Nemo kapitány · Első rész
XVI.
SÉTA A TENGERFENÉKEN
Ebben a kamrában volt a Nautilus fegyvertára és a ruhatár elhelyezve. Tizenkét búvárruha függött a falon, ilyet kellett nekünk is a sétára felöltenünk.

Ned Land fanyalogva nézegette a felszerelést.
– Kedves barátom - mondtam neki -, bújjon csak be ebbe a ruhába. A Crespo-szigeti erdők ugyanis a víz alatt vannak.
– Úgy? - kiáltott fel csalódottan, mert már nagyon számított egy kis finom friss húsra. - És maga, tanár úr? Maga is belebújik ebbe a maskarába?
– Kénytelen vagyok, mester.
– Hát maga csak bújjon bele, tanár úr - felelte a szigonyos, s vállat vont. - Én ugyan fel nem veszem ezt a micsodát, hacsak erőszakkal rám nem húzzák.
– Senki se kényszeríti magát, Ned mester - mondta a kapitány.
– És te, Conseil? Nem félsz?
– Én mindenüvé követem a gazdámat - felelte a derék fiú.
A kapitány hívására két tengerész jött be. Segítettek nekünk átöltözni a nehéz, vízhatlan ruhába. A ruhák anyaga gumi volt, varrás nem volt rajtuk, s úgy készültek, hogy rugalmas s egyben ellenálló páncél gyanánt nagy nyomást is kibírjanak. A ruha ujjasból és nadrágból állt. A nadrág szára vastag, ólomtalpú bakancsban végződött. Az ujjas szövetét rézlemezek merevítették, s páncél gyanánt borultak a mellkasra, megvédve azt a víz nyomása ellen, de ugyanakkor szabad teret engedtek a légzésnek. Az ujjak simulékony kesztyűkben végződtek, és semmiképp sem gátolták a kéz mozgását.
Mint látható, ez a felszerelés sokkalta tökéletesebb, mint a XVIII. században feltalált s annyira magasztalt, formátlan búváröltözet, mint a parafamellény, a tengeri zubbony s mint a búvárharang stb.
Nemo kapitány s egyik társa, egy herkulesi termetű, hatalmas erejű férfi, Conseil és én, egykettőre magunkra öltöttük a búvárruhát. Már csak a fejünket kellett bedugni a fémgömbbe. Megkértem azonban a kapitányt, hogy előbb szemügyre vehessem a fegyveremet.
Az egyik matróz mindjárt kezembe adta. Az egyszerű szerkezetű fegyver acéllemezből készült, széles puskatusának üres belseje tárolta a sűrített levegőt, amely a ravasz megnyomásával egy szelepen át hatolt be a fémcsőbe. A puskatusban elhelyezett tölténytár húsz elektromos töltésű golyót tartalmazott, amelyek egy rugó segítségével önműködően jutottak a csőbe. A fegyver elsütése után a következő golyó kilövésre készen állt.
– Kapitány úr - mondtam -, a fegyver kitűnő és könnyen kezelhető. Alig várom már, hogy kipróbáljam. No de hogyan kerülünk a tenger fenekére?
– E pillanatban tíz méter mélységben állunk a tengerfenéken. Mindjárt indulunk, professzor úr.
– De hogyan jutunk ki a hajóból?
– Majd meglátja.
Nemo kapitány bedugta a fejét a fémgömbbe. Conseil velem együtt követte példáját. Még hallottuk, hogy a kanadai gúnyosan „sok szerencsét” kíván nekünk. Öltönyünk felső része menetes rézgallérban végződött, erre csavarták rá a fémsisakot. A három, vastag üveggel ellátott nyíláson át minden irányban kitekinthettünk, csak a fejünket kellett kissé a fémgömb belsejében elfordítanunk. A hátunkra akasztott Rouquayrol-készülék azonnal működésbe jött, mihelyt a védősisak rá volt erősítve a ruhára. Egész könnyen lélegzettem.
