MIT HALLOTT ZERMAH?

– Mit keresel itt, a Carneral-szigeten?

– Csak néhány órára jöttem.

– Azt hittem, még mindig a putnami járásban vagy, Adamsville-ben, valahol az Apopka-tó környékén.

– Egy hete, hogy eljöttem onnan.

– És miért?

– Nem jókedvemben.

– Abban állapodtunk meg, hogy csak a Fekete-öbölben találkozunk, s akkor is előzetesen értesítesz az érkezésedről.

– Értsd meg, hogy menekülnöm kellett, mégpedig sürgősen. Így kerültem az Evergladesbe.

– Miért kellett menekülnöd?

– Mindjárt megtudod.

– Nem félsz, hogy bajba sodorsz mindkettőnket?...

– Nem. Éjszaka érkeztem. Még a rabszolgáid sem láthattak.

Zermah semmit sem értett a beszélgetésből, és elképzelni sem tudta, hogy ki lehet a wigwam váratlan látogatója. Annyi bizonyos volt, hogy ketten beszélgetnek, de Zermah-nak mégis úgy rémlett, mintha valaki önmagának tenne fel kérdéseket, és a saját kérdéseire válaszolna. Ugyanaz a hang, ugyanaz a hangsúly. Mintha nem is két ember beszélne, hanem csak egy.

Zermah az ajtó hasadékán át próbálta kilesni, hogy mi történik a másik szobában. De a gyér világításnál semmit sem látott. Be kellett hát érnie azzal, hogy kihallgassa a számára sorsdöntő párbeszédet.

Rövid szünet után a két férfi folytatta a társalgást. Alighanem Texar szólalt meg:

– Egyedül jöttél?

– Nem, néhány emberünk is követett az Evergladesbe.

– Hányan vannak?

– Talán negyvenen.

– Nem nyugtalanít, hogy megtudhatják féltve őrzött titkunkat?

– Cseppet sem. Sohasem fogunk együtt mutatkozni. Úgy hagyjuk majd el a szigetet, hogy éppen olyan keveset tudnak rólunk, mint most. Életünk programja tehát változatlan marad.

Egy pillanatnyi szünet következett. Zermah azt sejtette, hogy a két ember kezet szorít.

Azután tovább folyt a beszélgetés:

– Mi történt Jacksonville megszállása óta?

– Azóta súlyos események játszódtak le. Tudod, hogy Dupont bevette Saint-Augustine-t?

– Persze, hogy tudom. Könnyű kitalálni, hogy honnan.

– Sejtem! A fernandinai vonat ügye kapóra jött neked. Kitűnő alibi volt, a hadbíróság kénytelen volt felmenteni.

– Pedig nem szívesen tette! Hanem hát ez az ő bajuk!... Nem az első nehézség, amelyből kiláboltunk.

– És nem is az utolsó. De tudod-e, mi volt az északiak célja Saint-Augustine megszállásával? Nem a Saint John járás székhelyére fáj a foguk, hanem a tengerzárat akarják kiterjeszteni az Atlanti-óceán egész partvidékére.

– Erről én is hallottam.

– Nos, Dupont nem érte be azzal, hogy ellenőrzés alatt tartja a partvidéket, a Saint John torkolatától a Bahama-szigetekig. Florida belsejében is hajtóvadászatot akart rendezni a fegyvercsempészekre. Kiküldött hát egy tengerészosztagot. Két bárkán indultak, két tiszt vezényletével. Értesültél már erről az expedícióról?

– Nem.

– Mikor indultál el a Fekete-öbölből?... Nyilván felmentésed után néhány nappal.

– Igen, e hónap 22-én.

– Nos, amiről én beszélek, az is 22-én történt.

Meg kell jegyeznünk, hogy Zermah sem tudhatott még a kissimmee-i esetről, amelynek történetét Howick kapitány a cipruserdei találkozáskor mondta el Gilbert Burbanknek.

Zermah tehát éppen úgy, mint Texar, most hallott először a vérengzésről. Mindketten most tudták meg, hogy a déliek felgyújtották a bárkákat; legfeljebb tíz-tizenkét tengerész maradt életben. Ezek vihették meg a tengernagynak a szerencsétlen ütközet hírét.

– Nagyszerű! - kiáltott fel Texar. - Így legalább bosszút álltunk Jacksonville-ért. Átkozott északiak, bárcsak minél többet becsalhatnánk közülük Florida belsejébe! Innen azután egy sem menekülne élve!

– Még hírmondó sem marad közülük - tette hozzá a másik. - Főként, ha az evergladesi mocsarak felé kalandoznak. Márpedig nemsokára itt lesznek.

– Hogy kerülnének ide?

– Dupont bosszút akar állni két tisztjéért meg a tengerészeiért. Új expedíciót küldött hát a Saint Jean járás déli részébe.

– Tehát ide merészkednek az északiak?

– Ide bizony! De most többen vannak, jobbak a fegyvereik, nagyon óvatosak, és félnek a csapdától!

– Talán már meg is ütköztetek?

– Még nem. Kevesen voltunk, vissza kellett vonulnunk. De a visszavonulással becsalogattuk őket a mocsárvidékre. Előbb tömörítjük a környéken cirkáló déli alakulatokat, azután rajtuk ütünk. Itt pusztulnak, az utolsó emberig!

– Honnan indult az északi expedíció?

– A Moszkitó-öbölből.

– Merről jönnek?

– A nagy cipruserdőn keresztül.

– Hol lehetnek e pillanatban?

– Negyven mérföldnyire a Carneral-szigettől.

– Rendben van! - felelte Texar. - Csak meneteljenek nyugodtan dél felé. Mi pedig ne vesztegessük az időt, azonnal gyűjtsük össze a csapatokat. Ha kell, akár holnap indulunk. Majd csak találunk valami jó rejtekhelyet a Bahama-szoros mellett!...

– Onnan azután könnyen áthajózhatunk az angol szigetekre, ha netán szorongatott helyzetbe kerülnénk, mielőtt összegyűjtöttük az, embereinket.

Zernjah-t rendkívül érdekelte a beszélgetés minden fordulata. Vajon mi lesz velük, ha Texar elmenekül a szigetről? Magával hurcolja-e a spanyol a foglyait, vagy itt hagyja őket a wigwamban, Squambo őrizete alatt? Az utóbbi esetben jobb volna elhalasztani a szökést, s megvárni a spanyol távozását. Akkor talán több remény lenne a sikerre. Meg azután, itt az északi expedíció, amely most járja be Alsó-Floridát! Hátha eljut az Okeechobee-tó környékére, és átkutatja a Carneral-szigetet is?

De a párbeszéd folytatódott, s egyszeriben szétfoszlatta Zermah minden reménységét.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a gyermekkel és kísérőjével, ha menekülésre kerül a sor, Texar habozás nélkül felelte:

– Velem jönnek, ha kell, akár a Bahama-szigetekre is!

– De kibírja-e a kislány egy újabb út fáradalmait?

– Biztosítlak, hogy kibírja. Zermah valahogy majd csak megkíméli a fáradalmaktól.

– És ha útközben meghal a gyermek?

– Inkább haljon meg, mint hogy visszaadjam az apjának!

– Te ugyan szenvedélyesen gyűlölöd Burbankéket!

– Éppen olyan szenvedélyesen, mint te!

Zermah alig bírta fékezni indulatait. Legszívesebben betaszította volna az ajtót, hogy szemébe nézzen ennek a két embernek, aki nemcsak hangban, hanem romlottságban, lelkiismeretlenségben és szívtelenségben is annyira hasonlít egymáshoz.

Mégis uralkodott magán. Okosabban cselekszik, ha végighallgatja Texar és cinkosa beszélgetését. Előbb-utóbb úgyis befejezik, és nyugovóra térnek.

Akkor pedig megkísérelheti a szökést, mielőtt tovább hurcolnák a gyermekkel együtt.

A spanyolnak sok tudakolnivalója akadt. Mintha vendégétől kellene megtudnia mindent. Egyik kérdés a másikat követte:

– Mi hír Északról?

– Semmi említésre méltó. Sajnos, a washingtoniak fölénybe kerültek. Attól félek, hogy a rabszolgaság ügye végképp elveszett!

– Sebaj! - felelte Texar közönyösen.

– Elvégre, mi nem állunk sem az északiak, sem a déliek oldalán! - mondta a másik.

– És ezentúl sem állunk egyik oldalra sem. Hadd öljék egymást! Nekünk csak az a fontos, hogy minél több hasznot vágjunk zsebre.

Ez volt Texar igazi arca. A zavarosban halászni - ezt jelentette számára a polgárháború.

– De mégis, mi történt egy hét óta Floridában? - folytatta a spanyol a kérdezősködést.

– Nincs semmi esemény. A folyón, egészen Picolatáig, még mindig Stevens az úr.

– Nem próbálnak feljebb nyomulni a Saint Johnon?

– Nem. Úgy látszik, a naszádok nem akarnak behatolni a járás déli részébe. Egyébként, azt hiszem, hogy a megszállás hamarosan véget ér, s a déli haderő hamarosan szabadon közlekedhetik a folyón.

– Miből gondolod?

– Az a hír járja, hogy Dupont hajóraját kivonják Floridából. Csupán két vagy három hajó marad itt, a tengerzár biztosítására.

– Lehetséges ez?

– Így szól a hír, csak ennyit mondhatok. De ha igaz, akkor Saint-Augustine-t hamarosan kiürítik.

– Hát Jacksonville-t?

– Természetesen Jacksonville-t is.

– Ördög és pokol! Hiszen akkor visszamehetek a városba. Újra megszerzem a hatalmat, amelyet az északiak megérkezése miatt vesztettem el! Átkozott északiak! Csak még egyszer kezemben legyen a hatalom! Majd meglátják, hogyan élek vele!

– Csak rajta!

– És ha James Burbanket és családját még Camdless-Bayben találom, ha nem szökött meg a bosszúm elől, akkor többé nincs irgalom!

– Igazad van! A Burbank család sok bajt okozott neked, és én veled szenvedtem. Amit te akarsz, azt akarom én is! Akit te gyűlölsz, azt gyűlölöm én is. Mi ketten két test, egy lélek vagyunk...

– Két test, egy lélek! - felelte Texar.

A párbeszéd megszakadt.

Az üvegcsörrenésből Zermah megtudta, hogy a spanyol és a másik összekoccintotta poharát.

Zermah megdermedt. Mindabból, amit hallott, az derült ki, hogy a két embert szoros bűnszövetség fűzi össze. A Floridában legutóbb végrehajtott merényletek, s főként a Burbank család ellen elkövetett gaztettek, egyformán terhelik mind a két férfi lelkiismeretét.

Még vagy egy fél óráig hallgatta a beszélgetésüket, és egyre többet tudott meg a spanyol rejtelmes életéről.

S folyton mintha egy és ugyanaz a hang kérdezne és felelne! Mintha Texar magamagával társalogna a szobában!

Valami titok lappang itt! S milyen fontos lenne, hogy Zermah megtudja ezt a titkot! De mi történnék, ha a két gonosztevő megsejtené, hogy a félvér nő kileste őket? Megölnék, hogy elhárítsák fejük felől a veszélyt. És mi lenne a gyermek sorsa Zermah nélkül?

Éjjel tizenegy óra lehetett. Szörnyű idő volt. Süvített a szél, szakadt az eső. Texar és vendége aligha indulhat el ebben a viharban. Az éjszakát valószínűleg a wigwamban töltik, s csak másnap reggel fognak hozzá új terveik megvalósításához.

Néhány perc múlva ez a feltevés már be is igazolódott. Texar társa - csak ő lehetett - megkérdezte:

– Nos, mit határozunk?

– Holnap délelőtt embereinkkel együtt kifürkészem a tó vidékét - felelte a spanyol. - Egy csoportot kiküldők előőrsnek: azokat, akik a legjobban ismerik a környéket. Squambo is velük megy. Nyomukban azután három- vagy négymérföldes körzetben átkutatjuk a cipruserdőt. Ha az északi expedíció még nincs a közelben, visszatérünk a szigetre, és itt maradunk mindaddig, amíg sürgetővé nem válik a visszavonulás. De ha közvetlen veszély fenyeget, fegyvereseimmel és rabszolgáimmal együtt azonnal indulok a Bahama-csatornához. Zermah-t és a gyermeket magammal viszem. Te pedig összegyűjtőd az Alsó-Floridában bujkáló fegyveres csoportokat.

– Rendben van - felelte a másik. - Míg ti felderítő úton jártok, én elrejtőzöm a sűrűben, itt a szigeten. Senki se lásson együtt bennünket!

– Bizony, senki! - kiáltott fel Texar. - Az ördög mentsen meg minket attól, hogy holmi könnyelmű lépéssel eláruljuk titkunkat! Holnap éjjel itt találkozunk, a wigwamban. S ha napközben indulnom kell, te csak utánam hagyod el a szigetet. Ebben az esetben a Sable-fok környékén találkozunk!

Zermah most már tisztában volt azzal, hogy az északiak segítségében nem bizakodhatik.

Ha a spanyol megtudja, hogy az északi expedíció közeledik, azonnal elhagyja a szigetet, és továbbhurcolja a foglyokat!

Zermah csak önmagára számíthatott. Pedig ha szökni próbál, sok veszéllyel, sok nehézséggel kell megbirkóznia.

Talán nem is gondolt volna a szökésre, ha tudja, hogy mi minden történt elrablásuk óta, ha tudja, hogy James Burbank, Gilbert, Mars és néhány társuk útra kelt, hogy kiszabadítsa Dyt és Zermah-t Texar karmaiból; hogy levele eljutott Camdless-Baybe, és nyomra vezette az expedíciót; hogy James Burbank és társai felhajóztak a Saint Johnon a Washington-tóig, s a cipruserdőn keresztül megtették már az út nagy részét; hogy a kis camdless-bayi csapat egyesült Howick kapitány századával; s végül: hogy az északiak a kissimmee-i kelepcét is Texar művének tekintik, és ezért végsőkig üldözni fogják a spanyolt, s amint kézre kerítik, a helyszínen agyonlövik!

De Zermah minderről mit sem tudott, s azt hitte, hogy nem számíthat külső segítségre...

Szilárdan eltökélte hát magában, hogy szembenéz minden veszéllyel, és mihelyt lehet, a gyermekkel együtt megszökik a Carneral-szigetről.

A sötét éjszaka kedvezett volna ugyan a szökési kísérletnek, de tervének megvalósítását mégis másnapra kellett halasztania. A fegyveresek egy része ugyanis nem húzódott be a fák közé, hanem a wigwam körül tanyázott. Jól hallatszott, hogy fel-alá sétálnak a parton, cigarettáznak, beszélgetnek. Zermah joggal félt attól, hogy szökési kísérlete meghiúsul. Márpedig, ha tervét felfedik, azontúl még szigorúbb őrizet alatt tartják, sőt, Texar talán még a végső megtorlástól sem riad vissza.

De az is lehet, hogy másnap még kedvezőbb alkalom nyílik a menekülésre. A spanyol maga mondta, hogy átmegy a túlsó partra, és kikémleli az északi expedíció előnyomulását. Fegyveresei és rabszolgái vele mennek, sőt Squambo is elkíséri az útra. Talán éppen ez hozza meg a kedvező lehetőséget.

Ha sikerül átkelnie a csatornán, anélkül, hogy észrevennék, ha eléri az erdőt, akkor megmenekült. Az erdőben úgy elrejtőzik, hogy nem kerül még egyszer Texar karmaiba. Howick kapitány már nem járhat messze, hiszen katonáival együtt az Okeechobee-tó felé menetel. Megvan tehát a remény arra, hogy az erdőben megtalálja és megmenti Zermah-t és Dyt. Meg kell tehát várnia a másnapot.

Ekkor azonban egy váratlan esemény keresztezte Zermah terveit, szétzúzta reménységét, és rázúdította Texar haragját.

Valaki kopogott a wigwam ajtaján. Az érkező megmondta nevét; Squambo volt.

– Gyere be! - kiáltotta a spanyol.

Squambo belépett.

– Van-e valami parancs az éjszakára? - kérdezte.

– Gondosan őrködjetek - felelte Texar. - S ha bármilyen gyanús dolgot vesztek észre, azonnal kelts fel!

– Meglesz.

– Holnap reggel felderítőútra indulunk. Három-négy mérföldes körzetben bejárjuk a cipruserdőt.

– S mi történjék közben a gyermekkel és a nővel?

– Őrség marad mellettük, mint máskor is. Most pedig senki se háborgasson bennünket a wigwamban.

– Parancsára, uram!

– Mit csinálnak az emberek?

– Jönnek-mennek. Mintha nem volna kedvük lepihenni.

– Mindenki maradjon a helyén. Nehogy egy is elkóboroljon!

– Őrködni fogok.

– Milyen az idő?

– Javul. Már nem esik, és alighanem hamarosan elül a szél is.

– Rendben van.

Zermah még mindig hallgatózott. A beszélgetés a végéhez közeledett, amikor a félvér egyszerre csak halk nyögést, hörgést hallott.

Szíve hevesen megdobbant.

Kiegyenesedett, majd a fekhelyhez rohant, és a kisleány fölé hajolt. Dy ébren volt. Zihálva lélegzett. Kis keze a levegőbe kapkodott, mintha a szája felé mutatna. Zermah végre megértette:

– Vizet!... Vizet!...

A szerencsétlen gyermek fuldoklott. Friss levegőre volt szüksége.

Zermah megrémült. Koromsötét volt. Ölbe vette a kisleányt, és saját leheletével próbálta feléleszteni. Érezte, hogy a gyermek görcsösen vonaglik. Felsikoltott, az ajtóhoz rohant... és betaszította...

A szomszéd szobában ott állt Squambo és vele szemben két férfi.

Arcra, termetre annyira hasonlítottak egymáshoz, hogy Zermah nem tudta volna megmondani, hogy melyik Texar kettejük közül...