Passepartout megbizonyosodik róla, hogy álmai ezúttal valóra váltak

„Szavamra mondom - gondolta magában Passepartout, aki még nem heverte ki az első pillanatok meglepetését -, elevenség dolgában új gazdám bízvást vetekszik Tussaud mama társulatával!”

Jegyezzük meg itt, hogy Tussaud mama „társulata” megszólalásig élethű viaszfigurákból áll; magyarán szólva panoptikum; Londonban igen szép számú közönség látogatja.

Phileas Fogg csupán néhány pillanatig volt szeme előtt, de Passepartout ezalatt gondosan és éppoly gyorsan szemügyre vette leendő gazdáját. A ház ura negyvenéves lehetett, arca szép és nemes metszésű, termete magas, még enyhe pocakja sem rútította el, haja és pofaszakálla szőke, homloka sima, szeme sarkában még nem mutatkoztak szarkalábak, arcbőre inkább halvány, mint vérmes, fogazata remek. A legnagyobb mértékben meglehetett benne az a tulajdonság, melyet a fiziognómusok „tevékeny nyugalom”-nak neveznek: közös jellemvonása mindazoknak, akik mellőzik a sok hűhót, de annál tevékenyebbek. Szenvtelen nyugalmán, tekintetének tisztaságán, soha meg nem rebbenő szempilláján meglátszott, hogy az a fajta jól sikerült típusa a hidegvérű angolnak, amilyenre gyakran bukkan az ember az Egyesült Királyságban; Angelica Kauffmann ecsetje csodálatosan örökítette meg kissé akadémikus külsejüket. Ha életmódjának különféle megnyilvánulásait tekintjük, meg kell állapítanunk, hogy ez az úriember minden ízében kiegyensúlyozott, rendíthetetlenül szilárd egyéniség volt; oly sikerült példány, mint egy Leroy- vagy Earnshaw-kronométer.

Igen, Phileas Fogg maga volt a megtestesült pontosság, s ez „kezének-lábának kifejezésén” is meglátszott, mert, akárcsak az állatoknál, a végtagok az embernél is a szenvedélyek megnyilatkozásának szervei.

Phileas Fogg az a fajta matematikailag pontos ember volt, aki soha nem siet, de mindig készen áll, és gazdaságosan beosztja minden lépését, minden mozdulatát. Soha nem lépett többet a kelleténél, mindig a legrövidebb úton járt. Nem merengett, a mennyezetre függesztve tekintetét. Kezét sem mozdította fölöslegesen. Senki nem látta felhevülten, megzavarodva. Senki a világon nem volt nála kényelmesebb, mégis mindig időben érkezett. Mindazonáltal az is érthető, hogy egyedül és úgyszólván teljesen társadalmi kapcsolatok nélkül élt. Tudta, hogy az életben a súrlódások elkerülhetetlenek, de mivel a súrlódás késedelmet okoz, ő nem „súrlódott” senkivel.

Jean viszont, a mi Passepartout-nk, ez a Párizsba valósi igazi párizsi, mióta Angliában lakott, és Londonban inaskodott - ennek öt éve már -, hiába keresett olyan gazdát, aki mellett megállapodhatott volna.

Passepartout-ban semmi nem volt a Frontinek vagy Mascarille-ok¹ jelleméből, akik sunyi módon folyvást szimatolnak, szemrebbenés nélkül, könyörtelenül bonyolítják ügyleteiket, és alapjában véve pimasz csibészek. Nem. Passepartout rendes fickó volt; arca megnyerő; ínyeskedésre, csókra mindig kész ajka egy kissé duzzadt; magatartása nyájas és szolgálatkész; jóságos, kerek képét látva bárki szívesen barátságába fogadhatta volna. Szeme kék volt, színe egészséges, arca oly telt, hogy önmaga könnyen végigpillanthatott ábrázatának domborulatain, mellkasa széles, dereka inas, izmai duzzadók, herkulesi erejét ifjúkori tornamutatványai bámulatosan kifejlesztették. Barna üstöke meglehetősen rakoncátlan volt. Az ókor szobrászaival ellentétben, akik tizennyolcféleképpen alakították Minerva hajzatát, Passepartout csak egy módszert alkalmazott: három rántás a bontófésűvel - azzal kész a szépítkezés.