Övemben a Ruhmkorff-lámpával, puskával a kézben indulásra készen álltam. De őszintén bevallva, egy lépést sem tudtam tenni nehéz ruhámban. Az ólomtalpak a padlóhoz szegeztek.
Ámde a hajó személyzete számított erre, éreztem, hogy valaki betol a ruhatár mellett levő kis fülkébe. Társaimat is bevontatták. Hallottam, amint a légmentesen záródó ajtó becsukódik mögöttünk. Koromfekete sötétség vett körül bennünket.
Néhány perc telt el így a vaksötétben, majd valami éles, sípoló hangot hallottam s éreztem, hogy lábamból valami hidegség kúszik felfelé a mellemre. A hajó belsejéből, valószínűleg egy csapon át, vizet eresztettek kívülről a kamrába; a tengervíz csakhamar megtöltötte az egész kamrát. Majd megnyílt a Nautilus oldalába vágott ajtó. Derengő félhomály vett körül bennünket. Pillanat múlva már a tengerfenéken álltunk.
Hogyan is írhatnám le a lenyűgöző séta benyomásait? Nincsen szó, amely az előttem feltáruló csodát felidézze. A festő ecsetje is botladozik, mihelyt a víz különös fényhatásait adja vissza - hát még a toll!
Nemo kapitány ment legelöl, társa néhány lépésnyi távolságban követett bennünket. Conseiljel szorosan egymás mellett haladtunk, de a páncél miatt egyetlen szót sem válthattunk egymással. Már nem éreztem sem a ruhám, sem a bakancsom, sem a légtartályom súlyát, sem a vastag fémsisakét, amelyben úgy lötyögött a fejem, mint száraz dióbél a héjában. Felszerelésem a vízben annyit veszített súlyából, mint amennyi az általa kiszorított víz súlya, s én most kellemesen tapasztaltam magamon az Archimédesz1 által felfedezett fizikai törvény igazságát. Nem voltam már az a magammal tehetetlen tuskó, mint az imént a kamrában, sőt, elég szabadon mozogtam.
Meglepetten tapasztaltam, hogy a harminclábnyi mélységben még milyen erősen világítják meg a tengerfenéket a napsugarak. A víztömegen könnyen hatolt át a fény, s megtörte színeit. Száz méter távolságig tisztán megkülönböztettem a tárgyakat. Azon túl a mélység az ultramarin finom árnyalataiból a mélykékbe folyt át, s derengő, sejtelmes sötétbe borult a messzeségben. Mindenfelől víz fogott körül, s valóban olybá tűnt, mint a levegő, noha a víz sűrűbb a föld légkörénél, mégis csaknem olyan átlátszó. Fejem fölött a tenger tükörsima felszínét láttam. Bársonyosan sima fövényen jártunk, amelyet nem fodrozott meg a parti hullámok játéka. A csillogó homok, mint valami óriási tükör, verte vissza a tündöklő napsugarat. Innen ered tehát a víz molekuláinak vakító visszasugárzása! Elhiszed-e, kedves olvasó, hogy harminclábnyi mélységben is olyan tisztán láttam, mint fényes nappal a földön?
Negyedóráig mentem a szétmálló kagylók finom porával keveredő tündöklő homokon. A Nautilus hosszú teste, amely mint valami sziklaszirt meredt mögöttünk, lassanként eltűnt szemünk elől, de a jelzőlámpa sugárzó, élesen határolt utat hasított a messzeségben homályló vízbe, úgyhogy a sötétség beálltával is könnyű lesz visszatalálnunk a hajóhoz. Aki csak a földről látja a reflektor sugárkévéjét, nehezen képzelheti el ezt a fényhatást. A porszemecskékkel telített levegőben szikrázó ködhöz hasonlít a fénypászma, de a tengeren s a tenger alatt csodálatos tisztaságban terjednek az elektromos sugarak.
