Az ötödik versenyző

– Kedves Lissym, milyen szerencse!... Milyen nagy szerencse! - kiáltotta hevesen Jovita Foley, amint hazaért az Auditoriumból.

Lissy Wag éppen elszunnyadt, de amint barátnője hangját meghallotta, fölriadt könnyű álmából.

– Miféle szám jutott nékem? - tudakolta, és félig fölült az ágyban.

– Kilenc, aranyom, kilenc, azaz hat meg három!... Vagyis a huszonhatodik mezőre kell mennünk!...

– Hol van az?

– Wisconsin állam... Milwaukee... nevű városába kell mennünk... A gyorsvonat két óra, igen, rövid két óra alatt odaröpít!

Valóban ennél szerencsésebb aligha lehetett volna a kockavetés.

– Ó, milyen kimondhatatlanul boldog vagyok!... - suttogta Lissy Wag.

– Képzeld csak, ha Floridába kellene most utaznunk!... - bólogatott Jovita Foley. - A világ végére!

– Igazad van, Jovita, Florida nagyon messze volna...

– Én mondom neked, te vagy a szerencse kegyeltje, te indulsz mindőtök közül a legjobb eséllyel. Ha ez tovább is így tart, nemsokára diadalmasan bevonulunk a hatvanharmadik mezőre: Illinoisba!...

– Mikor indulunk Wisconsinba?

– Nincs miért sietnünk! Nem kell még útra kelnünk sem holnap, sem holnapután... Majd öt-hat nap múlva, ha már egészen kiheverted ezt a kis lázat, vagy ha előbb nem lehet, hát akkor az utolsó napon, május 23-án délelőtt.

– Jól van, szívecském, a fő az, hogy te örülj...

– Meghiszem azt, legalább annyira örülök, mint amennyire dühöng most Urrican kapitány!... Ez a hitvány alak ki akart túrni a játékból. Ez a pocsék fráter azt híresztelte rólad, hogy elszakadt az életed fonala... Szívből kívánnám, hogy ez a silány tengeri farkas essék a „kútba”, jusson a „börtönbe”, akadjon meg az „útvesztőben”... fizessen egyszeri, kétszeri, háromszori bánatpénzt, és a „halálfej” kergesse vissza az első mezőre... Bezzeg milyen derekasan viselkedett Thornbrock közjegyző!... Bárcsak hallottad volna, milyen méltósággal intette rendre a pökhendi kapitányt és handabandázó cimboráit!... Legszívesebben megöleltem volna!...

Lissy Wag kisasszonyt valóban nagy szerencse érte, hogy első útja az Illinois tőszomszédságában levő Wisconsin államba vezetett.

Wisconsint egyfelől a Mississippi, másfelől a Michigan-tó határolja.

Két legjelentékenyebb városa: Madison és Milwaukee. Az előbbi a főváros, az utóbbi pedig a legnagyobb város, és a Michigan-tó partján fekszik, csakugyan nem túl messzire Chicagótól.

Ez az örvendetes izgalom azonban nem vált javára a betegnek; D. M. P. Pughe doktor úr ezt aznap délelőtt nyomban megállapította és nagyon a lelkére kötötte Jovita Foleynek:

– Pihenés... pihenés! Ez lesz a legjobb orvosság! Hagyja Lissy Wag kisasszonyt, hadd aludjék... Ha enni kér, adjon neki...

– Mit?

– Húslevest!... Tejet... Ha nem kívánja is, kissé biztatni kell, mert a táplálkozás éppen olyan fontos, mint a pihenés, hogy erőre kapjon...

Jovita Foley szót fogadott az orvosnak. Bement a maga szobájába, és míg a barátnője édesdeden aludt, ő Wisconsin térképét tanulmányozta, mégpedig a legaprólékosabb gonddal. Milyen az éghajlata, kik laknak benne, milyenek ott a közlekedési viszonyok?...

A lapok hosszú cikkekben számoltak be az ötödik kockavetésről. Megemlékeztek az Urrican-párt okvetlenkedéséről is, dicsérték a szigorú Thornbrock közjegyzőt, aki példás eréllyel ragaszkodott a játék szabályaihoz.

Lissy Wag a közönség kedveltje lett, és ami a betegségét illeti, mindenki tudta Chicagóban, hogy komoly bajról szó sincsen; kissé meghűlt, de huszonnégy óra múlva olyan egészséges lesz, mint a makk.

Csakugyan, május 11-én már elmúlt nemcsak a láz, hanem a hőemelkedés is. Megjött a leány étvágya, arcának régi rózsás színe is visszatért.

Ezen a napon kora reggel Jovita Foley elment hazulról, és éppen akkor érkezett vissza, amikor Lissy Wag fölébredt.

– Hol jártál?

– Sehol, aranyom... Igen szép idő van... egy kicsit sétáltam... nagyon jólesett... Igazán te is jól tennéd, ha fölkelnél, és kinéznél a nyitott ablakon. A napsugár többet ér minden orvosságnál...

– Merre mentél?

– Mindenekelőtt az áruházban jártam, és elmondtam, hogy neked, hála istennek, már semmi bajod... Főnökünk mindennap tudakozódott felőled... meg kellett a figyelmességét köszönnöm...

– Jól tetted, Jovita, nagyon jól tetted.

– Mr. Marshall Field biztosított arról, hogy bármilyen sokáig tartson is ez a nagy társasjáték, a helyünket nem tölti be mással.

– No, és másutt nem voltál?...

– Másutt?...

Jovita Foley kissé zavarba jött, látszott, hogy titkol valamit.

– Ugye, ma május 11-e van? - kérdezte Lissy Wag.

– Igen, aranyom, és ha Isten is úgy akarja, holnapután már Milwaukee egyik csinos fogadójában szállunk meg.

– Tehát ma május 11-e van, és ha jól tudom, ma reggel volt a hatodik kockavetés.

– Csakugyan...

– No és?

– Nem értelek!

– Ej, szívecském, tudom, hogy elmentél az Auditorium-ba...

Miért nem mondod el, mi történt? Szeretném tudni a kockavetés eredményét!

– Igazán szeretnéd tudni? Ó, te kedves, te, hadd öleljelek meg, drágám! Lásd, nem akartalak fölizgatni, azért nem említettem, de ha kívánod...

– Nem izgat, csak az érdekel, hogy Urrican kapitány hova kerül?

– Az isten háta mögé, a pokolba, ahová illik!... Floridába!... Neki is kilenc a száma, de neki négyet meg ötöt mutatott a két kocka...

– Szegény ember! - sóhajtott föl a jószívű Lissy Wag. A lábadozó még aznap fölkelt néhány órára az ágyból, és kinézett a nyitott ablakon, hogy élvezze a friss levegőt.

Jovita Foley eközben kitálalta összes tudományát Wisconsinra vonatkozólag. Amit az útirajzokban olvasott meg a földrajzkönyvekből megtanult, azt mind elmondta a barátnőjének.

– Képzeld csak, aranyom, Wisconsint hajdanában Mesconsinnak hívták, a mellette elfolyó patakról; itt-ott még hatalmas fenyőligetek láthatók benne, mert hajdanában az egész állam területén egyetlen óriási fenyves zöldellt. Pompás levegője van, és remélem, hogy a te hörghurutod...

– Ugye, Milwaukee-ba kell mennünk? - vágott közbe Lissy Wag.

– Igen, Milwaukee-ba... Ennek a városnak százezer lakója van, túlnyomórészt német származásúak. A város maga gyönyörű fekvésű. Előre örvendek az élvezetes sétáknak a pompás fasorok közt. Wisconsinnak még más nagy városai is vannak, például Madison a Mendota-tó meg a Monoma-tó közt épült, valóságos szigetközváros, afféle földnyelv... Továbbá ott a furcsa nevű Fond du Lac városka, Eau Clarie-tó stb., stb...

Így telt-múlt az idő.

Május 13-án reggel Chicagóban az amúgy is élénk közérdeklődés a kétszeresére fokozódott. Ekkor készültek ugyanis a hetedik kockavetésre, amelyik annak a titokzatos X. K. Z.-nek szólt, akiről nem tudott senki semmi bizonyosat.

A lapokban töméntelen sok alaptalan feltételezést szellőztettek. Se vége, se hossza nem volt a találgatásoknak. Akadtak például olyan vájtfülű újdondászok, akik Georges B. Higginbotham urat, a Különcök Klubjának elnökét sejdíttették e kezdőbetűk alatt, ám az érdemes Mr. Higginbotham sietett megcáfolni e satnya tollú szárnyra bocsátott hírlapi kacsát.

Kérdések özönével ostromolták az újságírók Thornbrock közjegyzőt is, mert természetesen őrá is gyanakodtak, de Mr. Thornbrock határozottan kijelentette, hogy nem ismeri az „álarcos játékost”...

A kíváncsiak abban bizakodtak, hogy majd május 13-án, a kockavetés napján megjelenik az „álarcos” X. K Z., és akkor aztán ország s világ előtt elválik, vajh ki ő és merre van hazája...

Csakhogy keservesen csalatkoztak, mert amikor Thornbrock közjegyző a kockavetés eredményét kihirdette: kilenc, azaz hat meg három, vagyis Wisconsin - nem jelentkezett senki. Továbbá mindenkinek föltűnt az a sajátos körülmény is, hogy Lissy Wag kisasszonynak a kockák ugyanazt a két számot vetették ki, vagyis a hatost meg a hármast. Furcsa egybeesés!...

A közönség nem akart mozdulni a helyéről, izgatottan várakozott, okvetlenül látni akarta az „álarcost”, de kárba veszett minden buzgólkodása, mert X. K Z. csak nem jelentkezett. Aztán meg abban reménykedtek, hogy majd Wisconsinból jön tudósítás róla, ahol a titokzatos versenyzőnek a távirat átvételekor kell jelentkeznie. Ámde csak teltek-múltak a napok, és a világ X. K Z.-ről még mindig csak annyit tudott, mint eladdig, vagyis semmit.

Május 22-én Lissy Wag és Jovita Foley még mindig Chicagóban tartózkodtak. A rettenetes sok izgalomtól ugyanis ezúttal Jovita Foley betegedett meg. Láz fogta el, és akár tetszett neki, akár nem, le kellett feküdnie.

– Tudtam, hogy így lesz! - suttogta Lissy Wag szomorúan.

– Sebaj, aranyom, elutazol nélkülem is, ha addig nem leszek jobban...

– Soha!

– Igenis el kell menned!

– Megmondtam neked, hogy tapodtat sem megyek nélküled!...

És Lissy Wag csakugyan elhatározta, hogy ha barátnője nem kísérheti el, ő maga sem tesz egyetlen lépést sem, hanem egyszer s mindenkorra lemond William J. Hypperbone legendás örökségéről.

Az elutazás időpontját másnapra, május 23-ára tűzték ki: aznap kellett Lissy Wag kisasszonynak Milwaukee távíróhivatalában jelentkeznie, hogy megtudja a második kockavetés eredményét.

A két jó barátnő délután az ablakon kinézegetve javában beszélgetett, amikor valaki kopogtatott az ajtón. Jovita Foley ment ki az előszobába, hogy fogadja a váratlan látogatót.

Igen választékos öltözékű úriember várakozott a küszöbön, rendkívül udvariasan köszönt, és megkérdezte:

– Kérem, itt lakik Lissy Wag kisasszony?

– Igen.

– Beszélhetnék vele?

– Talán majd máskor, uram... - felelte habozva Jovita Foley.

– Ugyanis betegeskedett szegényke, és...

– Tudom... tudom, de azt hittem, hogy már meggyógyult...

– Hála istennek, meggyógyult, uram, és holnap már indulunk is!

– Ah, tehát Jovita Foley kisasszonyhoz van szerencsém?...

– Eltalálta, uram, és ha felvilágosítással szolgálhatok, örömest helyettesítem Lissyt...

– Nem tenné meg kegyed azt a szívességet, hogy bejelentsen barátnőjénél? Csak egy pillanatra szeretném látni őt... Nagy összegben fogadtam rá, és megnyugodnék, ha saját szemmel láthatnám... Igen rövid ideig alkalmatlankodom... rögtön elmegyek...

Az idegen már ötvenéves lehetett, szakálla őszbe csavarodott, a szeme azonban korát meghazudtoló fiatalsággal villant; olyan rokonszenvesnek látszott, hogy Jovita Foley elhatározta, beereszti a barátnőjéhez. Előbb azonban megkérdezte:

– Szabad a nevét, uram?

– Humphry Weldon vagyok, bostoni lakos - felelte a nyájas férfiú.

Amikor Jovita Foley ajtót nyitott előtte, Lissy Wag azonnal fölugrott a helyéről.

– Maradjon, kérem - mondta Mr. Weldon. - Ne zavartassa magát... Csak egy percre jöttem... egyetlen egy percre... Nagy összegben fogadtam kegyedre, és nagyon bízom abban, hogy nyerek... Meg akartam győződni arról, hogy egészséges-e már...

– Nincsen semmi bajom, uram - felelte Lissy Wag. - Köszönöm a bizalmát. Aztán majd meglátjuk, mit hoz a sors...

– Sejtelmem nem szokott megcsalni, kisasszony - felelt Mr. Weldon határozott hangon. - Tehát holnap indulnak?

– Holnap reggel indulunk Milwaukee-ba - felelte Jovita Foley.

– És ott esetleg megpihennek?...

– Egy napig sem, mert a hatodik játékos megérkezésekor rögtön el kell hagynunk a várost.

– Igaz!... Igaz!...

– Félünk is a második kockavetéstől! - jegyezte meg aggodalmasan Lissy Wag.

– Reméljük, kisasszony, hogy a második is olyan szerencsés lesz, mint az első - biztatta Mr. Weldon. Aztán mindkettőjüknek szerencsés utat kívánt, Jovita Foleynak a lelkére kötötte, hogy vigyázzon a barátnőjére és eltávozott.

– Szegény ember! - sajnálkozott Lissy Wag, amikor barátnője belépett a szobájába. - Attól tartok, hogy veszteni fog, s ennek akaratlanul is én leszek az oka.

Másnap reggel öt órakor Lissy Wag és Jovita Foley már lefelé igyekeztek a lépcsőn a lakásukból.

Jovita Foley úgy érezte, abban a pillanatban ő a világ legizgatottabb utazója; Lissy Wag nem győzte csitítgatni a barátnőjét.

– Nyugodj meg, szívecském, nyugodj már meg...

– Jaj, aranyom, én megőrülök, úgy aggódom...

– Akkor én visszafordulok.

– Siessünk, Lissy, a kocsi már lenn vár!

A pályaudvaron nem ismerte fel őket senki, egészen észrevétlenül indultak el Chicagóból, amit nem is bánt egyikük sem.

Fél tízkor már meg is érkeztek Milwaukee központi vasútállomására.

Amikor a fiákeres megkérdezte, hogy melyik vendéglőbe vigye őket, Jovita Foley, aki már töviről hegyire ismerte Wisconsint az útikalauzból, tüstént megnevezte az előre kijelölt éttermet.

Amint odaértek, jóízűen megreggeliztek.

Fél óra múlva újra kocsiba ültek, és a főpostához hajtattak.

Milwaukee-ban egy lélek sem tudta, hogy a Hypperbone-vetélkedő ötödik játékosa a városban jár-kel.

Háromnegyed tizenkettőkor már a távíróhivatalban voltak.

Jovita Foley megkérdezte a postatiszttől, hogy Lissy Wag nevére nem érkezett-e sürgöny Chicagóból.

– Érkezett... Tessék!

Jovita Foley izgatottságtól reszkető kézzel bontotta föl és ezt olvasta:

Lissy Wag, Post Office, Milwaukee, Wisconsin.

Negyvenhatodik mező - Kentucky állam, Mammuth Caves.

Thornbrock.