Hogyan fér majd össze barátunk mozgékony jelleme új gazdája természetével - arról e percben nyilatkozni, enyhén szólva, vakmerőség volna. Gazdája minden tekintetben pontos inast keresett; ilyen lesz-e Passepartout? Majd megmutatja a gyakorlat. Mint már tudjuk, ifjúsága meglehetősen kalandos volt, s ezek után nyugalomra áhítozott. Azért jött Angliába szerencsét próbálni, mert igen sok jót hallott az angol módszerességről és a gentlemanek közmondásos hidegvéréről. Mindeddig azonban nem nagyon kedvezett neki a sors. Sehol sem bírt gyökeret verni. Tíz házat végigpróbált. Valamennyiben szeszélyes, kiszámíthatatlan, kalandos vagy utazni vágyó gazdára akadt; ebből pedig Passepartout-nak már elege volt. Legutóbbi gazdája, az ifjú Lord Longsferry, parlamenti képviselő, gyakran tért haza a rendőrök hátán, miután éjszakáit a Hay-Market „oysters-room”-jaiban² töltötte. Passepartout, aki mindennél többre tartotta, ha gazdája tiszteletre méltó, bátorkodott udvariasan szóvá tenni a történteket, azonban nem talált tetszésre, és - csomagolt. Eközben értesült róla, hogy Phileas Fogg esq. inast keres. Információkat gyűjtött a gentlemanről. Álmában sem találhatott volna különbet ennél a férfiúnál, aki olyan módszeresen él, nem éjszakázik, nem utazik, s egyetlen napot sem tölt házon kívül. Jelentkezett, és fel is vették - már tudjuk, hogyan.

Passepartout tehát - az óra éppen elütötte a fél tizenkettőt - egyedül maradt a Saville Row-i házban. Azonnal hozzáfogott a helyszíni szemléhez. Tetszett neki a tiszta, rendben tartott, józan, puritán, jól berendezett ház: itt könnyű lesz a dolga. Úgy nézett rá, mint egy szép csigaházra, csakhogy ezt a csigaházat gázzal fűtötték és világították: itt fényt, meleget egyaránt a szénhidrogén szolgáltatott. Passepartout könnyűszerrel megtalálta a saját szobáját a második emeleten. Tetszett neki. Villanycsengők, hallócsövek kötötték össze a földszinttel és az első emelettel. A kandalló párkányán villamos ingaóra jelezte az időt, összhangban Phileas Fogg hálószobájának ingaórájával; a két szerkezet ugyanabban a pillanatban ugyanazt a másodpercet mutatta.

„Ez kell nekem!” - gondolta magában Passepartout.

Az ingaóra felett egy feljegyzést pillantott meg a szobájában: rajta a szolgálat napirendje. Phileas Fogg szabályszerűen reggel nyolckor kelt, és fél tizenkettőkor távozott ebédelni a Reform Clubba; az aprólékos házirend e két időpont között az alábbiak szerint intézkedett; nyolc óra huszonhárom perc: tea és pirítós kenyér felszolgálása; kilenc óra harminchét: meleg víz a borotválkozáshoz; kilenc óra negyven: fésülködés stb. Azután délelőtt tizenegy óra harminc perctől éjfélig - ekkor tért nyugovóra a rendszerető gentleman - mindenre volt feljegyzés, utasítás, szabály. Passepartout örömmel elmélkedett a napirenden, és máris eszébe véste különféle cikkelyeit.

A háziúr ruhatárán meglátszott a gazdagság és a szakértelem. Valamennyi nadrágon, kabáton, mellényen sorszám függött; ugyanaz a szám szerepelt egy listán, mely az évszaknak megfelelően feltüntette, melyik ruhát mely napon kell hordani. Épp ilyen „menetrendjük” volt a cipőknek is.

Egyszóval a Saville Row-i házban - mely a dicső, de korhely Sheridan idején a bohémség szentélye lehetett - most minden jómódra, kényelmes életre vallott. Könyvtár sehol, könyvek sehol; de miért is? Hiszen a Reform Clubban Mr. Foggnak két könyvtár állott rendelkezésére, az egyik szépirodalmi, a másik jogi-politikai. A hálószobában közepes nagyságú páncélszekrény állt; tűztől, betöréstől biztosan védte szerkezete. Fegyvernek, vadászatra, hadakozásra szolgáló szerszámnak nyoma sem volt a házban. Minden a legbékésebb foglalatosságokra vallott.

Passepartout tüzetesen szemügyre vette a lakást, széles ábrázatára mosoly terült, majd kezét dörzsölve, vidáman ismét így morfondírozott:

„Ez kell nekem! Remek! Ez a Mr. Fogg épp nekem való. Házias, rendszerető. Pontos, akár egy gépezet. Nos, én szívesen szolgálok egy ilyen gépezetet!”