun Club titkárát.

S itt meg kell jegyeznünk, hogy a számok híres mestere túl élénk vérmérsékletű egyéniség volt ahhoz, hogy a maga részéről nevetni tudott volna ezen a tréfán, mely őt testi fogyatékosságában támadta. Szörnyen méltatlankodott miatta, s el lehet képzelni, hogy Evangelina Scorbitt asszony nem az utolsók közt osztozott ebben a méltatlankodásban.

Egy másik rajz, a brüsszeli Lanterne Magique-ban, Impey Barbicane-t és a társulat szövetkezeti tanácsának tagjait ábrázolja, amint lángtengerben, tűzálló szalamandrák módján tevékenykednek. Az őskori tengeri jeget megolvasztandó, vajon nem az az ötletük volt-e, hogy egész tenger alkoholt öntsenek szét a felszínen, s aztán felgyújtsák ezt a tengert - miáltal a sarki medence roppant puncsedénnyé vált? S a puncs szóval játszva, a belga rajzoló nem odáig vitte-e a tiszteletlenséget, hogy nevetséges bohócnak tette meg a Gun Club elnökét?¹

De valamennyi karikatúra közül annak volt legnagyobb sikere, mely a francia Charivari című újságban jelent meg, egy Stop nevű rajzolótól. Egy bálna kényelmesen berendezett és kipárnázott hasában Impey Barbicane és J. T. Maston asztalnál ülnek és sakkoznak, s várják, hogy az áhított révbe érjenek. Mint afféle modern Jónások, az elnök és titkára habozás nélkül elnyelették magukat egy óriási bálnával, s átjutva a jégtorlaszok alatt, ilyen újmódi utazást választottak a földgolyó megközelíthetetlen északi sarkának elérésére.

Alapjában véve az új társulat flegmatikus igazgatóját nem nagyon hozta ki sodrából, hogy toll és ceruza ennyire kifigurázta. Hagyta, hadd fecsegjenek, énekeljenek róla, hadd nevessék, gúnyolják, rajzoljanak torzképeket a személyéről. Ő rendületlenül folytatta munkáját.

A társulat most már, hogy a szövetséges kormánytól engedélyt kapott a megvásárolt sarki területek üzembe vételére, az igazgatótanács határozata alapján azonnal nyilvános jegyzést indított, tizenötmillió dollár erejéig. A kibocsátott százdolláros részvényeket egy összegben kellett kifizetni. Nos, a Barbicane és Társai cégnek akkora hitele volt, hogy csak úgy özönlöttek a részvényjegyzők. De meg kell jegyeznünk, hogy ezek csaknem mindnyájan az államszövetség harmincnyolc államának valamelyikéhez tartoztak.

– Annál jobb! - kiáltottak fel a North Polar Practical Association hívei. - A mű annál inkább amerikai lesz.

Egyszóval az az „alap”, melyen a Barbicane és Társai nyugodott, olyan jól le volt rakva, a tőzsérek olyan rendületlenül bíztak az ipari ígéretek megvalósításában, annyira csüggedhetetlenül hittek az Északi-sark kőszéntelepeinek létezésében s a kiaknázás lehetőségében, hogy háromszorosan túljegyeztették az új társulat tőkéjét.

Az előjegyzéseket tehát kétharmaddal csökkenteni kellett; december 16-án a szövetkezeti tőke tizenötmillió dollár állománnyal együtt volt.

Körülbelül háromszorosa volt ez annak az összegnek, melyet a Földről a Holdba menesztett lövedékkel végzett nagy kísérlet alkalmával a Gun Club felhívására lejegyeztek.