Észak Dél ellen · ELSŐ RÉSZ
XV.
AZ ÍTÉLET
Az elfogott Gilbertet a jacksonville-i rakpartra szállították. Egy óra múlva már oda is érkeztek.
A városban meghallották a zátonyok előtt eldördült lövéseket. Mindenki arra gondolt, hogy a déli bárkák összecsaptak az északi hajórajjal. Vagy talán már át is keltek a zátonyokon Stevens kapitány ágyúnaszádjai? A város lakosságában nagy izgalmat keltettek ezek a kérdések.
Az emberek a rakpartra tódultak. Texar és leghívebb cimborái, mint a város polgári vezetői, ugyancsak a kikötőbe siettek. Mindenki a folyó alsó szakaszát kémlelte, ahol már felszakadt a köd. Sokan látcsövet szorongattak a kezükben. Csakhogy a távolság túlságosan nagy volt - mintegy három mérföld -, így hát a parton állók semmit sem tudtak meg az ütközet méreteiről és kimeneteléről.
Annyi bizonyos, hogy a hajóraj még mindig a zátonyok alatt vesztegelt, ugyanott, ahol előző napon horgonyt vetett. Jacksonville-nek tehát nem kellett tartania az ágyúnaszádok azonnali támadásától. Azoknak, akik okkal féltek a felelősségre vonástól, mindenképpen elegendő idejük maradt még, hogy elmeneküljenek a félsziget belsejébe.
Texarnak és néhány társának volt a legtöbb oka a nyugtalanságra. De mintha a most lejátszódott események egyáltalán nem aggasztották volna a jacksonville-i csőcselék vezérét.
Sejtette, hogy az ifjú Burbank csónakját fogták el. Márpedig éppen ezt a csónakot akarta mindenáron kézre keríteni.
– Igen, mindenáron! - morogta Texar, s közben élénken figyelte a rakparthoz közeledő bárkát. - Mindenáron el kell fogni Burbank fiát! De úgy látszik, máris szépen beleesett a csapdába! Végre kezemben a bizonyíték, hogy James Burbank összejátszik az északiakkal! Krisztus öt sebére esküszöm, ha egyszer a fiút agyonlövettem, huszonnégy óra múlva az apa is követi a másvilágra!
Noha Texar és cinkosai minden hatalmat kezükben tartottak a járási székhelyen, ebben az ügyben mégis óvatos volt a spanyol. James Burbanket egyszer már felmentették... Texar helyesebbnek ítélte, ha a második letartóztatáshoz kivárja a kedvező alkalmat.
Terve a következő volt: kelepcébe csalni, majd a déli bíróság elé állítani Gilbertet, mint a hadműveleti terület mögött letartóztatott északi tisztről megállapítani, hogy kémkedett, s ezen a címen elítéltetni. Ha ez sikerül, a spanyol befejezheti bosszúművét.
A szerencse kedvezett a kalandornak. A rakparthoz közeledő bárka valóban az ifjú Burbanket, a camdless-bayi ültetvényes fiát szállította Jacksonville-be.
Texar most mit sem törődött azzal, hogy a bárka csak Gilbertet hozza, nem érdekelte, hogy mi történt Marsszal; vízbe fulladt-e, vagy éppenséggel megmenekült. Számára csak az volt a fontos, hogy a tisztet kézre kerítették. Most már csupán a rögtönítélő bíróságnak kell összeülnie, amelynek tagjai Texar cinkosai lesznek, elnöke pedig maga a spanyol.
Az ifjú Burbanket azonnal felismerték a rakparton várakozó jacksonville-iek. A csőcselék durva szitkokkal és hangos fenyegetésekkel fogadta. Az ifjú tiszt megvető tekintettel, félelem nélkül állt a vadul üvöltöző tömeg közepén. Egy szakasz katona vette körül, hogy megvédje a csődület dühétől.
Gilbert csak akkor veszítette el nyugalmát, amikor meglátta Texart. Képtelen volt fékezni indulatát, s ha a katonák meg nem akadályozzák, azonnal ráveti magát a spanyolra.
Texar nem mozdult. Egyetlen szót sem szólt. Úgy tett, mintha észre sem venné a foglyul ejtett tisztet. Teljes közönnyel szemlélte, amint az őrség elvezeti.
Néhány perc múlva Gilbert Burbank mögött bezárult a jacksonville-i börtön egyik zárkájának ajtaja. Semmi kétsége sem volt afelől, hogy milyen sorsot szántak neki a déliek.
Tizenkét óra körül Harvey, James Burbank jacksonville-i üzletfele jelent meg a börtönépületben. Engedélyt kért, hogy meglátogathassa Gilbertet. Kérését elutasították. Texar megtiltotta, hogy a letartóztatott hadnagy bárkivel is érintkezzék. Harvey közbenjárásának csak az volt a következménye, hogy attól kezdve a kereskedő minden lépését ellenőrizték.