S mi folyton csak mentünk előre, mintha sosem érne véget a homokos síkság. Kezemmel félrerántottam a víz kárpitjait, de azok mögöttem megint összecsukódtak; lábam nyomát azonnal elmosta a víz.

Így haladtunk még egy darabig, amikor szemem előtt szilárd testek elmosódó körvonalai tűntek fel a távolban. Csodálatos sziklák felé közeledtünk, amelyeket tarka szőnyeg gyanánt borítottak el a gyönyörű virágállatok. S ekkor különleges, megkapó látványban volt részem.
Reggel tíz óra volt. A napsugár erősen ferde szögben esett a tenger tükrére, s mintha valami prizmán2 hatolna át, megtört a vízben, s a szivárvány hét színére bontotta fel a kagylók, polipok, virágok, sziklák körvonalait. Csodálatos, felejthetetlen látvány! Megrészegültem a tobzódó színektől, a zöldek, sárgák, narancsvörösek, lilák, indigók, kékek kaleidoszkópszerű3 összevisszaságától - mintha csak egy őrült festő palettájáról kerültek volna ide a színek! Milyen kár - gondoltam -, hogy nem válthatok most Conseiljel néhány szót, s nem mondhatom meg neki, milyen boldog izgalommal tölt el ez a csodálatos látvány - hogy lelkesülnénk, ujjonganánk mindketten! Milyen kár, hogy nem adhatom értésére jelbeszéddel a gondolataimat, mint Nemo kapitány a társának! Minthogy Conseiljel nem beszélgethettem, hát csak magamban beszéltem, hangosan ujjongtam a fejemre borított rézgömb alatt, s hiábavaló locsogásommal talán a kelleténél több levegőt is elfogyasztottam.
Conseilt is megállította e tündéri látvány. A derék fiú bizonyára azért állt meg, hogy sebtiben osztályozza a ritka virágállatokat és puhányokat. Polipok és tüskésbőrűek lepték el a földet. Mintha virágszőnyegen járnánk: a homok különféle íziszekkel, izomkorongjukkal tapadó tengeri rózsákkal, tengeri csillagokkal volt teleszórva. Mintha a najádok4 keze szőtte volna a virágállatok finom csipkéjét, amely meglebbent a lépteink nyomán kerekedett könnyű hullámban. Fájt a szívem, amint lábam az ezernyi, szebbnél szebb puhánnyal borított földön taposott: fésűkagylók, kalapácsállatok, valósággal szökdellő Donax-kagylók, gyöngycsigák, vörössisakok, szárnyascsigák, s az óceán mindenféle élőlénye került a nehéz ólomtalp alá. De sietnünk kellett, s tovább mentünk; fejünk felett hullámzó hólyagmedúzák lengették ultramarin csápjaikat; opálos színekben játszó s halványrózsaszínű medúzák kékkel szegett ernyői védtek minket a napsugaraktól; a korongos medúzák foszforeszkáló fénye éjjel bevilágította volna utunkat.

Ez a csoda egy negyedmérföldnyi területen tárult elénk. De alig állhattam meg egy-egy pillanatra: Nemo kapitány máris intett, hogy kövessem. Csakhamar megváltozott a talaj. A homokos síkság után ragadós iszap következett, amelyet az amerikaiak „oaze”-nak5 neveznek. Anyagát csak kovasavas vagy meszes kagylók képezik. Azután egy burjánzó tengeri moszatmezőn haladtunk át; a növényeket itt még nem mosta ki a talajból a víz. A dús, puha pázsit selymesebb volt, mint az emberi kéz által szőtt legfinomabb szőnyeg. A fejünk fölé is zöld sátor borult. A moszatok népes családjához tartozó tengeri növények - több mint kétezer fajtát ismer a tudomány - könnyű, sűrű szövedéke ringott a víz felszínén.
