December 4.

A lázadás első mozgalmát elfojtotta a kapitány erélyes magatartása. Szintoly szerencsés lesz-e Kurtis Róbert jövőre is? Reméljük, mert ha a matrózok közt a fegyelmetlenség kitör, akkor rettenetes lenne a helyzet, mely így is aggasztó.

Ma éjjel a szivattyúk nem használnak többé semmit. A hajó mozdulatai nehézkesek s minthogy igen bajosan bír fölemelkedni a hullám hátára, a tenger árja el-elborítja s beömlik a födélzet lékein. Most már fölülről is, alulról is özönlik be a víz a hajóba.

A helyzet nemsokára épp oly fenyegetővé válik, mint a tűzvész végső óráiban volt. Az utasok, a matrózok, mind érzik, hogy a hajó lassanként elmerül lábaik alatt. Látják, mint emelkedik, lassan bár, de szakadatlanul a víz, mely most épp oly iszonyatosnak tűnik föl, mint a láng volt.

A legénység azonban Kurtis Róbert fenyegetéseire folytatja a munkát s akár tetszik nekik, akár nem, a matrózok erélyesen küzdenek, hanem már erejök fogyatékán van. Egyébként nem bírják már kimerítni ezt a vizet, mely szüntelen megújul s melynek szintje óráról-órára emelkedik. Azok, kik a vedrekkel merítgetnek odalent, nemsokára kényszerülnek elhagyni a hajófenéket, hol hónukig ér a víz s már majd bele fulnak; visszatérnek a födélzetre.

A menekülésnek csak egy módja maradt már s másnap, 4-én, a hadnagy, a kormányos és Kurtis kapitány tanácsot tartván, elhatározzák, hogy a hajót el kell hagyni. Minthogy a kis csónakba, mely egyedül maradt meg, mindnyájan bele nem férünk, rögtön hozzá kezdenek egy tutaj készítéséhez. A legénység folytatni fogja a szivattyúzást egész addig, míg parancsot kap a tutajra szállni.

Az ácsnak, Daoulasnak szólnak s abban állapodnak meg, hogy a tartalék-vitorlarudakból és gerendákból fűrészelik s állítják össze a tutajt. A tenger e percben aránylag csöndes s ez könnyítni fogja ezt a műveletet, mely különben a legkedvezőbb körülmények közt is mindig nehezen megy.

Minden idővesztegetés nélkül hozzálátnak tehát Kurtis Róbert, Falsten mérnök, az ács és tíz matróz fűrészekkel és fejszékkel s elvagdalják a gerendákat, mielőtt tengerre eresztenék. Ily módon nem lesz egyéb teendő, csak összekötni erősen és szilárd alapot állítni elő, melyen fog aztán nyugodni a tutaj felső állványa; ez a felső tábla körülbelül negyven láb hosszú s huszonöt láb széles lesz.

Mi utasok és a többi matróz folyvást a szivattyúkkal bajlódunk. Hozzám közel Letourneur András áll, kire atyja szünet nélkül mély megindulással tekint. Mi történik fiával, ha a habok ellen kell küzdenie, oly körülmények közt, midőn erős, ép ember is csak nagy bajjal bírja magát megmenteni? Egyébként minden esetre ketten leszünk, akik nem hagyjuk el őt.

Mrs. Kear előtt, ki félig ájultan fekszik, eltitkolták a veszély közellétét.

Miss Herbey több ízben följött a födélzetre, de csak néhány percre. A fáradalmaktól sápadt, de lélekben folyvást erős. Én figyelmeztetem, hogy legyen készen minden eshetőségre.

– Én mindig kész vagyok, uram, - felel a bátor leány s aztán mindjárt visszatér Mrs. Kearhez.

Letourneur András szemeivel követi a fiatal leányt s szomorúság ül arcára.

Este nyolc óra tájban a tutaj már csaknem egészen kész. Üres és légmentesen bedugaszolt hordókat hengergetnek le, melyek arra szolgálnak, hogy a tutajt kissé fölebb emeljék a víz fölszine fölött; szilárdul a gerendákhoz erősítik a hordókat.

Két óra múlva nagy ordítozás hallatszik a kabinokból. Mr. Kear jön ki ordítva:

– Sűlyedünk! sűlyedünk!

Mindjárt utána Herbey kisasszonyt és Falstent látom, amint az ájult Mrs. Keart hozzák.

Kurtis Róbert leszalad a kabinjába s egy térképpel, fokmérővel és delejtűvel tér vissza rögtön.

Kétségbeesett sikoltások hangzanak, zűrzavar uralkodik a födélzeten. A matrózok a tutaj felé rohannak, mely még nincs egészen elkészülve s még hiányzik a felső része, ahová letelepedni lehetne.

Lehetetlen elmondani mindazt a gondolatot, melyek agyamon átrohannak e percben s lehetetlen leírni, mily hirtelen villan föl lelkemben egész eddigi életem képe. Úgy látszik nekem, mintha egész életem összpontosulna ez egyetlen végső percben! Érzem, hogy a födélzet lehajlik lábaim alatt. Látom, hogy a víz emelkedik a hajó körül, mintha az óceán megnyílnék alatta!

Néhány matróz rémülten sikoltozva a vitorlarudakra menekül. Követni akarom őket...

Egy kéz visszatart. Letourneur fiára mutat, mialatt szemeiből nagy könnycseppek gördülnek alá.

– Igen, - mondom, görcsösen megszorítva karját. - Mi ketten megmentjük őt!

De Kurtis Róbert már előbb oda ért, mint én s magával akarja vinni Andrást föl a főárboc vitorlarúdjára.

De a Chancellor, melyet a szél ekkor erősen hajtott, egyszerre megállapodik. Egy heves rázkódást érzünk.

A hajó elmerül! A víz már lábszáramig ér. Ösztönszerűleg megragadok egy kötelet... Hanem egyszerre csak megszűnik a sűlyedés s mikor a hajó födélzete már két lábnyira van a tenger színe alatt, a Chancellor mozdulatlan megáll.