A Vörös-tenger és az Indiai-óceán nem húzza keresztül Phileas Fogg terveit

Szuez és Aden között pontosan 1310 kilométer a távolság: erre az útra a hajóstársaság forgalmi szabályzata 138 órát engedélyez gőzhajóinak. A Mongolia fűtői derekasan dolgoztak, s amilyen tempóban a hajó haladt, úgy látszott, korábban fut be az előírt időnél.

A Brindisiben felszállt utasok javarészt valamennyien Indiába utaztak. Egyesek végcélja Bombay volt, másoké Calcutta, de ezek is Bombaybe tartottak, mert amióta vasútvonal szeli át az indiai félszigetet, nem szükséges a ceyloni földnyelvet körülhajózni.

A Mongolia utasai közt szép számban voltak polgári tisztviselők és minden rendű-rangú katonatisztek. Ez utóbbiak részben a tulajdonképpeni brit hadseregben szolgáltak, részben szipojokból¹ álló bennszülött csapatokat vezényeltek. Valamennyinek igen magas a fizetése, még most is, amikor a kormány átvette a néhai Indiai Társaság jogait és kötelességeit. A hadnagyok évi jövedelme hétezer frank, a dandárparancsnoké hatvanezer, a tábornoké százezer.²

Szóval a hivatalnok társaság vígan élte világát a *Mongoliá*n; néhány ifjú angol úr is csatlakozott hozzájuk; dagadó erszény lapult a zsebükben; azért kerekedtek föl, hogy messzi földeken kereskedelmi lerakatokat alakítsanak. A „purser”, a hajóstársaság megbízottja - egyenlő a rangja a kapitánnyal - pazar bőkezűséggel intézte a dolgokat. A hajó hentesüzeme és éléstára állandóan friss húst és változatos étrendet szolgáltatott; reggelinél, majd kettőkor a lunchnél, fél hatkor az ebédnél és nyolckor a vacsoránál - szinte roskadoztak az asztalok az ételek súlya alatt. A hölgyek - néhány nő is utazott a hajón - naponta kétszer öltöztek át. Zenéltek, sőt ha a tenger meg nem akadályozta, még táncoltak is.

De a Vörös-tenger felette szeszélyes, és mint a keskeny, hosszú tengerszorosok, gyakran viharos is. Akár Ázsia, akár Afrika partjai felől fújt a szél, a hullámok oldalba kapták az orsó alakú, hosszú testű *Mongoliá*t, és szörnyűségesen megtáncoltatták a csavargőzöst. Ilyenkor eltűntek a hölgyek; a zongora elhallgatott; tánc és ének egy csapásra félbeszakadt. De a gőzhajót biztosan vitte hatalmas gépezete, és viharban, hullámverésben késedelem nélkül futott a Báb al-Mandeb-i tengerszoros felé.

Mit csinált Phileas Fogg ezalatt? Ugye, azt képzeljük, szüntelen izgalomban és aggodalomban figyelte a hajó futását gátló szélfordulatokat vagy a hullámverés szeszélyes hatását, mely akármelyik pillanatban megrongálhatta a hajógépezetet; vagy talán sorra vette gondolatban, milyen és hányféle baleset érheti a *Mongoliá*t, kényszerítheti kikötőbe, végleg meghiúsítva utazását?

Korántsem; vagy ha megfordultak is ezek az eshetőségek a mi gentlemanünk fejében, ennek kifelé semmi jelét nem adta. Most is ugyanaz a közönyös, rendíthetetlen figura volt, akit már a Reform Clubból ismerünk, s akit semmiféle fordulat nem érhet váratlanul. Érzelmek éppoly kevéssé zavarták, mint a hajó kronométereit. A fedélzeten ritkán mutatkozott. Alig vetett ügyet a Vörös-tengerre; hidegen hagyta, mily sok emlék fűződik ehhez a vidékhez, mely az emberiség történetének legrégibb színpada volt. Nem fürkészte a parton elszórt érdekes városokat, melyek néha a láthatáron megmutatták festői körvonalaikat. Az arábiai öböl veszélyein sem tépelődött, pedig arról eleget írtak az ókor történetírói: Sztrabón, Arrianus, Artemidórosz, Edríszi, és mindig iszonyattal; hajdanában nem is volt tengerész, aki hajóra mert volna szállni anélkül, hogy könyörgő áldozatot ne mutatott volna be útja sikeréért.

Mit csinált hát a mi különcünk a Mongolia börtönében? Először is részt vett a napi négy étkezésen; bárhogy táncolt is a hajó, meg sem érezte bámulatosan erős szervezete. Azután whistezett.

Igen, akadtak partnerei, oly szenvedélyes kártyások, akárcsak ő: egy adószedő, aki Goa felé tartott, állomáshelyére, egy miniszter, Decimus Smith főtisztelendő, aki most tér vissza Bombaybe, és az angol hadsereg egyik dandártábornoka: ő benaresi csapattestéhez igyekszik. A három utas éppúgy csüngött a whisten, mint Mr. Fogg; hosszú órákat töltöttek a játékkal, és nem voltak bőbeszédűbbek Fogg úrnál.

A derék Passepartout szintén fittyet hányt a tengeribetegségnek. A hajó orrában lakott; ő is roppant lelkiismeretesen végigette az étlapot. Szó, ami szó: ez az utazás, ilyen körülmények között, határozottan kezdett neki tetszeni. Egészen beleélte magát. Remek kosztja, jó lakása volt, világot látott, és magában szentül hitte: Bombayben vége lesz ennek az egész cirkusznak.

Miután Szuezből kifutottak, a következő napon, október 29-én nem minden öröm nélkül ismerte fel a fedélzeten azt az előzékeny úriembert, akivel egyiptomi partraszállásakor találkozott.

– Ha nem tévedek, uram - szólította meg nyájasan mosolyogva -, uraságod volt szíves tegnap Szuezban engem kalauzolni.

– Úgy van - válaszolt a detektív -, én is megismerem. Ön az inasa annak az érdekes angolnak...

– Jól emlékszik, s az ön becses neve?...

– Fix.

– Igazán örülök, hogy a hajón találkozunk, mélyen tisztelt Fix úr - felelte Passepartout. - Ön hová utazik?

– Én is Bombaybe megyek.

– Remek. Járt már errefelé?

– Több ízben is - felelte Fix. - A Félszigeti Társaság ügynöke vagyok.

– Akkor jól ismeri Indiát...

– Hát... igen... - válaszolta Fix; nem szerette volna elszólni magát.

– És érdekes az az India?

– Rendkívül érdekes! Csupa mecset, minaret, templom, fakír, pagoda, tigris, kígyó, bajadér! De remélhetőleg lesz elég idejük, és körülnézhetnek egy kicsit...

– Remélhetőleg, kedves uram. Mert az mégiscsak lehetetlen, hogy épelméjű ember azzal töltse az idejét, hogy hajóról vasútra, vasútról hajóra ugrál, és mindezt azzal az ürüggyel, hogy nyolcvan nap alatt körülnyargalja a földet! Nem! Ez az egész akadályverseny Bombayben befejeződik, erre mérget vehet.

– És Fogg úr jól érzi magát? - kérdezte Fix a lehető legtermészetesebben.

– Kiválóan, Fix úr. Akárcsak én. Farkasétvágyam van, megenném a vasszöget is. A tengeri levegő teszi.

– Gazdáját sosem látom a fedélzeten.

– Igaz, nem kíváncsi természetű.

– Nem gondolja, Passepartout úr, hogy ez az állítólagos nyolcvannapos utazás valami titkos küldetést takarhat... például valamilyen diplomáciai feladat van mögötte?

– Őszintén bevallom, kedves Fix úr, sejtelmem sincs róla; de nem is nagyon izgat.

E találkozás után Passepartout és Fix gyakran elbeszélgetett. A detektívnek fontos volt, hogy összebarátkozzon ennek a Foggnak az inasával. Még javára válhat alkalomadtán, így hát gyakran meghívta egy-egy pohár whiskyre vagy pale-ale-re³ a Mongolia bar-roomjába; és a derék fiú minden teketória nélkül elfogadta, és ugyanúgy viszonozta is a meghívást; nem akart adós maradni, és különben is igen rendes úriembernek találta Fixet.

Eközben sebesen haladt a hajó. 13-án megpillantották Mokhát; romba dőlt erődövek veszik körül, néhány datolyapálma zöldellő lombja emelkedik föléjük. Messze, a hegyeken hatalmas kávéföldek terülnek el. Passepartout lenyűgözve nézte a híres-nevezetes várost; úgy találta, hogy köríves falaival, korsófülszerűen kirajzolódó, lerombolt erődjével kettébetört, óriási csészére hasonlít.

Másnap éjjel a Mongolia átkelt a Báb al-Mandeb-szoroson, ami arabul a Könnyek kapuját jelenti, és reggel, 14-én kikötött Steamer-Pointban, az adeni kikötőtől északnyugatra. Itt kellett újra üzemanyagot felvennie.

A gőzhajók üzemanyag-tárolói igen nagy távolságra fekszenek a kitermelési helyektől; utánpótlásuk nehéz és fontos feladat. Ellátásuk csupán a Félszigeti Társaságnak nyolcszázezer fontjába (20 millió frank) kerül évente. Több kikötőben kellett lerakatokat létesíteni, és itt, a messzi tengereken a szén tonnájának nyolcvan frank az ára.

Bombayig még 1650 mérföld állt a Mongolia előtt, és négy órát kellett Steamer-Pointban töltenie, hogy szeneskamráit megtöltsék.

Ez a késedelem azonban semmiképpen sem ártott Phileas Fogg tervének. Számított rá. A Mongolia egyébként is tizenöt órás időnyereségben volt, mert 14-én este futott be Adenba, holott csak október 15-én reggelre várták.

Mr. Fogg és inasa partra szállt. A gentleman láttamoztatni kívánta útlevelét. Fix feltűnés nélkül követte. Miután a vízum formaságait elintézte, Phileas Fogg visszatért a hajóra, hogy folytassa a félbeszakadt kártyapartit.

Passepartout szokása szerint, a nyüzsgő utcákon sétafikált. Szomáli négerek, hinduk, párszik, zsidók, arabok, európaiak jöttek-mentek körülötte: ezekből tevődik össze a huszonötezres Aden lakossága. A város az Indiai-óceán Gibraltárja; Passepartout megcsodálta erődítéseit és pompás ciszternáit, melyeken ma is, kétezer évvel Salamon király mérnökei után, egyre dolgoznak az angol mérnökök.

„Nagyon érdekes, nagyon érdekes! - morfondírozott Passepartout, a hajóra visszatérve. - Úgy látom, ha újat akarunk látni, nem is rossz dolog az utazás.”

Este hat órakor a Mongolia hajócsavarjának lapátjai már az adeni kikötő vizét kavarták, s a gőzös csakhamar az Indiai-óceánt hasította. Százhatvannyolc órája volt az Aden és Bombay közötti átkelésre. A tenger különben kedvezett a hajónak. Tartós északnyugati szél fújt. A gőzgép erejét a vitorlák is fokozták.

Így a hajó jobban feküdt a vízen, nem himbálódzott annyira. A hölgyek, üde öltözékben, ismét megjelentek a fedélzeten. Folytatódott az ének, a tánc.

Egyszóval a legkedvezőbb körülmények közt folyt az utazás. Passepartout boldog volt, hogy a véletlen kegyéből Fix személyében oly kedves útitársra talált.

Október 20-án, vasárnap dél felé megpillantották India partjait. Két órával később a révkalauz jelentkezett a Mongolia fedélzetén. Távol, a láthatár szélén dombvonulatok harmonikus vonalai rajzolódtak ki az ég peremén. Csakhamar tisztán kibontakoztak a pálmafák; ezek sorai vetnek árnyékot a városra. A kikötőt a Salsette-, Colaba-, Elephanta- és Butcher-sziget veszi körül; ide futott be a gőzhajó, és fél ötkor megállt a bombayi rakodónál.

Phileas Fogg aznap éppen a harmincharmadik robbert fejezte be; merész és furfangos taktikával mind a tizenhárom ütést megszerezték, és csodás szlemmel fejezték be a szép hajóutat.

A *Mongoliá*t csupán október 22-én várták Bombaybe. Valójában már 20-án megérkezett. Így hát londoni útrakelése óta Phileas Fogg, a rend embere kétnapos előnyt könyvelhetett el útitervének nyereségrovatában.