A spanyol és cinkosai jól tudták, hogy Harvey szoros kapcsolatban áll a Burbank családdal. Márpedig Texar tervének végrehajtása megkívánta, hogy Gilbert letartóztatásának híre ne jusson el azonnal Camdless-Baybe. Hadd üljön össze előbb a bíróság, hadd mondja ki a halálos ítéletet. James Burbank pedig csak ezek megtörténte után szerezzen tudomást az eseményekről: akkor már nem lesz ideje elmenekülni a Castle-House-ból, nem csúszhatik ki Texar kezei közül.
Harvey tehát nem küldhetett üzenetet Camdless-Baybe. A kikötőt lezárták, egyetlen csónak sem futhatott ki a vízre. A folyó két partja között megszakadt minden összeköttetés. A Burbank család nem tudhatta meg Gilbert letartóztatásának hírét. Az ifjú, miközben Camdless-Bayben azt hitték, hogy megérkezett Stevens kapitány hajójára, a jacksonville-i börtönben várta az ítéletet.
A Castle-House-ban szívszorongva várták, hogy végre meghallják a távoli ágyúdörgést. Hiszen ez azt jelentené, hogy az északiak átkeltek a zátonyon. Ha pedig Jacksonville az északiak kezébe kerül, akkor Texar is horogra akad, James Burbank pedig, fiával és barátaival együtt, folytathatja a kutatást, amely eddig nem vezetett eredményre.
De a folyó alsó szakasza felől nem hallatszott ágyúlövés. Perry jószágigazgató bejárta a Saint John partját, egészen a jacksonville-i bárkák záróvonaláig. Pyg és az egyik felügyelő az ültetvény határain túl, hárommérföldes szakaszon kémlelte ki a partvidéket és a folyót. Mindhárman ugyanazt jelentették: a hajóraj változatlanul a zátonyok előtt horgonyoz. Semmi sem mutatja, hogy az ágyúnaszádok indulásra készülődnének.
De hogyan is kelhetett volna át a hajóraj a zátonyokon? Ha a dagály révén a vízállás a várt időpontnál előbb emelkedett volna is az átjáróban, hogyan kockáztathatnák meg a hajók az utat a zátonyok között, olyan kalauz nélkül, aki a tekervényes átjáró minden orv veszedelmét ismeri? Márpedig Mars, a Saint John révkalauza nem került elő.
Ha James Burbank tudná a gig elfogatásának részleteit, nem hihetne egyebet, mint hogy Gilbert hűséges, bátor társa elpusztult a zúgó örvények között. Hiszen ha Mars megmenekül, és eléri a folyó jobb partját, nyilván azonnal Camdless-Baybe siet! Nem is tehetne mást, minthogy hajójára nem tud visszatérni.
De Mars nem érkezett meg az ültetvényre.
Másnap, március 11-én, délelőtt tizenegy órakor összeült a rögtönítélő bíróság. Az elnöki széket Texar foglalta el. A tárgyalást a törvényszék épületében tartották, ugyanabban a teremben, ahol a spanyol nemrégen James Burbank ellen emelt vádat.
Most azonban a vádak súlyosabbak voltak. Az ifjú hadnagy nem remélhette, hogy megmenekül. Az ítélet kész volt. Texar előbb a fiúval akart végezni, azután következik az apa. A kis Dy a kezében van! Burbankné belepusztul a rázúduló csapásokba, így áll bosszút a spanyol, s a bosszú teljes lesz! Minden körülmény neki kedvez, és könyörtelen gyűlöletét szolgálja.
Gilbertet elővezették börtönéből. Ezúttal is a csőcselék vad üvöltése kísérte útján. A spanyol elszánt hívei már a tárgyalóteremben szorongtak. Amikor a hadnagy belépett, dühödt szitkokkal fogadták.
– Halál a kémre!... Halál! - kiáltották.
Ezt harsogta a terem. A vádat Texar sugalmazta.
Gilbert eközben visszanyerte önuralmát. Még a spanyollal szemben is fékezte indulatait, noha felháborította, hogy ez az ember az érdektelen bírát játssza ebben az ügyben.
Texar megkezdte a kihallgatást.
– Ön Gilbert Burbank, az északi haditengerészet tisztje?
– Az vagyok.
– Stevens kapitány egyik ágyúnaszádján teljesít szolgálatot?
– Ott.
– Az északról származó James Burbanknek, a camdless-bayi ültetvény tulajdonosának fia?
– Úgy van.
– Elismeri, hogy március 10-ére virradó éjszaka eltávozott a zátonyok alatt állomásozó hajórajtól?
– Elismerem.
– Elismeri, hogy egy matrózának kíséretében éppen vissza akart térni a hajórajhoz, amikor elfogták?
– Elismerem.
– Mondja el, mi volt a célja a Saint John folyón tett útjának!