Megfigyeltem, hogy a zöld színű növények a tenger felszínéhez közel levő rétegeket, míg a vörös színűek a közepes mélységet kedvelik, a feketék s a barnák pedig egész ágyasokban s kertekben tenyésznek az óceán fenekén.
A tengeri moszatok a természet valóságos csodái: nincs az egész növényvilágban ezeknél rendkívülibb alakzat. Közöttük vannak a földkerekség legapróbb s legnagyobb növényei. E szabad szemmel láthatatlan, apró növényekből negyvenezer egyedet számoltak meg öt négyzetmilliméternyi területen, de találtak ötszáz méternél hosszabb hólyagmoszatokat is.
Másfél óra telhetett el azóta, hogy kiszálltunk a *Nautilus*ból. Délfelé járt az idő. Ezt abból következtettem, hogy a nap sugarai már nem törtek meg, hanem függőlegesen estek fejünkre. A varázslatos színek lassanként elfakultak, a smaragd, zöld és zafírkék árnyalatok elmosódtak. Egyenletes ütemben folytattuk utunkat; lépteink meglepő erővel döngtek a talajon. A vízben a legkisebb zaj is bámulatos sebesen terjed - négyszer akkora gyorsasággal, mint a földön -, ezt fülünk nem szokta meg.
A talaj most erősen lejtősödött. A fény egyenletes színezetet öltött. Százméternyi mélységre jutottunk, s tíz atmoszféranyomás nehezedett ránk. De különleges búvárruhámban semmit sem szenvedtem a nagy nyomástól. Csak az ujjak ízületeiben éreztem valami bizsergést, aztán ez a kis kellemetlenség is elmúlt. A szokatlan öltözetben megtett kétórai séta cseppet sem fárasztott ki. A víz meglepő könnyűvé tette mozdulataimat.
Háromszáz lábnyi mélységben már csak haloványan derengett a napsugár. A tündöklő ragyogást vöröses alkonyati fény váltotta fel, mint amikor a nappal éjszakába hajlik. De még eleget láttunk, hogy megtartsuk az irányt: nem volt még szükségünk a Ruhmkorff-készülékre.
Nemo kapitány egyszerre csak megállt. Megvárta, míg utolérem, s ekkor ujjával az árnyékból kibontakozó tömör sötét foltra mutatott. Nem nagy távolságra volt tőlünk.
A Crespo-szigeti erdő - gondoltam.
Valóban az volt.
Примечания
- Ókori görög tudós (i. e. 287-212) ↩
- Átlátszó test, amelynek két oldala ék alakban hajlik egymáshoz. Egyéb tulajdonsága, hogy a fényt a szivárvány színeire bontja ↩
- Kaleidoszkóp: szögtükrökből álló készülék; forgatásra változó, sokszínű alakzatokat mutat ↩
- A görög hitregében a természetet benépesítő, vidám, jóindulatú nőalakok (nimfák, azaz nemtők) egy csoportja. A najádok a görögök képzeletében a forrásvizek környékét népesítették be ↩
- Ejtsd: óz ↩
Ты был внимателен?
Milyen lámpát visz magával Aronnax a sétára?
В точку!Не совсем. В тексте: „Övemben a Ruhmkorff-lámpával, puskával a kézben indulásra készen álltam.”
Hány búvárruha függ a kamra falán?
В точку!Не совсем. В тексте: „Tizenkét búvárruha függött a falon…”
Hogyan érintkezik a víz alatt Nemo a társával?
В точку!Не совсем. В тексте: „Milyen kár, hogy nem adhatom értésére jelbeszéddel a gondolataimat, mint Nemo kapitány a társának!”
Ki nem hajlandó felvenni a búvárruhát?
В точку!Не совсем. В тексте: „– Én ugyan fel nem veszem ezt a micsodát, hacsak erőszakkal rám nem húzzák.”
Кто ваш любимый персонаж?
Двадцать тысяч льё под водой — из главных героев
Ваш выбор: