Nemo kapitány · Második rész
XX.
A SZÉLESSÉG 47° 24’-E ÉS A HOSSZÚSÁG 17° 28’-E MENTÉN
A vihar kelet felé sodort bennünket. Lehetetlenné vált a szökés: füstbe ment minden reményünk, hogy New York vagy a Szent Lőrinc-folyam partvidékét elérhessük. Szegény Ned kétségbeesésében teljesen visszavonult tőlünk, és magányban töltötte napjait, mint Nemo kapitány. Mi ketten azonban, Conseil meg én, most már egy percre se váltunk meg egymástól.
Mint mondottam, a Nautilus kelet felé sodródott. Helyesebben mondva, északkelet felé. Pár napig hol az óceán tükrén, hol a víz alatt bolyongott, a tengerészek számára ezernyi veszélyt rejtő sűrű ködben. A ködképződést elsősorban a jég olvadása idézi elő, mert rendkívül nagy páratartalommal telíti meg a levegőt. Hány hajó pusztult el ezen a tájon, a part csalóka fényeit keresve! Mennyi hajótörést okozott a sűrű, áthatolhatatlan köd az óceánon! Hány hajó fut neki a sziklazátonyoknak a ködben, amikor a tomboló szélvihar elnyeli a hullámtörés robaját! Hány összeütközés történt ezen a tájon, mikor a jelzőlámpák fényét, a hajókürt sivítását, a vészharang kongását elnyeli a köd, a szél.
A tengerfenék olyan itt, mint valami csatatér; az óceán áldozatokat szed, s ezek itt hevernek mind a mélységben. A régi roncsok belesüppedtek a talajba, de az újabbakon a vasalás és a rézborítású tőke meg-megvillantotta a Nautilus ívlámpájának fényét. Voltak hajók, amelyek emberekkel és rakománnyal együtt süllyedtek el; elpusztult a legénység és a hajón utazó sok kivándorló. A statisztikák nyilvántartásában különösen veszélyes pontként szerepel a Race-fok, Szent Pál-szigete, a Belle Isle-szoros és a Szent Lőrinc-folyam torkolatöble. A Nautilus most e kísérteties roncsok között hajózott, mintha szemlét tartana az óceán halálos áldozatai fölött.
Május 15-én az új-fundlandi sziklapad legdélibb csúcsa magasságába értünk. Ez a sziklapad tengeri eredetű lerakódásból keletkezett; a szétmállott szerves anyagok óriási tömegét részben a Golf-áramlat hordta ide az egyenlítő tájáról, részben pedig az Északi-sarkról jövő s az amerikai part mentén végigvonuló hideg ellenáramlat sodorta magával. Itt torlódnak össze a jégzajlás által elsodort vándorkövek is. A millió- és milliószámra elpusztult halak, puhányok és virágállatok óriási temetője ez a tájék.
Az új-fundlandi sziklapadnál a tenger mélysége egészen csekély, legfeljebb néhány száz öl. Délre azonban a tengerfenék hirtelen lesüpped, s egy háromezer méter mély medencét alkot. A Golf-áramlat ezen a helyen kiszélesedik. Vize elterpeszkedik, csökken a sebessége és a hőmérséklete; a folyam itt tengerré terebélyesedik.
A Nautilus útján felriasztott halak közül megemlítem az egy méter hosszú, feketés hátú, narancssárga hasú tengeri nyúlhalat, amely a halaknál ritkaságszámba menő hitvesi hűségéről nevezetes. Láttam egy nagyméretű „unernack”-et is: olyan, mint egy smaragdzöld muréna, a húsa nagyon ízletes. Láttam óriási szemű „karrak”-okat is, fejük kissé a kutya fejéhez hasonlít. Láttam eleventojó pillangóhalakat, és húsz centiméter hosszú fekete gébeket, ezüstös csillogású, sebesen úszó, hosszúfarkú-halat, amely messzire elkalandozik az északi tengerekbe.
Hálónkba került egy merész, bátor, erős, izmos, tüskés fejű, úszótüskés, két-három méter hosszú, skorpióhoz hasonló hal is, a pillangóhalak, a gébek és a lazacok esküdt ellensége: az északi tengerekben otthonos, barna, gümős testű, vörös uszonyú skorpióhal. A Nautilus halászai elég nehezen fogták ki; kopoltyúfedőjének olyan az alkata, hogy légzőszerveit meg tudja óvni a levegő szárító hatásától, s így a vízen kívül is huzamosabb ideig megél.
Megemlítem még - csupán emlékeztetőül - az északi Atlanti-óceánban otthonos, ezüstpikkelyű, hosszú szájú lazacot, a sziklahalat, végül a menyhalat, főleg a tőkehalfélékhez tartozó fajtáit, amelyeket az általuk legjobban kedvelt vízi tájon, a kimeríthetetlen gazdagságú új-fundlandi sziklapadnál figyeltem meg.
Elmondhatjuk a tőkehalakról, hogy ezek „hegyvidéki halak”, mert Új-Fundland voltaképpen nem más, mint egy tenger alatti hegylánc. Amikor a Nautilus utat tört magának a menyhalak gyorsan vonuló rajai között, Conseil önkéntelenül felkiáltott:
– Nocsak! Ezek tőkehalak volnának? Úgy tudom, hogy a tőkehal olyan lapos, mint a lepényhal vagy a nyelvhal!
– Ez vaskos tévedés, fiam! A tőkehal csak a csemegekereskedésben lapos, mert felbontva, kicsontozva árulják. A vízben ezek a halak orsóformájúak, mint a pérhalak, s alkatuk kiválóan alkalmas a távúszásra.
– Magam is látom, tanár úr - felelte Conseil. - De mennyien vannak! Hogy nyüzsögnek!
– Nos, kedves barátom, még sokkal többen volnának, ha ellenségeik, a skorpióhal meg az ember nem pusztítaná őket. Tudod-e, hány szem ikrát számoltak meg egyetlen nőstény testében?
– Nem szeretnék keveset mondani - felelte Conseil. - Ötszázezret.
– Tizenegymilliót, kedves barátom!
– Tizenegymilliót? Nem hiszem el, míg magam utána nem számoltam.
– Hát csak számolj utána, Conseil. Ámbár sokkal kényelmesebb volna, ha elhinnéd, amit mondok. Megjegyzem, a franciák, az angolok, az amerikaiak, a dánok és a norvégek ezer- meg ezerszámra halásszák a tőkehalat. A tőkehal hihetetlen mennyiségben kerül fogyasztásra, és ha nem volna ilyen szapora, régen kipusztult volna már a tengerből. Ötezer hajót használnak csupán Angliában és Amerikában tőkehal-halászatra, s ezeken a hajókon hetvenötezer embert foglalkoztatnak. A hajók egyenként átlagosan negyvenezer halat fognak ki, ez összesen huszonötmillió. Norvégia partjain ugyanekkora mennyiség kerül a hálókba.
– No jó - felelte erre Conseil. - Megnyugszom abban, amit a tanár úr mond. Nem fogok utánaszámolni.
– Minek?
– Hát a tizenegymillió ikrának. De volna ehhez egy megjegyzésem.
– Hadd hallom.
– Ezt akartam csak mondani: ha a nőstények minden ikrája kikelne, négy tőkehal gondoskodhatnék egész Anglia, Amerika és Norvégia élelmezéséről!
Amikor a Nautilus az új-fundlandi sziklapad felett járt, tisztán láttam a kétszáz horoggal ellátott, hosszú zsinórokat, amelyeket a hajók tucatszámra vetnek ki a vízbe. A zsinórok végén egy kis négyes horgony van, s a horgokat parafadarabra erősített úszó tartja a felszínen. A horgászkészségek zsinórjai itt valósággal behálózták a vizet, úgyhogy a Nautilus üggyel-bajjal talált köztük utat.
Hajónk rövid ideig tartózkodott e sűrűn hajózott óceáni tájékon. A 42. szélességi fokra futottunk. Az új-fundlandi Saint Jean és Heart’s Content magasságában jártunk. Itt végződik az Atlanti-óceánon keresztülvonuló kábelvezeték.
A Nautilus most eltért az északi iránytól, s kelet felé fordult, mintha szándékosan a sürgönyvezeték irányát követné. A számos helyen végzett mérések pontos képet adnak a tengerfenék domborzatáról, amelyen a kábel nyugszik.
Május 17-én Heart’s Contenttől körülbelül ötszáz mérföldnyire, kétezer-nyolcszáz méter mélységben megpillantottam a tengerfenéken a kábelt. Conseil, akit nem figyelmeztettem a kábelre, előbb valami óriási tengeri kígyónak nézte, és szokása szerint rögtön osztályozni akarta. De ki kellett józanítanom a szegény fiút. Nagy csalódást okoztam neki, de azzal kárpótoltam, hogy elmondtam egyet s mást arról, hogy hogyan rakták le ezt a kábelt.
Az első kábelt 1857-58-ban rakták le. Vagy négyszáz sürgönyt továbbítottak rajta, azután elromlott. 1863-ban a mérnökök egy háromezer-négyszáz kilométer hosszú, négyezer-ötszáz tonna súlyú új kábelt szerkesztettek, s behajózták a *Great Eastern*re.1 A második kábelt nem sikerült lerakni.
Május 25-én a Nautilus háromezer-nyolcszázharminchat méter mélységben arra a helyre ért, ahol az egész vállalkozást meghiúsító kábelszakadás bekövetkezett. Ez a hely hatszázharmincnyolc mérföldnyire van Írország partjától. Délután két óra tájt a *Great Eastern*en észrevették, hogy megszakadt az Európával való összeköttetés. A villanyszerelők úgy döntöttek, hogy a kábelt még a kiemelés előtt elvágják. Este tizenegy órára felvontatták a hajóra a vezeték megsérült részét. A kábelvégeket összekötötték és megforrasztották, majd a kábelt ismét leengedték a tengerbe. Pár nap múlva a kábel elszakadt, nem is sikerült többé kiemelni a tengerfenékről.
Az amerikaiak azonban nem csüggedtek. A vállalkozás kezdeményezője, a merész Cyrus Field, aki egész vagyonát beleölte a kísérletbe, újabb gyűjtést indított. Azonnal jegyezték a szükséges összeget. Az új kábel lefektetése jobb műszaki elgondolás szerint történt. A vezeték drótnyalábjait guttapercha borítással szigetelték, amelyet textilanyagokkal bélelt fémpáncél védett. A Great Eastern a kábellel 1866. július 13-án ismét kifutott a tengerre.
A művelet eleinte jól haladt. Később zavaró körülmények akadályozták a munkát. A kábel letekerésénél a villanyszerelők észrevették, hogy a kábelbe valaki röviddel azelőtt szögeket vert, hogy tönkretegye a huzalokat. Anderson kapitány, a tisztek és a gépészek azonnal megbeszélést tartottak, s ennek eredményeként kihirdették, hogy a tettest - ha az a fedélzeten van - kinyomozzák, és ítélethozatal nélkül a tengerbe vetik. Ezek után a bűnös kártevés többé nem ismétlődött meg.
Július 23-án a Great Eastern már csak nyolcszáz kilométerre volt Új-Fundlandtól, amikor Írországból megtáviratozták fedélzetére a königgrätzi ütközet után kötött porosz-osztrák fegyverszünet hírét. 27-én, nagy ködben, a Great Eastern Heart’s Content kikötőjében partot ért. Sikeresen elvégezte feladatát. Az ifjú Amerika első sürgönyében ezeket a bölcs és oly ritkán megszívlelt szavakat táviratozta a vén Európának: „Dicsőség a mennyekben Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”
A villamos távíróvezetéket természetesen nem az eredeti állapotában pillantottam meg a tengerfenéken, másként mutatott, mint mikor annak idején a gyárból kikerült. A hosszan kígyózó vezetéket ellepték a kagylótörmelékek s a foraminiférák.2 Köves lerakódásba volt beleágyazva; ez megvédte a puhányok marásától. A víz áramló mozgásától védetten, nyugton feküdt a tengerfenéken, az elektromos hullámok vezetésének kedvező nyomás alatt: a kábel a jelzéseket a másodperc harminckét századrésze alatt továbbítja Amerikából Európába. Ez a kábel valószínűleg örökéletű lesz; megfigyelték ugyanis, hogy a guttapercha-burkolás anyaga a tengervízben egyre javul.
A kábel ágyát szerencsésen választották meg; a vezeték sehol sem ereszkedik olyan mélyre, hogy elszakadhasson. A Nautilus a legmélyebb pontig követte a vezetéket; ez a pont négyezer-négyszázharmincegy méter mélységben van a tenger színe alatt. A kábel itt is megfeszülés nélkül nyugszik.