– Az egyik ágyúnaszád parancsnokhelyettese vagyok. Tegnapelőtt egy férfi jelentkezett a naszádon. Elmondta, hogy apám ültetvényén rablóbanda garázdálkodott, és megostromolta a Castle-House-t. A rögtönítélő bíróság elnöke előtt felesleges utalnom arra, hogy ki a felelős ezekért a gaztettekért...
Texar közbeszólt:
– Közölhetem Gilbert Burbankkel, hogy apja szembehelyezkedett a közfelfogással, és felszabadította rabszolgáit. Rendelet intézkedett arról, hogy a felszabadítottaknak el kell hagyniuk az ültetvényt. E rendeletnek kellett érvényt szerezni...
– Gyújtogatással, fosztogatással, gyermekrablással! - vágott vissza Gilbert - amelyeknek tettese ön maga volt, Texar!
– Erre majd akkor felelek, ha én állok a bíróság előtt - felelte szenvtelenül a spanyol. - Addig ne próbálja felcserélni a szerepeinket. Maga itt nem vádló, hanem vádlott!
– Igaz... Ebben a percben vádlott vagyok! - felelte a hadnagy. - De az északi ágyúnaszádoknak csak a Saint John zátonyán kell átkelni, s máris Jacksonville előtt állnak. Akkor pedig...
Ismét kitört a zaj. Fenyegetések özöne zúdult Gilbertre. A hadnagy bátran szembenézett a déliekkel.
– Halál rá!... Halál! - kiáltozták a terem minden részén.
A spanyol nagy nehezen lecsillapította a nekidühödt hallgatóságot, majd folytatta a kihallgatást.
– Mondja el, Gilbert Burbank, miért hagyta el hajóját a március 10-ére virradó éjszakán!
– Azért, hogy haldokló anyámhoz siessek.
– Tehát bevallja, hogy azon az éjszakán Camdless-Bayben járt?
– Nincs okom tagadni.
– És csak azért járt ott, hogy anyját meglátogassa?
– Csak azért.
– Mi viszont joggal gondolhatunk arra, hogy útjának más célja volt! - folytatta Texar.
– Mire gondol?
– Arra, hogy apjával akart beszélni. Apja északi származású, nyilván összejátszik az északi hadsereggel. Ez a gyanú nem újkeletű.
– Maga is tudja, hogy ez nem igaz! - robbant ki Gilbertből a jogos felháborodás. - Nem mint tiszt mentem Camdless-Baybe, hanem mint fiú...
– Vagy mint kém! - szólt közbe Texar. A terem ismét zúgott:
– Halál a kémre!... Halál!...
Gilbert látta, hogy ügye elveszett. De mindennél szörnyűbb volt a gondolat, hogy ezzel apja sorsa is megpecsételődött.
– Anyja betegsége csak ürügy! Kémkedni jött Camdless-Baybe, hogy tájékoztassa az északiakat a Saint John védelméről.
Gilbert kiegyenesedett, és így szólt:
– Azért jöttem, hogy haldokló anyámat lássam, ezt maga is tudja! Sohasem hittem volna, hogy egy civilizált országban vádat emelnek a fiú ellen, aki anyja halálos ágyához siet! Még ha katonáról van is szó, s még ha útja ellenséges területen vezet is át. Ám álljon elő, aki elítéli ezt a tettet, s helyemben nem tenné ugyanezt!
Ez az őszinte és emberi kijelentés csak helyeslést válthatott volna ki a teremben, ha valamennyire is jó érzésű emberek ültek volna ott. De a tárgyalás hallgatóságából az emberség szikráját is régen kiölte már a gyűlölet.
Gilbert szavait megint csak szitoközön fogadta. Majd Texart éljenezte a hallgatóság. A spanyol ugyanis kijelentette, hogy mivel James Burbank ellenséges tisztet fogadott be házába háború idején, bűne nem kisebb, mint magáé a kémgyanús tiszté.
Texar tehát beváltotta ígéretét: bebizonyította, hogy James Burbank összejátszik az északi hadsereggel.
A rögtönítélő bíróság jegyzőkönyvbe vette mindazt, amit a vádlott mondott apjáról, majd halálra ítélte Gilbert Burbanket, az északi haditengerészet tisztjét.
Az elítéltet visszavezették a börtönbe. A csőcselék szitkozódva, fenyegetőzve kísérte útján.
– Halál a kémre!... Halál! - harsogták szünet nélkül.
Este egy szakasz jacksonville-i nemzetőr érkezett Camdless-Baybe. A szakaszparancsnok James Burbanket kereste.
James Burbank előlépett. Mögötte Edward Carrol és Walter Stannard állt.
– Mit kíván? - kérdezte James Burbank.
– Parancsot hoztam - felelte a tiszt.
Elfogatási parancs volt, mely szerint a jacksonville-i rendkívüli bíróság elrendeli James Burbanknek, a kémkedésért halálra ítélt és negyvennyolc órán belül kivégzendő Gilbert Burbank bűntársának azonnali letartóztatását.