A Nautilus azután az 1863-ban történt kábelszakadás színhelye felé közeledett.

A tengerfenék itt egy százhúsz kilométer széles medencét alkot, amelybe bele lehetne helyezni a Mont Blanc-t anélkül, hogy a csúcsa a víz felszínéből kiemelkednék. Ezt a medencét keleten kétezer méter magas, meredek sziklafal zárja el. Május 28-án érkeztünk a sziklafal elé. A Nautilus már csak százötven kilométer távolságban volt Írországtól.
Felszáll-e most Nemo kapitány a felszínre, s kiköt-e vajon valahol a brit szigeteken? Nem ez történt. Nagy meglepetésemre a Nautilus ismét déli irányba tért, s az európai tengerek felé tartott. Megkerültük a Smaragd-szigetet, s ekkor egy szemvillanásra megpillantottam a Clear-fokot és Fastenet világítótornyát, amelynek fénykévéje a Glasgowból és Liverpoolból kifutó hajók ezreinek mutatja az irányt.
Fontos kérdés merült fel ekkor bennem. Bemerészkedik-e vajon Nemo kapitány a La Manche-csatornába? Most, hogy ismét a szárazföld felé közeledtünk, Ned Land megjelent megint közöttünk, s állandóan kérdésekkel ostromolt. Mit felelhettem neki? Nemo kapitány nem mutatkozott. Miután megmutatta a távolból a kanadainak az amerikai partokat, nekem most talán a francia partot akarja mutogatni?
A Nautilus szüntelen dél felé haladt. Május 30-án megpillantottuk Anglia legdélibb csúcsa és a Sorlingues-ek között Land’s Endet, amelyet jobbfelől hagytunk magunk mögött.
Ha a Nautilus be akar fordulni a La Manche-csatornába, egyenesen keletnek kell most fordulnia. De nem ez történt.
Május 31-én a Nautilus egész nap köröket írt le a tengeren. Roppantul izgatott, hogy mi lehet ennek a célja. Az volt a benyomásom, hogy a hajó egy meghatározott pontot keres, de sehogyan sem bírja megtalálni. Délben a kapitány feljött a tetőre, és ő maga végezte el a méréseket. Szóra se érdemesített. Arcát még sohasem láttam ilyen komornak. Miért oly szomorú? Az európai partok közelsége hangolja le ennyire? Talán az elhagyott szülőföld emléke kísérti? M ilyen érzések dúlhatnak most a lelkében? Önvád vagy bánat? Hosszan eltűnődtem ezen a kérdésen, s az volt az érzésem, hogy a véletlen rövidesen fényt derít majd a kapitány titkára.
Másnap, június 1-én a Nautilus ismét körben cirkált. Világos, hogy az óceán egy meghatározott pontját keresi. A kapitány délben ismét maga mérte meg a napmagasságot. Gyönyörű idő volt, a tenger sima tükre fölött felhőtlen ég kéklett. Nyolc mérföldnyi távolságban, a keleti látóhatár szélén egy nagy gőzhajó haladt. Zászló nem lengett rajta, s így nem állapíthattam meg a nemzetiségét.
Néhány perccel előbb, hogy a nap a delelőpontra hágott, Nemo kapitány vette a szextánsát, s a legnagyobb pontossággal elvégezte a mérést. A tükörsima tenger megkönnyítette a műveletet. A mozdulatlan *Nautilus*on a legkisebb himbálózás sem volt érezhető.
Én is fent voltam ekkor a tetőn. A mérés befejeztével a kapitány csupán ennyit mondott:
– Itt van!
Azután visszatért ismét a hajó belsejébe. Észrevette-e a hajót, amely most irányt változtatott, és szemlátomást közeledett a Nautilus felé? Fogalmam sincs róla.
Visszatértem a szalonba. A redőnyök bezárultak, s hallottam, amint a zubogó víz beáramlik a tartályokba. A Nautilus függőlegesen merült alá; a hajócsavar nem forgott.
Néhány perccel később a Nautilus nyolcszázharminchárom méter mélységben megállt a tengerfenéken.
A szalon mennyezetvilágítása ekkor kialudt, a redőnyök szétnyíltak, s az ablakokon át láttam az ívlámpa fényében félmérföldnyi körzetben élesen megvilágított tengert.
A bal oldali ablakhoz léptem - itt csak a végtelen, csendes víz terült el szemem előtt.
Jobb oldalt a sima tengerfenék egy helyen erősen kidomborodott, s ez felkeltette figyelmemet. Mint hótakaró a romokat, úgy temette el a fehér kagylóréteg ezt a kiemelkedést. Figyelmesen megnéztem a domborulatot, s egy hajó tömör körvonalait sejtettem a fehér takaró alatt - letört árbocokkal, orral merülhetett el a vízben. A hajótörés minden bizonnyal réges-régen történhetett. Vastag mészréteg rakódott le a roncsra, sok év óta fekhetett az óceán fenekén.
Milyen hajó lehetett ez? Miért kereste fel tenger alatti sírját a Nautilus? Ki tudja, ez a roncs talán nem is hajótörés folytán merült el a tengerben?
Nem tudtam mit gondoljak. S ekkor egyszerre csak megszólalt a közelemben Nemo kapitány.
Csendesen mondta:
– Ez a hajó egykor a Marseillaise nevet viselte. 1762-ben bocsátották tengerre. 1778. augusztus 13-án La Poype-Vertrieux parancsnoksága alatt hősiesen megverekedett a Preston*nal. 1779. július 4-én Estaing tengernagy hajórajával részt vett Granada elfoglalásában. 1781. szeptember 5-én részt vett De Grasse gróffal a Chasepeak-öbölben lefolyt tengeri ütközetben. 1794-ben a francia köztársaság megváltoztatta a hajó nevét. Ugyanezen év április 16-án Brestben csatlakozott Villaret-Joyeuse hajórajához, Van Stabel parancsnoksága alatt egy Amerikából jövő búzaszállítmányt kísért. A forradalmi időszámítás második évében, *prairial3 11- és 12-én (május 31 és június 1) ez a hajóraj angol hajókkal találkozott. Professzor úr, ma prairial 13-a van; 1868. június 1-e. Nyolcvannégy esztendő előtt, ezen a napon s itt, ezen a helyen, a szélesség 47° 24’-e és a hosszúság 17° 28’-ének keresztezésén ez a hajó hősies küzdelem után - midőn már elvesztette mindhárom árbocát s víz volt a hajófenékben, s a legénység egyharmada harcképtelenné vált -, ötvenhat tengerészével együtt inkább a halált választotta, semmint hogy megadja magát az ellenségnek! Kitűzte a farra a lobogót, s ezzel a kiáltással süllyesztette el magát a tengerbe: „Éljen a köztársaság!”
– Ez a hajó a Vengeur volt! A Bosszúálló! - kiáltottam.

– Igen, professzor úr. Ez a hajó a Bosszúálló volt! Milyen szép ez a név! - mormolta a kapitány, s keresztbe fonta mellén a karját.
Примечания
- A kábelt szállító hajó neve ↩
- Mészből épített házban lakó véglények; házuk falát átlyuggatják, s a lyukon lábszerű nyúlványokat bocsátanak ki. Innen ered nevük (foramen latinul: lyuk) ↩
- A nagy francia forradalom idején a hónapok beosztását és nevét megváltoztatták. Az új nevek a hónapok időjárási, természeti jellegzetességeire utaltak ↩
Ты был внимателен?
Melyik hajó roncsánál áll meg a Nautilus?
В точку!Не совсем. В тексте: „– Ez a hajó a Vengeur volt! A Bosszúálló! – kiáltottam.”
Mit követ egy ideig a Nautilus az Atlanti-óceán fenekén?
В точку!Не совсем. В тексте: „…mintha szándékosan a sürgönyvezeték irányát követné.”
Melyik hajó futott ki a kábellel 1866. július 13-án?
В точку!Не совсем. В тексте: „A Great Eastern a kábellel 1866. július 13-án ismét kifutott a tengerre.”
Mit mond Nemo a szextánsos mérés után?
В точку!Не совсем. В тексте: „A mérés befejeztével a kapitány csupán ennyit mondott:…– Itt van!”
Кто ваш любимый персонаж?
Двадцать тысяч льё под водой — из главных героев
Ваш выбор: